MAJSAI TAMÁS, A WJLF DÉKÁNJA, KAMENECRE EMLÉKEZIK
SZENZÁCIÓ: ID.ANTALL JÓZSEF LEVELE
A MENEKÜLT KÜLFÖLDI (LENGYEL) ZSIDÓK
"IDEÖZÖNLÉSE" ELLEN !!
*
Kegyelet, emlékezés és emlékeztetés
A Wesley János Lelkészképző Főiskola és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség a Kőrösmező - Kamenyec-Podolszkij-i deportálás 70. évfordulója alkalmával emlékezik l
|
|
|
|
A történtekről fennmaradt tudósítások és a későbbi visszaemlékezések is azt erősítik meg, hogy magyar földről kitaszított zsidók kálváriájának legborzalmasabb - nagyon sok ezer életet követelő - stációit az augusztus 27-28-án Kamenyec-Podolszkij-ban véghezvitt és az október 12-i véres vasárnappal Stanislauban megkezdődött massacre-k jelentették.
A hivatalos magyarázat szerint a deportált zsidók illegálisan olyan lengyel és galíciai területekről Magyarországra beszivárgott külhonosok voltak, akik eltávolítására ezt megelőzően nem volt lehetőség. Megmaradva most annál az egyszerű megállapításnál, hogy a német megszállás sátáni erőket szabadjára engedő körülményei között az adott intézkedés egy mégoly "jogszerű" esetben sem lehetett volna államrendészeti alternatíva, a kitelepítés indoklásaként felhozott érvek köszönő viszonyban sem voltak a tényleges valósággal. A deportáltak között igen jelentős számban voltak olyanok, akik generációk óta magyar területen éltek, ám honosságukat megfelelő formaisággal nem tudták igazolni (egyébként sok nem zsidó származású állampolgárhoz hasonlóan), és ezrével voltak olyanok is, akiket meglévő okmányaik ellenére űztek el az országból. Az akció igazi arcát jól érzékeltetik azok a korabeli feljegyzések, amelyek szerint, a magyar hatalmi elit bizonyos tényezői abban reménykedtek, hogy hamarosan további sok tízezer, nemkívánatosnak tekintett zsidó deportálását is foganatosíthatják.
Az, hogy a deportáltak száma végül "csak" körülbelül tizennyolcezer volt, bármily paradox is, a náci katonai vezetésnek köszönhető. A náci hadigépezet bizonyos tényezői ugyanis, a magyar miniszterelnök és belügyminiszter törekvései ellenére, a fegyveres erők hadműveleti érdekeire tekintettel, július közepén leállíttatták a kitoloncolási programot.
(A hivatalos magyar verzió a mai napig azt állitja, hogy az "akciót" Keresztes-Fischer Ferenc állitatta ke – "amkor tudomást szerzett róla"- Vagyis: egy ilyen akciót az akkori Magyarországon végre lehetett hajtani a belügymibiszter tudtán kivül...
A szerk. megjegyzése) *
A magyarországi mainstream történelmi emlékezetnek nem része az 1941-es deportálás. Az áldozatok, a túlélők és árváik fájdalmának nemzeti ügyként való meghallására, a kitaszítottak visszafogadásának lelkiismereti programként való felkarolására a rendszerváltás utáni Magyarországnak sem volt komolyan vehető, érvényes szándéka. És arra sem, hogy a zsidóellenes indulatok 1941-es gyilkos manifesztációjában a mindenre elszánt galádság előhangját, az állandósuló és radikalizálódó magyar antiszemitizmus 1944-be torkolló önismeret-értékű signum mori-ját lássa meg.
Reménykedőbb pillanatainkban fel-felmerül a gondolat, hogy e lélektorzulással fenyegető "feledés"-t talán csak az 1944-es események minden korábbi antiszemita kilengést felülmúló emléktömege okozza. Hamar rá kell azonban döbbennünk, hogy az igazi ok másutt keresendő. Éspedig a magyar történelmi önismeret elemi hiányosságainak a forrásvidékén: Magyarországon nem csak populáris szinten nyilvánul meg tradicionálisan erős érdeklődés az antiszemitizmus vészkorszak alatti történelmi bűneinek elfedésére, e gyalázatnak az 1944-es német megszállással történő feledtetésére, de a szellemi és szakmai elit részéről is.
Mellőzve a részletezőbb elemzést, hadd utaljak csak arra a minapi intermezzóra, amelynek nyomán világossá vált, hogy az eddig inkább szégyenlősen lopakodó történelmi revizionizmus immár a kormányzatfilozófiai stratégákig is eljutott, és szócsöveiken keresztül frivol lelkiismerettel hirdeti, hogy a Horthy-rezsim szinte paradicsom volt a zsidók és a vészkorszak idemenekülő üldözöttei számára; a kormányzó által fenntartott rendszernek pedig nem volt komolyabb köze (lásd ezzel ellentétes irányból az országra mentális smogot teríteni készülő vulgáris Horthy-kultusz izmosodását) azokhoz az emberarcot nélkülöző gonosztevőkhöz, akik 1944-ben, a nácik teremtette vákuum-helyzetben engedhettek csak szabad folyást zsidógyilkos indulataiknak.
Axiómáiknak megfelelően az új nemzetfilozófia protagonistái természetesen mit sem kívánnak tudni azok szerepéről és felelősségéről, akik akárha nem is lévén tudatában cselekedeteik teleológiai súlyának, funkcionálisan jelentős mértékben hozzájárultak a tevőleges gyilkosok garázdálkodásával szembeni össztársadalmi érzékenység szinte teljes lebontásához, ahhoz, hogy hazánkban messzire, nagyon mélyre elhatóan váljon közérzületformáló evidenciává a zsidók pária-mivoltáról terjesztett gonoszság eszméje. Ez utóbbival kapcsolatos rövid illusztrációként mindenesetre hadd idézzek meg itt két meggondolkoztató történelmi emléket egy részletesebb tanulmányomból.
a) A Horthy-Magyarországon 1938-tól kezdve tucatnyi BM-intézkedés született a nyugati országokból, köztük elsősorban Ausztria felől és a cseh-szlovák régióból Magyarország irányában várható és érkező zsidó menekültáradat feltartóztatására. Az egyes döntéseket hordozó kormányzatfilozófiai hátteret jól érzékelteti Csáky István külügyminiszter lélegzetelállító tárgyilagossággal papírra vetett 1939. szeptember 17-i feljegyzése, amely szerint másnap közölni fogja a lengyel követtel, hogy a tőlük érkező "menekültekre vonatkozó nagyvonalú rendelkezésekből zsidók természetesen ki vannak zárva, mert ezeket a határon kereken visszautasítjuk".
b) Az előbbinél is meghökkentőbb az a levél, amelyet id. Antall József, a II. világháború alatti menekültpolitika emblematikus szereplője (ez idő szerint a belügyminisztérium közigazgatási és szociális osztályának a vezetője) intézett a Magyar-Lengyel Menekültügyi Bizottság elnökéhez, gróf Károlyi Józsefnéhez:
"73/1942.
Méltóságos Grófnő!
Az utóbbi időben azt tapasztaljuk, hogy Lengyelországból zsidó fajú egyének szivárognak be Magyarországra és Méltóságod vezetése alatt álló Magyar-Lengyel Menekültügyi Bizottságnál jelentkeznek részben támogatásért, részben pedig azért, hogy részükre valamely táborunkban való elhelyezkedés lehetősége kieszközöltessék. Kihallgatásunk alkalmával - amint értesültem - letagadják sok esetben, hogy zsidó fajúak és így könnyen lehetséges, hogy mi őket a legszigorúbb tilalom ellenére táboraink állományába felvesszük.
Ezért mély tisztelettel kérem Grófnőt, hogy az újonnan érkezett zsidó fajú menekülteket, továbbá akik erre gyanúsak, azonnal a KEOKH-hoz utasítani szíveskedjék. De leghelyesebb volna a KEOKH-tól egy detektívet kérni, aki őket odakísérné. Én Siménfalvy Őméltóságával, a KEOKH vezetőjével megbeszéltem az ügyet. Ő a legkészségesebben küld Méltóságodhoz detektíveket. Nagyon kérem kedves Grófnőt, hogy ezeket az eseteket a legszigorúbban méltóztassék kezelni, mert eltekintve attól, hogy ellenkező esetben magyar hatósági rendelkezésekkel méltóztatnék összeütközésbe kerülni, a lengyel szociális akció is csorbát szenvedne. Ugyanis, ha a magyar hatóságok azt látnák, hogy a lengyel menekültek közé - a velük szemben tanúsított nobilis eljárásunk következtében - külföldi zsidók szivároghatnak be, magukkal a lengyelekkel szemben is kénytelenek volnának olyan megszorító intézkedéseket tenni, amelyek következtében a lengyel menekültek helyzete is romlana. De a közérdek is ellene szól, hogy ezen a téren engedékenyek legyünk. Ha elterjed a zsidók körében, hogy Magyarországon a külföldi zsidóságnak is menedékjogot biztosítunk, akkor egész Európa zsidósága ideözönlenék.
Tapasztalatból tudom, hogy a Bizottság mekkora áldozatkészséggel és munkával végzi nemes feladatát, éppen ezért a Bizottság érdekében áll, hogy csak azon a területen fejtsen ki szociális működést, amelyen annak idején a Belügyminiszter Úr megengedte és hozzájárult.
Egyúttal is kérem Grófnőt, hogy holnapi napon Siménfalvy Őméltóságát értesíteni méltóztassék arról, hogy kik jelentkeztek eddig Méltóságodnál a zsidó fajú egyének közül és Budapesten ezek hol találhatók.
Antall s.k.,
miniszteri osztálytanácsos."
Az 1942 novemberében kelt sorokat Antall József másolatban eljuttatta az alábbi levél kíséretében eljuttatta a KEOK vezetőjéhez is:
"73/res/1942./IX. szám.
Méltóságos
dr. Siménfalvy Sándor
miniszteri tanácsos úrnak,
a KEOKH vezetője
Budapest
Kedves barátom!
Hivatkozással telefonbeszélgetésünkre, megküldöm gróf Károlyi Józsefné és Gróf Szapáry Erzsébethez intézett levelem másolatát. Ők elnöki, illetve alelnöki tisztet töltenek be a Magyar-Lengyel Menekültügyi Bizottságnál /: Fő u. 11. :/.
A magánlevél formát az ügy bizalmas természetére tekintettel választottam. Egyébként telefonon figyelmeztettem őket, hogy milyen veszedelmes volna, ha ilyen ügyekbe beleavatkoznának.
Szeretettel köszönt
Antall József "
Megjegyzés: Visszaemlékezéseiben, utólagos tanulmányaiban Antall József minderről semmit nem tud, sőt olyan menekültparadicsomként mutatja be Magyarországot, ahol "menekültügyben zsidókérdés nincs."
*
Az első magyarországi zsidó-deportálás nemzeti önismeretünk kardinális eseménye. Relevanciáját elsősorban az a történelemelméleti kérdés adja, hogy a magyarországi zsidóság elpusztításáért viselt felelősség jobban vagy kevésbé terheli-e a többségi társadalmat. Az externodeterminista "nemzeti" koncepció képviselői - a magyar felelősség bagatellizálásának célzatával - a történtek értelmezésében a külső tényezők szerepét hangsúlyozzák, az internodeterminista nézetéi pedig a magyar és a külső (a német) felelősség - önmentegető prekoncepciók nélküli - párhuzamos bemutatására teszik a hangsúlyt.
Eddigi megemlékezéseink
A Wesley János Lelkészképző Főiskola (WJLF) és a fenntartó egyház, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) társadalomdiakóniai és politikai theológiai szolgálatainak fontos lelkiismereti fejezete a kőrösmezői deportálás emlékezetének és megemlékezésének ápolása.
Az emlékezés és emlékeztetés liturgiailag és történettudományilag rendszeresített alkalmaival alapvetően két célt követünk: hitvallásainkból következően kinyilvánítani együtt érző szeretetünket Izrael lányai és fiai iránt, akiket saját nemzetünk tett áldozattá 1941-ben, másfelől pedig segíteni emlékezetben tartani és tartatni azt a roppant súlyos nemzetönismereti tényt, hogy a Soá magyarországi "prelúdiumá"-ra (a kifejezést Randolph L. Braham professzor használta először) minden külső hatalompolitikai kényszer nélkül - Magyarország német megszállását három évvel megelőzően - került sor.
Megemlékezéseink különösen fontos eseménye volt a 68. évforduló, amikor a főiskola és a fenntartó egyház küldöttsége felkereste a deportálás több ukrajnai helyszínét, és utunk során
Kamenyec-Podolszkij-ban átadtuk a MET által felállított Magyarországi Mártírok Emlékművét, Kőrösmező/Jaszinyá-n pedig elhelyeztük az áldozatok emléktábláját és részlegesen rendbe hoztuk az elhanyagolt állapotban lévő helybeli zsidó temetőt. (Ukrajnai utunkról és az évenkénti kegyeleti alkalmainkról részletes tájékoztatást nyújt a Kőrösmező - Kamenyec-Podolszkij című honlapunk: http://korosmezo.atw.hu/)
Zarándokút az 1941-es deportálás ukrajnai helyszíneire
A szimbolikus jelentőségű idei évforduló alkalmával a WJLF és a MET két program keretében is szeretné gyakorolni emlékezet- és emlékeztetés-diakónia szolgálatát.
Augusztus 27-30-án zarándokútra indulunk a deportáltak sorsának meghatározó jelentőségű három ukrajnai helyszínére. Utunk során a magyarországi vonatkozású emlékjeleknél gyászistentisztelet keretében hajtunk fejet a hetven évvel ezelőtti testvérgyilkos merénylet mártírjai előtt, és könyörgünk bűneink bocsánatáért és a túlélőket és árváikat ma is nyomasztó fájdalmak és szomorúság enyhítéséért, Stanislau/Ivano-Frankowsk-ban pedig elhelyezzük az 1941 októberében itt meggyilkolt áldozatok emléktábláját is.
Emlékezés és konferencia
Október 12-13-án a WJLF Theológus és Lelkész Szak Soá és Kereszténység Kutatóintézete szervezésében kétnapos nemzetközi konferenciát rendezünk. Az 1941-es deportálás közvetlen magyarországi vonatkozású összefüggéseivel foglalkozó előadások mellett nagyon szeretnénk, ha olyan tudósok és kutatók is megtisztelnék kegyeleti rendezvényünket, akik a Szovjetunió elleni támadás első időszakának pogromeseményeivel, az Einsatzguppék és Einsatzkommandók tevékenységével, továbbá a Kamenyec-Podolszkij-i és Stanislau-i massacré-val, valamint az 1941-es történések recepciójának eszme-, ideológia- és emlékezettörténeti, filozófiai és irodalmi elemzésével kapcsolatos kutatási eredményeikkel gazdagíthatják tudásunkat és ismereteinket. A főtémára koncentráló előadók mellett szívesen látjuk továbbá konferenciánkon azokat is, akik a Soá egyéb korabeli eseményeinek elemzésével, vagy éppen a nemzetiszocialista múlt feldolgozásának hazánkban ismét és továbbra is igen aktuális problémáit vizsgálva kapcsolódnának be megemlékezésünkbe. (A szümposzionon való részvételi szándékot a theol@wjlf.hu címen kérjük jelezni.)
Konferenciánkon külön is nagy hangsúlyt szeretnénk szentelni az emlékező hozzászólásoknak, a kegyeleti és liturgiai alkalmaknak, és tervezzük azt is, hogy emléktáblát helyezünk el az 1941-ben toloncállomásként szolgáló budapesti Pávai utcai zsinagógánál.
Legyen áldott a mártírok emlékezete!
(Forrás: Dr. Majsai Tamás a WJFL dékánja / Népszava/ Sófár)
*
Latorcai Csaba: a kamenyec-podolszkij-i tömeggyilkosságot soha nem szabad elfelejteni
"Soha nem szabad elfelejteni a Kamenyec-Podolszkijban történt tragédiát, amely során mintegy húszezer deportált, védtelenné, hontalanná vált zsidó embert öltek meg" - mondta Latorcai Csaba nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár pénteken Budapesten, az ukrajnai területen végrehajtott tömeggyilkosság 70. évfordulóján rendezett megemlékezésen.
A Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban tartott rendezvényen - amelyen a vészkorszak néhány túlélője is részt vett - a helyettes államtitkár rámutatott: aki a múltat elfelejti és saját népének történetét nem tiszteli, nem érdemes arra, hogy a jövő által felkínált lehetőségekkel éljen.
"Ezt a tragédiát soha nem felejthetjük, hogy okuljunk és tanuljunk, hogy megtaláljuk a helyünket a jövőben" - tette hozzá.
(Forrás: Népszava/ Sófár)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése