|
MAGYARUL
PRÉDIKÁLTAM
KOLOZSVÁROTT |
|
TOVÁBBI FEJEZET NAFTALI KRAUS AUTÓBIUGRAFIKUS KÖNYVÉBŐL amely 2002-ben jelent meg Budapesten. Ma már csak az Irók boltjában és egyes jobb antikváriumokban kapható
|
| Minden fülbe egy tolmács |
| Nagyon meg voltam lepve, de Rosen hozzátette, bízik bennem, hogy nem fogok politizálni, nem énekelem el a magyar himnuszt(!), és nem okozok neki córeszt. Mondom, talán mégse, de Rosen kötötte az ebet a karóhoz, ezzel akar a helyi zsidóknak kedveskedni." ez egy soha vissza nem térő alkalom a számára. Különben is - tette hozzá széles mosolylyal- egy chábádnyik nem lehet magyar irredenta. Felajánlottam, hogy jiddisül beszélek, de Rosen legyintett, mint aki egy szúnyogot hessent el: Ezek - mondta - nem tudnak egy szót sem jiddisül. Románul tudnak, de utálják a nyelvet, mindazt, amit Románia képvisel, rólam nem is beszélve. Nem is értem hogy lehet ez - fűzte eminenca gondolatait, hangosan hogy én is halljam - innen és Nagyváradról a magyarok eldeportálták őket Auschwitzba, míg a Romániában maradt területeken a hajuk szála sem görbült meg/2 és mégis megmaradtak magyar hazafiaknak, és gyűlölnek minket ... Közben a degeszre tömött templomban valaki bekonferálta Rosent, aki ezúttal néhány rövid perc alatt. elmondta szokásos beszédét, ami arról szólt, hogy a romániai zsidóknak fogalmuk sincs, milyen jó nekik, majd egy drámai fordulattal rám mutatott, és azt mondta: most pedig ez az izraeli újságíró a maguk nyelvén fog szólni önökhöz. Mielőtt megszólalhattam volna, Rosen magához intett két embert, az egyik a helyi hitközségi elnök, míg a másik egy bőrkabátos szekus, és gesztikulálva kért szimultán tolmá- csolást beszédemből. Én bemutatkoztam, és amikor Izraelt említettem, máris tapsvihar tört ki. Azt mondtam, hogy kérni jöttem tőlük valamit, és erre nagy csend lett. Mit kérhet egy izraeli újságíró, aki amellett szakállas chábádnyik és Pesten született - az itteni csóró zsidóktól, akik kétszeres gálutban vannak: egyszer mint zsidók, és másodszor mint "magyarok". Mi az, amit kérek Önöktől ? - tettem fel a szónoki kérdést. Önök Romániában élnek, és magyarul beszélnek. üké, ebbe én nem szólok bele. De Önök elsősorban zsidók, és nagy kérésem - maradjanak zsidóknak. Vessék el az öngyilkos vegyesházasságot, házasodjanak egymás között, használják ki a rendszer adta lehetőségeket a zsidó nevelésre.Y valamint a családegyesítés adta lehetőségeket. Hiszen mi zsidók mindannyian mindannyian egy család vagyunk, Ábrahám, Izsák és Jákob fiai,
Néhány mondatban megdicsértem Rosent, "akinek sokat köszönhetnek," és aki "nagyon okosan vezeti a romániai zsidók hullámok hányta hajóját", majd elmondtam mi volt rám a legnagyobb benyomással a regáti látogatásunk során: ahová csak érkeztünk, a helyi zsidók többek között egy jiddis dalt énekeltek: Vosz mir zájjnen - zájjnen mir, ober jidn zájjnen mir" Legyetek bármik is vagytok - de legyetek zsidók, maradjatok zsidók! - fejeztem be, és a torkom e1csuklott, mintha egy gombóc lenne benne. Mire lementen az árn kaidee" előtt levő emelvényről - a hallgatóság zokogott. A két fordító tolmács zavartan topogott, ők nem értették a jiddis mondatot, de hallgatóság nagyrésze értette - talán a kontextusból, vagy talán a torkomban levő gombócból - és Rosen is értette.
Még felment az emelvényre a prezident (a helyi hitközség elnöke, aki tolmácsolt), és megköszönte dr. Moses Rosen eminencának, hogy ... elhozott engem ide, majd a kórus végnélküli danolásba kezdett és pár perc múlva elkezdődött a talmud-tóra" vetélkedő.
(Na, mondja Bát já, aki pedig nem ért magyarul - Rosen többé nem hív meg minket, mivel több tapsot kaptál, mint Ő, és még sírtak is. Nem hiszem, hogy nem hív meg, de biztos nem kér fel többé, hogy magyarul prédikáljak. Ennek az ellenkezője már másnap beigazolódott - Aradon.
5€!:n A vetélkedőn egy 13 éves fiú volt az első, aki kívülről fújta a tízparancsolatot, az egyiptomi tíz csapást és még egy sereg más zsidó dolgot. Itt szándékosan elkövettem egy szarvashibát. A győztes gyerek utóneve túl gójísnak tűnt nekem, és amikor odahozták hozzám megkérdeztem tőle - magyarul hogy hol az édesanyja. Ő otthon van - mondta a gyerek - az apám van itt, tessék, És miért nem jött el a mama is - firtattam rossz előérzettől gyötörve - azért mert a mama nem zsidó - hangzott a természetes válasz. A világ elsötétült előttem. A vetélkedő győztese egy síksze fia, aki természetesen maga sem zsidó." Olyan - diszkrét - sírásban törtem ki, amire nem emlékszem a gettó óta, ahol ezt a Klauzál téri hullahegy váltotta ki. Hoztak egy pohár vizet, Bátjá arénázott, hogy elájultam, és Amália Rosen, az emínenca fefesége odajött, egy illatos zsebkendőt nyomott az orrom alá, és megkérdezte, mi történt? Mondtam neki, amit mondtam, ő odament férjéhez, és néhány szóval beszámolt a történtekről.) Rosen nem térít és az "aradi 13"
Utána persze felelőségre vont, és én adtam az ártatlant: én rákérdeztem a mamára, akiről kiderült, hogy siksze. Miért kell egy gój gyereknek a talmud-tórára járni? - kérdeztem. Rosen hebegett. Itt először vesztette el legendás nonsalant voltát. Megkérdezte, ismerem-e a romániai valóságot, és mit tennék az ő helyébe. Ezt már a kantinban kérdezte, ahol ünnepi fressz volt a tiszteletünkre, és ismét maga mellé ültetett. Ez az egyetlen hely, ahol nincsenek spiclik - mondta - a hatóságok bíznak bennem, de senki másban, aki él.
Mit tennék helyette? Mondtam, először is kiprédikálnám, hogy vegyes házasság a zsidóság halála, és mint ilyen - szigorúan tilos. Burkoltan utalnék arra, hogy ez Izraelben is megbosszulja magát. Egy gój gyerek nem tanulhat a talmud-tórában, mert ez zöldfényt ad az asszimilációra. Akinek az anyja zsidó, az más, mert az zsidónak számit. Az apának be kell térnie. De én nem térítek - mondta Rosen. (Ránéztem, mire hozzátette, hogy csak egész kivételes esetekben. Ez így volt igaz. Tudtam néhány "kivételes" esetről, de Rosen valóban nem térített nyakló nélkül. Ezt a hatóságok nem nézték volna jó szemmel, és egyelőre volt elég zsidó mint "exportcikk". Már másnap, Aradon, megismertük a 13 tagú szombatos családot, akik a "kivételes esetek" közé tartoztak. Ezek egy szép napon elkezdtek kósetrt tartani, eljártak templomba imádkozni - magyarul! - és alakítottak egy 13 tagú vegyes dalárdát, ahol férfiak, nők és gyerekek héber és jiddis dalokat énekeltek - nagy átérzéssel. Rosen néhány évig (ki)használta az aradi 13-at, majd nagykegyesen megengedte, hogy álijjázzanak. Nem tudom, Izraelben elismerték-e betérésüket FOLYT.KÖV. - |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése