Az államfő mellett aki nem király, hanem fejedelem (nászi) a papoknak igen nagy szerep jut Ezékiel látomásaiban. Újfent leírja bizonyos eltérésekkel, megszorításokkal azokat a tilalmakat, amelyeket a Tóra állít a kohániták elé, ezzel szolgáltatva összefüggést a heti szakasz és a háftárá között.
A korabeli, hagyományhű " Biblia- kritika" nem volt elragadtatva a próféta "újításaitól", még akkor sem, ha azok nagy része tulajdonképpen a kohánitáknak szóló szigorításokat tartalmaz. A Talmud egyértelmű kijelentése szerint "a bölcsek mérlegelték, hogy félreteszik [vagyis nem veszik föl a Szentírás kötelékébe] Ezékiel könyvé t, mert egyes részletei ellentmondanak a Tórának."
Ettől a sorstól Chánánjá ben Chizkijáhu ben Gáron, a Hillél és Sámmáj idejében élt neves tudós mentette meg a próféta könyvét, miután munkacsoportjával együtt tüzetesen átvizsgálta, és "kimagyarázta" az ellentmondásokat ( Sábát 13.)
A próféta megkülönbözteti a hithű kohánitákat vagyis Cádok nemzetségét és azokat a lévita papokat, akik "eltévelyedtek", illetve idegen kultuszok szolgálatában vettek részt. Ezek a majdani Harmadik Szentélyben alárendelt szerepet fognak betölteni, és alantas munkákat fognak végezni, olyanokat, amilyeneket még "idegen", "nem kohánita" is elvégezhet. Kimchi szerint ezek a vétkes kohániták a halottak feltámadásakor megszégyenülnek majd, és ezzel vezekelik le vétkeiket.
Bölcseink egy előbbi versre hivatkozva mondták, hogy feltámadása után maga Ezékiel fog szolgálatot teljesíteni a Harmadik Szentélyben. Megjegyezzük, hogy Ezékiel nem tért vissza a babilóniai száműzetésből visszatérőkkel, és a hagyomány szerint Babilóniában van eltemetve (Kimchi).
A modern kommentátorok kihallják a prófécia soraiból a bíráló hangot, amely általában jellemzi a zsidó prófétákat, amikor a papokról, kohanitákról - mai nyelven "rabbikról" - beszélnek. A prófécia szellemi kategória volt. A legtöbb próféta ágrólszakadt, szegény ember volt, vagyont, jövedelmet, gyakran minden megélhetési lehetőséget nélkülözött, s ebből a kiindulópontból ostorozta a kohánitákat, akik közül nem egy megszedte magát a Szentély-szolgálat során. Ezek nemcsak hogy semmibe vették a Tóra utasításait, hanem elhanyagolták másik fontos feladatukat, amelyet Ezékiel így fogalmaz meg: "Tanítsák meg népemet a szent és közönséges közti különbségtételre, és oktassák őket a tisztátalan és tiszta közötti különbségtételre. Peres ügyekben ők álljanak elő ítélkezni: az Én törvényeim alapján ítélkezzenek! Ünnepeimre vonatkozó minden törvényemet és rendelkezésemet tartsák meg, és szombatjaimat szenteljék meg!" (Ezékiel 44:23-24.)
Ebből világosan kitűnik, hogy a kohaniták feladata nemcsak - és nem elsősorban - a szentélybeli áldozatok "adminisztrálása" volt, hanem tanítói, oktatói, nevelői szerepet kellett betölteniük. Elméletileg ez nem jelent újdonságot, hiszen már a Tóra így ír a kohániták feladatairól: "Így tudtok különbséget tenni a szent és a közönséges közt, a tisztátalan és a tiszta közt, és így tudjátok tanítani Izrael fiait mindazokra a rendelkezésekre, amelyeket kijelentett számukra az Örökkévaló Mózes által." ( 3Mózes 10:10 11.) Mint látjuk, a kohániták feladatait és kötelességeit illetően a Tóra szövege majdnem szó szerint egyezik Ezékiel víziójáéval.
Miért volt szükség a Tóra előírásainak megerősítésére? Ugyanez az Ezékiel ezt is mondja: "Papjaim erőszakot követtek el törvényemen, és meggyalázták szent dolgaimat. Nem tettek különbséget a szent és a közönséges között, nem tanítottak a tisztátalan és a tiszta megkülönböztetésére. A nyugalom napjaival nem törődtek, és gyalázatot hoztak rám." (Ezékiel 22:26.) Ha a kortárs kohániták így viselkednek, logikus, hogy a próféta emlékezetükbe idézi, mi lesz a feladatuk majdan, a Harmadik Szentély idejében. Nem nehéz a mai helyzettel párhuzamot vonni...
* * *
Szélesebb értelmezésben Izrael prófétái állandó erkölcsi küzdelmet folytattak mind a királyság, mind a főpapság túlkapásai ellen: figyelmeztettek a Tóra törvényeinek betartására, és komoly szankciókat helyeztek kilátásba az ellenkező esetre. J. Jacobson a Cházon HáMikrában több példával igazolja ezt. Jeremiás hitszegéssel vádolja a kohanitákat, akik hazudoznak, és hitegetik a népet, hogy minden jó lesz (Jeremiás 6:13-14.). Hasonló értelemben beszél - Cfánjá próféta is, aki egy füst alatt bírálja a hamis prófétákat és azokat a kohanitákat, akik nem állnak feladatuk magaslatán (Cfánjá 3:4.).
Közös vonása a próféták beszédeinek, hogy bírálják a papok hanyagságát és az áldozati rendszer elharapódzott korrupcióit. Máláchi - az utolsó próféta, aki már a Második Szentély idejében tevékenykedett, - szélesebb értelemben bírálja a kohanitákat, akik elhanyagolják Isten által szabott feladataikat, és nem felelnek meg a nép várakozásának. Máláchi így körvonalazza az ideális kohanita alakját: "Szövetségem volt vele (Lévi törzsével), az élet és békesség szövetsége... Igaz tanítás volt a szájában, és nem volt álnokság az ajkán. Békességben és becsületesen élt előttem, és sokakat megtérített a bűnből. Mert a pap ajkai őrzik Isten ismeretét, és tanítást várnak a szájából, hiszen a Seregek Urának követe ő!" (Máláchi 2:5-7.)
A mondat utolsó szavai a héber eredetiben így szólnak: "ő (a kohanita) Isten angyala". A Talmud ennek a prófétai versnek alapján a rabbikat angyalokhoz hasonlítja, mondván: "ha a rabbi hasonlít Isten angyalához - vagyis minden kérdésre tud válaszolni -, akkor van értelme kérdezni őt." (Moéd Kátán 17.)
Ilyen magas mércét állít föl a zsidó hagyomány a rabbikkal szemben, akik napjainkban mind a prófétáknak, mind a kohánitáknak szellemi örökösei - kellene hogy legyenek. Mi már megelégednénk alacsonyabb mércével is: ha nem is "angyalok" - de legalább legyenek... emberek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése