2012. február 20., hétfő

HETI HAFTARA – TRUMÁ - 2012


A HAJLÉK ÉS SZENTÉLY KÖZÖTT

 

"Az Örökkévaló tehát bölcsességet adott Salamonnak, ahogyan megígérte neki. Békességben élt Chirám Salamonnal, és szövetséget kötöttek egymás­sal ... Négyszáznyolcvan évvel azután, hogy Izrael fiai kijöttek Egyiptom­ból, amikor Salamon már negyedik éve uralkodott ... kezdték el építeni az Örökkévaló templomát." (lKirályok 5:26.,6:1.)

 

   A hetiszakaszban a pusztában felállított hajlék-Szentély előkészítő mun­kálatairól van szó. A háftárá ennek megfelelően a Salamon által épített Első Szentély építéséről számol be. Már Dávid király készült Szentélyt építeni az Örökkévalónak, miután megszilárdította hatalmát, de isteni sugallatra elállt szándékától: úgymond, sokat háborúzott, sok vért ontott, s nem lett volna ildomos, hogy ő építse fel Isten hajlékát, a békés élet jelképét.

 

A királyok könyvének szerzője - a hagyomány szerint Jirmijáhu prófé-ta - a fejezet elején leírja Salamon királyságának háztartását, hatalmának kiterjedését, hetedhét országban híres bölcsességét, majd előkészületeit a Szentély felépítésére. Először is apja barátjához, Chirámhoz, Cor - Föní­cia - királyához fordult segítségért, hogy az építkezéshez szükséges céd­rus- és fenyőfát bocsássa rendelkezésére. Chirám üdvözlő követséget kül­dött Salamonhoz, amikor megtudta, hogy apja után ő lett a király. Sala­mon a köszöntésre adott válaszában dicséri a cidoniak fakitermelési szak­értelmét, és felajánlja, hogy embereket ad a munkához, sőt Chirám embe­reit is ő fogja fizetni.

 

A következőkben az egyezményről értesülünk. Chi­rám megígéri, hogy ellátja Salamont a szükséges faanyaggal: emberei kivágják a cédrus- és fenyőfákat, leviszik a tengerpartra, ahol tutajokat ácsolnak belőlük, és a vízen elszállít ják a zsidó állam egyik kikötőjébe _ Jáfóra (2Krónikák 2:15.) -, ahonnan majd elfuvarozhatják a rako­mányt Jeruzsálembe.

 

Az üzlet fejében Chirám élelmiszert, búzát és olajat kért, amit meg is kapott. Ezenkívül - olvashatjuk az Írásban - Salamon harmincezer főnyi munkaszolgálatos-ármádiája tízezres turnusokban vett részt a liba­noni fakitermelésben. A munkások egy hónapot töltöttek Libanonban, két hónapig pedig odahaza pihenhettek. Cor és Cidon már akkor is Libanonhoz tartozott, akárcsak ma, és az izraeli munkások a helybeli szakemberek felügyelete alatt dolgoztak ott.

* * *

Egyes kommentátorok megjegyzik, hogy kényszermunkások alkalmazá­sa nem zsidó, inkább egyiptomi szokás volt, ami végül is meggyülöltette a néppel Salamon rendszerét, és halála után a királyság kettészakadásának egyik okává vált. A kényszermunka fő felügyelője, Ádonirám miniszter, már Dávid királysága alatt is vezető szerepet töltött be. Miután végigszol­gálta Salamon uralkodását, ő kísérte az ifjú Rechávám királyt S'chembe. Ekkor történt, hogy a nép fellázadt, és elkergette Salamon fiát, Ádonirá­mot pedig megkövezték (lKirályok 12:18.).

 

Salamonnak a harmincezer kényszermunkáson kívül 70 OOO teherhordó és 80 OOO kőfejtő áll rendelkezésére, akik 3 300 munkafelügyelő irányítás a alatt a hegyekben bányászták a hatalmas termésköveket. A krónikák könyvében azt olvassuk, hogy ez a százötvenezernyi munkássereg az Izrael királyságában élő idegenekből állt. Az emorita őslakosság maradéka gér tosávként, vagyis izraeli illetőségű idegenként élt a zsidó országban: nem szolgált a hadseregben, hanem közmunkát végzett. A Talmud szerint ezek prozelitajelöltek voltak, vagyis be akartak térni, de a zsidók nem fogadták be őket, mert attól tartottak, hogy szándékuk nem őszinte meggyőződés­ből fakad, hanem opportunizmusból (J'vámot 79. és Jeruzsálemi Talmud, Kidusin 4:1.).

 

 Meg kell jegyeznünk, hogy az Első Állam aranykorában, Dávid és Salamon királysága idején a zsidók egyáltalán nem térítettek, és nem fogadtak be prozelitákat, arra gondolván, hogy érdekből akarnak közéjük kerülni.

* * *

Csaknem ötszáz esztendő telt el az egyiptomi kivonulás óta, mire Salamon felépítette a Szentélyt. A Gyülekezés Sátra hol itt, hol ott állott, Silóban, Gibonban és másutt. Most körös-körül béke honolt, a zsidó állam megszi

 

lárdult: elérkezett a központi Templom felépítésének ideje. Ezért is hang­súlyozza az Írás a háftárá elején, hogy béke volt Salamon és a szomszéd Chi rám között - és ezért volt előírva, hogy a Templom építéséhez nem szabad vasszerszámot használni: Ez a tilalom tulajdonképpen csak az oltárra vonatkozott, de Salamon kiterjesztette az egész Templom-hegyre: a hatalmas termésköveket készre faragva kellett odavinni és összeilleszte­ni

Bölcseink a vasszerszámok használatának tilalmát szimbolikus jelentő­ségűnek tartják. A Templom a béke és az élet forrása, a vas -     a fegyver - pedig az élet megrövidítésére szolgál, ezért összeegyeztethetetlenek (Mechiltá.

)                                                              ***
 

A Biblia leírja, hogy Salamon templomában "teljesen zárt és mégis átlát­szó" ablakok voltak. Ezt a Tárgum nyomán úgy magyarázzák, hogy belül szélesek, kívül keskenyek voltak. Az ablak funkciója általában az, hogy a világosságot beengedje. Bölcseink hangsúlyozzák, hogya Szentélynek, illetve a benne lakozó Istenségnek nem volt szüksége kívülről jövő fényre: ellenkezőleg, az isteni fényesség belülről áradt kifelé.

* * *

A Templom szerkezetének és berendezésének részletes leírása után a kö­vetkező szavakkal ér véget a fejezet és a háftárá: "Így szólt az Örökkévaló igéje Salamonhoz: Ezt mondom a templomról, amelyet most építesz: Ha az én rendelkezéseim szerint élsz, törvényeimet teljesíted, ha megtartod minden parancsolatomat, és azok szerint élsz, akkor én is megtartom ígéretemet, amelyet apádnak, Dávidnak tettem: Izrael fiai közt lakom, és nem hagyom el népemet, Izraelt." (1 Királyok 6: 11-13.)

Ez az isteni ígéret - "nem hagyom el népemet, Izraelt" - érvényes mind a mai napig

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése