Herman Wouk:Én Istenem(5)

 

           A Törvény, A Tóra ÉS

          A ZSIDÓ ÖNAZONOSSÁG

 

Fölvázoltam, hogyan élnek azok a zsidók, akik hisznek Istenben, és követik a mózesi hagyományt.
Számos megfontolt zsidó ember jó szívvel és tiszta lelkiismerettel megszegi ezeket a törvényeket, elsősorban a szertartásokkal foglalkozó részleteiket. Van köztük, aki nem jártas a hagyományban, és olyan is, aki elvetette. Felmerül a kérdés: kinek a törvényeit szegik meg? Milyen tekintéllyel szállnak szembe? Ki az, aki ma azt állítja, hogy egy zsidónak született embernek bizonyos cselekedeteket el kell végeznie, másokat pedig nem, s milyen jogon állíthat ilyet bárki is?
Ezek kérdések a zsidó önazonosság elevenébe vágnak. Nem lehet egy-két mondatban megválaszolni őket. A törvényen fonál húzódik keresztül, amelyet a forrásig tudunk követni. De nem áll mögötte rendőrség, amely ránk kényszeríthetné. Minden zsidónak magának kell eldöntenie, hogy aláveti-e magát, vagy semmibe veszi, ha egyszer megtanulta, mi az, honnan ered, és miféle erőfeszítést követel meg.

Törvénytárunk neve Tóra, vagyis "tanítás". Ez a szó a múlt héten hozott döntést, a legújabb magyarázatot is a vallási törvény keretébe vonja. Ám Tóránk valójában mindig is Nózes öt könyve marad, igaz törvényünk, alkotmányunk és vezérkódexünk. Kezdjük hát a zsidó önazonosság feljegyzéseinek elején, Mózes könyveinél!

 

                                                                                                                                                Herman Wouk

 

 

A Biblia fennmaradása valóságos csoda. Magaslata a csupasz szikláig lepusztult, éltető anyaga iszonyatos veszteségek és hiányosságok árán maradt meg, tátongó hasadékokkal és repedésekkel jelölte meg az idő. Feljegyzései oly réges-régi napokról szólnak, amelyekből semmi nem maradt meg ezeken a szavakon kívül. Az akkori időkből minden más porrá omlott a rá rakódott porrétegek alatt. A forró sivatagban turkáló régészek találnak néha egy-két cserepet, vésett követ, sírt, talán néhány tekercset, és itt-ott kőtömböket, amelyek rendezett alakzatban látszanak elhelyezkedni. Minden egyéb értelmezés és sejtelem.

A cserepek és sírok nem mesélnek Izraelről. Akár tetszik, akár nem, csak a Bibliában olvashatunk erről. A régészet azt mondja: "Igen, így van, hiszen ez az agyagtábla ugyanazt állítja, amit a Biblia." Vagy: "Ebben a sírdombban nem találtunk olyan leletet, amely a Biblia állítását igazolná." Vagy: "Ez a felirat bizonyítja, hogy valóban itt volt a város, amelyet a Biblia említ."

Mózes

 

Egyelőre nincs semmiféle külső bizonyítékunk Mózesról. Talán jobb ez így, mint ha jövőre kiásna valaki egy ütött-kopott egyiptomi kőtáblát, amely megemlíti Mózest, az izraelitát... Mit várhatnánk ettől, mi változnék meg tőle? Lehet, hogy a tudósok egy napon másik képmást alkotnak róla az egyiptomi és mezopotámiai romhalmazok nyomán. Addig azonban a Bibliában él. A rekonstrukciók helyében ott van a világ egyik legnagyobb műalkotása egy kis római templom homályos zugában: Michelangelo Mózesa.

Mivel nem vagyok Michelangelo, meg sem próbálom ábrázolni Mózest, de érdemesnek tartok néhány tényt fölidézni róla, amikor Tórájára kerítek szót. Az ő kezétől zúzódtak porrá Egyiptom, Mezopotámia, az ókori Görögország és Róma istenei. Az iszlám és a kereszténység rá támaszkodik: egyikük sem képzelhető el nélküle. A hívő azt tartja, hogy beszélt Istennel: a feljegyzés szerint olyan fordulatot hozott a történelemben, mintha valóban beszélt volna vele. A sötétségbe veszett egy hegytetőn, és egy törvénykönyvvel tért vissza. Előbb Izrael, később a fél világ elfogadta ezt a törvényt Isten szavaként. A legvalószerűtlenebb népi hős volt ez a nyolcvanéves, családos sivatagi vándor. Isten nehéz munkával bízta meg, ő pedig ahogyan bárki más is tette volna igyekezett kibújni alóla. Ám amikor elvállalta a feladatot, semmi sem állíthatta meg többé. Azt mondják, az ember fölnő a hivatásához: Mózes a maga dolgának emberfölötti magaslataira hágott, és óriássá nőtt.

Úgy tűnik, még a természet erői is engedelmeskedtek neki. Más hódítók és szellemi vezetők is voltak, akik életük csúcsán képesnek látszottak az események irányítására. Hívhatjuk ezt a különös erőt akár szerencsének, sorsnak, csillagzatnak: bármi volt, bárhonnan eredt is Mózes hatalma, képessé tette arra, hogy kiharcolja a rabszolga nép szabadságát az ókori világ hatalmas zsarnokától.
Ő írta le az Örökkévalót. A Nyugat a mai napig nem ismer más Istent, mint Mózes Istenét. Attól a naptól fogva, hogy elhozta a földre látomását Istenről, a legsúlyosabb ellentámadásokkal fogadták ábrázolását, egész koncepcióját s mindenekelőtt a törvényeket, amelyekről azt állította, hogy Isten törvényei, részben Izrael, a szó felszentelt őrizője számára, részben minden ember számára. De a törvények máig fennmaradtak. Élnek, noha ellenzőik erőszakosabbak, mint valaha.

Mózes Tórája

Mózes törvénye a Biblia első öt könyvét tartalmazza: a Teremtés [Brésit (Genesis)], a Kivonulás [Smot (Exodus)], a Léviták [Vájikrá (Leviticus)], a Számok [Bámidbár (Numeri)] és az Ismétlés [Dvárim (Deuteronomium)] könyveit. A zsidó nép számára ez az öt könyv egyetlen könyv: a Tóra, az Írás szíve, amelyet a Sínai-hegyen kapott Izrael, és amely a mai napig eltéphetetlenül hozzátartozik azoknak az utódaihoz, akik akkor ott voltak.

A kérdésre, hogy ki alkotta ezeket a törvényeket, az a válasz, hogy Mózes. Arra a kérdésre, hogy milyen felhatalmazás alapján tette ezt, az a felelet, hogy hiszünk benne: a Gondviselés ihletésére, és tudjuk: Izrael bízta meg őt az alapító szabályzat leírásával, amely magában foglalja az addig eltelt időt. A művészetet akkor nevezzük ihletettnek, ha a múló évek nem csökkentik jelentőségét. Mózes ihletettségét nem bizonyítja, hogy törvénye ma is él hiszen szavain kívül semmi más nem bizonyíthatja ezt , de sziklaszilárd ellenállóereje által ez a törvény legalábbis a történelem egyik csodája.

A zsidóság évszázadok hosszú sora óta párját ritkító hódolatot tanúsít Mózes Tórájával szemben. Mondhatnak akármit a zsidókról. De ez a nép egyetlen könyv által élt, meghalt érte, ebbe öltöztette életét: ő és gyermekei és gyermekeinek gyermekei, nemzedékről nemzedékre adván a lángot, mintha nem léteznék idő és változás, mintha a körülmények nem változtatták volna meg az eseményeket, mintha több mint háromezer év egyetlen, kiterjedt időtömböt alkotna senki sem tagadhatja, hogy mindez megtörtént.

Egy hűvös kívülálló azt állította, hogy a Tóra iránti imádat a zsidók bálványimádása. Ez ocsmány rágalom, tisztelt bíróság! Nem igaz, hogy látható képet imádunk, nem bálványozunk semmiféle isteni hírhozót vagy prófétát, aki mértéktelen odaadásában iszonyatos terheket és alázatot vállalt magára, nem hódolunk semmiféle közvetítőnek mert Mózeshoz, aki fölment egy hegyre, meghalt, s akinek ember nem tudja, hol a sírja, egyetlen zsidó sem imádkozott soha, s nem kérte, hogy segítse át az ember és Isten között tátongó mélység fölött : minden hazugság, egyedül Isten tekercsre írott szava igaz, s a zsidók ennek a tekercsnek áldoztak minden hűséget, szeretetet és tiszteletet, amit csak ember áldozni képes.

Minden civilizált ember, aki elmúlt tizenkét éves, részben vagy egészben olvasta vagy hallotta már a Tórát. A nemzetek többsége is mély tisztelettel viseltetik iránta, ha nem is annyira, mint a zsidók. Számos törvényt, amelyet a zsidók a könyv becses lényegének tartanak, mások álmosító olvasmánynak, lényegtelennek tekintenek. A judaizmusból származó két nagy vallás azt tanítja híveinek, hogy rájuk nézve érvényét vesztette ez a szabályzat. De a Szerződés népe számára semmiféle tekintély nem helyezte hatályon kívül.

(Folyt.köv).