2011. augusztus 10., szerda

AZ ATYÁK BÖLCS (MORÁLIS) TANÍTÁSAI(1)

      MINT A TÓRÁT -
KEZDJÜK ELŐLRŐL

     

                             ELŐSZÓ AZ "ÁVOT" TRAKTÁTUSÁHOZ

 

Minden zsidónak része van a túlvilági üdvösségben, miként az írva van: "Néped pedig - mindannyian igazak, örökké fogják bírni az Országot, ültetvényeim csemetéje, kezeim műve, amely engem ékesít." (Jesájá, 60, 21).

 

    Az "Atyák"ról szóló fejezetek előtt a fenti önálló Misna részt (Szánhedrin 90a) "Előszó"-ként szokták olvasni. A kommentátorok szerint ennek legfőbb értelme abban rejlik, hogy az egyszerű embereket is ösztönözzék a Misna tanulására, mivel azok gyakorta abban a hiszemben vannak, hogy elkövetett vétkeik miatt ők nem részesülhetnek a zsidó életben (Máchzor Witri).

 

  Az "Atyák" tanításai - a Törvény betű szerinti szövegén felül - morális haszid eszméket tartalmaznak. Ezalatt az értendő, hogy a haszid felfogás értelmében az ember képes lemondani bizonyos javakról embertársai javára. Az egyszerü zsidó pedig magáról azt gondolja,  még nem jutott el az emberiesség ilyen magas fokára, tehát neki nem kell ilyen magasztos tanokkal foglalkoznia. Ez a meggondolás vezetett oda, hogy beiktassák ezt a bekezdést, mondván, kivétel nélkül minden zsidónak része lehet a túlvilági életben, ami a zsidó felfogás szerint a szellemi élet legmagasabb foka, következésképpen minden zsidó alkalmas arra, hogy az Atyák haszid tanításai (Milé döhásziduté) szerint éljen és cselekedjék. (Biurim löpirké Ávot - a néhai lubavitsi rebbe, Menáchem M. Schneurson, New York, 1984.)

 

   "Az Atyák traktátusa a jó tulajdonságok és a nemes viselkedési mód gyűjteménye... ezek elsajátítása nehéz, hosszadalmas és tartós erőfeszítést kíván, ezért meg kellett csillantani az ember előtt a reményt, hogy a túlvilági élettel elnyeri jutalmát; a cél ez, s ha valaki ismeri a célt, könnyebben viseli el a megpróbáltatásokat, s az út is rövidebbnek tűnik" (Midrás Smuél).

 

  A híres dubnói Mággid kissé másként értelmezi a túlvilági életet. Az ő felfogásában a Kol Jiszráél, amit "minden zsidó"-nak fordítottunk, más értelmet nyer. Ő ezalatt az össz-zsidóságot érti, mely feltétlenül részesül a túlvilági üdvösségben, de az egyénre vonatkoztatva ez csak akkor érvényesül, ha a zsidó ember betartja vallása törvényeit, s mindenben ennek megfelelően viseÍkedik.

 

   A szerkesztő megjegyzése:

  Nemrég fejeztük az Atyák utolsó, hatodik fejezetének folytatásos közlését – és most előlről kezdjük. Úgy vagyunk ezzel mint a Tórával: minden évben, Szimchát Tórakor, befejezzük olvasását és azonnal ujra kezdjük. Ez, az Atyák, a szóbeli Tórának szerves része, a Misnához tartozik. Ezt nem lehet befejezni.mivel mindig új dolgokat tanulunk belőle. Ahogy a Misna mondja: Forgasd, forgasd mert minden benne van.

   Az Atyák teljes szövege, Naftali Kraus forditásában, a Chábád imakönyvben foglaltatik, mig magyarázatokkal, a jelen verzió, az Ősi Forrás sorozat hetedik kötetében található.                   

 

                            ELSŐ FEJEZET

                             

          A HÁROM ALAPPILLÉR

 

"Mózes átvette a Tant a Színáj hegyén, majd átadta azt Jósuának. Jósua átadta az Öregeknek, ők meg a prófétáknak. A Próféták továbbadták a Szent Gyülekezet tagjainak, akik három, alapvető fontosságú vezérlő elvet fogalmaztak meg:

 

1. Legyetek elővigyázatosak, mérsékeltek és higgadtak az ítélkezésben!

 

2. Állítsatok minél több tanítványt!

 

3. Emeljetek védőgátat a Tórának!"

 

   Mit kell ezek alatt érteni?

 

 Az ítélkezésben az elővigyázatosság biztosítékot nyújthat annak elkerülésére, hogy justizmord következzék be, hogy elhamarkodottan netán téves ítéletet hozzanak. Rási Misna-magyarázatában hangsúlyozza: ne ítéljetek hamar, sietősen, hanem alaposan vizsgáljátok meg a peranyagot, egészen a mélyéig hatolva.

 

 Ha minél több tanítvány tanulmányozza a Tórát, annál nagyobb az esély arra, hogy a Tan nem merül feledésbe.

 

  Annak idején nagy vita folyt Sámmáj és Hillél iskolája között  ebben a kérdésben. Sámmáj úgy vélte, hogy csak megfelelő képességű, szerény, kötelességtudó, tekintélytisztelő ifjút szabad tanítványnak felfogadni. Hillél más véleményen volt, és azt vallotta, hogy bárkit lehet, sőt kell is tanítani, mert sosem lehet tudni, kiből mi lesz. "Sok olyan bűnöző volt már Izraelben - állítja Hillél-, akik a Tóra-tanulás révén közel kerültek a zsidósághoz,és végül sokból cádik (igaz ember) vált. (Ávot d,rábi Nátán, 2,9)

 

 A védőgátra azért van szükség, hogy biztosítsa a Tóra törvényeinek sérthetetlenségét. Bölcseink elrendeltek egy sor olyan tilalmat, mely a Tóra szerint ugyan nem  tilos, de  általuk  a törvények betartása még nagyobb eredményességgel történhet meg. Erre példa, hogy ha valaki fogadalmat tesz arra, hogy nem iszik bort, és hogy ez még véletlenül se következhessen be, még szőlőt sem szabad fogyasztania. Még a szőlőskert közeléből is eltanácsolták, nehogy megszegje adott szavát, ami nagy véteknek számít.

 

  Az Atyák bölcs tanításai egy külön, önálló részt képeznek a Misnában.

Ezeket a tanításokat öt fejezetre osztották fel (van egy ún. hatodik is, de az betoldás), s azokat a bölcs mondásokat és léleknemesítő tanácsokat tartalmazzák, melyeket a zsidó bölcsek, a tanaiták nemzedékei több száz év alatt elmondtak és tanítottak.

 

 

   A továbbiakban ezen tanításokból a hagyományos irodalom e kincsesbányájából tallózunk.(Folyt.Köv.)

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése