SZUKKOT, A SÁTOROSÜNNEP

 

AZ  ÜNNEPI CSOKOR JELENTŐSÉGE

 

Zsidó szokás, hogy Jom Kippur kimenetele után, alighogy ettünk valamit, elkezdjük az ünnepi sátrat – a Szukkát – építeni, hogy meglegyen a két ünnep közötti folyamatosság. A zsidóság gyakorlásában nincs egy percnyi szünet sem, alighogy befejezünk egy micvát, máris itt a következő. Nincs légüres tér...

 

„És vegyetek magatokhoz az első napon díszfának gyümölcsét, pálmaágakat és sűrű lombú fának és fűzfának a gallyát, és vigadjatok az Örökkévaló, a ti Istenetek színe előtt hét napon át” (3Mózes 23,40)

 

A Szukkot, a Sátorosünnep, egyike a három zarándokünnepnek Ez a zsidóság  egyik legvidámabb és legszínesebb ünnepe, amelyen vigadni micve, parancsolat. Különösen két dolog jellemző rá: az egyik az ünnepi csokor, a másik pedig az ünnepi sátor, melyet a szabad ég alatt állítanak fel.

 

A csokor négyfajta növényből (Árbáá minim) áll: etrog (citrusgyümölcs); luláv (pálmaág); hádász (mirtuszág); árává (fűzfaág). Minderre az ünnep alatt naponta (KIVÉVE SZOMBATON!) áldást mondunk, és a Hosá-ná-körmenetben körbevisszük. (Innen ered a hozsanna kifejezés.)

 

Az ünnepi sátornak szimbolikus jelentése van. Bölcseink szerint a sátorban való lakás emlékeztet bennünket az egyiptomi kivonulásra, amikor őseink a negyven évi pusztában való vándorlás során, sátrakban éltek.

 

* * *

 

Az ünnepi csokrot adó növények jelentőségéről Bölcseink sokat értekeztek. Egy ismert midrási tétel a négy különböző fajta növényt Izrael fiainak különbözőségével veti össze, miszerint:

– az etrog  olyan, mint a zsidók. Amint az etrognak íze és illata van, úgy vannak zsidók, akikben megtalálható mind a Tóra, mind a jó cselekedetek...

– a luláv is olyan, mint a zsidók. Amint a lulávnak, azaz gyümölcsének, a datolyának, íze van, de illata nincs, úgy vannak zsidók, akikben van Tóratudás, de nem tűnnek ki jó cselekedetekkel...

– a hádász is olyan, mint a zsidók. Ahogy a mirtuszágnak van jó illata, de nincs íze, úgy vannak zsidók, akik jó cselekedeteikről ismertek, de nem tanultak Tórát...

– az árává is olyan, mint a zsidók. Amiként a fűzfaágnak nincs sem íze, sem illata, úgy vannak zsidók, akikben sem a Tóra, sem a jó cselekedetek nem találhatók meg...

  

Erre mondja az Örökkévaló: köttessenek egy csokorba, így kiegészítik egymást.  (Midrás Vájikrá Rábbá).

 

* * *

 

AZ ISTEN SÁTRA JERUZSÁLEMBEN

 

A Félelmetes Napok komor áhítatát követően az emberek nagy örömmel ünneplik a Szukkotot, amikor otthagyják állandó lakásukat, hogy egy hetet egy olyan sátorban töltsenek, amely jó, ha egy szélfuvallatra össze nem dől. Ennyi elég is a micvéhez.

 

Olyannyira könnyű ez a micve, hogy – Bölcseink elbeszélése szerint – egy ízben még a nem zsidók is megirigyelték.

 

Íme a történet.

Az idők végén – mondják a Talmud bölcsei – jönnek majd a világ népei, és a zsidók mellett, ők is kérik a jussukat a túlvilági üdvösségből.

Mondja nekik az Örökkévaló: Aki szombat előtt szorgoskodott (vagyis előkészítette magát a túlvilági életre), az ehet  is szombaton (magyarán:mindenki azt eszi, amit főzött magának).

            – Világ Ura – érvelnek majd –, a zsidóknak adtad a Tórát, nem nekünk, miért kéred rajtunk számon a meg nem tartását? Mit tehettünk volna? Mi háborúztunk, városokat építettünk, pénzt vertünk, és mindezt azért csináltuk, hogy a zsidók nyugodtan és zavartalanul foglalkozhassanak a Tórával! És különben is, Világ Ura, ha már erről van szó, a zsidók mindig megtartották a Tórát? (Tipikus antiszemita érvelés...)

 

Erre az érvre nehéz a jó Istennek válaszolni, ezért azt mondja a panaszkodóknak (akik kérik, hogy most, visszamenőleg kapják meg a Tórát, és ígérnek mindent...) na, jó, van egy kis könnyű micvém, a Szukká, a sátor, menjetek és tartsátok meg. Mennek is, mindegyik épít magának egy sátrat a háza tetejére. Mire azonban kisüt a nap, és meleg lesz, mindegyik újsütetű sátorlakó felrúgja sátrát, otthagyja, és elmenekül, mintha sose lett volna ott... (Ávodá Zárá 3–4 alapján)

 

* * *

 

Miért csináljuk a sátrat Jom Kippur után? – teszi fel a kérdést a Midrás.

            „Azért, mert Ros Hásáná, az ítélet napja, amikor az Örökkévaló törvényt ül a világ népei felett, Jom Kippurkor pedig megpecsételi azt. Na már most, nem tudjuk, mi az ítélet, akár száműzetésre is ítéltethettünk. Ezért csinálunk sátrat, és száműzetünk lakásunkból, mert az Örökkévaló ezt olybá veszi, mintha részünk lett volna a babilóniai száműzetésben...”

(Psziktá d’ráv Káháná 29)

 

Érdekes módon a Szukkot ünnepének jutott a legnagyobb szerep az eljövendő, az igen áhított messiási korban.

 

Szukkot első napjának Háftárájában olvassuk fel Zechárjá próféta apokaliptikus jövendölését az idők végéről, miszerint a világ népei nagy harcot vívnak egymással Jeruzsálemben, és mindenki, aki ezek után életben marad, elismeri az Örökkévaló mindenhatóságát. Ezután pedig a népek elzarándokolnak Jeruzsálembe, hogy ott megünnepeljék a Szukkot ünnepét. (Zechárjá 14,16–17.)

 

A Zsoltáros könyvre írott Midrásban szerepel ez a vers:

„Ismert az Örökkévaló Júdeában, és Izraelben nagy a neve. És vala Sálemben (Jeruzsálemben) sátra, és lakhelye Cionban...” (Zsoltárok 76,2–3)

 

Mit jelent az, hogy „sátra Jeruzsálemben”?

 

Már a világ teremtésekor – mondja a Midrás – az Örökkévaló Szukkát épített magának Jeruzsálemben, s abban így „fohászkodott”: Bár úgy lenne, hogy fiaim (mármint a zsidók) szót fogadjanak nekem, és ne kelljen lerombolni a Szentélyt...

 

Miután pedig a sok vétek miatt a Szentély mégis romba dőlt, az Örökkévaló így „fohászkodott”: Vajha eltűnne a rossz ösztön, mely bűnbe viszi fiaimat, ők pedig megtérnének, hogy siettethessem a Szentély felépítését. (Sochér Tov 76)