DÁVID ZSOLTÁRAI (1)

Új rovat

 

 TANULJUNK ZSOLTÁROKAT,

MONDJUNK THILLIMOT -

MAGYARUL

 

BEVEZETÉS A BIBLIAI ZSOLTÁROK KÖNYVÉBE, NAFTALI KRAUS "DÁVID ZSOLTÁRAI" CIMÜ KÖNYVE ALAPJÁN,  AMELY AZ Ősi forrás SOROZAT  NYOLCADIK ÉS KILENCEDIK KÖTETEKÉNT 1999 ÉS 2000-BEN JELENT MEG BUDAPESTEN A GÖNCÖL KIADÓNÁL ÉS MÁR RÉG NEM KAPHATÓ

       

A Zsoltárok a Biblia (Tanach) harmadik részének - Ktuvim (Szent Iratok) - szerves és jelentős része. A hagyomány Dávid királytól ere­dezteti, és kétségtelen, hogy a 150 zsoltárfejezet nagy részének Dávid volt a szerzője vagy az ő idejéből származik. Ugyanakkor a talmudi hagyomány azt tartja, hogy Dáviddal együtt még tíz "öreg"írta a Zsoltárokat, közöttük Mózes is.   A bibliakritika a Zsoltárok keletke­zési idejét sokkal későbbre teszi; egyeseket Ezra idejére, a babilóniai fogság utánra, másokat a Hasmóneus korszakra stb. Mint a Biblia többi könyvének esetében is, a modern bibliakritika sorra-rendre megkérdőjelezte a 19. század "felvilágosult" kutatóinak álláspontját, és az archeológia legújabb eredményeivel is alátámasztja a hagyomá­nyos felfogást a Biblia könyveinek eredetét illetően.   Nekünk itt tökéletesen elég a hagyomány álláspontja, mivel ben­nünket itt és most elsősorban a Zsoltárok mondanivalója, jelentősé­ge, a  zsidó nép körében betöltött szerepe érdekel.

 

A ZSIDÓ IMA ALAPKÖVEI

Ehhez elsősorban azt kell tudnunk, hogy az ősi zsidó imarend alap­ját a Zsoltárok képezik. A mindennapi, reggeli és esti imák nagy ré­sze - a Smá Jiszráélon kívül, ami a Tórában foglaltatik valamint a 18 áldáson kívül (Ámidá vagy Smone eszré) - szinte kivétel nélkül zsol­tárok. A mai modern imakönyvekben, amelyek szél- vagy lábjegyzet­ben közlik az imák eredetét, az ájtatoskodó vagy akár az érdeklődő azonnal megállapíthatja, a zsoltárok melyik fejezetét mondja, amikor imádkozik.   Ugyanez áll nagyjából a szombati és ünnepi imarendre is. Ennek több oka is lehet, nem utolsó sorban az, hogy amikor még nem voltak nyomtatott imakönyvek, és a kézzel másoltak igen ritkák voltak, olyan szövegekre volt szükség, amiket a nép széles rétegei ismertek és beté­ve tudtak. Természetszerűleg ilyenek voltak Dávid zsoltárai, amelyek legtöbbjének fő jellemzője egyrészt az egyszerű istenfélelem, a termé­szet rendjének dicsérete, másrészt az isteni Gondviselésnek való alá­rendelése.     tezik, amelyek a zsoltárokat témájuk szerint dolgozzák fel. Vannak hálaadó zsoltárok - ezekből egy meghatározott csokrot hívunk Hál­lélnak - és vannak történelmi hátterű zsoltárok, amelyek bizonyos eseményekre utalnak.     Elfogadott a Zsoltárok öt könyvre való felosztása. Mások, főleg haszidok, 30 napra osztották fel, mindennap egy rész kerül sorra, és így havonta egyszer bevégzik a Zsoltárok könyvét. Az egyes zsoltárok­nak CÍmük van, amely egyrészt a szerzőre, másrészt a használt hang­szerre utal, amit a zsoltár éneklésénél használtak. Ehhez azt kell tud­ni, hogy a zsoltárokat először és elsősorban a Szentélyben "használ­ták", ahol a leviták énekéhez szolgáltatták aszöveget.     Az aggáda ezzel kapcsolatban elmondja, hogy Dávid király ágya fe­lett egy hárfa függött a falon, és minden éjfélkor, amikor a szél meg­pengette a hárfa húrjait, Dávid felkelt és zsoltárokat mondott Isten dicsőségére.     Ennek történelmi alapja valószínűleg az, hogy a Írás szerint Dávid már ifjú korában tehetségesen hegedült, így került Saul király környe­zetébe, ahol a búskomor királyt felüdítette zenéje. Ámosz Cháchám (Dáát Mikrá) feltevése szerint Dávid pásztor korában tanulta meg a zenélés csínját-bínját, és az általa akkor szerzett pásztordalok voltak a Zsoltárok első darabjai, amiket az első Szentélyben a Dávid által szerzett zenével énekeltek és muzsikáltak.   PRÓFÉCIA VAGY HIMNUSZ?     A Zsoltárok hagyományos kommentátorainak eltérő véleményük volt arról, vajon a szöveg jellege és jelentése prófécia-e vagy dalba szedett himnusz, ami Isten dicséretét zengi. Már mondottuk, hogy napjainkban a Zsoltárok nagy része imaszöveg, míg népies vetületé­ben a Zsoltárok a jámborság eszközeként - mint az istenfélelem kife­jezője - a nép széles rétegeit szolgálják.   Azonban évezredekkel ezelőtt voltak, akik a Zsoltárok részében­egészében próféciát láttak, míg mások megkérdőjelezték ezt. Az első tézist Száádjá, a Gáon vallotta, aki szerint az egész zsoltárszöveg Dá­vid próféciáj a, ideértve azt is, amit Mózes Imája néven ismerünk. Itt kell megjegyezni, hogy a hagyomány Dávidot és vele együtt a Zsoltá­rok szerzőiként ismert néhány "öreget" (Ászáf, Héjmán, Jedutun és Kórach fiai) a 48 próféta között tartja nyilván.   Mások hangsúlyozták, hogy maga az a tény, mely szerint a Zsoltá­rok nem a Biblia Próféták részében találhatók, hanem a Szent Iratok részben, arra mutat, hogy ez nem prófécia, hanem az ún. "szent sugal­lat" alapján íródott, ami egy más kategória.   A legizgalmasabb feladat a Zsoltárok értelmezésében a különböző nyelvi áramlatok és kifejezések összehasonlítása és értékelése. A for­dításban, amelynek megvannak a maga nehézségei, ez persze elvész. A Bö1cseink fogalmazta tíz héber kifejezés, melyekkel a zsidó ember társalog Istenével, imádkozik, könyörög, fohászkodik stb. - egyrészt lefordíthatatlan, másrészt egy erőltetett, mechanikus fordítás, fonák­jára fordíthatja az egész művet.   A továbbiakban több magyar, zsidó és nem zsidó fordítás kritikai felhasználásával megpróbálunk betekintést nyerni a dávidi életmű - a Zsoltárok - kulisszái mögé, Még csak azt tegyük itt hozzá, hogy nap­jainkban a különböző kiadású Zsoltárokban, ismeretlen szerző(k) magyarázó sort biggyesztettek az egyes fejezetek fölé, amelyekben el­mondják, mi a fejezet rövid tartalma, illetve milyen búra-bajra jó ép­pen ezt a fejezetet elmondani és nem egy másikat. Aki érti a Zsoltá­rok szövegét, észre fogja venni, hogy vannak köztük olyanok, amelyek elmondása megnyugtató hatással van az egzaltált emberre, míg má­sokban olyan érzést kelt, mint egy szívből jövő ima, amit egy szenvedő ember fogalmazott meg. Vannak, akik olyan nyelven olvasnak-mon­danak zsoltárokat, amelyen értik őket; vallásos zsidó asszonyok ma­gyar nyelvű Thillim olvasása közben is tudnak könnyeket ejteni. Ez természetes is, hiszen imádkozni, akárcsak Tórát tanulni, minden nyelven lehet.                            ELSŐ FEJEZET:    JÁRNI - ÁLLNI - ÜLNI     "Boldog ember az, aki nem jár (el) a bűnösök tanácsa szerint; a vétkesek ösvényén nem áll és nem ül a gúnyolódók társaságában, ha­nem az Örökkévaló törvényében leli örömét és a Tórájáról elmélke­dik éjjel-nappal. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, nem hervad el lombja és siker koro­názza minden tettét. Nem így a gonoszok, hanem úgy, mint a pelyva, amit szétszór a szél. Azért nem állhatnak meg a gonoszok az ítélet idején, sem a vétkesek az igazak közösségében. Mivel tudja az Örök­kévaló az igazak útját, míg a vétkesek útja pusztuláshoz vezet." (Zsolt 1,1-6)   "Boldog ember az - állapítja meg az első zsoltár első sora -, aki nem jár (el) a bűnösök tanácsa szerint; a vétkesek ösvényén nem áll és nem ül a gúnyolódók társaságában". Járni, állni, ülni - három ka­tegória. Ha nem járt ott, hogyan állhatott, és ha nem állt, hogyan ül­hetett le? - kérdik a kommentátorok a Talmud nyomán.   Válaszuk: láncreakcióról van szó: aki arra jár, meg fog ott állni és a végén le is ül. Vannak, akik a gúnyolódók alatt nem azokat értik, akik viccelőd­nek és könnyelműsködnek, hanem azokat a gyökeréig romlott embe­reket, akik ékesszólóan tudják előadni ferde nézeteiket, és ezzel sokat ártanak embertársaiknak. Azonban - folytatja a költő - nem elég az, hogy valaki nem teszi a rosszat és ölbe tett kézzel ül, hanem az Örökkévaló törvényeiben kell hogy lelje örömét, vagyis a Tórában, mivel nincs légüres tér; ott, ahol nincs Tóra, oda benyomul a nihil, a romlottság, az idegen kultúra. A Midrás megszámolta, 20 alkalommal fordul elő a Zsoltárok könyvében a "boldog" kifejezés, szemben a Jesája könyvében húsz­szor leírt "Jaj, annak" kifejezéssel. Az éjjel-nappal folytatott tanulás Jósua könyvében fordul elő először mint kötelező előírás: "És mé­lyedj el benne éjjel-nappal" (Jós 1,8). Ezért rendelték el Bölcseink a reggel és este elmondandó Smá Jiszráélt, amivel szükség esetén le le­het tudni az "éjjel-nappal" való kötelező tanulást. Ugyanott a Midrás egy érdekes megjegyzést fűz ehhez, Jehuda, a Fejedelem nevében. Eszerint "a Zsoltárok örök érvényűek, minden nemzedékhez szólnak, és ne olvassák őket úgy, ahogy Homéroszt  vagyis mint egyszerű, profán poétikát), hanem tanulmányoz­zák őket, akárcsak a legfontosabb Halachákat" (Midrás Thillim 1).   A Homérosszal való összevetés azt sugallja, hogy voltak idők, ami­kor a zsidók a görög kultúrát kultiválták, a bölcsek azonban a Zsoltá­rokat helyezték előtérbe, ami módfelett érthető.                       MÁSODIK FEJEZET     LÁZADÁS ISTEN ÉS FELKENTJE ELLEN - "Miért háborognak a népek, és a nemzetek miért kovácsolnak hiú terveket? A föld királyai felkelnek, a fejedelmek összeesküsznek Isten és felkentje ellen. Szakítsuk szét köteleiket, vessük le rabláneaikat, (mondják, de) aki az égben lakik kineveti őket, az Örökkévaló gúnyo­lódik rajtuk. Majd így szól hozzájuk haragjában, izzó dühében rémí­ti őket: Én kentem fel királyomat, Cionon, szent hegyemen. Elmon­dom nektek pontosan, mit mondott nekem az Örökkévaló: A fiam vagy, ma adtam neked életet. Kérd tőlem és örökbe adom neked a né­peket, birtokul a földkerekséget. Vasvesszővel töröd össze őket, szét­zúzod mint cserépedényt! Ezért, ti, királyok, térjetek észhez, okulja­tok, ti bírái a földnek. Félelemmel szolgáljátok az Örökkévalót és reszketve vigadjatok. Hódoljatok a fiúnak, nehogy megharagudjék és utat tévesszetek, mert hamar fellángol haragja, (de) boldog, aki oltal­mát keresi." (Zsolt 2,1-12) Már itt, a második fejezetben vannak olyan nehezen értelmezhető illetve megfejthető képek és kifejezések, amelyek a leghomályosabb prófétai szövegben is csak alig-alig fordulnak elő. A fejezet egyes ki­fejezéseit minden fordítás másképp adja vissza, és a változatoknak nem csak lingvisztikai jelentősége van, hanem azok a zsidó-keresztény hitvita szerves részét alkotják. Mi itt a zsidó fordításokhoz ragaszko­dunk, amelyek a hagyományos exegetika alapján magyarázzák a zsol­tárt, annak hátterét és jelentőségét. Ennek két fő vonulata van, amiket itt Rási, minden idők legna­gyobb kommentátora egy rövid mondatban közöl velünk: Az egyik: Bölcseink az egész zsoltárt a messiási időkre vetítik, an­nak minden ismérvével: a felkent király maga a Megváltó, a Messiás, aki ellen a népek felkelnek, fellázadnak és háborút vezetnek ellene. Azt az idők végén zajló apokaliptikus háborút, amit a zsidó hagyo­mány, bizonyos prófétai versek alapján, Góg és Magóg háborújának hív (a téma Ady Endrét is megihlette, lásd Góg és Magóg fia vagyok én című versét). A másik, ami Rási szerint inkább fedi a szöveg egyszerű értelmezé- sét: Dávid királlyá avatásával hozza kapcsolatba a "népek", konkré­tan a filiszteusok mozgolódását, akik azonnal mozgósítottak, hogy megakadályozzák azt a számukra nem kedvező eseményt, miáltal Iz­raelben egy erős központi hatalom létesülne. Rási idéz Sámuel köny­véből, ahol a háború és kimenetele egyértelműen le van írva: "Ami­kor meghallották a filiszteusok, hogy Dávidot Izrael királyává kenték, fölvonultak ellene ... " (2Sám 5,17). Ekkor Dávid két ízben is megver­te a filiszteusokat, akik ezután már nem képeztek katonai veszélyt Iz­rael számára, sem Dávid, sem fia, Salamon idejében. Ámosz Cháchám - aki a Dáát Mikrá sorozatban magyarázta a Zsoltárok könyvét - feltételezi, hogy a fejezet bármelyik háborúra vo­natkozhat, amit egy Dávid Háza-beli király vívott ellenségeivel, mivel minden zsidó királyt a szent olajjal kentek fel (Semen Hámischá), így mindannyian Isten felkentjének számítottak (héberül Másiáeh Hásém). Ebből fejlődött ki, később, a Másiách=Felkent=Messiás fo- galma. Eszerint tehát a fejezet nem feltétlenül egy bizonyos konkrét hábo- rúról szól, hanem mondhatták, nyilvánosan felolvashatták minden zsidó háború előtt, amikor a harcra kész katonák morálját emelni akarták. Ámosz Cháchám azt is hozzáteszi logikusan, hogy "minden háború, amit a népek vívnak Izrael ellen, az tulajdonképpen lázadás Izrael Istene ellen, aki kiválasztotta Izraelt népének és Dávid Házát Izrael uralkodójának".   AZ APA-FIÚ KOMPLEXUM ...   A fentiek alapján fogjuk megérteni azokat a furcsa kifejezéseket, amelyekkel itt találkozunk, mint "fiam vagy, ma adtam neked életet" vagy "Hódoljatok a fiúnak, hogy meg ne haragudjék ... "   A zsidó exegetika szerint ez Izrael királyára vonatkozik, aki felava­tása napján - amikor felkenik királynak -, mintegy Isten fiának szá- mít. Rási ezt úgy értelmezi, hogy mivel a felkent király képviseli a né­pet Isten előtt, s mivel a zsidó népet Isten "elsőszülött fiam" -nak ne­vezi - szimbolikus an (2Móz 4,22) -, így az őt megszemélyesítő király mintegy Isten fiának, vagyis kedvelt jének számít. Rási hozzáteszi, hogy ezt Nátán, Gád és Sámuel próféták mondták Dávidnak, aki itt Isten szavait idézi. Ibn Ezra szerint Dávid szavaiból az derül ki, hogy Isten őt fiának titulálja, aki úgy tiszteli őt, ahogy egy fiú tiszteli apját. S mivel az apa az, aki vagyonát, birtokát fiára örökíti, ezért mondja neki itt Isten, csak kérjen, és örökbe adja neki a népeket.   Mivel a dolog érzékeny idegeket borzol- amint azt a továbbiakban látni fogjuk -, a hagyományos kommentátorok ugyancsak szőrmentén foglalkoznak az itteni apa-fiú komplexummal. Rási hangsúlyozza, hogy "találkoztunk Izrael királyainál olyanokkal, akik kedvesek vol­tak Isten szemében, fiúknak neveztettek, mint Salamon, akire azt mondja az Írás, hogy »Ő a fiam lesz és én atyja leszek és örökre meg­szilárdítom trónját Izraelben« (lKrón 22,10)".   Ugyancsak Dáviddal kapcsolatban az Írás a szájába adja azt az idézetet, amelyben Istent atyjának és szabadító szirt jének nevezi (Zsolt 89,27).   ... ÉS A KERESZTÉNY EXEGETIKA   Szemben az említett zsidó felfogással, már az első keresztények ki­használták a Biblia ezen félremagyarázható verseit, hogy abban a ná­záreti megváltó voltának igazolást találjanak. Így a Zsoltárok némely versét, valamint Jesája próféta egyes kitételeit Jézusra vonatkoztatták, és ezzel kezdetét vette egy áldatlan és vég nélküli hitvita, amelynek során - fóleg a középkorban - mindig az üldözött zsidók húzták a rövidebbet. Ámosz Cháchám szerint a keresztény felfogás alapja az a - máso­dik Templom idején keletkezett - tévhit, amely a messiási idők várt­remélt történéseit a.jelenkorra vetítette, mintha azok itt és most már valósággá váltak volna. Ha a várva-várt Messiás már itt van - valahol a közelben -, nem kell más, csak egy bizonyos személy, aki "veszi a la­pot" és felvállalja a tisztséget.   Dávid Kimchi - Rádák - egyike azon hagyományos kommentáto roknak, akik felvették a kesztyűt, és a Zsoltárokra írott kommentár­jukban vitába szállnak a keresztény exegetikával, és saját fegyverükkel, az Írásversek értelmezésével bizonyítják, hogy a zsoltárköltő előtt nem Jézus példája lebegett, amikor a zsoltárokat és benne a félreérthető kifejezéseket leírta.     d   "EZ A LÓ REUVÉN FIA?" Itt Kimchi egy meglehetősen drasztikus példával illusztrálja a ke­resztény exegetika melléfogását, amikor a "fiú" alatt Jézust értik: "Nem lehet egy hús-vér emberre azt mondani, hogy Isten fia, mivel apa és fia csak egy fajtájú lehet; ahogy nem lehet azt sem mondani, hogy "ez a ló Reuvén fia" ... stb. - majd azt is hozzáteszi: "az Istenség egy és oszthatatlan, nem osztódik és nem szaporodik ... " Kommentár­ja végén Kimchi azt tanácsolja olvasóinak, ezt válaszolják keresztény vitapartnerüknek, és tegyenek hozzá értelmük és belátásuk szerint: "És ha megkérdezik, mi tehát a vers értelme - mondd nekik, hogy az vagy Dávidra, vagy az eljövendő Messiásra értendő".   A fejezet utolsó mondata is sok gondot okozott a fordítóknak és nemkülönben a kommentátoroknak, akik - eltekintve a szándékos félremagyarázástól- nem tudtak mit kezdeni a "bár" kifejezéssel, ami arameusul fiút (is) jelent, de ezenkívül még sok mást is. Ha fiúnak fordítjuk - ahogy tettük - ezúttal igénybe véve a régi Imit fordítást, akkor értelme azonos a fentivel: hódoljatok a királynak, akit Isten fi­ává fogadott.   Van, aki a bár alatt tisztaságot ért - az Artscroll angol fordítása: Yearn for purity -, ez tulajdonképpen arra utal, hogy a zsidóknál nincs fizikai értelemben vett istenkép, amit csókolgatni lehetne és ezért csak a tisztaságnak lehet hódolni, vagyis a Szellemi Lénynek, akit nem jelképez semmilyen alak, faragott kép és bálvány.   Ibn Ezra konkrét szokásként említi, hogy a király kezét szokták csókolni hódolatból, "ahogy ez a mai napig is divat Indiában".   Bölcseink a Talmudban leszögezték, hogy az első két fejezet a Zsol­tárok bevezetője, de különben szembeötlő tény, hogy majdnem min­den fejezet teljesen önálló és nincs értelmi kapcsolatban az előtte. vagy utána következővel. (Folyt.köv,)

VENDÉGOLDAL - A VEGYESHÁZASSÁGOKRÓL

                                                                                     

                                                      

                                                     ...Gyökértelenül 

 

    IRTA: Schlesinger Hanna, pszichológus

 

   

      Nemcsak a fának, a növényeknek van szükségük kapaszkodóra, hanem az embernek is. Ha nincs ami táplál, ami biztonságot ad, amire támaszkodhatunk életünk során, elbizonytalanodunk.

 

Ahhoz, hogy a világban tájékozódni tudjunk, hogy megtalálhassuk helyünket, tanulásra, tapasztalatokra, és az ezek során kialakult készségekre van szükségünk.

Ezek a készségek segítenek eligazodni a világ útvesztőiben.

 

A megismerés már csecsemőkorban elkezdődik. Egyes pszichológiai irányzatok szerint egyéniségünk már 3éves(!) korunkra kialakul.

A szülők, a család felelőssége óriási a gyerek szempontjából, hiszen az értékeket elsősorban otthonról hozzuk, nem az iskolából. Természetesen az sem elhanyagolható szempont, hogy ott mit és kitől tanulunk.

 

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a szülők viselkedése /még a negatív megnyilvánulás is/ példaértékűvé válik életünk során.

Ahogy külső jegyekben is többnyire valamelyik szülőnkre vagy mindkettőre hasonlítunk, ugyanúgy felfedezhetjük idősebb korunkra, hogy érzelmi reakcióink hasonlítanak szüleinkre. Sokszor döbbenetes a felismerés, hogy ami annak idején számunkra nem tűnt követendőnek, sőt határozott elképzelésünk volt, hogy „mi aztán sosem fogunk így reagálni mint szüleink”, mégis azon kapjuk magunkat, hogy minden lázadásunk ellenére, önkéntelenül is ugyanolyan sztereotípiák jellemzőek ránk is.

 

    Ez nem csak az érzelmekben nyilvánul meg, hanem a legegyszerűbb dolgokban is. Fiatal korában az ember, kísérletező, lázadó korszakát éli. Hajtja az új, a más utáni vágy. Ez egyaránt megnyilvánul külsőségekben, ízlésvilágban és eszmeiségben is. És ahogy a ma tudománya a holnap tévedése, úgy mi is előbb-utóbb szembesülünk mindazzal, amit tévesen ítéltünk meg, amihez tapasztalataink nem voltak elegendőek.

Modern világot élünk, a fiatalok földrészek közt utazgatnak, kozmopolita nézeteket vallanak. Ahogy a földrajzi határokat átléphetőnek vélik, ugyanúgy vélekednek a más kultúrák határainak átlépéséről is.

                                                                                       

     Tapasztalatok híján az embert érzelmei-érzékei irányítják.

„Amor Vincit Omnia” szól a latin mondás, miszerint a szerelem mindent legyőz.

És ez így igaz, legalábbis egy darabig.

 

     A szerelmespár, aki el tud merülni egymás szemében órákon át, úgy gondolja, nincs az a neveltetésbeli, kulturális különbség, amit az ő érzéseik ne tudnának túlszárnyalni. Sőt, a másik ellentétes tulajdonságainak, körülményeinek megtapasztalása még érdekesebbé teszi a kapcsolatot az első időkben. Ki gondol a szerelmesek közül arra, hogy ami ma a vonzalom egyik fő pillére, az holnap, a legidegesítőbb tényezője lehet a párkapcsolatnak.

 

    Tudom, nem illik állatvilágból vett hasonlattal illetni az embert, de jobb híján ez a hasonlat jutott az eszembe: Lehet, hogy a sas beleszeret egy szépséges aranyhalba, epekedhet is utána, de bármennyire szeretne is vele élni, a vízben ugyanúgy megfulladna, mint a bájos aranyhal, ha a szirttetőre költözne a sassal.

 

     Sokszor hallhatunk olyan nézeteket, hogy a távol-keleti lányok odaadóak és szerények, a zsidó nők tüzesek a szerelemben, a latin szerető a világon a legjobb, a zsidó férfi jó apa és férj, aki nem iszik, nem verekszik, és mindig a családja az első.

Fenti (tév)/hitek a mai napig tartják magukat. De vajon, akinek a más kultúrában felnőtt fél nem csupán egy kellemes (?) kalandot jelent, hanem hozzá szeretné kötni az életét, számol-e azzal, hogy ami ma vonzó a számára, az lehet, ami kapcsolatukat a későbbiekben megrontja?

 

    A távol-keleti feleség odaadása az emancipált anya mellett felnőtt európai férfi számára egy idő után túlságosan egyhangú. A latin szeretőből férjjé avanzsált úr sem rajong olyan látványosan, ahogy ezt felesége elképzelte. A zsidó nő lehet, hogy kevésbé tűzről pattant, mint ahogy ezt a leendő férj a hírekből hallotta. Ha pedig valóban annak bizonyul, azt sem egyszerű hosszú távon elviselni. A hűséges /?/ zsidó férj csalódást okoz, ha mégsem az, ha pedig igen, még unalmassá is válik.

 

    A mézeshetek hamar elmúlnak. Ha egyik fél sem vallásos, arra gondolnak, mit számít, melyikük honnan jött. Ahogy a nem vallásos zsidó családokban a Peszach, a Hanuka, úgy a másik oldalon a Húsvét és a Karácsony mindenképpen ünnep, a gyerekek miatt is. A fiatalok ilyenkor szembesülnek először azzal, hogy kényelmetlenül is érezhetik magukat egymás családjának társaságában. Más az ünnep tartalma, mások az ízek, az illatok.

 

    A Széder rendje, a karácsonyi áhítat idegen a másik félnek. Lehetséges, hogy az elején érdekes kiruccanás egy más világba, de nem tud benne otthonosan mozogni.

 

     A nagymama húsleveséhez feltálalt retek, a forró főtt húst kísérő édes, tojásos hideg almahab láttán, hiába fut össze unokája szájában a nyál, hitvese az idegen ízeket hosszú távon ugyanúgy nem igényli saját otthonában, mint a zsidó fél a tejfeles töltött káposztát, mert nem vallásos szülei sem ették a húsos ételt tejföllel. Elutazhat valaki Kínába, finomak is a kantoni ételek, de nincs európai ember, aki minden nap kínai ételt akar enni otthonában.

                                                                                              *

Egy fiatalember mesélte válása történetét, mely azzal kezdődött, amikor elhatározták, hogy együtt mennek el a zsinagógába és a katolikus templomba is ünnepekkor, mert elfogadónak kell lenniük a másikkal szemben. Az elgondolás szépnek ígérkezett. A kis zsidó imaházban a lány, miután templomban érezte magát, önkéntelen mozdulattal az ott lévők legnagyobb megrökönyödésére, keresztet vetett. A fiú még szólni sem tudott neki, hiszen a rács elválasztotta őket.

    

Az imaházból való kijövetel után mielőtt még megjegyezhette volna a blaszfémiát, a lány elkezdte mondani, úgy látszik, a zsidók nem tisztelik eléggé Istent, mert ami a Tóránál történt alig lehetett hallani, és a nők soraiban olykor beszélgettek, ami a keresztényi áhítatnál nem megengedhető. Különben is összevissza hadartak, neki semmilyen ünnepi érzést nem adtak az ott látottak.

 

    A fiú is elment Karácsonykor templomba a lánnyal. A freskókról letekintő szentek, a szobrok fényévnyi távolságot sugalltak a lány és közte. Ámhórec zsidóként is idegennek érezte magát ebben a környezetben.

 

   Az igazi gondok csak ezután jelentkeztek. A menyasszony és édesanyja vágya is az volt, hogy az ifjú pár, orgonaszó kíséretében járuljon az oltárhoz. A fiú számára a polgári esküvő magától értetődő volt, a lánynak kompromisszum. Az esküvői vacsorán a fiú rokonságának jelentős része nem tudott /és nem is akart/ részt venni.

 

    Az első évben, a Húsvét, egybe esett a Peszach-hal. Akkor még megfért a macesz és húsvéti sonka egy asztalon, sőt a fiatalok még mulatságosnak is vélték a megoldást.

 

De „Hanukarácsony” idején mindketten rájöttek, képtelenek együtt folytatni, mert sem közös ünnepeik, sem hétköznapjaik nincsenek. Néha úgy érezték, tolmácsra lenne szükségük, aki fordítja egymás számára érthető fogalmakra szavaikat.

  

   „Ami az elején összeköt, a varázslatos ismeretlen, az később meg nem értést szülhet. Ami az elején érdekes, az később felháborító. Más identitású embert választunk, és csodálkozunk azon, ha kiderül, mások az elképzelései, a vágyai, nem érzi magát otthon a mi világunkban, ahogy mi sem az övében. Jövőt lehet építeni, múltat nem!”  - mondta válás után a volt férj.

Békében váltak el, de mindketten félnek a következő kapcsolattól, mert megtapasztalták, csak a szerelem nem elég a tartós együttéléshez.

                                                                                       *

    Egy másik esküvőn, ahol a vőlegény betért volt, annak távolabbi családja (akik nem tudtak betéréséről) kb. 20-25 ember, mintegy vezényszóra álltak fel és hagyták el a termet, mert zsidó esküvőn nem akartak részt venni.

     Az ifjú házasok alijáztak Izraelbe. A férj pesti betérését itt nem fogadták el, és nem is tudta feltalálni magát a számára idegen országban.

 

    A jiddischkeit ismeretlen volt számára. Ami eleinte érdekesnek tűnt, mindvégig idegen maradt tőle. Gyermekkorát, apja sugallatára végigkísérte az a tévhit, hogy a zsidók gazdagok, és összetartásuk révén minden képzettség nélkül bármit elérhetnek Ez motiválta betérését és benősülését a zsidó családba. Izrael nagy csalódást okozott neki, mert segédmunkásként kellett ott is dolgoznia.

 

    Ez a házaspár is elvált, a zsidó feleség a válásnál szembesült  a ténnyel, hogy sem volt férje betérése, sem az esküvőjük nem volt érvényes a halacha szempontjából. A férfi egy nem zsidó vendégmunkás asszonnyal az oldalán tért vissza Magyarországra.

 

    Lehet, nehéz megérteni, hogy más a barátság és más egy családban együtt élni idegen tradíciókkal, még akkor is, ha úgy gondoljuk, ez nem lehet akadálya az életre szóló együttélésnek.

 

Baráti kapcsolatokban sokkal inkább érvényesülhet az ellentétek vonzása, a

 tapasztalatok kicserélése, a másik én-határainak tiszteletben tartása. A házasság más, közös a család, a gyerekek nevelésében is kerülendők az összetűzések. Nagyon nehéz magától értetődően egy test- egy lélekké válni más hátérrel, más identitással.

 

    A   fenti kitünő cikk irója, Schlesinger Hanna, az ismert pszicho-terápista, a pszichológia oldaláról közeliti meg, a  v e g y e s h á z a s s á g problematikáját és állapitja meg annak tarthatatlanságát, ellehetetlenülését. Pesti beidegződések folytán nem nevezi nevén a gyereket és nem emliti a halacha álláspontját, amiről lásd az előző cikket a bloggban.

                                                                                                      A szerk.