|
A Szentély sem biztosíték--
|
| " ... nem égő- és véresáldozatokról beszéltem őseitekkel ... amikor kihoztam őket Egyiptomból, hanem ezt parancsoltam nekik: Hallgassatok az Én szavamra, akkor Én Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek!" [Jeremiás) 7:22-23.)
|
| Súlyos dolgokat vág itt a próféta a nép fejéhez. Az Első Szentély ideje végéhez közeledik: a nép - vezetői nyomán - idegen utakra tévedt, idegen kultúrát követ, és azzal áltatja magát, hogy a gépies Szentély-szolgálat, az áldozatkultusz, ellensúlyozza a Tóra törvényeinek elhagyását, a zsidó kultúra elhajítását.
A Cáv hetiszakasz az áldozathozatal módozatait ismerteti. A próféta ellenben, elődeinek hagyományát követve, kijelenti, hogy az áldozatoknak önmagukban nincs jelentőségük, ha nem járul hozzájuk a megfelelő viselkedés, a Tóra törvényeinek pontos betartása. Annak idején már Sámuel próféta is szemébe vágta Saul királynak, hogy fontosabb Istenre hallgatni, mint kövér juhokat áldozni ...
Jesájá is szembeállítja a mechanikus áldozati szertartásokat és a szívvel-lélekkel betartott parancsolatokat, és ugyanarra az eredményre jut: "Mit kezdjek a sok véresáldozattal? - mondja az Örökkévaló. - ... Ki kívánja tőletek, hogy eljöjjetek ... és tapossátok udvaromat? Ne hozzatok többé hazug áldozatot, még a füstjét is utálom!" ( Jesája, 1:11-13.)
A háftárában a próféta az áldozati kultusz súlyos elfajulásáról beszél. Itt már nemcsak hiábavaló áldozatról van szó, amellyel az Örökkévaló jóindulatát szeretnék "megfizetni", hanem magának az áldozás koncepciójának eltorzulásáról is. Jeremiás ugyanis arról beszél, hogy a júdeai zsidók - a környező bálványimádó kultúrák befolyása alatt - tűzben áldozzák föl fiaikat és leányaikat Ben Hinom völgyében! |
| Hogyan juthattak idáig a zsidók? Hogyan lehetséges, hogy saját nemzeti államukban - amelyben áll a jeruzsálemi Szentély, és a papok pontosan teljesítik a mindennapi Isten-szolgálatot - Molochnak áldoznak? Félelmetes a fölismerés, hogy létezhetik zsidó ország - királlyal, hadsereggel és a független államiság minden egyéb kellékével-, amely annyira eltávolodott a zsidó eszméktől, hogy prófétája már nem egyszerűen haraggal ostorozza a népet, hanem szinte a falra írja a figyelmeztetést!
Ami a gyermekgyilkosságba torkolló pogány kultuszt illeti, ma már hihetetlennek tűnik, hogy a zsidóság a föníciai és moábita szokásoknak hódolva képes volt elsőszülöttjeit tűzben föláldozni. Ugyanakkor sokan ma is természetesnek tartják, hogy a zsidók átveszik az idegen környezet szokásait: nem gondolják végig, hová vezethet mindez ...
J. Jacobson (Cházon HáMikrá) föltételezi, hogy a gyermekgyilkosok megpróbálták az Írás egyes verseiből - az Ákédá első pászukjaiból, Jiftách lányának esetéből - kiolvasni az emberáldozat gyakorlatának igazolását. A Midrás Jeremiás szavait idézi a visszataszító kultusszal kapcsolatban, "amit Én nem parancsoltam, nem rendeltem, sőt eszembe sem jutott" [(Jeremiás 19:5., s ugyanezek a szavak szerepelnek a háftárában is (uo. 7:31.)]. A Midrás szövegmagyarázata nem hagy kétséget: .,» ... amit Én nem parancsoltam« Mésának, Moáb királyának [hogy áldozza föl elsőszülött fiát], »nern rendeltem« Jiftáchnak, hogy áldozza föl leányát, »sőt eszembe sem jutott«, hogy Ábrahám áldozza föl Izsákot [hanem csupán hűségét tettem próbára]." (Jálkut, 2Királyok 300:19.)
* * * Semmi okunk arra, hogy az öngyilkos kultuszokat egyszerűen a bibliai múlt soha vissza nem térő motívumai közé soroljuk, főleg ha korunk divatos szokásaira gondolunk, amelyek ma is szép számmal szedik értelmetlen áldozataikat: a kábítószerezésre, a "sportnak" csúfolt autós száguldozásra, a féktelen szexuális szabadosságra, a tömeggyilkos AIDS melegágyára . .. Ha az ilyesminek való hódolás nem egyéni kedvtelés többé, hanem beépül a "nemzeti ideológiába", akkor a nép hanyatlásnak indul. Ez különösen érvényes a zsidó népre, amelynek fennmaradását a Tórához, a saját nemzeti kultúrájához való ragaszkodása biztosította. Ha ez nincs - hiába a Szentély, hiába a királyság és az állami függetlenség jelképei -, a pusztulás csupán idő kérdése ...
Persze nem szabad azt hinni, hogy Jeremiás vagy a többi próféta semmibe veszi vagy ellenzi az áldozatot. Ezek a Tóra többi parancsolatával való helyes összhangban fontos szerepet töltöttek be: összekötő kapocsként funkcionáltak a zsidók és Istenük között. A próféta kifakadását az áldozatkultusz ellen Kimchi úgy értelmezi, hogy az áldozás rendje nem szerepel a Tízparancsolatban, így nem tartozhatik a lényeges parancsolatok közé. * * * A fejezet elején - ez nem szerepel a háftárában - a próféta kikel az álpróféták ellen, akik a népet azzal áltatják, hogy nem eshet bajuk, hiszen "az Örökkévaló temploma van itt" (Jeremiás 7:4.) ... "Ti hazug szavakban bíztok ... Loptok, gyilkoltok, paráználkodtok, hamisan esküsztök, a Báálnak tömjéneztek ... Azután idejöttök, és megállt ok előttem ebben a házban, amelyet azt Én nevemről neveztek el, és ezt mondjátok: Megszabadultunk! ... Vajon rablók barlangjának nézitek ezt a házat. .. 7" (Uo. 8-ll.) Emlékezetébe idézi a zsidóknak, mi történt velük Silóban, és büntetésül a pusztulás képét festi eléjük ... J. Jacobson arra a következtetésre jut, hogy Jeremiás szerint a Szentély léte önmagában nem jelent biztosítékot a zsidó nép fennmaradására és biztonságára saját országában. Arról, hogy mikor mondhatta el Jeremiás ezt a próféciát, M. Bola (Dáát Mikrá) úgy véli, nem lehet a pontos időszakot behatárolni, mert a próféta mondanivalója egész tevékenységének idején érvényes lehetett. J. H. Hertz Menássé király idejére teszi a történetet: ez a király sok pogány szertartást honosított meg Jeruzsálemben, és erkölcstelen szobrokat állíttatott a Szentélybe. * * * A nyomott hangulatú, borúlátó háftárá mégis reménykeltő szavakkal zárul: Jeremiás könyve 9. fejezetének 22. és 23. versével. Ezekben a próféta jó tanáccsal szolgál: "Aki dicsekedni akar, azzal dicsekedjék, hogy érti és tudja rólam, hogy Én vagyok az Örökkévaló ... " Ehhez persze tanulni és elmélkedni kell - de hát éppen ez a cél. Aki tanul és elmélkedik, annak nincs ideje arra, hogy vétkezzék ... |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése