לזכרו הטהור של מנחם-מענדל אוברלנדר ולנחמת הוריו, אחיו  וזקניו

 

Aki nem hagyott kifogást a betegeknek

 

MENDL NEM TUDTA MIK

ISTEN TERVEI VELE. . .

 

     Vigasztalás ürügyén filozofálgatni egy gyerek tragikus sorsán? Egy olyan gyerek sorsán, aki gyerekként volt felnőtt és felnőttként távozott a világból, amelyben alig volt gyerek, amelyben alig élt?

 

Szeretnék személyes emlékeket  feleleveniteni, amelyekben Mendl mint egy jóeszü, élénk de nem félénk gyerek jelenik, akit sorsa (Hásgóche prótisz) oda vetett, amit new-yorki nagyszülei pusztának neveztek, de nem a szó romantikus értelmében. Nincs sok ilyen emlékem, de ami van, az olyan élesen rajzolódik ki, mint neon a sötétségben.

 

Mendl Oberlander nem sokáig élvezte az egyetlen gyerek kényeztető monopóliumát. Jött a többi gyerek, lányok és fiuk. És ő volt a nagy fiu, az első de nem egyetlen. Kik voltak játszótársai, barátai? Az első időkben láttam (és hallottam) őt a gangon, amint a szomszédos skocimlachoknak magyarázza, nagy komolyan, jó magyarsággal, hogy "nálunk zsidóknál igy van---", vagy "mi zsidók ezt igy csináljuk---" és azok itták szavait, mintha egy Ufo szavait hallanák.

 

   Egyszer egy chol hámoédkor, elvittük őt feleségemmel a pesti állatkertbe, ahol magam is gyerekkori emlékeket elevenitettem fel. Talán Bát-Sevá éppen szülni volt valahol, talán Milánóban, talán New-Yorkban és Mendlt ránk bizták. Talán Mussy is velünk volt, erre nem emlékszem biztosan. Mentünk, nézdelődtünk. leültünk és valami programfüzetben, esetleg játék kártyákon , volt több tucat lakója a pesti állatkertnek, és kérdésemre Mendl hibátlan magyar kiejtéssel azonositotta őket, mondván hogy ez a viziló, az meg a pupos teve. Ekkor már Mendl – talán kilenc vagy tiz éves lehetett –  angolul is tudott legalább annyit mint magyarul, a jiddisről nem is beszélve. Itt megkérdezte, hogy mondják a vizilóvat héberül és válaszomra, hogy Szusz Hájöor azt mondta rövid gondolkodás után - hogy ez logikus. Miért? – kérdeztem adván a meglepettett – de Mendl megmagyarázta: azért mert szusz az ló, ugyebár és a Jöor az a Nilus, vagyis a folyam. Mendl tanult chumást Rásival és a Tiz csapás sztoriból tudta hogy a Nilus az a folyam és innen a viziló...

                       

                                                                       * * *

      Ha jól emlékszem, ami nem biztos, kb. ezidőtájt kezdődtek Mendl fejfájásai, amit a magyar orvostudomány eleinte kalmopirinnal kezelt. Amikor aztán Bécsben kiderült a szomoru igazság, elkezdődött az Odüsszea, ami most nemrég ért véget.

 

      (Most lehetne közhelyek halmazával "bizonyitani", hogy Mendl milyen hősként tűrte illetve viselte el a több mint tiz éves szenvedés-halmazt; hogyan igazolta vissza és égi csapásnak ("büntetés"nek?) könyvelte el és viselte el az elviselhetetlent. Ennek nem lenne sok értelme. Dettó szülei és a nagyik, Milánóban és New-Yorkban, akik szivták a fogukat, segitettek és imádkoztak, imádkoztak és segitettek. Aki azt mondják, hogy hivő zsidóknak ezt könnyebb elviselni – ne adj Isten hogy megpróbáltassanak).

 

    Aztán jobban lett és aztán rosszabbul, egyszer úgy tünt hogy sikerült a kórt visszaterelni, aztán kiderült hogy mégse. Egyszer Pesten lévén, láttuk őt,   a Rumbach utcai lakás erkélyéről, amint megy a Vasvári jesiveba. Kalapban, öltönyben, ez már jóval a bár-micveja után volt, lassan ment, alig vonszolta magát, de ment. Mivel  jesive-bócher volt, vagyis Tómim a szó lehető minden értelmében (ami lehet ártatlan, romlatlan, naiv, jámbor, egyeneslelkü, ép és hibátlan, tökéletes, valamint e g é s z). A Tórában mint feddhetetlen fordul elő (5.Mózes, 18, 13) és a Chábádban ez a jesiva-növendék szinonimája, az összes értelemben. Mendl mindez volt, de főképp  nagyon- nagyon akart jesive-bócher lenni, ebben látta élete célját. Ezt ha rövid távon  – el  is érte.

 

                                                                           * * *

       Tisztában volt Mendl Oberlander helyzetével? Tudta hová vezet az út és hol van a végállomás?

 

Nagyon valószinü hogy igen. Az utolsó napokig tanult. Imádkozott és reménykedett, bár nem áltatta magát. Csak akik a legközelebb álltak hozzá, sokat szenvedett szülei, tudhatták mi fordul meg fejében. Amikor egyszer egy közelálló valaki rákérdezett erre, tudni akarván, miként egyezteti Mendl össze a hit kérdéseit helyzetével – Mendl válasza a hióbi kérdésre, szintén hiobi volt, mivel más nem lehetett:

 

 "Nem tudhatjuk hogy Istennek mi a szándéka velünk".

 

Hát persze hogy nem tudhatjuk. Igy aztán kreditet adott, a Cidduk Hádin legnemesebb értelmében, hogy úgy van jól ahogy Ő akarja, áldott legyen az Ő neve.

 

          Mendl fájdalmasan rövid  de hosszasan fájdalmas története, egy talmudi tanmesét juttat eszünkbe. Ebben három embertipus áll az égi törvényszék előtt, szegény, gazdag és egy rossz, negativ életvitelü ember. Mindhármukat arról kérdezik, miért nem foglalkoztak a Tórával?

 

   Most adjuk át a szót a Talmudnak (BT, Jóma, 35,b):

 

"Ha a szegény azzal védekezik, hogy nem ért rá,mert szegény volt és a megélhetéséért küszködött, azt mondják neki: "szegényebb voltál mint Hillél"? (akiről az járja, hogy amikor nem volt pénze megfizetni  a belépődijat a Tanházba, felment  a tetőre ahol betemette őt a hó és úgy hallgatta Smájá és Ávtáljon előadását);

 

"Ha a gazdag azzal érvelt, hogy nem volt ideje tanulni, mert gazdag volt és nagy vagyonának kezelése teljes idejét igénybe vette, azt mondják neki: "gazdagabb voltál mint Elázár ben Chárszom"? (kinek óriási vagyonáról legendákat  mesél a Talmud és mégis nap mint nap járta az országutat, egy tarisznya liszttel a vállán, hogy tórát tanuljon), mig

 

"Ha a rosszcsont "szépfiu" azzal védekezik, hogy azért nem tanult Tórát, mert ösztönei kielégitésével volt elfoglalva, azt mondják neki: "szebb voltál talán mint a bibliai József (aki olyan jóképü volt , hogy úrnője nagy erőfeszitéseket tett elcsábitására...).

 

    A Talmud konklúziója:

 

    A (fentiekből) az következik, hogy Hillel kötelezi a szegényeket (vagyis viselkedése megfosztja őket a kifogás lehetőségétől). Elázár kötelezi a gazdagokat, mig József kötelezi az önmagukat cicomázó rósekat.

 

     Hozzátehetjük, hogy Mendl kötelezi – és megfosztja kifogásaiktól – a betegeket?

            

Hozzá tesszük.