2010. szeptember 2., csütörtök

ZSIDÓ,NEM ZSIDÓ, ZSIDÓ NEM ZSIDÓ, ZSIDÓ...

 

 

VENDÉGOLDAL

 

HA VALAKI AZT HISZI HOGY ITT
A  CS.G.RÓL VAN SZÓ,   EZT A SAJÁT FELELŐSÉGÉRE TESZI

 

Kedvenc lapunk, a  pesti Új(?)Élet(?) számról számra jobb lesz. Valamikor csak egy szatira rovat rovat volt, a kitünő Ungár Ricsié (miért nem ir tovább?), de most itt van a föszerkesztő viccrovata (Heti szidra) és ujabban Spánn Gábor  kiváló szatirája.

 

Az utóbbit itt közöljük a vendégoldal rovatban, azzal a megjegyzéssel, hogy az inkriminált Iván nem azonos a csaló gójjal, mert azzal ellentétben a kroki hőse szűletett zsidó – a mama is – mig a cs.g. távol áll ettől, ma már nem is hazudja magát zsidónak

 

    Ettől teljesen függetlenül a kroki korrajz, illetve kór-rajz, illetve   "jelenség amit megszemélyesit", ahogy S.P. irja

 

   Köszönet a szerzőnek és a főrab. Főszernek, aki lemerte adni.

 

 Alábbiakban Spánn Gábor krokija:

 

                       

 

Zsidó, nem zsidó, zsidó, nem zsid...

Irta: Spánn Gábor (Új Élet)

 

Volt nekem egy osztály társam általános iskolában és késóöb a gimnázi­umban is. A környékünkön lakott, nevezzük a rend kedvéért Ivánnak, pe­dig nem volt Iván, de zsidó volt. Nem is a személye a fontos a történetben, hanem a jelenség, amit megszemélyesített.

 

 Ivánka úgy volt zsidó, hogy tizenéves korában, ahogy mondani szokták, "rajta volt az egész hitközség", nagyapja, ha munkájáról kérdezték, még azt felelte: bonviván vagyok a Rumbach Sebestyén utcában.

 

   Történetünk az általános iskolában kezdődött, és fontos tudni, hogy ez az 1950-es években volt, amely kor­szak, mint a történelembó1 tudjuk, a szocializmus alapkövének lerakása volt. Nekünk, gyerekeknek, senki nem mondta, hogy ezeket az alapköve ket porló kősziklára rakják!

 

   A véletlen úgy hozta, a karácsony néhány napra esett a Gergely-naptár szerint a chanukkától. Iskolánkban divat volt, hogy a gyerekek egymásnak jó ünnepet kívántak. Padtársa Ivánra is rászólt a szünetben: Boldog karácsonyt! Ahogy ketten maradtunk a fo­lyosón, én hozzátettem: talán örülnél neki, ha boldog chanukkát kíván­nék ...

 

    Ugy tette mutatóujját a szája elé, csendre intve ezzel, mintha valami trágárságot mondtam volna. Körülnézett, hogy meghallottak-e, majd így szólt: Ne mondj nekem ilyet, kérlek, anyu a SZOT-ban dolgozik, most áll eló1éptetés előtt, hogy venné az ki magát, ha megtudnák, hogy "zsidó is volt a családban"?!

 

Néztem rá, mint albán paraszt a lopakodóra, aztán úgy döntöttem, hogy megértem aggódását. Nem sokkal ezután elváltak útjaink, Ivánt eltaná­csolták a Dob utcai általános iskolából,. mivel felgyújtotta az iskola macs­káját tisztán kísérleti célzattal: le akarta mérni stopperrel, hogy a felgyúj­tott macska hány másodperc alatt rohanja át az udvart.

 

 

Sorsunk legközelebb  a gimnáziumban keresztezte egymást. Ez 1956 őszén volt, a forradalom kellős  közepén.[ván peckes léptekkel jött szemben velem a Madách Gimnázium folyosóján, úgy, hogy nyakában [ógott egy hatalmas cháj és egy Dávid-csillag. Szerintem a menórát csak azért nem visel­te, mert azt nehéz cipelni.

 

 Kérdő tekintetemet látva, büszkén és hangosan felelt a ki nem mondott kérdésre. Most végre eljött az idő,. amikor vállalhat­juk identitásunkat, és büszkén lehetünk zsidók! En már találkoztam is olyan fiatalokkal, akik alijázmi készülnek, és egy csoporttal segítem úijukat Bécsig. Elég szégyen, hogy Téged nem láttalak körünkben.

 

 

Magamban nyugtáztam, hogy lám, a vér szava erősebb,  mint az ideoló­gia, és talán a SZOT-nál is elnézóöbek. Mielőtt rákérdezhettemvolna, ma­gától mesélte tovább: anyu a Kisgazda Pártnál dolgozik, és büszke arra, hogy zsidó parasztok voltak az őseink.

 

                                     *x***

 

Hogy Iván sorsa hogy alakult ezután, nem tudom, mert érettségi után ahányan voltunk, szinte annyifelé vitt utunk. Tehetséges osztályunk nagy része disszidált, s ma a világ különböző egyetemein öregbítik az alma ma­ter himevét. Engem felvettek a Színművészeti Főiskolára, ahonnan 1 év után rúgtak ki, pedig semmilyen macskát nem gyújtottam fel. Közös ismerősünk annyit mondott, hogy Iván anyja a BKV-hoz ment ellenőrnek, és Iván most áll eló1éptetés előtt. Az italboltban, ahol eddig poharat mo­sott, az üzletvezető kilátásba helyezte, ha belép a KISZ-be, csapos lehet .

 

Ekkor az 1960-as éveket írtuk. A nagy rendező, az élet bebizonyította, hogy amit mi sorsnak nevezünk, az nem egyéb, mint egy nagy körhinta. Elöbb-utóbb mindnyájan vissza jutunk a kiindulási pontra, és attól, hogy egymástól távol töltjük éveinket, még egy körhintán utazunk.

 

Teltek az évek, én is elértem azt a kort, amikor egyesek szerint már nyugger vagyok. A rendszerváltás után Iván körhintája ismét hozzám ért. Hosszú szűnet után ismét találkoztunk a holokauszt túlélőinek anyagi kárpótlását intéző nemzetközi szervezet budapesti irodájában.

 

 A váróban ücsörögtem, mikor Iván belépett, és legalább 8 főnyi hallgatóság előtt megmondta az őszin­tét: rajtad kívül, Gábor, csak egyetlen embert ismerek, aki méltó arra, hogy annyi szenvedés után megkapja a jóvátételt, és az én vagyok! Mi, zsidók, megszenvedtűnk ezért a kárpótlásért. A 60-as Ivánt nem mertem megkérdezni, hogy mit szól ehhez édesanyja és a SZOT. Inkább figyel­mezteüem, hogy húzzon számot.

x

                                x                                            

 

Sok év múlva szembejött velem az utcán, alig ismertem meg.Gondo­lom, ő se a mai énemre emlékezett. Néhány másodperces beazonosítás után egymás nyakába borultunk. Mielőtt. megkérdezhettem volna, hogy alakult sorsa és mit csinál ma, szégyellősen szétnyitotta kopott zakóját, ami alatt megvillant egy szép új póló, rajta Nagy-Magyarország térképé­vel és a szent koronával. Iván elhadarta: tudod,főpincér voltam évekig, a vendéglátó kétszeres gyorsasággal égeti az embert, és semmi a nyugdij. Most ígértek egy kis kisegítő munkát egy nagy vendéglöen, és éppen ma készülök beszélni a tulajjal. Azt hallottam róla, hogy erősen jobboldali, kicsit róse. Tudod, az ember élni akar, és vagy büszkén koplalok; vagy el­felejtem a származást. Hát most: a kedvére beruháztam ezt a pólót, és egész úton gyakorolom kedvenc köszönését: Szebb jövőt!

 

Már csak az izgat - folytatta -, mit kezdek ezzel a faliszőnyeggel, ha mégsem alkalmaz..

 

Sokáig gondolkodtam, mit válaszoljak Ivánnak, aki a Dob utcától hosszú utat tett meg Nagy-Magyarországig. Végül azt mondtam neki: Tudod, Iván, semmi baj! Szorits azért, hogy ha. elmész ehhez a szélsőjobbos vendéglőshöz, szerencséd legyen, vagyis a fickó csak a pólódat nézze, se fölfelé, se lefelé beló1ed semmit, és akkor nyert ügyed van.

 

Ha mégse ven­ne fel, ismerek egy zsidó trafikost, aki eladót keres. De ragaszkodik nnzeréhez: Nincs más dolgod, mint ebbe a Nagy-Magyarország térképbe be­lefesteted az egykor volt és üzemelő zsinagógák helyét, úgy mész állás in­terijúra. és máris szivarügyi projektmenedzser lehetsz.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése