MÁCÁDÁ ÉS TRÓJA KÖZÖTT
A Tóra utolsó előtti szakasza, Mózes mesterünk utolsó búcsubeszéde, mielőtt megáldotta Izraelt.Mint mindig most is a Ros Hásáná és Jom Kippur közötti szombaton olvassuk fel, amely szombat neve Sábát Súvá (tsúvá), vagyis a megtérés szombatja (idén SZEPTEMBER 26).
A szakasz rendkivül sokrétü; legnagyobb prófétánk gondolatai csaponganak; mindent el akarna mondani az alatt a rövid idő alatt ami még hátra van. A néhányszáz szóban ami rendelkezésünkre áll – csupán mazsolázni lehetne és ez is nehéz, mert a veretes, nem mindannapi héber szöveg forditása is körülményes és a létező magyar forditásokban többnyire érthetetlen.
Álljon tehát itt egy-két gondolat, amelyek jellemzőek a mózesi búcsúbeszédre. Elsősorban nem téved aki azt hiszi, hogy Mózes itt magasszintü költöi stilusban mondja el kb, azt amit eddig prózában mondott. Dorgál, fegyelmez, igér és kilátásba helyez, majd dicsér: „Boldog vagy (lehetsz) Izrael! Ki olyan mint te, az Örökkévalóban (által) megváltott nép! Aki segedelmed pajzsa és fenséged kardja!...” (5 Mózes, 33, 29) .
A szakasz elején Mózes tanunak hivja az eget és a földet. Ezek nemcsak előkelő, szavahihető tanuk, hanem időállóak is; túlélik mind a zsidókat, mind ellenségeiket. Érdekes, hogy egyik legnagyobb prófétánk, Jesája, szintén az eget és a földet hivja tanuként (Jes. 1.2).
Még érdekesebb, hogy egy vitatott egyéniségü talmudista, r’ Elázár ben Dordáyá, aki erkölcstelen életviteléről volt ismert – egyszer egy eset során, melynek cselekvő és szenvedő részese volt egyaránt - nagyon megrendült és szeretett volna megtérni. Ekkor az ég és a föld, valamint a nap, a hold és csillagok segitségét kérte, hogy imádkozzanak érte, de azok elháritották a kérést, mondván hogy nekik is megvan a maguk baja.
R’ Elázár belátta, hogy a dolog rajta mulik, sirásban tört ki és addig zokogott amig meghalt. Ekkor egy égi hang hallatszott: r’ Elázár részese a túlvilági életnek (vagyis megtérését elfogadták) (Ávodá zárá, 17, a).
Rabbi Jehuda, a Fejedelem, mikor ezt meghallotta, sirva fakadt, mondván: vannak emberek akik egy röpke óra alatt "megnyerik életüket" (vagyis, mint ezen esetben, megtérése azonnali meghallgatásra talált). Jehuda még hozzátette: és még "rabbi"nak nevezik őket!...
***
Amikor az isteni harag kitöréséről beszél a vétkes nép ellen, Mózes hallatt egy többértelmü mondatot: „Veszedelmet (vagy: bajokat) halmozok rájuk, beléjük lövöm nyilaimat” (5. Mózes, 32, 24). A talmudi ággádá ebbe valami pozitivumot próbál belemagyarázni, mondván hogy az Isten „nyilai” beléjük törnek (a zsidókba) és elvesznek, de ők maguk nem vesznek ki (Szotá, 9, a).
Ezzel szemben a Midrás Tánáim (D.Z. Hoffman olvasatában, 197 oldal) itt azt mondja erre a versre: „Mondá az Örökkévaló: majd egybegyüjtöm és bezárom öket egy erődbe (Mecudá) és ott hozom rájuk a bajt – egy csapásra”. Volt aki ebben utalást látott a macadai erődre, ahol a Bár-Kochbá lázadás leverése után a zsidó hadsereg maradványai beásták magukat (Josef Braslavski: Ismerd meg az országot, 3. kötet). Klein Sámuel szerint Mecudá (erőd) Macadára rimel, ahol Josephus szerint a védők öngyilkosságot követtek el egy szálig, hogy ne essenek az ostromló pogány rómaiak kezébe. Talmudi és egyéb zsidó források nem beszélnek erről, mivel öngyilkosság nem zsidó norma, és ezért nem hisznek abban, hogy ez valóban megtörtént.
A macadai tragédiát Abarbanel úgy értelmezi, szakaszunk egy másik versére vonatkozóan, hogy a veszély abban rejlett, hogy mind egy helyen gyültek össze és igy könnyü volt az ellenségnek megsemmisiteni őket. „Lássátok a nagy népet, Trója népét, aki bezárkóztak városukba és ott törtek rájuk a görögök és kirtották őket hogy irmagjuk sem maradt.”
A falovat Abarnanel nem emliti.
A szakaszban egy tiltó parancsolat van. A Haftara: Súvá Jiszráél (Hóséá, 14.).
**************************************
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése