AMIT A SZOMBATRÓL TUDNI KELL
EGY MEGZAVART SZOMBAT TÖRTÉNETE
A dolog természeténél fogva a szombat - annak minden gyakorlati, szellemi, valamint háláchikus vetületével egyetemben – központi helyet foglal el a chászid folklór mesevilágában.
Egyszer volt . . .
Egy szombat este, Hávdálá után, Báál-Sém-Tov - szokása szerint - befogatta a lovakat és három tanítványával együtt elindult egy ismeretlen cél felé. A kocsis hajtotta a lovakat, és hamarosan maguk mögött hagyták a városka utolsó házait is. Letértek az országútról, behajtottak az erdő sűrűjébe, ahol sötét volt és már ismeretlenné vált az út is.
Mentek, mentek, de másnap estefelé kiderült, hogy eltévedtek. Báá-Sém-Tov sem tudta irányítani a kocsist, és úgy tűnt, még ő is elvesztette önbizalmát, s mintha az égiek és a közte meglévő állandó szellemi kapcsolat is megszakadt volna. . .
Napokon keresztül bolyongtak úttalan utakon, reménytelenül, hogy végre lakott vidékre vetődjenek. Péntek délután, amikor már attól tartottak, hogy beleutaznak a szombatba - vettek észre messziről egy házat melynek kéményéből füst szállt az ég felé. Még éppen idejében odaértek, bekopogtak és bebocsájtást kértek.
Egy igencsak furcsa szerzet nyitott nekik ajtót. Zsidónak tűnt, rongyos volt, mezítláb toporgott előttük és láthatóan nem örült a váratlan vendégeknek. „Nem vagyok érdekelve vendégekben és nem érdekel a szombat!" - mondta az elképedt chászidoknak - „utálom a magukhoz hasonló embereket. Ahogy látom, maguk chászidok. Menjenek Isten hírével!" fejezte be mondókáját, és már csukni is akarta az ajtót.
Megdöbbenve és megszégyenülve állt ott Báál-Sém-Tov, tanítványaival együtt. Semmi esélyük nem volt rá, hogy a szombat beállta előtt elérjenek egy zsidó települést, vagy akár egyetlen házat. Nem volt mit tenni, könyörgésre kellett fogni a dolgot. De az öreg megátalkodott zsidó egyre csak szidalmazta őket, miközben hajtogatta, hogy nincs érdekelve vendégekben.
Csak amikor háromszoros árat ajánlottak fel a szállásért, egyezett bele, hogy ott maradjanak szombatra, de még így is egy egész sor feltételt szabott nekik: hogy ne imádkozzanak hangosan, hogy ne imádkozzanak sokáig, a kosztot illetően ne legyenek igényeik, ne csinálják ezt, ne tegyék azt . . .
Nem volt más választásuk, kénytelen-kelletlen beleegyeztek minden feltételbe, aminek célja az ő megalázásuk volt. Amikor végre belülre kerültek, akkor látták, hogy az egész ház úgy néz ki, mint egy elhagyott fészer. Embernek se híre, se hamva, bútor egy darab se, mindössze egyetlen - négy lábra helyezett - falapot találtak, ami lehetett asztal is, ágy is. Amikor meg aziránt érdeklődtek, nincs-e a közelben tó vagy folyó, ahol a szombat tiszteletére megmerítkezhetnének - az öreg, mármint a házigazda - súlyos szitkokat szórt rájuk, épp, hogy el nem kergette őket néhány perccel a szombat bejövetele előtt.
A házban egyébként sem látszott, hogy bármi előkészületet tennének a szombatra. Vendéglátójuk tett-vett, fütyörészett és dalokat dúdolt magában. Közben időnként nagyokat harapott a keze ügyében lévő görögdinnyébe.
Gyertyagyújtáskor a házigazda a deszkalapot fekete posztóval letakarta, majd egy agyag gyertyatartóban meggyújtott egy gyertyát, hadarva, a szavakat elharapva elmondta a szombatfogadó „Árvit" imát, amit egyébként úgy tűnt - hogy nem is ért. A chászidok is kénytelenek voltak gyorsan befejezni, hiszen előre kikötötte velük ezt. . .
- Gut Sábesz! Jó Szombatot! - köszöntötték a vendégek a házigazdát, de az viszonzásul egy orosz átok-formulát sziszegett a foga között. Amikor az angyalfogadó „Sálom Áléchemet" énekelték, ismét csak egy sor átkot voltak kénytelenek végighallgatni. A kidusra kerülvén a sor a házigazda elmondta a borra az áldást, de amikor vendégei akarták ugyanezt megtenni, részegesnek nevezte őket, akik csak bort akarnak inni.
Aztán egy fekete kenyeret hozott, de nem engedte „piszkos kezeikkel" hozzányúlni, hanem ő vágott le mindenkinek egy-egy szeletet. Szó sem volt a szokásos szombati két kis kalácsról (chálá). Vacsorára egy tál lencsefőzeléket hozott, melyből mindenkinek csak egyetlen kanállal adott. Ráadásul még nem is énekelhettek, se nem tarthattak Tóra-magyarázatot.
Másnap reggel, még alig pirkadt, az „öreg" már be is fejezte az imát. Az étkezés az előző napihoz hasonlóan zajlott le. Délután, a Minchá ima után, amikor a „harmadik étkezés" (Szeudát Slisit) micváját akarták teljesíteni, az „öreg" rájuk förmedt, hogy „ne zabáljanak annyit".
Még a szombat kimenetele után sem hagyott nekik nyugtot. Nem engedte őket elmenni, s egészen szerdáig visszatartotta a társaságot, amikoris már elfogadta a vendéglátásért járó összeget és végre szabadon engedte őket.
Ekkor azonban kinyílt egy félreeső ajtó, és kijött egy előkelőnek látszó, felékszerezett hölgy és a következő szavakkal fordult Báál-Sém-Tovhoz:
- Rebbe, nagyon kérem, legyenek a vendégeim, és maradjanak itt a következő szombatra.
Báál-Sém-Tov igencsak elcsodálkozott, majd így válaszolt:
- Két dolgot nem értek. Egyrészt, honnan tudja, hogy én rebbe vagyok? Ha pedig tudja, akkor miért hagyta, hogy ennyire megzavarják szombati nyugalmunkat, és a szombat által nyújtott szellemi felemelkedés helyett ennyi bosszúságban legyen részünk?
- Nem ismer meg engem a rebbe? - válaszolt a nő. Hiszen én háztartási alkalmazott voltam az Ön házában. Fiatal koromban árvaságra jutottam, amikoris a rebecen magához vett és úgy bánt velem, mintha az édesanyám lett volna.
Egyszer azonban, egy pénteki napon, a rebecen, amikor a fejemen lévő sebet kente és én nagyon kiabáltam - feltehetően idegességében - lekent nekem egy pofont.
Maga is ott volt rebbe, és látta is a pofont - folytatta az asszony - de nem szólt semmit. Mivel tudott dolog, hogy a cádikok magatartásának megítélése szigorúbb az egyszerű emberekénél - az Égben elhatároztatott - hogy Báál-Sém-Tov - büntetésből - elveszti túlvilági üdvösségét.
- Én és a férjem - s itt rámutatott az „öregre" - aki egy titkos cádik, azon imádkoztunk, hogy egy szombatjának tönkretételével nyerjen bocsánatot. De hogy lehet egy cádik szombatját tönkretenni? Így aztán mi magunkra vállaltuk ezt a háládatlan feladatot, a többi az Égiek dolga volt. Így ők intézték azt is, hogy hozzánk kerüljenek szombatra, a többit már tudják . . .
- Végül most már csak azt kérem - mondta az asszony Báál-Sém-Tovnak - maradjanak itt szombatra és töltsék azt velünk együtt, immár örömben és vígságban, amilyen egy igazi chászid szombat . . .
Így aztán a következő szombatot is ott töltötte Bál-Sém-Tov, tanítványaival együtt. Felesleges is mondani, hogy ez egy lélekemelő, szellemiekben gazdag, igazi chászid szombat volt . . .
A CSENDESTÁRS SZOMBATJA
A könyve után „Jiszmách Jiszráél" néven ismert alexanderi rebbéhez, reb Jeráchmiél Jiszráél Jichák Danzingerhez, egyszer beállított egy zsidó, s panaszkodott, hogy az üzletéből nem tud megélni. A rebbe a ki nem mondott szavakból rájött, hogy a hitsorsos boltját szombaton is nyitva tartja.
Miután végighallgatta a kereskedőt, a rebbe a következő javaslattal állt elő: - Ha beleegyezel, hogy betársuljak az üzletbe 15%-al, de anélkül, hogy ténylegesen be is tegyem a pénzt - megígérem neked, hogy biztosítva lesz a tisztességes megélhetésed.
A zsidó boldogan beleegyezett, és még szerződést is készítettek a megállapodásról. Miután ily szépen megegyeztek, a rebbe a végén azt mondta: -
Most, hogy az üzlet kb. egy hetede az én tulajdonommá vált, vagyis a hét napból egy - én a szombatot választom ki magamnak. A szombati haszon ezentúl az enyém, a hét többi napjának haszna pedig a tiéd lesz. S mivel a szombat ily módon az enyém, úgy határoztam, hogy szombaton - az én napomon - az üzlet zárva lesz. Most pedig menj, és sok szerencsét a társas viszonyhoz.
A „társ" betartotta a rebbe feltételét. Az üzlet szombaton zárva volt, de a kereskedő megélhetése ezentúl mégis bőven biztosítva volt.
Reb Méir Michaelnek, az osztrovcai rebbének szokásává vált a kötelező böjtnapokon kívül is böjtölni. Tette ezt abból a sajátos megfontolásból, hogy - szerinte - az embernek kötelessége hozzászoktatni a szervezetét ahhoz, hogy minél kevesebbet egyen. Az igazi cádik- szokta volt mondani-az evés-ivás által is közelebb kerül az Örökkévalóhoz, mert annak a táplálkozása is szellemi. Nekem azonban, aki nem vagyok cádik, kötelességem minél kevesebbet enni. A végén már oda fajult nála ez a mánia, hogy már szombatonként is szokott böjtölni, ami - a háláchá szerint - egyébként tilos.
Egy ízben maga elé rendelt egy zsidót, hogy szombatszegésért jól megmossa annak fejét, de az illető - hallván a korholást - így válaszolt: - Dehát a rebbe is megveti a szombatot?
- Hogy-hogy? - kérdezte megdöbbenve a rebbe.
- Úgy, hogy a rebbe szombaton is böjtöl, ami pedig a szombat szentségének megszegése!
- Igazad van, fiam, de a kettő között van egy kis különbség - szólt a rebbe. Tőled ezt a helytelen viselkedést mások is eltanulhatják, engem azonban senki nem fog utánozni . . .
(Folyt.köv)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése