Herman Wouk :Én Istenem(10)

 

          A Talmudtól máig

 

A nagy változás

A Római Birodalom bukása utáni korban megszületett a "bolygó zsidó", és ezzel megszűnt a szokásjog elemzésére és restaurálására szolgáló tanház évezredes intézménye. Attól kezdve a zsidóknak könyvekből kellett kibogarászniuk a jogerős törvényeket, a szétszórt csoportok számára a túlélést jelentő közösségi kultúrát, hiszen a szavak tartották életben a népet, amelynek a történelem szabályai szerint el kellett volna pusztulnia.

A Róma omladékain felemelkedett kereszténység és iszlám egymással vívott háborúinak szelében a zsidók falevélként sodródtak ide-oda. Hódoltatásban és békében, jóságos uralkodókban és zsarnokokban, toleranciában és a kitérést megtagadók halállal fenyegetésében, átmeneti biztonságban és vakrémületben, fosztogatók dúlásában, tömeges menekülésben, száműzetésben egyaránt részük volt. Aligha élhették volna túl a mérhetetlen megpróbáltatásokat, ha a Talmud nem ad nekik azonosságtudatot, fegyelmet és lelkierőt.
Ebben a zavaros korszakban két új jogászréteg alakult ki.
A szávoráim, az "éleseszűek" csoportjához tartoznak a Talmud utolsó szerkesztői. Ők tették rendbe a kommentátorok hagyatékát, inkább a Talmud szövegét tekintve forrásnak, mint a gondolkodási iskolák közötti vitákat. A zűrzavaros idők kikezdték a szájhagyomány megbízhatóságát, ám szerencsére ott volt a Talmud. Nem létezett nála autentikusabb zsidó jogtudomány Mózestól a hanyatló babilóniai tanházakig, és írásban állt rendelkezésre. A szávoritáknak nem volt más dolguk, mint megőrizni a hagyatékot.
A gáonim, vagyis a gáonok, jesivávezetők voltak, a két legnagyobb babilóniai jesiváakadémia főnökei. A zsidók soha nem ismerték a pápaságot. Történelmünkben a Talmud lezárásától 1000 körülig tartó gaonátus áll a legközelebb ehhez az erkölcsi hatalmi intézményhez. A gáonok döntései, amelyek megmagyarázták és tisztázták a talmudi törvényeket, egész Európában és Ázsiában meghatározták a zsidó települések életét. A babilóniai közösséget ért csapások a gaonátus végét is jelentették. Majd háromezer év után Ábrahám hite elhagyta közel-keleti szülőföldjét, hogy a mi korunkig vissza se térjen oda. Tanításunk alapjai az utolsó nagy jogtudósokkal nyugatra, Spanyolországba és Franciaországba kerültek.
A "gáon" szó a megbecsülés kifejezéseként fennmaradt a zsidó tudósok körében. Gyakran hallottam, hogy más rabbik "gáonnak" szólították a nagyapámat, noha ő nem tartott igényt erre. A hívők mintegy az udvariasság jeleként tisztelik így az idős, tanult embereket. Az egykori legmagasabb cím az évszázadok folyamán olyan változásokon ment keresztül, mint a "doktor" titulus: ma egyre többen viselik, de a tisztessége már nem a régi.

 

 

Az "elsők" és Maimonides

Elérkeztünk a zsidó történelem közelmúltjához.
Kissé túlzásnak tűnhet, hogy a modern korhoz tartozónak tekintünk egy olyan időszakot, amely hatszáz évvel megelőzi Shakespeare-t, ötszáz évvel Amerika fölfedezését, és két- vagy háromszáz évvel korábbi, mint a nyelv, amelyen most ezt a könyvet írom. Vegyük figyelembe, hogy az Egyesült Államok nemrég múlt kétszáz éves. Azt hiszem, teljesen indokolt az 1914 óta eltelt időt közelmúltnak neveznünk. E szerint az arány szerint a zsidó történelem közelmúltja 1000 körül kezdődik, amikor a törvénymagyarázat színpadára lépnek az "elsők", héber nevükön a risonim.
Miért nevezik "elsőknek" ezeket az embereket, akik a Talmud, az "éleseszűek" és az iskolavezetők után jelentek meg? Nem tudom, ki találta ki ezt a különös titulust, de a köznyelv szókincsébe tartozik. Azt hiszem, azért maradt fenn, mert élénken kifejezi, hogy mai korunk ezekkel az emberekkel kezdődik. A rabbinikus tudomány csillagai ők. Még egy könyvet teleírhatnék, hogy sorjában részletesen bemutassam őket. A legkiemelkedőbb köztük a Rámbám néven ismert spanyol zsidó,* akit a világ Maimonidesnak hív.
A könyvespolcomon ott áll a córdobai Mose ben Májmun nagy kódexe: az öt vastag, sötétvörös kötet amelyeknek sora nem olyan széles, de majdnem olyan magas, mint a mellette álló Talmud , a 12. század végefelé írt Erős kéz, más néven Misné Torá, "a törvény számbavétele".
Evvel a művel elhagytuk a Keletet. Eltávolodtunk a Szentföldtől és az életteli vitastílustól, amellyel az ősrégi nép még saját földjén vagy a szomszédos Babilóniában őrizte ősei életmódjának és törvényeinek emlékezetét, a sémita országok szokásaiban, beszédében és szellemében élő nemzeti lét utolsó fellobbanásainak fényénél. Európában vagyunk. A racionális hangvétel, az elvont elvek kutatása görög. A módszeresség, a szellemi struktúra kerete római. Az egykor a judaizmus ősellenségeinek számító, azóta a zsidó szellemmel társult antik kultúrák teremtette modern világ a zsidó törvényt is befolyásolta.
Maimonides nem a legelső volt az "elsők" közül, akik kétszáz évvel őelőtte kezdték munkálkodásukat, de az ő műve tükrözte szemmel láthatóan ezt a nagy változást. A marokkói Álfázi egy vakmerően szerkesztett Talmudot állított össze, amelyből kidobta a nagy múltú tudomány összes elbeszélését és elvont vitáinak felét. Rási már megírta mesteri kommentárjait. Megjelentek a szokásjogi kodifikációk és kivonatok. Minden "első" ugyanazt a célt tűzte ki maga elé: hogy a nyugati gondolkodás szigorú mércéje szerint rendet teremtsen a halomba hányt zsidó tradícióban. Maimonides egyértelműen elvégezte ezt a feladatot. Művében Európa nem mint Júdea meghódítója, hanem mint a szellemi méterrúd átalakítója egyszer s mindenkorra csatlakozik hagyományunkhoz.
A Misné Torá az egyik legambiciózusabb irodalmi vállalkozás, amit csak ismerek. Előszavában feltárja a tudás alacsony szintjét, az összeköttetés megszűntét és a fejetlenséget, ami mind a Talmud nehézkességéből, a gaonikus magyarázatok kuszaságából ered, majd így összegzi a szerző feladatát:

"Ezért tehát én, a spanyolországi Mose ben Májmun, nekigyürkőztem, és a Sziklában bizakodva áldassék áttanulmányoztam mindeme munkákat. És elhatároztam, hogy írok egy könyvet, megvilágítandó, mit tilos és mit szabad, mi tisztátalan és mi tiszta, mi a Tóra többi törvénye: mindezt érthető nyelvezettel és tömör stílusban. Így a szóbeli törvény mindenki ajkán élhet, kétség és vita nélkül, anélkül hogy az egyik tekintély ezt mondaná, a másik meg amazt: sokkal inkább hétköznapi és pontos, tiszta szavakkal, olyan álláspontokkal, amelyek a Jehudá fejedelem idejétől mostanáig született írásokból és magyarázatokból következnek."

Maimonides pontosan így tett. Összegyűjtötte a több mint ezer év alatt bölcsek százai által kidolgozott enciklopédikus tudást, és összefoglalta egyetlen könyvbe, semmi fontosat nem hagyva ki belőle. Eközben orvosi praxist is folytatott mint az akkori arab világ egyik legkeresettebb és legjobb doktora, Szaladin szultán udvari gyógyásza.
"A tudás könyvével" kezdi művét, a középkori tudomány áttekintésével. Első oldalain logikus vázlatban foglalja össze az Örökkévaló tulajdonságait, s azonnal látjuk, hogy olyan Talmud-tudóssal állunk szemben, aki egyaránt jártas az Írásban és Arisztotelészban. A csillagászatot Ptolemaiosztól tanulja, az orvostudományt Galenustól és Hippokratésztól, saját empirikus bölcsességével kiegészítve. Módszere az, hogy a kifejtésre érdemes döntő pontot a kerettel indítja, amelyben az adott kérdést szükségesnek vélte elhelyezni kódexén belül, ahogyan a Talmud is azzal a kérdéssel kezdődik, hogy "Mikor kell este mondani a Smát?".
A Rámbám tizennégy könyvön át építi föl szimmetrikus, szabályos, nyitott, teljes, új Talmudjának szerkezetét a régiből. Aprólékos tartalomjegyzék teszi kezelhetővé művét: az olvasó egy pillantással megtalálja a választ a judaizmus bármelyik törvényével vagy szokásával kapcsolatos kérdésre. Előtte mindez fáradságos kutatásba került a Talmud-fóliánsok erdejében, és további keresgélést is igényelt a gaonikus könyvekben a legutoljára elhangzott kompetens szó után. Maimonides az írott és szóbeli törvény minden egyes pontocskája körül elvégezte ezt a kimerítő munkát.
Teljesíti az előszóban tett ígéretet is: a stílus tiszta és tömör. A kicsiny márványtömbökké csiszolt misnaikus héber csillogó simaságú felületei pontosan illeszkednek egymáshoz. Elemi hébertudás elegendő kódexének olvasásához. Mélységei persze egy életen át tartó tanulást kívánnak. De bárhol nyissa fel akár a laikus is: minden oldala állandó fényt sugároz.

Maimonides ellenzői

A Misné Torá úgy vette be a zsidó világot, mint ezer évvel korábban rabbi Jehudá Misnája. Azonnal feltámadt a tudósok tiltakozásának vihara is: Valami jöttment durva kezével hozzá mert nyúlni a Talmudhoz! Döntést merészelt hozni a legnehezebb elméleti és gyakorlati kérdésekben, amelyekben a nagy gáonok nem értettek egyet! Volt mersze a judaizmus törvényét úgy leírni, hogy nem hivatkozott tekintélyekre, s határtalan önhittségében elvárja Izrael házától, hogy bízzék hitelességében és megfellebbezhetetlenségében! A nép egyedüli lelkiismeretévé és tanácsadójává tolta föl magát! A bálvanyimádás eszméit és módszereit vezette be a zsidó törvény szent helyeire! És így tovább: a kor legkiválóbb emberei süvöltözték ezeket a vádakat.
Bizonyos mértékig igazuk is volt. Egyetlen ember, egyetlen írásmű sem lehet tökéletes. A rágalom mindig a valódi gyöngék gyilkos felnagyításával és az erények elhallgatásával operál. Maimonides utóbb sajnálatát fejezte ki, hogy nem hivatkozott pontról pontra a forrásokra. Célja az volt, hogy a kisebbségi vélemény és a bomlasztó érvek elhagyásával csökkentse a viták terjedelmét. Abból indult ki, hogy a Misné Torát saját teljessége és világossága fogja igazolni. Művének minden oldalát az önnön szellemi erejébe vetett nyugodt önbizalom hatja át, árad belőle Rámbám biztonságérzete, aki tudja, hogy képes elvégezni a hatalmas feladatot.
Ellenségei elérték, hogy Maimonides ne foglalhassa el méltó helyét a judaizmusban. Pontosabban úgy lehetne fogalmazni, hogy saját különleges disztinkciói és korlátai tették tönkre, amelyeket bősz ellenségei ellene fordítottak. Kitűzött célja az volt, hogy törvénycikkekbe foglalt Talmudot adjon a zsidóknak, a zsidó jogot összefoglaló kézikönyvet, de műve nem tölthette be ezt a szerepet. A zsidó történelem iróniája, hogy ismét nem a mester, hanem a tanítvány léphetett be az Ígéret Földjére.

Moses Maimonides ott maradt a maga Nébo-hegyén. Senki nem vonhatja kétségbe, hogy ő vezette át a gázlón a zsidókat a modern világba. Az utána következő kodifikátorok, bármily erőszakosan szembeszegültek is modernizmusával, nem tudták kivonni magukat formuláinak, szerkesztvényeinek és döntéseinek hatása alól. Maimonides után nem volt többé visszaút a rendezetlenebb gáoni időkhöz. Az ő törvénytára ma törvényünk elsődleges alapja és a Talmud-oktatás legfőbb eszköze. Kétségkívül ő volt a judaizmus a legnagyobb egyszemélyes jogi autoritása a Talmudtól napjainkig.

Nagyapám a megilletődött csodálat és az óvatos ellenkezés keverékével fordult a Rámbám felé. Jól ismerte a Misné Torát, folyton idézte is, de figyelmeztetett, hogy vannak kérdéses szakaszai. Azt mondta, hogy a Tévelygők útmutatóját, Maimonides metafizikus főművét csak rendkívüli jámborsággal és lelkierővel rendelkező embereknek szabadna olvasniuk. Azt hiszem, minden régi vágású hívő nagyjából így gondolkodott Maimonides felől.

Hogy igazuk volt-e ebben? Mindenesetre tény, hogy ezt gondolták. Ha a Rámbám az őt megillető helyre kerül, a judaizmus már a középkortól fogva nyitottabb gondolkodású lehetett volna, bár lehetséges, hogy a tudomány és a filozófia újabb merev változatait alakította volna ki, amelyek néhány évszázadon belül elavulásra lettek volna ítélve. A zsidó gondolkodók nagy többségének nem kellett elismernie és megtagadnia Maimonides tudományát, hiszen sosem foglaltak állást vele kapcsolatban.

Úgy vélem, hétszáz évvel megelőzte korát. Krédója egyszerű volt: az emberi tudás egyetlen része sem tartozik a judaizmuson kívüli tartományba, és nem is maradhat ki belőle. Ha a Tóra Isten szava, akkor minden mondatával a természet világához kapcsolódik, és minthogy a világról szerzett ismeretek bővülnek, a Tórát is alaposabban kell tanulmányozni. Ellenfelei féltették kényelmes nézeteiket a tudományos felfedezések sokkjától. Tudták: a fiatal tudósok ugrásra készen várják, hogy deklarálhassák teljes győzelmüket, amint a régi tudomány tévedései nyilvánvalókká válnak. 1300 és 1800 között több-kevesebb sikerrel elszigetelték Maimonides "radikális" modernizmusát. Végül azonban az egész zsidóságot megrázó szellemi forradalommal fizettek ezért. Ma minden komoly zsidó tudományt Maimonides krédója irányít.

A Sulchán Áruch

Azt hiszem, senki sem sejtette annak idején, hogy a sok közül ez az egyetlen törvénytár fogja Sínai villámfényeit a 20. századra átvinni. Ma sem vetekedhet vele más, ötszáz évvel azután, hogy Joszéf Káro megírta. Íróasztalommal szemben, a Rámbám mellett, ott áll nyolc magas kötetben a négyrészes Sulchán Áruch, a Terített Asztal.
Káro mintegy kétszázötven évvel a Rámbám után született, és szerény fegyverhordozóinak egyike volt: magyarázataiban védelmezi Maimonidest az ellenfelek nyilaitól. Védelmébe vette a másik nagy kodifikátort, a Turt is, akinek népszerű összefoglalója a szigorú hagyomány válasza volt a Misné Torá modernizmusára. Kárónak a Tur törvénykönyvéhez írt kommentárja a zsidó jogtudomány hatalmas panorámája: sokan irodalmunk leghatásosabb művének tartják a József házát, amely sokkal terjedelmesebb, mint maga a Tur-féle kódex.
Idős korában Káro úgy látta, hogy a József házának rövid kivonata hasznos kézikönyvként szolgálhatna a laikusok számára. Összeállított egy könyvet, amely, mint mondta, oly rövid, egyszerű és világos, hogy az átlagos laikus akár havonta áttanulmányozhatja, s ezáltal frissen tarthatja zsidó ismereteit. Ez lett a Sulchán Áruch, amely ma minden komoly zsidó tudóst tizenöt éves korától sírjáig kísér, amely minden rabbinikus képzés gerince, amely kommentárjaival és a legkésőbbi kompetens bírói döntvényekkel a jelen kor zsidó törvényét alkotja, és amelyre a rabbi hivatkozik, amikor eligazító szóért fordulnak hozzá.
Persze az a vastag kötet, amit a rabbi levesz a polcról, már nem Káro kézikönyve.

 Maga a Terített Asztal oldalanként csak néhány sort foglal el, a többi a kommentárok sora, amely az új kiadásokban a mai időkig terjed. Nemegyszer sikerült elnéző mosolyt csalnom egy-egy tudós arcára, amikor az érvelés során Káro szövegét idéztem, hisz elárultam, hogy nem vagyok járatos a kisbetűs részben, amely általában a végső döntést tartalmazza. Mindazonáltal a dicsőség Kárót illeti. Az ő törvénytára a mai zsidó igazságszolgáltatás mértani pontja és zsinórmértéke.(Folyt.Köv.)