"ÖNKÉNTES" ADÓ
VAGY KÖTELEZŐ "ADOMÁNY"?
"És szólott az Örökkévaló Mózeshez, mondván: Szólj Izrael fiaihoz és mond meg nekik, hogy hozzanak nekem adományt (felajánlást); minden embertől akit szive erre indit, vegyétek ( fogadjátok el) a nekem szóló adományt". (2 Mózes, 25, 1-2).
Ebben a szakaszban kapja Izrael népe parancsba egy mini-Szentély létesitését. Erre a célra "önkéntes" gyüjtőakció lett meghirdetve: a nép volt hivatott – és köteles – a Hajlékhoz szükséges alapanyagokat összeadni.
Miért kellett erre gyüjtőakció és miért nem lehetett a szükséges anyagokat megvásárolni? – kérdezte egyszer egy chéder-gyerek, aki először tanulta ezt a tórai szakaszt. Hiszen mai materialista világunkban tudjuk, hogy a pénz beszél és ha pénz van- vagyis létezik egy költségvetés – semmi probléma nincs és nem kell "snorrolni".
A válasz logikus. Ezt is egy okos chéder gyerektől hallottuk: Nem volt pénz, nem volt államkincstár, mivel állam sem volt. Volt több milliónyi zsidó individum, akik a hagyomány szerint gazdagok voltak (mivel sok pénzt és drágaságot hoztak ki Egyiptomból), de a vezetőség, vagyis Mózes, egy árva sekel felett sem rendelkezett.
Sőt mi több: ha történetesen lett volna államkincstár, akkor sem volt a sivatag kellős közepén hol a szükséges épitöanyagokat beszerezni. Tehát: mindenképpen szükség volt egy gyüjtőakcióra, amely megfelelő és progressziv adózás hiján – előteremti a szükségeset.
(Összehasonlitásként: a jeruzsálemi (első) Szentély épitése egészen más körülmények között történt. Volt egy erős, központi vezetésü, állam; a polgárok fizettek adót (és a leigázott népek hűbért) és Dávid életében hatalmas vagyont gyüjtött össze a Szentély épitésének finanszirozására).
X x x
Miért tettük az "önkéntes" szót idézőjelbe? Mivel a fentiek alapján és a valós helyzet ismeretében, ez a gyüjtőakció tulajdonképpen egyfajta kényszerkölcsön formáját öltötte, amit a nép egyfajta lelkesedéssel ir alá.
Aki ezt kimondja, nem más mint a volozsyni Gáon, az ottani hires jesiva feje és a Háámák Dávár cimü neves exegétikai mű szerzője. Szerinte nem kell hogy a fogalmazás megtévesszen bennünket: a gyüjtőakció kényszeradomány volt, ahogy azt tanultuk (Toszefta, Bava Mecia, 11, 23) "kényszerithetik (egymást) a város lakósai hogy zsinagógát épitsenek, Tóra tekercset vásároljanak ..." stb. Annál is inkább a Hajlék felépitése, ami egy tevőleges micva és a Bét Din (biróság) kényszeritheti az embereket, hogy erre adakozzanak. Ennélfogva – konkludál a volozsyni Neciv (Naftali Cvi Berlin) – kétségtelen, hogy az értelmezés (Psát) az hogy itt nem önkéntes adományokról van szó, hiszen a "vegyétek az adományt" kifejezés is erre mutat. A logika is ezt a magyarázatot támasztja alá: hiszen mi van ha nem adakoznak önként?! Akkor nincs Hajlék? A "vegyétek" azt jelenti, szerinte, hogy üljenek becsüsök és erre kinevezett felelős emberek (gábek) és becsüljenek meg mindenkit, mennyit kell adnia.
Ha ez igy van, akkor mit jelentsen az hogy "akit szive erre indit", ami az önkéntességet sugallja? Erre két válasz lehetséges: Ha van elég önkéntes adomány, akkor nincs helye a kényszernek. 2) Még ha valaki önkéntesen felajánl egy ilyen vagy olyan összeget (vagy itt konkréten aranyat, ezüstöt, stb), akkor is kényszeriteni kell őt, hogy igéretét tartsa be és valóban adja be a kincstárba amit "snóderolt" (adományozott).
Rabbénu Bachja is azon a véleményen van, hogy mihelyt valaki felajánlott egy adományt – attól a pillanattól kezdve ez már a "isteni kincstár" tulajdona és aki nem fizeti be – büntetést kap.
* * *
Neciv egyedűl áll ezen véleményével. A többi exegéta mind az adomány önkéntességét hangsulyozza. Ezt az is látszik bizonyitani, hogy a gyüjtőakció vége felé kiderült, hogy a kelleténél több adomány gyűlt össze és Mózes kénytelen volt kihirdetni, hogy "elég", ne hozzanak többet. Kötelező adó esetében ez elképzelhetetlen.
Málbim kiszámitotta hogy maradtak fölöslegek is, főleg arany és ezüst, amit a kincstárba tettek és ez volt az alapja az első zsidó államkincstárnak. Ennek egyik jövedelme a későbbi "fél sekel" adomány volt, amit a népszámlálásnál használtak (lásd KI Tiszá szakaszában.)
Háámék Dávár kinyilvánitja, hogy – miután nem pénzt kértek adományként, hanem az emlitett 15 alapanyag egyikét, másikát – akinek ez nem volt, az fel volt mentve, még ha elméletben gazdag ember volt és volt is pénze. Ez kissé érthetetlen, mert milyen pénze lehetett valakinek a sivatagban? Talán egyiptomi rúpia? Úgy tünik, hogy , hogy abban az időben még nem voltak pénzérmék, pláne nem papirpénz, mint a Neciv korában.
X x x
A heti Haftarában Salamon király adópolitikájáról olvasunk. Ez már nem a (kényszer?)voluntarizmus kora, most már van adóhivatal és egy miniszteri rangban lévő adófelügyelö, Adonirám.
Haftaránkban szó van 30 ezer kényszermunkásról, akik Salamonnak "adó" fejében dolgoztak, ezeket Libanonba küldte, valószinüleg cédrusfák kivágására. A munkaszolgálat úgy volt megszervezve, hogy tizezres turnusokban küldték a munkásokat, akik egy hónapot töltöttek Libanonban és két hónapot odahaza.
Összesen – mondja a Haftara – 150 ezer munkása volt Salamonnak,, hetvenezer hordár és nyolcvan ezer kőfejtő. Bölcseink szerint ez a 150 ezer ember gójok voltak, a környező népek közül, akik be akartak térni. Nem fogadták be őket, mert fenn állott annak a lehetősége hogy érdekből akarnak csatlakozni Salamon birodalmához. Azonban nem is utasitották el őket, hanem próbaidőre fogták a jelentkezőket és addig is közmunkát végeztek.
Mivel Dávid királyságában nincsenek emlitve kényszermunkások, nagyon valószinü hogy Salamon ezt apósától, az akkori Fáraótól tanulta. Egyiptomban a kényszermunka bevett szokás volt: a héber rabszolgák munkáját felügyelő hajcsárokat "adóhivatalnok"oknak (Száré Miszim) nevezi az Irás (2 Mózes, 1, 11).
A kényszermunkán kivűl Salamon birodalmában a nép adózott pénz, élelmiszerek és szükségleti cikkek formájában is. 12 körzeti kormányzó volt hivatva a királyi palota szükségleteit, valamint a birodalom kiadásait fedezni, minden hónapban egy más. Ezek nem a saját zsebükből fizették az adót és kétségtelen hogy úgy szipolyozták a népet ahogy csak tudták. Ezenkivül az egyszerü nép fizette a kohaniták és leviták juttatásait is, ami azt jelenthette, hogy az élet Salamon birodalmában nem volt kéjmámor. Nincs kizárva hogy az ebből fakadó elégedetlenség volt az oka később a birodalom kettészakadásának.
X x x
A fogalom "mász ovéd", ami munkában lerótt adót, illetve kényszermunkát jelent – főleg a leigázott népekkel kapcsolatosan jelenik meg a Bibliában. Az egyetlen kivétel Jiszachár, Jákob egyik fia, akit apja, áldásában úgy aposztrofál, mint aki "teher alá hajtja vállát és robotos szolga lesz" (1. Mózes, 49, 15). A Midrás szerint ez azt jelenti, hogy Jiszachár járatos volt a Tórában (Tálmid cháchám), aki halachákat pászkenolt és Tórára tanitotta Izrael népét. Ennél nehezebb robot máig sem létezik...
A Psát egyik képviselője szerint, Jiszachár irtózott a háboruzástól, egyfajta pacifista volt és adót fizetett Izrael királyainak, hogy felmentsék a katonai szolgálat alól
A rendezett, kötelező adózás Salamon uralmának idejéhez datálódik, a 12 körzeti kormányzó által. Saul, az első király, akinek joga volt besorozni a fiukat hadseregébe, valamint lányokat alkalmazni (akár akaratuk ellenére is) mint szakácsnőket – nem vezetett be kötelezó adózást, Ajándékokat hoztak neki – de jövedelem vagy forgalmi adót senki nem fizetett.
Uralmának első fázisában Dávidnál sem volt kötelező adózás. Csak a Sevá ben-Bichri lázadás után, amikor uralma megszilárdult és kinevezte második kormányát – lett kötelező az adófizetés és ekkor nevezte ki Dávid adófelügyelőnek Adonirámot, aki később Salamont is szolgálta. "Népszerüségére" jellemző, hogy Rechávám idejében a nép megkövezte őt. Málbim megjegyzi, hogy a tapasztalatlan Rechávám, aki fiatal tanácsadójára hallgatott, nem talált mást mint a gyűlölt Adonirámot, a lázongó nép lecsendesitésére. Nem csoda hogy megkövezték.
Miért éppen Dávid volt az, aki a kötelező adózást bevezette? – teszi fel a kérdést Jehuda Kiel, a Dáát Mikrá kommentátora a Királyok könyvére. Azért – válaszolja – mert Jeruzsálem felépitése és a Szentély épités előkészületei ezt nélkülözhetetlenné tették.
Egy szó mint száz: az első "önkéntes" gyüjtőakció és a későbbi adózás közöz nevezője Isten házának épitése volt. Itt – a Hajlék. Ott – a Szentély.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése