2010. március 17., szerda

AZ ATYÁK BÖLCS TANITÁSAI (35)

 

HA NINCS KENYÉR -  NINCS TÓRA

 

Elázár ben Ázárjá rabbi mondotta: "Ahol nincs Tóra, ott nincs illem és erkölcs. Úgyszintén, ahol nincs illem és nincs erkölcs, ott nincs Tóra. Ahol nincs bölcsesség, ott nincs istenfélelem, és ahol nincs istenfélelem, ott nincs bölcsesség sem. Tudás nélkül nincs értelem, és értelem nélkül nincs tudás. Ha nincs kenyér - nincs Tóra, de ha nincs Tóra, akkor nincs kenyér!" (Ávot 3, 17).

Elázár ben Ázárjá a jávnei nemzedék egyik óriás a volt. Előkelő származása, nagy tudása arra predesztinálták, hogya Synhedrion elnöke legyen. Erre végül is egy ún. palotaforradalom után került sor, aminek során Hillél ükunokája, Rabban Gamliél (2) megsértette Jósua rabbit, és ezért a felháborodott Bölcsek leszavazták őt, majd Elázárt nevezték ki a helyére.

A Talmud elbeszéli, hogy ekkor Elázár még meglehetős en fiatal volt (egyesek szerint mindössze 18 éves), és azt mondta, nem tudja, egyáltalán elfogadhatja-e ezt a megtiszteltetést. Kérte is, hogy ezt megbeszélhesse a feleségével, aki azt tanácsolta, nem ajánlatos - fiatalkora miatt - elfogadni, hiszen ily módon ősz, öreg rabbik felettesévé válik. Erre, meséli a Talmud, egyetlen éjszaka alatt megőszült, és úgy nézett ki, mintha 70 éves lenne. (Pészahi Haggada).

Később, amikor Rabban Gamliél megkövette Jósuát, minek következtében visszahelyezték pozíciójába, Elázár rabbitól nem vették vissza rangját (mert az ősi zsidó szokásjog szerint a hierarchiában csak feljebb lehet menni, lefele nem), hanem felosztották az elnökséget maguk között.

* * *

Elázár ben Ázárjá sokoldalú tudós volt, és jó természete lévén mindenkivel jó viszóhyt tartott fenn. Jehuda, a Fejedelem, a Misna szerkesztője jellemezvén a Bölcsek tulajdonságait, Elázárt egy faládikóhoz hasonlította, "amiben minden benne van... ha egy tanítvány bemegy hozzá, és kérdez valamit, mindenre tud válaszolni. Ha a Bibliából kérdezi, tudja a választ.Ha a Misnában, a Midrásban, a halachában, az Aggadában - mindenre van válasza, és a kérdező jó érzéssel távozik tőle..." (Ávot dörabbi Nátán, 18).

Gazdagságáról a Talmud legendákat mesél, de ő mégis átérezte a szegények nehéz sorsát, "oly nehéz az ember megélhetése, mint a Sás-tenger kettéhasítása " - mondta. (Pszáhim, 118) A történészek szerint Galilban nevelkedett, első tanítója Joszi Haglili volt. Élete végén, amikor a Bar-Kochba lázadás következtében bezárták a javnei iskolát és a Bölcsek szétszéledtek, ő visszatért Galilba, és Zippori városában telepedett le, ahol négy tudóst, akiket magával vitt, elbújtatott.(Heymann: Toldot Tánáim vöámoráim).

Egy fiáról tudunk, Jismáél rabbiról, akiből szintén neves Talmud-tudós vált. (Joma, 85). Halála időpontjáról és temetése helyéről nincs információ, viszont a Talmud megállapítja: "Mióta elhunyt Elázár rabbi, elveszett a bölcsesség koronája".

* * *

"Ahol nincs Tóra, ott nincs illem és erkölcs"

A Misna klasszikus magyarázói a Tóra alatt a Tant értik, és a magyarázat úgy szól, hogy aki nem tanult Tórát, annak viselkedése sem lehet tökéletes, mert nem tudja, hogyan és miként kell cselekedni, hogy az a Tóra előírásainak megfeleljen. Toszfot Jom Tov idézi a Talmudot: "Aki haszid akar lenni, és a halachának megfelelően akar viselkedni, az tanulja meg a zsidó magánjogot (hogy mit szabad és mit nem)." (Bava Kamna, 30).

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése