2009. szeptember 15., kedd

AZ ÚJ ÉLET MUNKATÁRSA TRÉFLI VENDÉGLŐT AJÁNL...

Vendégoldal

 "ZSIRBAN TOCSOGÓ UTÁNOZHATATLAN

  IZVILÁGU KÖRÖMPÖRKÖLT"

 

    Van Budapesten egy gój, a sok közül, aki elhatározta, hogy zsidó karriert csinál. Elment a rabbiképzőbe, hogy rabbinak tanuljon, mint a pogány aki kérte Hillelt, hogy téritse be, "amig egy lábon tud állni". Amikor kiderült, hogy ez egy kicsit nehéz lesz, áttért a "rabbihelyettes" szakra, majd azt is elhagyta és "közösségszervező" akart lenni.

 

    Ma már nem tanul ott egyáltalán, nem végzett el semmit, de buzgón irogat a felekezeti lapba,  SzIP-ként jegyezve cikkeit és nem egyszer eltalálja a siputcai harmadik emelet kivánságait . Még nem tért be, de ez "folyamatban van".

 

  Közben, hogy ne unatkozzon, hiszen az U.É. csak kéthetenként jelenik meg – kulináris tanácsokat is ad, erre érdemesült olvasóinak. Nemrég rátaláltunk egy érdekes cikkére, amelyben a Bakáts étkezdét ajánlja, ahol többek között "zsirban tocsogó utánozhatatlan izvilágu körömpörköltet"  lehet zabálni . Ez minden bizonnyal kóser, hiszen a hitközségi cikkiró, akiről sokan azt hiszik hogy zsidó – nem ajánlaná ha nem lenne glátt.

 

Az épületes cikkecske a "Piroslap" nevezetü szociáldemokrata honlapon jelent meg "Bakáts étkezde: Kádár a punk ide járna" cimmel  és a szerző, Szilágyi Iván Péter nevével jegyezve.

 

    Az alábbiakban a cikk, apró röviditésekkel, olvasóink okulására:

 

 

 

"Vannak helyek, misztikus csücskök a városban, ahol valamilyen titokzatos okból megállt az idő... Megállt és úgy maradt, biztos így jó neki, meg persze van igény rá. És most nem a TV2 örök érvényű és a műsorról méltatlanul lekevert filmsorozatáról, az Elveszett szobáról beszélek, sőt még a szittya könyvesboltok és továbbmenvén maga Thürmer Gyula irodájának légköre is kismiska ahhoz képest, amelybe múltkor a Bakáts étkezdében botlottam.


„Addig volt jó, míg Kádár élt!”-tartja a szép mondás, munkáspárti hiszekegy, és milyen igaz! Mert azért ismerjük, voltak azért jó oldalai is annak az átkos, sokat szidott rendszernek... Csak néhány pillanatkép: sörözés a Balatonnál, Animal Planetbe illő felfedező túrák a feketepiacon, dolláros bolt, olcsó kőbányai és hozzá zamatos Munkás cigaretta (vagy Fecske, ami ma már kihalt), 2 forintos zsíros kenyér és persze a kihagyhatatlan étkezdék, ahol még minden földi jó megtermett, a velős-pacaltól az igazi, zsírban tocsogó, de utánozhatatlan ízvilágú körömpörköltig. Emlékeznek még azokra a finom, masszív, kanálmegállító sűrűsségű pörköltekre...? Utána egy jó pohár bor/kevert és az ember már már az Mennyország kapujában érezhette magát. Csak Szt. Péter hiányzott, de elég jó fej volt a csapos is.


"Na szóval, örömmel jelentem: a múlt nem halt még ki. Itt lapul és működik köztünk, Ferencvárosban és ontja magából a jót. Helye: a Bakáts utca, amely egy nyúlfarknyi kis köztér, a Ferenc körút bal oldalán. Ezen a mesébe illő, időt álló utcácskában csak 5 bolt van, de mind az öt megéri pénzét, 2 gyrosos (vigyázat, az egyik stikkes húst ad!), egy alter cuccokat áruló anarchista „közért”, egy székely rovás írásos zöldséges (ilyen az igazi ős-termelő) és persze a Bakáts étkezde, amely mióta az eszemet tudom ezen a szó szoros értelmében is szent (lásd Bakáts téri templom közelsége) helyen áll. Olyan ez az arcpirító módon csak IV. kategóriába sorolt kulináris fellegvár, mint Stonhenge. Szerintem mindig itt volt, vagy minimum az ősrobbanás óta, esetleg jó ízlésű UFO-k rakták le a leendő ferencvárosiak örömére. Nem tudom, de egy biztos, itt jól be lehet zabálni-a szó nemes értelmében. Mert ugye van evés, ilyet gyors éttermekben, szottyadt hamburgerek mellett szokott produkálni a jónép. Tudják, faarc és unott nyámnyogás, miközben a gumiburger és a TVK vegyi kombánát ízeit idéző mártások elöntik gyanútlan szájpadlásunkat, miközben hasunkban tőlük az Alienek új generációja fejlődik ki. Megnyugodhatnak, ilyen kapitalista és imperialista hozományok nincsenek a Bakáts étkezdében. Sem műanyag fenyőfa, riszáló télapó, angol feliratok és idegesítő fényreklámok.

Aki itt belép, hagyjon fel minden reménnyel, mármint a fogyókúrát illetően. Mert itt egészséges, bio, zsírszegény és hasonló rémületes csengésű és ízű dolgokat nem adnak. Salátából is csak csípős almapaprika és a régi, jó ropogós fehér káposzta van. Olyan lével, hogy simán meg lehet inni.

A tényleg retró hangulatú helyen ma már kihaltnak számító ételek sora várja a nagyevőket: itt létezik még tojásleves, marhapörkölt, borzaska, milánói szelet, pacal, sőt legutóbb még rántott békacombot is lehetett venni, de odáig azért még én sem merészkedtem...

És az édességek... Emlékeznek még milyen az az igazi, jó, leheletvékony tésztájú nagyi-palacsinta, na és a vargabéles? Ha nem, itt megkóstolhatják. Tiszta balatonpart feeling, csak rántott hekket nem láttam, de biztos az is ott lapul valahol a konyhában.

A Bakáts étkezde az a hely, ahová Kádár János járna, ha még élne. Bár ha Elvis él, lehet hogy még a mi Jánosunkról sem kell lemondani. Tipikus „mackós helyről” van szó, ide nem kell kiöltözni, lehet hozni cókmókot, nyugdíjasoknak utánfutót és ami nem utolsó, a visszajáró vendégeket keresztnevükön szólítják!

Betértemkor, miközben egy púpozott adag milánói sültet faltam, belépett Holle anyó, 90 éves néni, kezében rozsdás, kopott bádog edény. Mert ő csak otthon szeret enni, a növényei, a férje urnája és öregedő, de rosszindulatú papagájai mellett. De őt így szeretjük- - -

És akkor még az ital felhozatalról nem is beszéltem, sörből csak a legolcsóbb van, jó drágán adva. Tudják, az az ó-német ismeretlen keverék, nagyság, amely a Tesco eldugott polcain várja a vesebajosokat. Az íze azonban, mennyei, a legjobb no name sör a városban. Aki nem issza az alkoholt, kaphat itt mást is, van például Jaffa, SZÖRP! Nem ám Fanta, meg Cherry Coke. És 20/deciért még eredeti szódát is kapni.

Aki még ennél is többet akar, vagy túl zsíros neki a menü, menjen Norbihoz. De itt jól lehet lakni és a műanyag abroszos, falambériás kis önki még egy kis nosztalgiázáshoz is kiváló. Csak egy „baj” van vele, az emberes adagok, szóval délutáni szundi nélkül nem ajánlott.

(Ha barátnőt, barátot akarna jóllakatni, viszonylag elfogadható áron, ide térjen be!)

Szilágyi Iván Péter

                                                    * * *

 

    Hát igen. Ide érdemes "betérni", nemcsak a siputcai "zsidóságba".Izraeli olvasóink kedvéért, akik esetleg nem tudják, mi az a "zsirban tocsogó körömpörkölt",álljon itt  a magyar értelmező szótár definiciója: "Körömpörkölt" – "a disznó körmét körülvevő húsból készitett pörkölt". Hogy milyen zsirban tocsog ez a disznóság, afelől sem lehetnek illuzióink.

Azt viszont nem tudjuk pontosan, mi is az a "milánói sült", amit SZIP falt. Sebaj,  majd legközelebbi cikkében elárulja Iván Péter barátunk, akiből de jó "rabbi" lett volna, ha nem hagy fel tanulmányaival a fránya tandij miatt...

Ui.

Kérem az érdeklődő olvasőkat, ne kérdezzék, mennyit kapott SZIP a Bakáts bodega tulajától a piár cikkért. Fogalmunk sincs róla.

                                                                    A szerk.

12 megjegyzés:

  1. Kedves Naftali Kraus!
    Először is köszönöm és örülök, hogy ennyit foglalkozik velem. Ahogy annak is, hogy korábban honlapján megjelentette cikkemet.

    Gondolatfolyamának stílusa és hangütése önmagáért beszél, önfeledten gojozik...
    A XXI. században élünk, amikor nem divat ilyen rasszista szövegeket elsütni.
    Tudja, cikke, sugalmazott vádirata számos olyan állítást tartalmaz, ami miatt beperelhetném. De nem fogom.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Naftali Kraus!
    Először is köszönöm és örülök, hogy ennyit foglalkozik velem. Ahogy annak is, hogy korábban honlapján megjelentette cikkemet.

    Gondolatfolyamának stílusa és hangütése önmagáért beszél, önfeledten gojozik...
    A XXI. században élünk, amikor nem divat ilyen rasszista szövegeket elsütni.
    Tudja, cikke, sugalmazott vádirata számos olyan állítást tartalmaz, ami miatt beperelhetném. De nem fogom.
    Nem teszem meg Önnek ezt a szívességet és egy fillért sem költök magára.

    Hogy ne térjek ki vádjai elől: nem igaz, hogy nem kötődnék a zsidósághoz. Apám zsidó származású volt és ezt a szükséges iratokkal igazolni is tudom. Már huszonéves fejjel megcsináltattam a
    brit-t, a körülmetélést és betérésem folyamatban van.

    A Rabbiképzőt valóban elkezdtem. Beláttam, hogy nem az én utam volt, így abbahagytam. Nem én voltam egyedül így ezzel. Talán jobb lett volna, hogy meggyőződés nélkül tovább csinálom!?

    A fenti étterem kritikát tényleg én írtam, de nem az Új Élet publicistájaként és disznóhúst sem fogyasztottam a helyen.

    Más megnyilvánulásaira nem is reagálnék. Egy öregedő, rosszindulatú, megkeseredett periféiára sodródott-saját közösségét lejárató rasszistával nincs miért vitatkozzak. Ön és kirekesztő szemlélete szégyent hoz a magyar zsidóságra és csak hogy tudja, mindenki utálja magát.
    Jó érzés lehet, részvétem...

    Üdvözli, hosszú életet és jó egészséget kívánva:
    Szilágyi Iván

    VálaszTörlés
  3. Ui.
    Egyébként tudom, hogy nehéz elviselni a fiatalabb kollégákat és főként azt, ha azok megjelennek az Indexen-de őszintén: most kérjek ezért bocsánatot!? Csúnya dolog az irigység.

    Milyen ember maga,milyen jogon ítélkezik és hazudozik másokról? Vallásos ember létére,
    I-nek képzeli magát...

    Rossz lehet ilyen megkeseredett, gonosz vénembernek lenni. A tudását tisztelem és éppen ezért sajnálom, hogy így félrement.

    VálaszTörlés
  4. Jom Tov...én most nem minősíteném NK beírását, tudva, h. más személyeket(személyiségeket) hasonló tocsogós disznóságért bizony nem marasztal el...ok-okozat...érdekszövetség-érdekellentét:)
    Ünnep előtt...nagyon közel Ahhoz...a rossznyelv-a rossz nyelvek is takarékon...kellene legyenek.
    Kívánok minden elkpépzelhető jót NK-nak és Családjának, gj, azaz Mirjam

    VálaszTörlés
  5. Kedves Szilagyi Isvan,

    On ezt irja, Naftali Krausnak :

    'Gondolatfolyamának stílusa és hangütése önmagáért beszél, önfeledten gojozik...
    A XXI. században élünk, amikor nem divat ilyen rasszista szövegeket elsütni.'
    Itt pedig ezt:
    'Más megnyilvánulásaira nem is reagálnék. Egy öregedő, rosszindulatú, megkeseredett periféiára sodródott-saját közösségét lejárató rasszistával nincs miért vitatkozzak.'

    - nu, most akkor ki a rasszista? elgondolkodott mar ezen? azon is, hogy az idosebb embertarsainkat hogyan szolitsuk meg? Ha on valamikor, tanult is a Rabbikepzoben, akkor tudnia kell ezeket a szabalyokat.Ki kerte egyaltalan hogy bemutatkozzon , (bizonyitasi kenyszerbol) megtudja mutatni a sajat ' zsidosagat' . Hja kerem, on szerint lehet zsido, de zsido az, akinek az Edesanyja is az. A Halacha szerint bizony egy gojjal allunk szemben, ha be is ter, neologia biztos tart karokkal varja, de egy ortodox kozosseg bizony nem fog onnel szoba allni ( marcsak ezek utan se), - mi kivetnivalo van a GOJ szoban? ha elovenne az ertelmezo heber-magyar keziszotart, akkor lathatna hogy a GOJ szo, - NEM ZSIDOT jelent. On erre kissebbsegi erzesbol, elszenvedett 'kommunikacios' zavaraban, elkezdte ocsarolni Naftali Kraust. Szegyen, gyalazat hogy igy Tsuva napjan meg annyi tisztelet sincs onben,hogy a sajat kudarcat (amiert lelepleztek, nincs itt szo arrol hogy versenykepes lenne Naftali Kraussal, kicsoda is on?! mit tett le meg azon kivul, hogy egy ismeretlen ujsagba ir mint egy nincstelen nevezetu?!)
    Hogy meri kioktatni ,meghazudtolni, Naftali Kraust alpari modon?! nevetseges ,kicsinyes hozzaallas- miszerint Naftali Kraus sajat kozossegunket jaratja le, haaat, ha jart is on valaha a Jeshiva Boherek koze, vagy egy ortodox csoportba, akkor tudhatna, hogy a zsido terminologiai gondolkodas bizony minden olyant elitel, ami NEM GLATTKOSHER es ellenkezik a Toraval!
    Mindenki neveben NE nyilatkozzon, probaljon csak a maga neveben nyilatkozni, (vajon fog ez menni?) dehat ugye, ehhez szellemi partner(ek) kellenek, ami ugye onrol ez a nivo nem allithato.(marcsak azutan se, amiket irt duhbol,Naftali Kraus ellen).
    Maradjon csak meg a tocsogos koromporkoltjenel.Meg a jo kis zsiros falatoknal.
    Perszehogy az ilyen kivetkozott GOJokat nem fogadjuk be,es meg arra se meltatjuk a meltatlan szemelyuket, hogy valaszoljunk neki(k).

    Reszemrol befejeztem, a maga szemelye ezentul erdektelen. Csak azert irtam, mert keptelen voltam elnezni , az on ocsarlo, emberi mivoltaban kivetkozott iromanyat, egy idos ,elismert,vilaghitres es tiszteletben tartott ember irant,mint Naftali Kraus, akinek a zsidosag sokat koszonhet, koztuk en is , halasan koszonom az aldozatos munkajat a zsidosag erdekeben, ilyen emberek kellenek es legyenek meg!)Ajanlom hogy tartsa tiszteletbe a fenti keresem!

    p.s.:
    nocsak a Gojok de egyetertenek!

    Kedves Juli,

    Intelligens lenne a bejegyzese,ha valamit allit, akkor erdemes lenne a szovegkornyezetet is kiemelni, maskulonben veszem ugy, hogy probalja on is Naftali Kraus szemelyet es hibajat szavakkal bantalmazni. Valamint a kozeljovoben vegye azt a faradsagot, hogy Naftali Kraus teljes nevet kiirja!


    Lehiti!

    VálaszTörlés
  6. T. Hanna!
    Ha valaki megtámad és legójoz, nem fogom szó nélkül hagyni. Még egy Ön által "gójnak" titulált embernek is lehet becsülete és tartása...
    Maga engem ne fenyegessen-egyébként nem tartok igényt a társaságára. Remélem utoljára hallottam maga felől...
    Az édesanyanyám nevét pedig ne merje a szájára venni. Rosszabb lennék azért, mert ő nem zsidó!? Ezt komolyan gondolja!?
    Szánalmas, nem védhetem meg magamat és a jóhíremet, csak azért, mert "goj" vagyok...
    A Tsuváról annyit hogy minőstíhetetlen stílusban Naftali Kraus támadott meg engem és nem én őt.
    Fenti cikkemet nem az Új Élet újságírójaként írtam és azért mert írok egy helyről, nem biztos, hogy minden ételét meg is kóstoltam.
    Apám zsidó volt, mindig is felvállaltam közösségemet. Elkeserít, hogy ennyi év után is ilyen stílust érdemlek...
    Szilágyi Iván

    VálaszTörlés
  7. Tudja, valahol ott kezdődnek a bajok, hogy a betértek sokaknak csak formálisan számítanak egyenrangúnak... Ameddig hallgatnak és tűrnek.
    Ha valami olyat tesznek, ami egyesek nem nem tetszik, vagy meg merik védeni magukat, akkor rögtön legojozzák őket.
    Naftali Kraus tényleg óriási elme és sokat tud a zsidóságról, de ez még nem jogosítja fel, hogy saját kollégáit (egy lapnál dolgozunk), hittestvéreit (részben egy vér folyik ereinkben) és embertársait megalázza!

    VálaszTörlés
  8. A "gój" szó önmmagában tényleg nem kirekesztő-köszönöm, ennyit én is tudok!
    Amilyen szövegkörnyezetben és hangütéssel azonban -az általam vallási tudásáért és elkötelezttségéért egyébként tisztelt- Naftali Kraus beszél a "gójokról", az felháborító és lekicsinylő. Nemcsak erre a cikkére gondolok. Számos támadás érte már írásai miatt az egész hazai közösséget.

    Az lenne a zsidóság érdeke, hogy a többséget magunk ellen fordítsuk!? Független a "gój" szó eredeti, jelentésétől, sokakat ez a kifejezés bánt és megaláz. Miért kell erőltetni, másokat megbántani és megalázni!?

    VálaszTörlés
  9. Kedves Hanna:)
    Bár nem törekedtem ilnettligensnek hatni, ezek szerint sikerült:)
    Elnézését kérem, nekem Naftali Krausz,kit mélységes ismerete, halachikus tudása alapján becsülök, és itt is kívánnék neki is minden jót...szóval nekem ő NK-mint blogger, mint "kötözködő", tollát gyakran Blouth-ba mártó ember....Szóval, van Naftali Krausz, és van NK-számomra, s ezt kérem...hagyja meg nekem:)

    VálaszTörlés
  10. Nem hálás dolog védeni valakit, aki erre nem kért fel...
    Ünnep van, s Jom Tov már akkor is (így eml.) amikor NK "alaposan megtámadta" Szip-et....
    NEM volt okos, bölcs meg végképp nem.
    Egy olyan lapba írta a kolléga, amit írt, amelyet nem kéne egy mélyen vallásos embernek még nem hivatalosan sem olvasnia ...
    Megtette, v. átküldték neki, vagy felhívták rá a figyelmét, h. lenne itt kérem egy "gyenge láncszem"..ittern kérem a diaszpórában, egy fijú, akinek mellesleg nagyon beteg a (goj) édesanyja...és említett fiatalembernek minden fillér számít, ugyanis családot tart a hátán...szóval, bija, elvállalta ezt a gastroizét a kolléga....Meg köll ezért vetni???
    AZT hol olvasta NK, hogy Szip állás csorgott a zaft?
    Mindegy is...a dolog számomra finoman szólva...nagyon nem szép, és nem hinném-nagyon nem...h. EZ A LÉTEZŐ LEGFONTOSABB, AMI SZÉP HAZÁNKBAN A LEGFIGYELEMREMÉLTÓBB:) hOZZÁTÉVE, A mO-is zsidóságot jól lehordani kategóriában is ezerszer izgibbet tudnék.
    CSAK...lánynevem: LojálisLenke...így tőlem ilyesmit nem fognak olvasni:))

    VálaszTörlés
  11. Túl a Taslichon...itt-és most megígérem, e témában, ebben a blogban nem nyilvánulok meg, mert cseppet furának ítélem meg, h. valaki "durrantott" az elején...s azóta bölcs mosollyal ajakán olvassa, amit előidézett.
    Ebben ÉN nem leszek partner. Nem ám:)
    Amennyiben akaratlanul is megbántottam volna innen bárkit, nézze el nekem. Uff!:)

    VálaszTörlés
  12. Kedves Érintettek!

    Őszintén sajánlom a fenti, Rákosi-időkbe való feljelentő cikket, majd az azt követő méltatlan vitát, amely meggyőződésem szerint nem véletlenül éppen most "tört ki"... Irányított hangulatkeltés indult ellenem, pozicióféltésből és azért mert egyeseknek csípte a szemét, hogy az Indexen jelent meg cikkem. Megrágalmaztak, válaszoltam és hogy tudja minden érintett: a jövőben sem fogom hagyni magamat!

    Őszintén sajnálom, hogy egyesek -akik ellen nem tettem semmit és itt is leszögezem: nem ácsingózok székükre- Naftali Kraust személyét hanszálták fel az én támadásomra.Miért nem mertek ők kiállni a napra!? Mit tettem én ellenük azonkívül, hogy fiatal vagyok, sokan olvassák cikkeimet és egyesek szerint jól tudok írni? Ez bűn lenne!?
    Ha igen: Szlichá! :(

    Az is nagy szomorúsággal tölt el, hoy személyemet illetően kifordított és rosszindulatúan tálalt féligazságokkal félretájékoztatták a közvéleményt.
    Való igaz: jártam a Rabbiképzőbe és erre büszke is vagyok, de mindezt nem megélhetési szempontokból tettem.
    Való igaz, önkormányzati újásgíróként munkaköröm részeként írtam egy a Bakáts étkezdéről, de ott körömpörköltet vagy más disznóhúst nem fogyasztottam. Azt pedig egyenesen kikérem magamnak, hogy pénzért dicsőítettem volna bárkit is-nem vagyok lefizethető, sőt sokak szerint túl szókimondó. Ezért vagyok egyesek útjába, ezért félnek tőlem annyira...

    Én csak egyet szeretnék: tovább dolgozni a magyarországi zsidóságért. Egyszerű újságíróként!
    Amit bánok, hogy Naftali Kraus cikkét olvasva elvesztettem hidegvéremet és az "újévi sértések" miatt tiszteletlenül beszéltem egy félreinformált, de általam nagyrabecsült tudóssal. Naftali Kraust nagyra tartom és próbálva legyűrni magamban az e vita kapcsán keletkezett mély csalódást, továbbra is olvasni fogom könyveit. Csakazértis nem fogok a továbbiakban résztvenni a sárdobálásban, amelyben Őt is csak eszközként használták fel...

    Lehet hogy egyesek nem tartanak zsidónak, mások meg jó zsidónak-ettől függetlenül én büszke vagyok ara, hogy hogy ide tartozom, hogy a többség megbecsül és hogy egy olyan lapba írhatok mint az Új Élet. És igen, arra is, hogy a neológiában igaz barátokra leltem. Számomra otthon a Síp utca, amely lakóinak lehet vannak hiáik, de szívük is! Ellenségeik, főállású ócsárlóik sokat köszönhetnek nekik.

    Köszönöm Juli, hogy kiálltál mellettem és köszönöm a számtalan biztatást, amit e rágalomhadjárat során kaptam! Enélkül a cikk nélkül nem tudtam volna meg, hogy ennyien szeretnek.

    A vitában a továbbiakban nem kívánok résztvenni. Tanítómestereim arra oktattak, hogy nincs rosszabb a háborúskodúsnál, a rossz nyelveknél és a besúgóknál. Minden reggeli és esti imában, az Ámidában ártó tevékenységük ellen kérünk segítséget Teremtőnktől. Én helyettük inkább a békét kívánom keresni. Főként pedig nagy műtét előtt álló édesanyámat ápolni.

    Maradva tisztelettel:

    Szilágyi Iván

    VálaszTörlés