2012. február 13., hétfő

HETI HAFTARA - (Mispatim) - PÁRSÁT SKÁLIM - 2012

 

                    

Palotaforradalom  és gyűjtöakció    

 

"Joás hétéves korában lett király (Júdeában). Jéhu (izraeli király) hetedik évében kezdett uralkodni Joás, és negyven évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Civjá volt, Beér Sevából származott. Joás egész életében azt tette, amit helyesnek tartott az Örökkévaló, mivel erre tanította Jojádá föpap." (2Királyok 12:1-3.)

 

     Skálim jeles szombatjának háftárájában stílszerűen pénzről, ezüstsékelek­ről esik szó. Itt találkozunk először a Bibliában a klasszikus gyűjtőakció­val, amelyben először funkcionál a persely. Ebbe ki-ki tehetsége és szándé­ka szerint dobja be szíve ajándékát, anélkül hogy bárki megtudná, meny­nyit adott.

 

Joás király élettörténete igen rendhagyó. Az árva gyermek, aki csodála­tos módon menekült meg nagyanyja vérszomjas dühétől, a júdeai király­ság történetében szinte egyedülálló palotaforradalom hőse.

 

Salamon halála után az egységes zsidó királyság északi és déli királyság­ra szakadt. Északon Jeroveám uralma alatt egyesült a tíz törzs, detronizál­ta a Dávid-házat, és bálványimádásra alapozta valláspolitikai életét ­főként azért, hogy a nép vissza ne térjen a Dávid-házbeli királyokhoz. Rechávám, Salamon fia volt az első, aki Dávid házából a déli ország trónján ült. Ennek a kis királyságnak a fővárosa Jeruzsálem volt, és életének tengelyében a Tóra útmutatása és a Szentély szolgálata állott.

 

A két királyság - az északi, Izrael nevű és a déli, amelyet Júdeának hívtak - évszázadokon át fennállt: olykor háborúskodtak egymással, máskor együtt léptek fel a közös ellenséggel szemben. Szalmanasszár asszír király elfoglalta Izraelt, és a lakosság nagy részét Asszíriába depor­tálta. A júdeai állam még 133 éven keresztül megőrizte függetlenségét, míg Nabukodonozor babilóniai király el nem foglalta, és a zsidókat Babilóniába nem száműzte.

 

Történetünk idején még mindkét állam fennállott, sőt jó viszonyban vol­tak egymással, olyannyira, hogy a két királyi ház rokoni kapcsolatba is került. Átáljá anyakirálynő, Jorám júdeai király felesége, Ácháv izraeli király leánya volt. Anyja, Izebel cidoni királylány példájára mindent megtett, hogy Júdeában is meghonosítsa az akkori "kulturált" világban dívó Báál- és Asztarté-kultuszt. Később az arámiak elleni oktalan háború­ra uszította fiát, Ácházját, aki ekkor már apja után király volt, és aki belepusztult ebbe a kalandba. Ezután Átáljá kiirtatta a királyi család valamennyi tagját, és maga lépett trónra mint Júdea első és egyetlen királynője. A vérfürdőt egyedül Ácházjá csecsemő fia, Joás kerülte el, akit dajkájával együtt nagynénje, Jehosevá bújtatott - férje, Jojádá főpap segítségével - hat éven keresztül a Szentélyben.

 

A Midrás élénken ecseteli Átáljának és fiainak elvetemültségét, akik a Szentélyben még az aranyszögeket is kihuzigálták a helyükből (Smot Rábá 40:3.). Ugyanilyen érzékletesen írja le, hogyan nyilvánult meg az isteni kegyelem Joás életbenmaradásában, hogy ne haljon ki a királyi ház, és helyre lehessen álIítani a jogfolytonosságot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése