2012. március 8., csütörtök

"...ולא יישמע על פיך!" (שמות,כג,יג)

Szégyen-gyalázat                        

 

TALÁN ELŐBB ZSIDÓKKAL IMÁDKOZZANAK!

 

Purim előtt, talán Hámán tiszteletére, a mazsi-hisz (miben?) "rabbijai" megörvendeztettek bennünket egy ujabb "ne –ológ "(?) hittétellel: közös "ima" a gójokkal, ami kimeriti a bálványimádás tilalmát.

 

  Tessék velünk együtt olvasni a Sip utcai honlapon:


"Zsidó-keresztény imaórák, erkölcstan oktatás

2012-03-01 16:36:14

 

Idei első találkozójukat az MRE Elnöksége meghívására a református székházban tartották a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa, valamint a református és evangélikus egyházak püspökei. Az egyházvezetők rendszeres találkozója a testvéri kapcsolatok ápolásán és a személyes beszélgetés lehetőségén túl alkalmat kínál az ökumené és az egyház társadalmi szolgálata időszerű kérdéseinek megbeszélésére is.



A megbeszélés keretében – a MAZSIHISZ-szel való előzetes egyeztetés alapján - az egyházak képviselői megállapodtak abban, hogy keresztény-zsidó imaórát szerveznek. A tervek szerint évenként megszervezésre kerülő közös imádság részleteinek kidolgozására az egyházak a Keresztény-Zsidó Tanácsot kérik föl."

Satöbbi, satöbbi - - -

                *

  Tehát, ahelyett hogy a többi zsidóval együtt imádkoznának - de  előbb megtanitanának gyermekeiket az alef-bét (a zsidó ábécé) ismeretére – ami nélkül egy zsidó nem  tud imádkozni – most majd az inkvizició hagyományainak örököseivel fognak együtt imádkozni és a pogromok "hőseinek" utódaitól fognak erkölcstant tanulni.

 Úgy tünik, ilyen mélyre még eddig nem süllyedt a magyar "neológia", tudatlan és gátlástalan vezetői assszisztálásával. Egy keresztény tifleba belépnie sem szabad egy zsidónak – mivel ezzel áthágja a bálványimádás tilalmát – és most mennek együtt "imádkozni". Hogy hol és melyik feszület, faszent vagy bálványszobor előtt – azt majd a  KZST fogja megállapitani.Elöször a זקן ממרה ment a gálechokkal együtt "imádkozni" most meg vinnének a zsidókat is. Szégyen és gyalázat!

 SZÉGYENKEZÜNK MINDEN NEMZEDÉK ELŐTT בושנו מכל דור!

DE NEMCSAK SZÉGYEKEZÜNK HANEM TILTAKOZUNK IS! SZÉGYELJE MAGÁT AKI EZT AZ ALÁVALÓSÁGOT KITALÁLTA.

ÁLLITSÁK LE A "RABBIK" EZT A SZÉGYENT HA LE AKARJÁK VETNI AZ IDÉZŐJELET !

         A ZSIDÓK NEM BÁLVÁNYIMÁDÓK!!                                                           

                         עבודת אלילים היא ב"ייהרג ואל יעבור!" 

    ! SZÉGYEN ÉS GYALÁZAT               

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése