JOM KIPPUR - A HÁLÁCHÁ SZEMSZÖGÉBŐL

                     AZ  UTOLSÓ  ALKALOM...

 

Jom Kippur a zsidóság legszentebb ünnepe, a Szombatok Szombatja.

Kizárólag erre az egyetlen napra ír elő a Tóra böjtöt (a többit mind a Bölcsek rendelték el). Magyarul még Engesztelőnapnak, valamint Hosszúnapnak – utalva a 25 órás böjtre – is szokták nevezni.

 

1. A böjtön kívül Bö1cseink még további négy megszorítást, azaz „sanyargatást” írnak elő erre a napra: nem szabad bőrből készült cipőt húzni (csak gumi vagy fából készült szandált); nem szabad tisztálkodni; nem szabad piperészkedni (illatos kenőcsöt használni), és tilos a házasélet.

Maga a böjt rendkívül szigorú, mert még a száj megnedvesítése is tilos.

Férfiaknál 13 év, nőknél 12 év felett kötelező a böjtölés, de csak és kizárólag egészséges emberek esetében. Ennél fiatalabbak is szoktak néhány órát böjtölni, hogy fokozatosan hozzá edződjenek a szokásokhoz, a nap hangulatához.

Amennyiben valakinek az orvosa megtiltja, hogy böjtöljön, akkor is köteles enni, ha maga úgy is érzi, hogy képes böjtölni.

 

2. Mindaz, ami szombaton tiltva van, még fokozottabban tilos ezen a napon.

 

3. Ezt a napot a hívő ember szinte teljes egészében a zsinagógában, imádkozással tölti. Maga az imarend is eltér a többi ünnepekétől.

 

 A 24 órára kiterjedő imarend az alábbi:

a) Az ünnep előestéjén hangzik el a Kol Nidré ima, majd az esti ima következik (Árvit) a zsolozsmákkal (pijut), melyek legfőképp a bűnbánatról szólnak.

b)  Az ünnep reggeli ima, a Sáchrit, meghatározott betoldásokkal. Ezt követi a Tóra felolvasása, majd a halottakért mondott ima, a Mázkir.

c) Muszáf ima, melyben foglaltatik az Ünötáne Tókef kezdetű ima, amelyet Ros Hásáná két napján is mondunk, majd az egykori szentélyszolgálat leírása, végül a rómaiak által megölt Tíz Mártír halálának költői elbeszélése.

d) Ezután következik a Mincha ima, melynek keretében Jónás könyvét olvassuk fel.

e) A Neilá (záró) imát kizárólag Jom Kippurkor mondják el. Ekkor van az utolsó alkalom arra, hogy megtérjen a bűnös és bűnbocsánatot nyerjen (Neilá = kapuzárás).

f) Árvit (esti) ima, mely a napot lezárja. Ezután már csak Újhold szentelés következik (Kiddus Leváná) és vége az ünnepnek. Megkezdődhet a Szukkotra való felkészülés.

 

4. A böjt végét – a Neilá ima végeztével – egy hosszú kürtfúvás jelzi, és közfelkiáltással kinyilvánítjuk, hogy „Jövőre – Jeruzsálemben”!

 

 

TÖRTÉNELEM: EGY RÓMAI POLGÁR TANÚSÁGA

 

 

Egy középkorból származó könyvben egyedülálló tanúságtétel olvasható.

Egy Marcus nevű római polgár, aki feltehetően hosszabb ideig élt Jeruzsálemben, hazatérte után „elmondta népének, amit a saját szemével látott, amint a főpap Jom Kíppurkor a Templomba ment, és onnan kijött az ünnep kimenetelekor”.

 

Íme a leírás, rövidítve:

 

„... hét nappal azelőtt a nap előtt, amit ők Kippurnak neveznek – ez egyébként legnagyobb ünnepük –, a főpap házában előkészítenek ülőhelyeket a Fejedelemnek (ez alatt a Szanhedrin elnökét kell érteni), a felsőbíróság elnökének, a főpapnak és helyettesének, valamint a királynak.

Ezenkívül még 70 ezüst széket a Szánhedrin hetven tagjának. A legöregebb kohanita (pap) pedig felállott, a főpaphoz fordult és figyelmeztető, feddő szavakat intézett hozzá:

 

– Tudd, jó uram, ki előtt állsz, amikor bemégy (a Szentek Szentélyébe), és ha elvéted a dolgot és nem figyelsz oda, elveszel és meghalsz, és elvéted Izrael bűnbocsánatának lehetőségét. Ennélfogva az egész nép szeme rajtad függ, gondold meg jól, hátha terhel valamilyen vétek, még ha csekély is az, hiszen létezik olyan vétek, amely több micvával egyenértékű. Ennek mérlegelése Isten kezében van...

 

És a főpap, válaszában kimondja, hogy már mérlegelte dolgait és megtért azokban a dolgokban, amiket bűnül lehet felróni neki. A többi kohanita is készen áll a szent szolgálatra, és ő megeskette őket, annak nevében, aki nevét adta ennek a Szentélynek, hogy mindegyikük megbánja vétkeit és megtér. Maga a király is nyugtató, vigasztaló szavakat mond a főpapnak és megígéri neki, hogy nagy tisztelettel övezi, amint a szolgálat végeztével elhagyja a Szentek Szentjét...

 

Utána kihirdetik, hogy most pedig a főpap hivatalába megy, ami a Szentélyben volt, és sokan a nép közül elkísérik őt oda… Így látták szemeim: elsőnek haladnak előtte azok, akik valamilyen rokonságban vannak Izrael királyi házával, utánuk a Dávid-házabeli dinasztia leszármazottai, és a herald halad előttük, és fennhangon hirdetik: „Adjatok tiszteletet Lévi házának!” Harminchatezren voltak (a leviták) ők és helyetteseik, égszínkék selyemruhában, majd a kohaniták, huszonnégy ezren, fehér selyembe öltözve. Utánuk az énekesek, utánuk a zenészek, majd a kapuőrség és a tömjén készítői, a függönyök varrói, utánuk az őrök és intézők, majd egy csoport, amit úgy hívnak, hogy „katofilosz” (székhordók) és a különböző szakmák és céhek képviselői. Utánuk lépked a Szánhedrin hetven tagja. Utánuk a száz kohanita, kezükben ezüst botokkal. Ezek biztosították az utat. Utánuk jött a főpap és a kohaniták öregjei, kettesével...

 

És az utcasarkokon ott álltak a jesivák (tanházak) vezetői és a főpapot nagy ovációval fogadták, mondván: Jó uram, főpapunk, Isten hozott! Imádkozz Teremtőnkhöz, hogy éltessen bennünket, hogy képesek legyünk foglalkozni Tórájával!

 

Amikor a Templomhegyhez érkeztek, imádkoztak, hogy Dávid-háza sokáig éljen. Utána a kohanitákért, majd a Templomért imádkoztak. És a nép áment mondott a fohászra, és ez olyan hangot hallatott, hogy az ott röpködő madarak leestek félelmükben. Ezután a főpap meghajolt a nép felé, sírva fakadt és betakarta arcát...

 

Ezután két helyettese a hivatalába vezette a főpapot, és ott magára hagyták őt kohanita testvérei. Így történt befelé (amikor bement), de amikor kijött – a Szentek Szentjéből –, dupla tiszteletet adtak neki, és Jeruzsálem egész népe elhaladt előtte, kezükben világító fáklyákkal, fehér ruhában, és az ablakok feldíszítve hímzett párnákkal és világító gyertyákkal...

 

Mesélték nekem a kohaniták, hogy nemegyszer a főpap, az ünnep kimenetele után, éjfélig nem volt képes házába eljutni, olyan nagy volt a zsúfoltság és olyan nagy tömegek voltak az utcákon. Annak ellenére, hogy egész nap böjtöltek, senki nem akart hazamenni, amíg nem jutott a főpap közelébe, hogy kezet csókoljon neki...

 

Másnap a főpap nagy lakomát csapott, és meghívta a hozzá közelállókat. Ünnepnap volt ez neki, mivelhogy épen és békében kijött a Szentek Szentjéből...

 

Utána magához rendelt egy aranyművest, akinél egy arany táblát rendelt, amire a következő szöveget vésette:

Én, ez és ez a főpap, ez és ez a főpap fia... szent munkát végeztem mint főpap, ezen nagy és szent Házban, annak tiszteletére, aki nevét adta ennek a háznak, a világteremtésnek ennek és ennek évében… Az, aki érdemesített engem erre a feladatra, az érdemesítse fiamat, hogy utánam végezhesse ezt a szent munkát...” (Sévet Jehuda)