|
" ... Illés próféta ... ezt mondta: Ö, Örökkévaló, Ábrahámnak, Izsáknak és Izraelnek Istene! Hadd tudják meg a mai napon, hogy Te vagy az Isten Izraelben, én pedig a Te szolgád vagyok, és mindezt a Te parancsodra tettem! Felelj nekem, Örökkévaló, felelj nekem, hadd tudja meg ez a nép, hogy Te, az Örökkévaló vagy az Isten, és Te hagytad hátra fordulni szívüket!" (lKirályok 18:36-37.)
Heti háftáránk eseményei Izrael királyságában, Ácháv uralkodása alatt játszódnak. Élijáhu, a rendíthetetlen próféta isteni sugallatra találkozást kezdeményez a királlyal. Ekkor már harmadik éve aszály van Izraelben, amelyet Élijáhu előzőleg megjövendölt Áchávnak. A király nem felejtette el ezt a prófétának ... Mióta Jeroveám kettészakította Salamon birodalmát, a számáriai Izrael királyai cselszövések, államcsínyek sorozatával váItották egymást. Ácháv király apja, Omri, gyilkos puccs által került a trónra a hadseregparancsnoki tisztségből. Tizenkét év után követte őt fia, akivel viszonylag nyugodt, konszolidált korszak kezdődött a királyság történetében. Míg a szomszédos Júdea fővárosában, Jeruzsálemben a szentélybeli szolgálattal teljesítették kötelességüket a zsidók, az elszakított testvérországban aranyborjaknak hódoltak. Most pedig, amikor Ácháv politikai okokból elvette Izebel föníciai királylányt, s az magával hozta Báál és Ástoret kultuszát, egyenesen üldözni kezdték a hagyományhoz és a Tórához hű zsidókat, és hazaárulásnak minősítették az egyistenhitet . Ebben a korszakban minden tradíciót fölrúgtak. így történt, hogy Ácháv egyik főembere, a bétéli Chiél, fölépítette Jerikó városát, szőges ellentétben azzal a chéremmel- tilalommal-, amelyet Jósua, a honfoglaló hadvezér mondott ki. Ekkor megtőrtént. amit Jósua jövendölt: Chiél legidősebb és legfiatalabb fia meghalt. * A Midrás szerint Ácháv király és Élijáhu próféta meglátogatta Chiélt, hogy gyászában vigasztalja. Ott - szomorú következményeivel együtt - szóba került Jósua tilalma is. Ácháv nem hitt az átokban, és azt kérdezte: "Ki volt a nagyobb, Mózes vagy Jósua?" "Természetesen Mózes, a Mester" - válaszolták. "Igen? Mózes megparancsolta, hogy ne imádjunk bálványokat, különben »bezárja az eget, nem lesz eső« [5Mózes ll: 17.] - vitatkozott Ácháv. - Nincs bálvány, amelyet ne imádtam volna, és régen volt az országnak ilyen jó sora
... Ha a Mester szavai ennyit érnek, akkor mire valók Józsué átkozódásai?
... " Ekkor Élijáhu így szólt: "Az élő Istenre, Izrael Istenére mondom, akinek a szolgálatában állok, hogy ezekben az esztendőkben nem lesz sem harmat, sem eső, hanem csak az én szavamra." (lKirályok 17:1.) * * * Harmadik éve tart a szárazság: az ország súlyos helyzetben van. Nem terem semmi, a jószág pusztul. Flavius A zsidók történetében más forrásra hivatkozva megemlít egy súlyos szárazságot, amely Föníciát és a szomszédos országokat sújtotta Etbáál királysága idején. Ez az Etbáál Ácháv apósa volt, és Flavius szerint ugyanarról az aszályról van szó (J. Kiel: Dáát Mikrá, lKirályok 17.). A háftárá elején a próféta arról vizionál, hogy el kell mennie Áchávhoz, mert Isten esőt ad az országnak. Kimchi szerint a szárazság éveiben sokan magukba szálltak és megtértek, s ott volt a "hétezer", aki nem hódolt be Báál kultuszának. Abarbanel megjegyzi, hogy Isten őrködik a próféta becsülete fölött: ő jelentette be a szárazságot, neki kell feloldania a büntetést. Élijáhu addig illegalitásban élt, félve a király - és főként a királyné - haragjától. Mint látni fogjuk, Ácháv kerestette is, Izebel pedig vak dühében megölette a prófétanövendékeket ... * * * A háftárá ugyanakkor arról is beszámol, hogy a király parancsot adott háznagyának, Ovádjának, kutassa át az országot: "Menj el az országban lévő minden forráshoz és minden patakhoz! Talán akad fű, és életben hagyhatjuk a lovakat és öszvéreket, és nem kell levágnunk az állatokat." A ló és az öszvér elengedhetetlenül fontos volt a királyi udvarban. J. Kiel (Dáát Mikrá) megjegyzi: Ácháv nem lépett közbe, amikor felesége megölette a prófétatanítványokat, szabad kezet adott neki, de amikor a lovakról és az öszvérekről volt szó, akkor eszébe jutott, hogy ő a király ... Egy másik magyarázat szerint azért kellettek a lovak és öszvérek, mert a kóser háziállatokat már régen megették ... *** Miközben a háznagy jelentkezik a királynál, a Biblia egy tömör leírásban bemutatja őt: "Ovádjá igen félte az Örökkévalót. Mert amikor Izebel megölette az Örökkévaló prófétáit, Ovádjá magához vett száz prófétát, és elrejtette őket ötvenenként egy-egy barlangba, és ellátta őket kenyérrel és vízzel." (Uo. 18:3--4.) A király és háznagya fölosztják egymás között az országot, s egyik erre, másik arra indul füvet és vizet keresni. Mint egy romantikus drámában, Izrael királya kíséret nélkül bolyong az utakon, víz és takarmány után kutatva. .. Talán takarékossági okokból ment egyedül, talán titokban akarta tartani a kétségbeesett akciót. Kiel és KIé Jákár úgy véli, Ácháv magába szállt, és megalázkodásból vállalkozott a magányos útra, Málbim ezzel szemben hangsúlyozza, hogy a király még ebben a súlyos helyzetben is "ment a maga útján" ... Ovádjá útközben találkozik Élijáhuval. Arcra borul a próféta előtt, barátságosan üdvözli: "Te vagy az, uram, Élijáhu?" A mester megkéri, közölje a királlyal, hogy itt van. Ovádjá el akarja utasítani: arra hivatkozik, hogy ha Élijáhu időközben megint eltűnnék, ahogyan ez nemegyszer megtörtént, a király őt fogja megöletni ... Kínjában állam titkot ad ki: "Az élő Istenre, az Örökkévalóra mondom, hogy nincs nép, sem ország, ahová el ne küldött volna az uram, hogy felkutasson téged. Ha azt mondták, nincs itt, akkor meg is eskette az országot és népet, hogy nem találtak meg téged ... " Elbeszéli Élijáhunak, hogyan mentette meg a száz prófétanövendéket, " ... mégis ezt mondod: Menj el, és mondd meg uradnak, hogy itt van Illés? Ő meg fog ölni engem" - ismétli magát félelmében. Élijáhu megnyugtatja, hogy ezúttal nem fog eltűnni, s a nagyobb nyomaték kedvéért meg is esküszik ... * * * ... A találkozás a dráma minden elemét tartalmazza. A király, aki szentül hiszi, hogy minden baj forrása É1ijáhu esküje, rögtön támad: "Te vagy az, Izrael megrontója?!" A próféta nem marad adós: "Nem én rontottam meg Izraelt, hanem te és a te atyád háza, mert elhagytátok az Örökkévaló parancsolatait, és te a Báálokat követed!" Élijáhu különös "vetélkedőt" javasol az ingadozó, gyenge jellemű királynak: " ... gyűjtsd ide hozzám az egész Izraelt a Kármel-hegyre, meg a Báál négyszázötven prófétáját az Ástoret négyszáz prófétá ával együtt, akik Izebel asztaláról élnek." Mecudát Dávid - Jechiél Hillél Altsuler - szerint Élijáhu azzal vette rá Áchávot a rendezvényre, hogy kilátásba helyezte az esőt ... A rövidre fogott bibliai szöveg azt sugallja, hogya király szót fogadott, kiadta a parancsot, hogy a nyo1cszázötven "próféta" jelenjék meg a Kármelen. A népet nem kellett hívni: jött magától is ... * * * Élijáhu pillantásra sem méltatja a pogány papok gyülekezetét. A királyhoz és környezetéhez sincs szava. Őt a zsidó nép érdekli, hozzá beszél: "Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Örökkévaló az Isten, kövessétek Őt, ha pedig a Báál, akkor őt kövessétek!" Mivel a nép nem válaszol, a próféta folytatja mennydörgő monológját. Elmondja, hogy egyedül ő maradt meg az Örökkévaló prófétái közül, míg Báált négyszázötvenen képviselik itt. (Kimchi szerint Ástoret papjai, akik Izebel személyes védelme alatt álltak, kibújtak a nyilvános vetélkedés alól - ők tudták, miért ... ) Tűzpróbát ajánl: mindkét fél készítsen elő egy áldozati bikát, darabolja föl, rakja az áldozati máglyára, de ne gyújtsa meg a tüzet. Ki-ki fohászkodjék saját istenéhez, és "amelyik isten tűzzel felel, az az Isten". A népnek tetszik az ajánlat, a Báál-papok hallgatnak - ők tudják, miért ...
Többségük bizonyára idegen volt, Izebel föníciai "szellemi importáruja" , a néhány izraeli pedig, aki az idegen kultúra szolgálatába szegődött, vélhetően röstellte magát a próféta hatása alá került, amúgy is habozó, tétovázó nép előtt. Nachmanides szerint a Báál-papok abban bíztak, hogy bűvészmutatvánnyal képesek lesznek fölszítani a tüzet, de az Örökkévaló meghiúsította szándékukat. A pogány papok, akik mögött ott a királyné és az államapparátus, szemben állnak az egy szál torzonborz, fanatikus giládi prófétával, "Izrael megrontójával", aki évek óta visszatartja az esőt ... Ne kutassuk, hogy ha ez volt a meggyőződésük, miért nem fogadták el Élijáhu Istenét, aki ekkora hatalommal ruházta föl őt, az igaz Istennek: a pogányságnak nincs logikája ... A két fél között ott a nép, amelyben még élnek a hagyományok, még vágyakozik Jeruzsálem, a tiltott város felé; a nép, amelynek hitét a politika szabja meg, s amely most nem tudja, hová álljon ... Élijáhu előreengedi a "többséget". Azok elkezdik a hókuszpókuszt, kiáltoznak: "Ó, Báál, felelj nekünk!", majd varázstáncba kezdenek az oltár előtt, de "se kép, se hang" ... Délfelé a próféta gúnyolni kezdte őket: "Kiáltsatok hangosabban, hiszen isten ő! Talán elmélkedik [Kimchi szerint »el van foglalva«], vagy félrement [Rási: »szükségét végzi«], vagy úton van, vagy talán alszik, és majd fölébred ... " A feldühödött kuruzslók most már hangosan ordibálnak, majd szokásuk szerint karddal vagdossák testüket, "hogy istenük szánalmát felkeltsék" (Hertz), míg csuromvéresek nem lesznek. Elmúlt a dél, elérkezett az este - sehol semmi ...
Ekkor Élijáhu közelebb hívta a népet, majd tizenkét kőből oltárt épített. A tizenkét kő Izrael tizenkét törzsét, a zsidó nép oszthatatlanságát jelképezte, hangsúlyozván, hogy Isten prófétája nem ismeri el az ország fölosztásának jogosságát. Az oltár köré árkot ásatott, megtöltette vízzel, az áldozatot és a máglyát is meglocsoltatta, hogy annál nagyobb legyen a csoda, a lángok fellobbanása (Kimchi), és ne mondhassák, hogy a nagy meleg és a szárazság okozta a tüzet (M. Z. Segal). Amikor mindez készen volt, imádkozott:
"Ó, Örökkévaló, Ábrahámnak, Izsáknak és Izraelnek Istene! Hadd tudják meg a mai napon, hogy Te vagy az Isten Izraelben, én pedig a Te szolgád vagyok, és mindezt a Te parancsodra tettem! Felelj nekem, Örökkévaló, felelj nekem, hadd tudja meg ez a nép, hogy Te, az Örökkévaló vagy 'az Isten, és Te hagytad hátra fordulni szívüket!" (lKirályok 18:36-37.) "Akkor lecsapott az Örökkévaló tüze, és fölemésztette az égőáldozatot és a fahasábokat, a köveket és a port, az árokban lévő vizet pedig felnyalta. Amikor látta ezt az egész nép, arcra esett, és ezt mondta: Az Örökkévaló az Isten, az Örökkévaló az Isten!" (Uo. 38-39.) Ezek lettek a Jom Kippurt befejező Neilá ima utolsó szavai a Smá Jiszráél hitvallás mellett. .. A záróakkord már nem szerepel a háftárában: Élijáhu hagyja, hogy a nép ítélkezzék, és kivégezteti a megszégyenített bálványpapokat ... |
| * * * |
| A heti szakasz és a háftárá közötti tematikus, logikai és valláserkölcsi kapcsolat magától értetődő. A szidrá arról szól, hogy a nép aranyborjút készít, a háftárában pedig Báál kultuszában vesz részt. Mindkét esemény azzal végződik, hogy a bűnösök elnyerik méltó büntetésüket, majd a szellemi vezető - Mózes, illetve Élijáhu - imádkozik az Örökkévalóhoz. |
|
Egy ismert midrási forrás összehasonlítja Mózest és Élijáhut. Mindketten összegyűjtötték a népet - Mózes a Színai-, Élijáhu pedig a Kármelhegyen -, mindketten fanatikus buzgalommal, karddal a kezükben irtották a pogányságot, mindketten imádkoztak a zsidókért, mindketten az ősök érdemeire hivatkoztak, s mindketten istenfélelemre nevelték a zsidókat (Jálkut Simoni, IKirályok 209.) ... Jócskán vannak persze különbségek is. Élijáhu kénytelen csodához folyamodni - égi tüzet produkálni -, hogy meggyőzze a népet a Báál hasznavehetetlenségéről, Mózes viszont egyszerűen elégeti az aranyborjút, vagyis megsemmisíti a pogány imádat tárgyát (J. Jacobson). * * * Egy másik vélemény szerint Mózes is és Élijáhu is a rendkívüli helyzet miatt engedett meg magának olyasmit, ami rendes körülmények között lehetetlen lett volna: Mózes eltörte a kőtáblákat, Élijáhu pedig áldozatot mutatott be Jeruzsálemen kívül. Ez teljességgel tilos volt abban az időben, amikor még állott a Szentély (J. Nobel). Még egy hasonló vonás van a két vezető között: Élijáhuról a háftárá elején megtudjuk, hogy időnkint el-eltűnik, senki nem tudja, hol van. Mózes is eltűnt negyven napra a Színai-hegyen, amikor felment, hogy átvegye a Tórát (Széfer HáTáámim). |
| * * * |
| Élijáhu itt a törhetetlen kiállást, a meg nem alkuvó hitet testesíti meg. A továbbiakban megtudjuk, hogy a csatát megnyerte ugyan, de ahogy mondani szokták, a háborút elveszítette. Fanatizmusa és ahhoz illő stílusa nem alkalmas a tömegek megnyerésére, mert "Isten nem viharban, nem a földrengésben, nem a tűzben van, hanem a csöndes, meggyőző szóban" ... Megtudja azt is, hogy nem tetszeleghet a magányos hős szerepében, mert hétezer ember van Izraelben, aki "nem hajolt meg a Báál előtt" (JKirályok 19:18.). Erre a "kemény magra" támaszkodik majd utódja, Elisá, aki másfajta viszonyt fog kialakítani a királyi hatalom és a prófétaság között. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése