2011. augusztus 29., hétfő

AZ ATYÁK BÖLCS TANITÁSAI (3)

                                       

 

     SZOLGÁLAT – JUTALOM NÉLKÜL

Simeontól, az Igazságostól tanítványa, a Szóho városbeli Antignos vette át a szóbeli Tan fáklyáját. Ő a hasmoneus felkelés előtti nemzedékben élt, abban a korszakban, amikor a szír-görög befolyás elhatalmasodott a zsidó népen.

 

  "Ne legyetek olyanok, mint azok a szolgák, akik urukat a jutalom fejében szolgálják. Ellenkezőleg, ti azokhoz legyetek hasonlók, akik minden ellenszolgáltatás nélkül szolgálják urukat, és legyen rajtatok Isten félelme." (Atyák, 1,3).

 

   Antignos ezen szavait sokan magyarázták, de kevesen értették meg.

Mint a Szinhedrion elnöke, azon munkálkodott, hogy a zsidók a Tóra parancsait ne valamiféle jutalom reményében tartsák be, hanem cselekedeteik a Tóra iránti tiszteletből és Isten szeretetéből fakadjanak. Ez nem mond ellent a "jótett-jutalom", ill. a "bűn-bűnhődés" elvének. Azt tanította, hogy a jó vagy rossz cselekedetek nem azonnal nyerik el jutalmukat, ill. büntetésüket. Előfordulhat az is, hogy egy igaz embernek ebben a világban rosszul megy a sora, míg egy gonosznak jól.

 

   "Legyen rajtatok Isten félelme" - tanítja Antignos.

 

Aki valójában szereti Istenét, az különösen odafigyel a pozitív parancsolatok betartására. Az istenfélelem pedig azt eredményezi, hogy a tiltó parancsolatokat is tiszteletben tartsuk, hiszen mindkettő egyformán fontos. (Bártenura)

 

   Antignos tanítását nem minden tanítványa fogadta el. Volt köztük kettő, Zaddok és Baitus, akik szavait félremagyarázták, s azt állították, hogy Antignos szerint nincs bűn és nincs bűnhődés, nincs jutalom, nincs túlvilág se, nincs semmi. "Hogyan lehetséges, hogy a munkás egész nap serényen dolgozzon, és este ne kapjon fizetést?" - mondották. - "Ha mestereink tudták volna, hogy van túlvilági élet, nem mondták volna, amit mondtak." E két tanítvány végül teljesen eltávolodott a Tórától, s ők lettek a szadduceusok és abaitusok szektájának megalapítói. (Adrn, 5. fej.)

 

   Bölcseink tovább folytatták ezt a gondolatot: Ha valaki azt mondja, hogy tanulom a Tórát, ezután majd rabbi leszek, minek következtében a túlvilágon jutalomban részesülök - erre mondja az Írás, hogy "szeresd az Örökkévalót, a te Istenedet...", vagyis mindent, amit teszel, Isten iránti szeretetből tedd, ne pedig jutalom reményében (Szifri).

 

   Maimonides filológiai szempontból magyarázza a dolgot, miszerint különbséget kell tenni az itt említett jutalom (prász) és fizetség (száhár) között. A fizetség az jár, mint pl. az elvégzett munkáért. A jutalom az nem jár, abban csak részesülhet az ember. Az Isten iránti szeretetért, a Tóra parancsainak betartásáért sem jár jutalom, hiszen ezek a zsidó lét természetéből erednek.

 

                              ***

 

"És legyen rajtatok Isten félelme".

 

  Áháron Chorin volt az első reformista rabbi Aradon. Egy hitsorsos, aki nagyon ellenezte a rabbi reformista tevékenységét, felkérte őt, hogy tartson Din Tórát (bírósági eljárás lefolytatása a zsidó törvények alapján). A rabbi kérdésére, hogy ki ellen akar pert indítani, a zsidó közölte, hogy a Jó Isten ellen.

 

  - Dehát,miért éppen nálam? - kérdezte a rabbi. - Hiszen rajtam kívül még sok rabbi van.

 

-        Azért éppen Önnél, mivel Ön nem vádolható részrehajlással. A többi rabbiban nincs bizodalmam, mert azok istenfélők, és attól tartok, hogy azok Isten javára fognak pászkenolni (dönteni). Az Ön esetében ettől nem kell tartani...(Folyt.köv.)

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése