REMÉNYSUGÁR A HOLOKAUSZTBAN
KITÉRT ZSIDÓK
ANYAÁGI LESZÁRMAZOTTAINAK?
A HALACHA NEM ISMER EL KITÉRÉST: EGY HITEHAGYOTT ZSIDÓ, ZSIDÓ MARAD ÉLETE VÉGÉIG ÉS HA ŐSZINTÉN VISSZATÉR - VISSZAFOGADJÁK A ZSIDÓSÁG KÖTELÉKÉBE. EZ A HALACHA – A ZSIDÓ TÖRVÉNY ÁLLÁSPONTA. AZONBAN, MINT KIDERÜL, IZRAEL ÁLLAM PÁPÁBB A PÁPÁNÁL ÉS "ZSIDÓBB" A HALACHÁNÁL...
AZ ALÁBBIAKBAN SZÓSZERINT KÖZÖLJÜK A MAGYARORSZÁGI CHÁBÁD ORIENTÁCIÓJÚ ZSIDÓ.COM HONLAPRÓL ÁTVETT CIKKET, AMELY RÉSZLETESEN KIFEJTI A PROBLÉMÁT ÉS MEGRAJZOLJA A LEHETSÉGES MEGOLDÁST.
"A kérdés nem csak irónia, vagy épp ellenkezőleg, provokáció. Tény és való, hogy habár az izraeli chok hasvut, vagyis visszatérési törvény lényegi ideája, hogy a Szentföldön minden zsidónak született ember menedéket és állampolgárságot kapjon, a gyakorlatban mégis ez az ideológia nem minden zsidó esetében teljesül. Ugyanis míg az előbb említett törvény a visszatérésre feljogosítja például azokat a nem-zsidókat is, akiknek négy nagyszülőjük között akár egy is zsidó volt (még akkor is, ha ők maguk aktívan egy más vallás gyakorlói), előfordulhat, hogy egy ortodox zsidónak nem adják meg a bevándorlási engedélyt, arra hivatkozva, hogy ő tulajdonképpen nem is zsidó.
Hogyan lehetséges ez? A dolog hátterében az áll, hogy az említett visszatérési törvény nem ismeri el a bevándorlásra jogosultnak azokat, illetve azok gyermekeit, akik a zsidó vallásból kitértek. Habár a zsidó hagyomány és háláchá az egyik legsúlyosabb dolognak tartja a kitérést, mégis a háláchá egyértelműen fogalmaz arról, hogy a kitért zsidó – és gyermekei (anyai vonalon) – továbbra is zsidó marad. Ennek ellenére, a zsidó állam egy évtizedekkel ezelőtt ránk maradt eset miatt a háláchánál is szigorúbb és sok száz-ezer zsidót foszt meg az alijázás lehetőségétől.
A problematikus törvényi meghatározás egy bizonyos Dániel testvér (Oswald Rufeisen, 1922–1998) esetére vezethető vissza. A lengyel holokauszt túlélő a ’60-as években, mint keresztény szerzetes szerette volna megkapni az alijázási engedélyt. Az izraeli legfelsőbb bíróság kérelmét visszautasította, és ezt követően a Kneszet, a fentiekre módosította a törvényt. Ezzel állt elő az ambivalens helyzet.
[Érdemes megjegyezni, hogy személy szerint maga Dániel testvér végül is egy másik jogi eljárással megkapta a letelepedési engedélyt és 1998-as haláláig egy haifai kolostorban élt.]
A probléma különösen Magyarországon élő, hiszen történelmi okokból, nálunk volt a leghosszabb lehetőség a kitérésekre a Holokausztot megelőzően, illetve a világháborúban. Alig lehet olyan mai magyar zsidó, akiknek családi felmenői között ne lenne olyan, aki vagy életmentésből, vagy mert egyetemre szeretett volna járni ne tért volna ki a ’20, ’30 és ’40-es évek során. Ezeknek az embereknek a gyermekei és unokái ma visszatérnek a zsidósághoz, sokan a vallást is gyakorolják és nem kevesen Izraelben képzelik el életük folytatását.
Igen ám, csak hogy a budapesti Szochnut irodájában szembesülnek azzal, hogy nekik ez a jog nem adatott meg.
Ez az abszurd helyzete például a Magyarországon nevelkedett W. J.-nak is. Habár zsidóként nőtt fel, és zsidóként izraeli zsidóval házasodott, és a halacha szerint zsidónak ismerte el a rabbinikus bíróság Tibériásban – a belügyminisztériumban „felekezet nélkülinek” tekintik őt is és izraeli férjével közös három gyermeküket is. A belügyminisztérium szerint W. keresztény, mert anyai nagyanyja több évtizede kikeresztelkedett. Az egyetlen lehetőség számára, hogy zsidóként jegyeztesse be magát, hogy betér. W.-nek két fiútestvére van, akik szintén alijázni akarnak Izraelbe. Egyikük rabbinak tanul és rövidesen befejezi az avatás előtti vizsgáit. Mindkettőt a rabbinikus bíróság zsidóként ismerné el, ám a belügyminisztérium nem. Uriél Ganzl rabbi, aki felelős a törvénymódosításért a Cohárban azt mondja, hogy „Akárkinek is mesélem el ezt a történetet, mindenki arra gondol, hogy én hazudok.” „Abszurd történet, hogy valakit a rabbik elismernek zsidónak, az állam pedig ezt nem ismeri el.”
W. ezért turistaként lépett az országba és a népesség nyilvántartás „felekezet nélküliként” jegyezte be, mivel a II. világháború idején az anyai nagyanyja kikeresztelkedett. W. a zsidósága megállapítását kérte a Cohár szervezettől, a begyűjtött dokumentumok alapján, amelyek a rabbinikus bírákat meggyőzték és a szervezet minden kétségen kívül megállapította a zsidóságát. A folyamat végén megjelent a rabbinikus bíróság előtt Tibériásban is, amelyik megállapította, hogy ő zsidó.
Ám a Belügyminisztérium nem fogadta el a rabbinikus határozatot és ragaszkodott ahhoz, hogy W.-nek be kell térnie ahhoz, hogy zsidóként jegyeztesse be magát a népesség nyilvántartásba.
Az abszurd helyzet híre elérkezett az izraeli Legfelsőbb Bírósághoz és a végén kompromisszum született. A belügyminisztérium elismerte a fellebbezőket zsidóként, de nem volt hajlandó általánosságként elfogadni ezt. Így felmerült annak lehetősége, hogy törvényalkotással oldódjon meg ez a probléma: a miniszterek tanácsában elfogadták az erre vonatkozó törvényjavaslatot, amelyet egy rabbinikus szervezet Cohár és néhány parlamenti képviselő kezdeményezett, így a belügyi bizottság elnöke is: David Azoulai (SASZ). A javaslat szerint a BM köteles elismerni a rabbinikus bíróság határozata alapján elismertek zsidóságát elfogadni.
A módosítási javaslatot különböző frakciók képviselői jegyzik, példa nélkül álló módon. Eitan CabeL (Munkapárt), Pnina Kirsenbaum (Izrael Beitenu), Zvulun Orlev (Ha Báit HaJehudi) és az élükön David Azoulai az ortodox Sasztól.
Ha a módosítást most most elfogadják akkor sok ezer zsidó előtt nyílhatnak meg „valóban” Izrael kapui.
(Forrás: zsido.com)
Ídővel a logika mindíg győz, csakhogy nincsen mindenkinek ideje kivárni.
VálaszTörlés