2009. december 19., szombat

AZ ATYÁK BÖLCS TANITÁSAI(20)

 

 

A RÁÉRŐ FAVÁGÓK IS TÓRÁT TANULNAK

 

Halafta ben Dosza rabbi, Chanina falvából gyakorta mondta: Ha tíz zsidó együtt ül és Tórát tanul, akkor az isteni dicsfény ragyog felettük! Hiszen írva vagyon: "Az Örökkévaló áll az isteni gyülekezetben" (Zsoltárok, 82,1), és a gyülekezet [minján) az minimum tíz ember. És honnan tudjuk, hogy ugyanez áll abban az esetben is, ha öten tanulnak Tórát? Mert írva van: "És szövetségét megalapozta a földön " (Ámosz, 9,6), és a "szövetség" alatt minimum öt értendő. " Ugyanez áll abban az esetben is, ha csak háromról vagy kettőről, vagy akár csak egyről van szó... " (Atyák, 3, 6)

Halafta, Meir rabbi tanítványa a Bar-Kochba lázadás leverését követő hadrianusi korszak szülötte volt. Az ebben a korban élő Talmud-bölcsek elsősorban, a Tóra-tanulás fontosságát hangsúlyozzák. Kevesebbet moralizálnak, mint elődeik, akik nyugodtabb korszakokban tanítottak, de a zsidóság egész jövőjét, létét a Tóra-tanulásra alapozzák.
Joszéf Jáávetz, a neves történész, felteszi a logikus kérdést: ha valóban egyetlen, magányos Tóra-tanuló is kiérdemli az isteni elismerést olyannyira, hogy "Mindama helyen, ahol megemlíted a Nevem, eljövök és megáldalak téged" (2Mózes, 20, 24) - miért kell a tízet vagy ötöt is említeni? Hiszen ez magától értetődik?!

Nem ugyanaz, ha sokan tanulnak Tórát vagy ha valaki egyénileg teszi - szól a válasz. Az egyén érdeme abban rejlik, hogy nem engedi a Tant feledésbe merülni, viszont a közösség az, amely fenntartja azt. Ha egy közösség a legnehezebb körülmények között is gyakorolja a Tóra-tanulást, s akár még az életét is feláldozza érte, akkor ezzel biztosítja a nép jövőjét.

* * *

A Tóra-tanulás fontosságát és egyedülálló jelentőségét példázza Rábbénu Gersom, a "Galut Világító Fáklyája" - Halafta rabbi fenti Misnájához kapcsolódó - mondása.

Halafta szerint tíz zsidó ember, azaz egy minjen, amikor Tórát tanul, ezzel lehozza a Schinát (isteni dicsfényt) a földre.


Bölcseink szerint annak idején Á v hó 15. nagy örömünnep volt, mert ezen a napon fejezték be mindig a - Szentély tűzifaszükségletére végzett - favágást. (Ilyenkor már nagyon erősen szokott sütni a nap, és a fák elférgesedtek. Bává Batra 121) Azért volt ilyen nagy öröm a favágást abbahagyni - mondja
Rábbénu Gersom -, mert annak a csoportnak, mely ezzel foglalkozott, nem volt addig ideje a Tórával foglalkozni, de ettől kezdve már kizárólag ennek szentelhették az életüket.

Ez esetben csak egy kis csoport favágóról volt szó, mégis az egész nép örült, hogy az a néhány ember visszatérhetett a kizárólagos Tóra-tanuláshoz - innen Halafta értelmezése, hogy akár tíz, akár öt vagy három zsidó Tóra-tanulása is igen nagy értékű...

* * *

Az angyal és a minjen

A Tanja szerzője, a Habad-mozgalom megalapítója, reb Sneor Zálmán írja: "Hallottam mestereimtől, hogy ha egy angyal leszállna tíz zsidó közé, még ha azok nem is a Tóráról beszélnének, az angyalt olyan félelem fogná el az isteni Dicsfény jelenlététől, hogy megszűnne létezni. (Iggeret Hákódes).

A rebbe ezen mondása azon a Zohár-tételen alapul, miszerint "minden tíz zsidón a Sechiná [isteni Dicsfény] nyugszik". (Arameus eredetiben: kol bé ászára Schinte sárjá.)
(Folyt.köv)

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése