A HETI HAFTARA - TÁZRIÁ MECORA - 2012   Az önzetlen barátság példája   " Akkor ezt mondta Jonátán Dávidnak: Eredj  békességgel, mert mindket­ten megesküdtünk  az Örökkévaló nevére: Az Örökkévaló legyen tanú közöttünk   és utódaink között mindörökre!" ( 1Sámue120:42.)   Dávid és Jonátán barátsága a Biblia egyik legszebb epikus része. A trónörökös királyfi lojális marad királyi apjához, de Dávid iránt érzett szeretete, amely a helyzet reális felmérésével párosul, arra a meggyőződés­re juttatja, hogy a fiatal Dávid népszerűsége nem véletlen, és igen valószí­nű, hogy ő lesz a király.   A szövegkörnyezetből kiragadva nehéz megérteni a háftárában leírt történetet. Érthetetlen, miért tört Saul, Izrael első királya, Dávid életére, miért népszerűbb Dávid, mint Saul, és miért támogatja Jonátán - saját érdeke ellenére - a pártütőnek számító Dávidot.   Ezt a háftárát évente többször is olvassuk, ahányszor csak a szombatot Ros Chodes, Újhold napja követi - ezért kapta a Máchár Chodes, azaz "Holnap Újhold" címet -, így hát érdemes megismerkednünk a szerep­lőkkel.   Történetünk kezdetén Dávidnak tudomására jut, hogy Saul, a szkizo­fréniás király az életére tör. Dávid a király veje volt, leányának férje, aki halott filiszteusok előbőrét adta "jegyajándékul" apósának. Amikor Saul búskomorrá vált, Dávid beköltözött a palotába, és lant játékával felvidí­totta. Ugyanakkor a királynak egyfolytában azt kellett hallania, hogy fiatal és jóképű veje igencsak népszerű, olyannyira, hogy amikor a nép kivonul a győztesen hazatérő király fogadására, az asszonyok így énekel­nek: "Megölt Saul ezer embert, Dávid meg tízezer embert!"   Saul tehát féltékeny volt Dávidra, és igyekezett megszabadulni tőle. Mikor "megszállta  Istennek rossz szelleme" - vagyis rátört a roham -, két ízben Dávid felé dobta lándzsáját, az azonban kivédte a támadást. "És félni kezdett Saul Dávidtól, mert vele volt az Örökkévaló, Saultól pedig eltávozott. Ezért eltávolította őt Saul maga mellől, és ezredessé tette, hogy ki- és bevonuljon a hadinép élén." (l Sámuel 18:10-13.)   Dávid panaszkodik barátjának, Jonátán királyfinak, hogy az apja az életére tör, és el akarja veszejteni. Jonátán megígéri, hogy megpróbálja megoldani a helyzetet. Másnap Újhold napja van, és Dávidnak a király mellett kellene ülnie az ünnepi ebédnél. Dávid azonban nem lesz ott. A király kérdésére Jonátán majd elmondja, hogy Dávid hazament Bét ­Lechembe, családja szokásos évi áldozati ünnepségére. Ha a király ezt szó nélkül tudomásul veszi, akkor minden rendben van, de ha megharagszik, ez annak a jele, hogy Dávidnak menekülnie kell. Azt is megbeszélték, miként fogja Jonátán az eredményt barátjával tudatni, anélkül hogy bárki más megszimatolná a dolgot.   Újhold első napján a király még nem tulajdonít különösebb jelentőséget Dávid távollétének. Másnap azonban megkérdezi: "Miért nem jött el Jisáj fia tegnap sem, ma sem az étkezéshez?" Jonátán előadja a kifogást, mire apja éktelen haragra gerjed: "Te romlott és engedetlen fajzat! Jól tudom, hogy te Jisáj fiát pártolod a magad szégyenére és anyád gyalázatára." (Uo. 20:30.) Saul, aki itt a héber eredetiben lefordíthatatlan és ritkaságszámba menő káromkodást enged meg magának - ezt fordítják magyarra sze­mérmesen "anyád gyalázatának" - megindokolja haragját: apolitikus fia, úgy látszik, nem képes felfogni, hogy "míg Jisáj fia él a földön, nem lesz belőled és a királyságodból semmi" (Uo. 31.).

* * *

Saul megparancsolja Jonátánnak, hogy küldjön Dávidért, és hozassa ide, "mert a halál fia ő!". Jonátán megérti, hogy Dávid veszélyben van. Ki­megy a mezőre, eljátssza a megbeszélt játékot a kilőtt nyíllal, amiből Dávid megtudhatja, hogy balsejtelme beigazolódott. Hűséget esküsznek  egymásnak, majd érzékeny búcsút vesznek.  Az események hátterében Saulnak az ámálekiták elleni harcban tanúsí­tott kétértelmű viselkedése áll. Akkor Saul nem teljesítette az Örökkévaló parancsát, amelyet Sámuel próféta tolmácsolt a számára: irtsa ki Ámálé­kot, Izrael ősellenségét, ne szedjen zsákmányt, hanem könyörtelenül számoljon le vele.        Saul életben hagyta Ágágot, a királyt, és az ámálekiták nyájait zsákmányként szétosztotta az ily módon bűntársává tett nép kő­zött. Sámuel nyilvánosan megbélyegezte Sault, és közölte vele, hogy Isten elpártolt tőle, mást fog királlyá tenni helyette. Saul nem tudhatta, hogy Dávid az, akit Sámuel - isteni sugallatra - királlyá kent, de Jonátán megérezhette, máskűlönben nem érthető a viselkedése.   Mindenesetre bölcseink Dávid és Jonátán kapcsolatát az önzetlen ba­rátság iskolapéldájaként állítják elénk. A Talmud Ávot traktátusa (5:19.) azt mondja, hogy az olyan szeretet - vagy szerelem, hiszen az áhává fogalma azt is felöleli -, amely érdeken nyugszik, az érdek elmúltával véget ér. Az érdek nélkűli szeretet viszont sohasem szűnik meg. Az előbbi példája Ámnonnak és Támárnak, Dávid fiának és lányának esete (2Sámu­el 13.), az utóbbié pedig Dávid és Jonátán barátsága.