(D)rekviém a magyar neológiáért

"Kivonulni az egyházpolitika Egyiptomából"

-       követeli egy újabb (gój?) rabbinövendék, aki szerint a Dohány nagyon elzsidósodott   
    

                              *

  Mirjam prófétanő utolsó éneke a Dohányban – cimmel irja disszertációját (na, tessék kitalálni, hol) egy neo-reformista végtermék, aki "melegen ajánlja" a zsidóság kiárusitásának folytatását,  azon a módon ahogy szerinte azt a sipista neológia abbahagyta.

Elrettentő példának közöljük a – naná  hogy a Szombatban(* megjelent - elmefuttatást

 
Polyák Ágoston Ariel / 2012. április 10.

 

Megannyi ünnepünk liturgikus és talán történelmi háttere is egy megmenekülés-történet. Ezek közül kétségkívül Peszah a legnagyobb jelentőségű.

Nem tudom, feltűnt-e valakinek, hogy Magyarországon a neológ irányzat megszűnt. Persze a jogutód intézményrendszer néha felekezetpolitikai okok (értsd: állami támogatás) miatt használja a nevet, de ez senkit se tévesszen meg. Az eszmeileg neológ, vagy ahogyan magukat általában nevezték, a haladó (ha úgy tetszik, progresszív) párt identitását nem néhány kopott reverenda és az orgona adta. Ezt azért érdemes leszögezni, mert egy ideje hódít Magyarországon a felekezettörténeti fikció műfaja, így a neológ infrastruktúrát használó újtradicionalista rabbik által életben tartott történeti tévhit szerint a neológia esztétikai reform, nem teológiai, se nem vallásjogi.

Pedig a haladóan vallásosak eszközei koronként változnak, de céljuk ugyanaz: két kultúrában otthon lenni, lelkileg gyarapodni mindkettőből. Az orgona, a kórus, az újszerű templomok, a liturgikus ornátus, a magyar prédikációk, a nők és nem-zsidók iránti tolerancia mind-mind a két kultúra közé feszített hidak. Ilyen szempontból volt esztétikai reform, de nem mint cél, hanem mint a teológiai és vallásjogi újításból következő fejlemény. Teológiai reform nélkül nem állhatna a Dohány utcai templom homlokzatán a szentélyépítésre utaló tórai vers; vallásjogi reform nélkül nincs vegyes kórus, sem orgona.

De mi maradt mindebből (Fekete Lacin kívül), ami alapján neológnak nevezheti magát a jelen intézményrendszer?

Az egyik rabbi a vegyes kórust oszlatja fel, a másik az orgonát iktatja ki, a harmadik mindkettőt, a negyedik elkeríti a nőket. Nem a változtatás zavar engem, hisz az a neológia sajátja, hanem a céltalan rombolás; a haladás szimbólumai ellen folytatott hadjárat. Az orgona nem azért került ki a liturgiából, hogy modernebb hangszerelésnek adjon helyet, hanem egy másik zsidó irányzat vallásjogi értelmezése miatt. Az ultraortodox imakönyvek, a hangszertelen (és általában szertelen) liturgia, a pólisi kiejtés részletkérdések ugyan, de mind-mind idegen tűzként hatnak a haladó zsidóság oltárán.

2012. január 1-jével nem csak polgárilag tettünk nagy lépést a Kelet felé: a magyar haladó zsidóság főtemplomában ezen a napon a helyi rabbi megszüntette a vegyes kart. Pontosabban éppen vegyes jellegét számolta fel azáltal, hogy elküldte a nőket és a nemzsidó férfiakat.

Akkor Miriám prófétaasszony, Áronnak nénje dobot vőn kezébe, és kimenének utánna mind az asszonyok dobokkal és tánczolva. És felele nékik Miriám: Énekeljetek az Úrnak, mert fenséges ő! (2Móz 15,20-21)

Éppen a peszahi narratíva tanúskodik az öröm és a vallásos hála női kifejezéséről, a nők énekének egy ősi precedenséről. Sem a hely, sem a forma nem alkalmas arra, hogy vallásjogi vitát nyissak a kol issa erva (a női énekhang tilalma) kérdéskörében, mindenesetre szembetűnő az ellentét a klasszikus neológia liberalizáló, valamint a jelenlegi vezetés ultratradicionalista tendenciája közt a nők vallási státuszát illetően. Az egykori haladó rabbik törődtek a nők vallásosságával: a Dohányban női istentiszteleteket tartottak, a lányoknak konfirmálást (ma bat micvának hívják), női imakönyvek láttak napvilágot. Az egyenjogúság felé tett jelentős lépések voltak a kendő mellőzése, a koedukált oktatás, a függöny, majd karzat elhagyása (Hősök Temploma) és a vegyeskórus.

Fontos megállapítása a rabbinikus exegézisnek, hogy nem minden zsidó házat került el a vész a Kivonulás idején. Az elkerülés válaszvonala nem zsidó/nemzsidó határon húzódott, hanem az egyéni felelősség mentén. Rási szerint a zsidók négyötöde nem élte túl a csapást Egyiptomban a sötétség idején. A S'mot Rabba szerint a zsidókkal egyiptomi bölcsek és gazdag mesteremberek is kivonultak az Ígéret földje felé.

Peszah a pusztulás elkerülésének ünnepe. A haladó zsidó eszmének új hordozókra van szüksége; ha a régi kiüresedett, az újakat pedig a politikai rendszer lehetetleníti el, akkor nincs más út, mint kompromisszumokkal, együttműködéssel, a személyi ellentéteket félretéve egy minél szélesebb réteget befogadó organikus közösségháló létrehozása. Egyházi járadék nélkül, ingatlanok híján, jogfosztottan, de annál eltökéltebben, annál több vallási, kulturális és karitatív tevékenységgel kivonulni az egyházpolitika Egyiptomából. "
 

(* Pedig annak gój szerkesztője ujabban Tel-Avivban rontja a levegőt.

 

                *

 

          Igy kap a "haladó" zsidóság massziv támogatást az emlitett pólisizó rabbijelölttől. Örülünk, hogy valaki dicséri Frőliket, még ha ez a valaki egy senki is. Örülünk a jó hireknek  - ha hihetők. A régóta várt nagytakaritás során az orzse remélhetően eltávolitja a felgyülemlett szemetet és legalább a saját stardartjainak igyekszik megfelelni.

 

Nem kell véletlenül Dunaszerdahelyen meg egy "rabbi"?