PESZACHI TÖRTÉNET

NISZAN MINDEL

 

                           Széder Szibériában

 

 

A.N. tízéves büntetését töltötte "államellenes tevékenység" miatt. A vád persze rágalom volt: vallásos zsidó lévén az volt a "bűne", hogy amennyire csak tudta, megőrizte zsidóságát, és más zsidókat is erre buzdított. Amikor ez kitudódott, tíz évre egy szibériai "korrekciós munkatáborba" küldték, hogy más politikai elítéltekkel együtt átneveljék.
Bizonyára nem lenne haszontalan megismerkednünk a táborban szerzett tapasztalataival. Most azonban csak egy bizonyos széderestéről fogunk beszámolni, amelyre 1943-ban, büntetésének hetedik évében került sor. Így beszélte el a megindító történetet:

Első ádár havában egy napon levelet kaptam a családomtól: tudatták, hogy maceszt és más peszáchi élelmiszert fognak küldeni, mint a korábbi években is. A levelet egy másik táborba címezték, ahol előzőleg voltam, onnan továbbították. Azonnal válaszoltam, megírtam az új tábori címemet, és reménykedtem, hogy idejében megkapom a csomagot.
A levelet Dávid barátomra bíztam, aki a tábor élelmiszerrészlegén dolgozott, ő pedig továbbadta valakinek, aki nem tartozott a táborba, és épp Moszkvába utazott.
Türelmetlenül vártam a peszáchi küldeményt, hiszen ez lehetővé tette volna, hogy meg tudjam tartani az ünnepet, és valamelyest erőre kapjak, mivel igencsak legyengültem már, és gyomorpanaszaim is voltak.
Niszán hónap beköszönte után néhány nappal felkeresett a politikai foglyok táborrészlegének vezetőnője. _ volt a foglyoknak küldött levelek és csomagok cenzora is. Nemrég került ebbe a beosztásba. Azt akarta tudni, vajon még mindig ragaszkodom-e a vallásomhoz, tartózkodom-e a munkától szombaton és ünnepeken, és továbbra sem vagyok-e hajlandó lenyelni egy falatot sem a tábori kosztból. Csak úgy mellékesen megkérdezte:
– Mi a csuda az a macesz?
Amikor elmagyaráztam, tovább kérdezett:
– No és mikor van az a Peszách?
– Tíz nap múlva – mondtam.
– Mi lesz, ha nem jön meg idejében az a maga macesza? – tudakolta.
– Akkor krumplit eszem – válaszoltam.
– És ha nem kap krumplit?
– Akkor nem tehetek mást, mint hogy koplalok.
– Nyolc teljes napig? – kérdezte elhűlve.
– Az Örökkévaló nem fog magamra hagyni – feleltem neki.
Véget vetett a társalgásnak, és sarkon fordult.
Elérkezett az első széder napja. A csomag sehol: nincs macesz, nincs peszáchi eledel...
Dávidot és egy Berkovics nevű zsidót is meghívtam a széderre.
Az asztalt tiszta papírral borítottuk: ez volt az ünnepi abrosz. Vizet forraltunk, teát öntöttem a poharakba az előírt négy pohár bor helyett. Majd elkerekedett szemük láttára elővarázsoltam három, teljesen ép maceszt! Így ünnepeltük meg az első széderestét. Amennyire fel tudtam idézni, emlékezetből elmondtam a Hágádát.
A következő estére már nem volt macesz. Ismét teát ittunk a bor helyett, és három kockacukor tette teljessé a szédert. Megint emlékezetből mondtam el a Hágádát, majd elárultam vendégeimnek, honnan került elő a macesz előző este.
– Mióta a táborban vagyok, minden évben eltettem néhány maceszt arra az esetre, ha a következő Peszáchra nem tudnék szerezni. Idén ez nagy szerencsének bizonyult: örülök, hogy előrelátó voltam.
Dávid felháborodott, amiért nem mondtam meg nekik, hogy az idén nem kaptam maceszt.
– Ha tudtuk volna, nem esszük meg az este az utolsó szem maceszodat! – mérgelődött.
– Látod, épp ezért nem világosítottalak föl! – mondtam. – Hiszen a széderestén minden zsidónak legalább egy olajbogyó nagyságú maceszdarabkát kell ennie, Peszách többi napján viszont az is elég, ha nem eszünk chomecot. Ehetünk krumplit, gyümölcsöt, zöldséget...
– A gyümölcsöt csak verd ki a fejedből! Krumplit sem olyan könnyű szerezni... – morgolódott Dávid. – Azt hiszed, át tudod vészelni az egész Peszáchot? – kérdezte felindultan.
– Atyám áldásával épségben haza fogok térni, és Isten segítségével majd csak elboldogulok – csillapítottam.
Nem nyugodott meg, és dohogva odébbállt. Peszách alatt csak néhányszor találkoztunk, de mindannyiszor megpróbált rávenni, hogy egyem chomecot, vagy legalább a tábori kosztból valamicskét, különben éhen halok. Amikor látta, hogy nem tud meggyőzni, elkerült, mint aki látni sem bírja a szenvedésemet.
Chol HáMoéd első napján váratlan látogatóm érkezett: a cenzornő keresett fel. Épp dolgoztam, és feltűnt neki, hogy reszket a kezem. Persze tudta, hogy az éhezéstől gyengültem le.
– Hoztam magának egy kis ennivalót – mondta, és elővett egy frissen sült zsemlét. Az étvágygerjesztő illat teljesen elbódított, de tudatára adtam, hogy nekünk zsidóknak, nem szabad ilyesmit ennünk Peszáchkor. Köszöntem a kedvességét, de nem fogadtam el. Szó nélkül otthagyott.
Másnap újra meglátogatott: akkor már sokkal rosszabbil voltam. Ezúttal igazi fényűzésnek számító, fehér lisztből készült süteményt rakott elém:
- Magam sütöttem, cukorral és olajjal. Meg kell ennie különben éhen pusztul.
Ismét megköszöntem, de nem fogadtam el.
- Nyilván csodálkozik, miért aggódom ennyire maga miatt -mondta.- Maga bizonyára csodálatos ember, a felesége és a gyerekei már alig várják a napot, amikor szabadul, és visszatér hozzájuk... Együtt érzek velük. Engem már nem vár a férjem. Tiszt volt, ebben a táborban szolgált, de elesett a hitleristák ellen vívott harcban... Kérem, nagyon kérem, egye meg a süteményt! Szüksége van rá! – könyörgött.
– Köszönöm, nem. Sajnálom, hogy meghalt a férje, de kérem, hagyjon békén!
Bosszúsan távozott, mivel nem sikerült rávennie, hogy megegyem, amit hozott. Lefeküdtem a priccsemre: már olyan gyenge voltam, hogy úgy éreztem, soha többet nem lesz erőm fölkelni.
Berkovics néha meglátogatott, és hozott egy kis cukrozott meleg vizet. Minden alkalommal szomorúan vett búcsút. Peszách utolsó napján reggel félájultan talált rám. Kértem, hogy öntsön vizet a kezemre, és adja oda az imakönyvemet. Meg is tette, de a betűk összefolytak a szemem előtt, és a világ forogni kezdett velem. Elájultam.
Amikor magamhoz tértem, a kórház főnővére állt mellettem. Valami injekciót kaptam, amitől elöntött a forróság. Dávid is ott álldigált.
– Fogalmam sincs, honnan lehet ennyi erő ebben a makacs zsidóban! – mondta neki a nővér, majd ott hagyott bennünket.
Dávid egészen sötétedésig velem maradt.
– No, kiment a Peszách – mondta egyszer csak.
Megpróbáltam elmondani az esti imát, de túl gyenge voltam. Dávid kétszersültet és kockacukrot hozott. Édes teába mártogatta a kiszáradt kétszersültdarabkákat, és úgy etetett, mint egy gyereket.
Evés után mély álomba zuhantam, és reggelig aludtam. Még mindig olyan gyenge voltam, hogy meg kellett kérnem Dávidot, segítsen felrakni a tfilint...
Peszách után két nappal Berkovics elújságolta, hogy szabadon engedik, és nemsokára hazatérhet. Azt is hírül hozta, hogy a tábori postahivatalban hallotta: Peszách előtt csomagot kaptam hazulról, de a cenzornő visszaküldte.
Most értettem meg, miért bántotta annyira az asszonyt, hogy nem fogadtam el Peszáchkor a tukmálását. Attól félt, hogy éhen halok, és a halálom az ő lelkiismeretét terheli.

Berkovics a szabadulása után még két hétig a városban maradt. Mindennap tejet, krumplit, kenyeret, cukrot hozott nekem, sőt egyszer valóságos ínyencséggel: mogyoróhagymával kedveskedett! Lassacskán magamhoz tértem.
Egyszer csak hívattak a táborparancsnoki irodába. Ott volt Berkovics és a cenzornő is. A parancsnok elmondta: tudomására jutott, hogy az asszony visszaküldette a peszáchi csomagomat, és a nő beismerte, hogy így történt. Az is kiderült, hogy nem adta át, sőt eltüntette a két levelet is, amelyet hazulról kaptam, hogy ne tudjak a csomagról.
A parancsnok azt mondta, írjam alá, hogy panaszt teszek a cenzor ellen.
– Magam fogok utánajárni, hogy felelősségre vonják – ígérte.
Az asszony sírva fakadt, és könyörgőre fogta a dolgot.
– Könyörüljön rajtam és árva gyermekeimen! – kérlelte zokogva. – Az apjuk az életét adta a hazáért!
– Nem az én dolgom megkönyörülni magán! Ettől az embertől kérjen bocsánatot, akivel olyan kegyetlenül elbánt! – jelentette ki a parancsnok.
Mondtam, hogy úgy vélem, az asszony bizonyára megbánta már szívtelenségét, hiszen megpróbálta jóvátenni. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy a férje a nácik elleni küzdelemben esett el, és egyedül kell gondoskodnia a gyerekeiről. Kész vagyok hát megbocsátani neki, de csakis úgy, ha megfogadja, hogy nem bántja többé a foglyokat.
Sikerült meglágyítanom a parancsnok szívét: megígérte, hogy nem tesz jelentést az ügyről. Később valami módon mégis elintézte, hogy a cenzornőt áthelyezzék, és kisebb hatáskört biztosítsanak neki.
Így ért véget a történet. Ám azt a peszáchi "éhségsztrájkot" soha életemben nem fogom elfelejteni. Hálás vagyok Istennek, amiért életben tartott, és elmesélhettem...

 

Niszan Mindel Dr a lubavitsi rebbe egyik titkára volt. Könyvét a pesti lubavitsi kirendeltség forditotta le magyarra

 

VISZLÁT AZ ÜNNEP UTÁN, ÁPRILIS 7-ÉN

 פסח כש                                               ר ושמח

 

AZ ŐSI FORRÁS ÉS NAFTALI KRAUS KÓSER ÉS KELLEMES  (EZ LEHETSÉGES EGYÜTT!) PESZÁCHOT KIVÁN MINDEN OLVASÓJÁNAK ÉS MINDEN MAGYARORSZÁGI (ÉS KÜLFÖLDI) ZSIDÓ EMBERNEK, AKI ZSIDÓ ANYÁTÓL SZÜLETETT, VAGY SZABÁLYOSAN, (A HALACHA SZERINT) BETÉRT.

 

VISZONTLÁTÁSRA AZ ÜNNEP UTÁN, SZERDÁN, ÁPRILIS 7-ÉN

Naftali Kraus: Először a rebbenél - Az áldozat visszatér - 11 fejezet

 

VODKÁSPOHÁRRAL - AZ ASZTALON

 

      A charterben összeverödött csoport annyira volt heterogén, amennyire csak lehetett. Volt benne néhány tucat geborene (1) Hábádnik és legalább annyi gevorene ( 2). Én az utóbbiak közé tartoztam, hiszen csak nemrég, 2-3 éve, kerültem a társaságukba. Voltak egyszerü vallásos zsidók, akik kihasználták az alkalmat, az olcsó repülõjegy lehetõségét és ahogy a new-yorki repülõtérre értek, azonnal kereket oldottak. Ezek között feltünt egy hangoskodó csoport - a szatmáriak - akik nem átallották elvi ellenségeikkel, a Hábádnyikokkal, együtt utazni.

 

     Az apró részletekre is kiterjedõ kollektiv elõkészületek az idegeimre mentek. Aláirattak egy papirt, hogy engedély nélkül senki nem fogja elhagyni a 77o-t (3 ) és naponta ennyi és ennyi órát fogunk kollektiv tanulással eltölteni. Persze minden kényszer nélkül, csak aki rászorul, hogy a kollektiva lakást és kosztot biztositson számára a nem-yorki ottlét alatt, ami 6 hétre volt tervezve.

 

      Én erre nem szorultam rá, mert egyrészt ott volt a Matild néni, aki ugyan Bronxban lakott, egy órányi utazásra a brooklyni Hábád székhelytõl, másrészt meg ott volt a Bátjá unokatestvére, reb Shmuel Zálmánov, a család warsói ágának sarja, aki nem csak hogy három percnyire lakott a 77o-tõl, hanem az egyik fõ mácher ( 4) volt a rebbe udvarában. Amikor meghallotta hogy jövök  - rögtön kikötötte hogy kizárólag nála leszek, különben elintézi hogy ne engedjenek be Amerikába...

 

     Már megvolt az útlevelem, a vizumom, minden lehetõ szükséges papir és az izgalom az utazás elõtt a tetõfokára hágott. Ezidáig csak nagyon kevés haszidnak adatott meg hogy a rebbét lássa, köztük olyanok aki még Párizsból ismerték, ahol egyetemi éveit töltötte. A repülés még nem volt nagyon elterjedve, a jegy sokba került, az út tizenõt órát  tartott, két részletben. Voltak, kevesen, aki hajón mentek, mint a sógorom, Léjb, aki sorsoláson nyert jegyet amikor még a hadseregnél szolgált. Õ akkor még nõtlen volt, 3 hétig utazott oda, ugyanannyit vissza és két hetet töltött a rebbenél. Közben a rebbe kijött azzal az ujitással, hogy zsidó hajón nem szabad utazni, mert az szombatot szeg (5 ), igy a lehetõségek még inkább beszûkültek.

 

    A teremtés 572o Ujévének elébe utaztunk, hogy a Ros Hásánát megelõzõ Szlichot     ( 6) ciklus hetén ott legyünk. A gójoknál 1959 szeptemberét  irták.

 

       Most kezdõdik a tánc

 

 

              Feltehetõen a repülõút is rendhagyó volt, bár én azidáig nem repültem. Izraelbe hajón jöttem, egy Galila nevü lélekvesztõn és azóta nem voltam külföldön. Ez 49'-ben volt, több mint tiz év telt el azóta

 

    { Majdnem 28 éves voltam, fiatal, tetterõs nyitott fülekkel és szivvel  uj dolgokat látni, hallani és tanulni. Az elsõ lecke, a hosszu repülõúton, nem volt szivderitõ. A társaság viselkedése - legalább az én szememben - sok kivánnivalót hagyott maga után. Igaz, hogy charter a mienk volt, de szerintem ez nem jelentette azt, hogy azt csinálunk amit akarunk.

 

 A repülõtéren haszid táncot lejtettünk a beszállás elõtt - oké. Fent a gépen az indulás perceiben, valakinek eszébe jutott hogy Minchet (délutáni ima) kell imádkozni, mire egy másvalaki megkaparintotta a pilóta mikrofonját, hogy azon elõimádkozzon, majd haszid dalokat énekeljen. A pilóta nem volt képes  bejelentéseit megtenni - nem volt mikrofonja. Késõbb, amikor a társulat táncolni kezdett, az ide-oda "táncoló" Boingon, a pilóta kijött és kétségbeesetten könyörgött, hogy hagyják abba, ha épen akarunk New-Yorkba érni. "Mi nem nyujorkba megyünk, hanem a rebbehez - süvöltötte egy jeruzsálemi süvölvény - az egészen más"..

 

       A közbeesõ leszálláskor, a kanadai New-Foundlandban, kiderült, hogy a társaság felét nem engedik kiszállni, mert nem volt megfelelõ védõoltásunk himlõ ellen. Nem mondták, nem tudtuk, stb. A végén leengedtek, betereltek ott egy karámba és ott kaptuk a védõoltást 1o dollár ellenében. Mivel nagy hóvihar volt - a gép csak másnap folytatta útját.

 

       Leszállás elõtt adtak kitöltendõ ûrlapot, amit két pesti és egy amerikai töltött ki az egész gépnek, a többiek nem tudtak angolul. Az egyik pesti én voltam. Voltak akik nem tudták születési évüket a gregoriánus naptár alapján, volt aki nem tudta hogyan betüzik a nevét angolul és a passzportjában kellett utánanézni. Szerettem volna ha békén hagynak, de mivel látták hogy a Herald Tribunet olvasom - természetes áldozata voltam a társaságnak. Érdekes: a  "szatmáriak" nemcsak tudták mindezt, de nekik még magyar neveik is voltak: Dezsõ, Géza, Izidor, Hermann - ami arra mutat hogy az asszimiláció is geográfia kérdése - többek között.}

 

       A new-yorki reptéren tánc, vámvizsgálat, tánc,  útlevélvizsgálat, tánc, várakozás autóbuszokra, tánc - majd feltünik a 77o épülete. Ott kellett leszállni, onnan vitték az embereket szállásaikra. Nekem r' Shmuel meghagyta, ne mozduljak onnan, õ értem jön. A végén, amikor már egyedül maradtam és megpróbáltam két, irdatlanul nagy böröndömet a házba bevinni - kijött egy bócher és megkérdezte  (jiddisül) kit keresek. "Et Ácháj ánochi mevákés" ( 7) idéztem a bibliai Józsefet, amire a bócher azt kérdezte, immár askenáz kiejtésü héberül, hogy frenk vagyok-e. A  kérdés ismerõs volt valahonnan, de már olyan fáradt voltam hogy nem is válaszoltam. Leültem az egyik böröndre és majdnem elaludtam, amikor kirohant egy nagyszakállu férfi és "Reb Náftóli"?! kiáltásokkal összevissza csókolt. A nevemre még emlékeztem és ezért bevallottam hogy igen, mire az illetõ ujra megcsókolt, két oldalról, ahogy  a kommunista pártvezetõk  szokták és bejelentette, hogy õ Shmuel Zálmánov. Õ bent várt rám, én meg kint vártam rá. Õ már azt hitte hogy lemaradtam a repülõgépról. Én már nem hittem semmit.

 

  Emberek a hangyabolyban

 

          Csütörtök este érkeztünk és szombat este volt az elsõ Szlichesz. Zalmanovéknál kitörõ örömmel fogadtak: Rézl, aki Shmuél felesége volt, egy autentikus lengyel jidene (8 ), akire apa azonnal rásütötte volna a pólisi bélyeget. Én ezt a kifejezést nem használtam, de ez a tényeken nem változtatott. Aztán ott volt fiuk és lányuk, Jossy és Cirele, akik jó késõre születtek, állitólag az elõzõ rebbe imádságos közbenjárására. Mindenesetre nagyon el voltak kényeztetve.  Majdnem én voltam az izraeli Zalmanov családból az elsõ és egyetlen akit nemcsak a Sóá óta, hanem még azelõtt is láttak - leszámitva Léjb sógóromat, aki pár évvel, ezelõtt már kisorsolt magának egy látogatást és persze hogy náluk volt.

 

    Shmuel és felesége a lángokban álló Warsóból menekült Amerikába, az elõzõ rebbe kiséretében,  amerikai diplomáciai vizummal. Ez azt jelentette, hogy már vagy húsz éve New-Yorkban laktak. Jómódu emberek, tõsgyökeres haszidok, fõleg a férfi, aki a háromtagu Wáád Hámeszáder (9 ) tagja volt a rebbenél, amellett  gyerekruhákat gyártott egy hangos csendestárssal karöltve.

 

      A rebbe székhelye Brooklyn Crown Heights negyedében volt, az Eastern Parkway sugárut 77o. házában, amibõl késõbb világmárka lett. Akkor még sok ortodox zsidó lakott ott, többek között a bobovi rebbe udvartartása, jesivák, stb. Késõbb, amikor jöttek a  módosabb portorikóiak és négerek és ezzel párhuzamosan megindult a zsidó népvándorlás Borrow-Park felé - a negyed erõs hanyatlásnak indult.

 

Rézl erõsködött, hogy vacsorázzak, de én alig tudtam nyitva tartani a szememet. Valami olyasmit mondhattam jiddisül hogy majd holnap reggel vacsorázok - mivel mindenki nevetett. Nem volt erõm megsértõdni, sem elmesélni mi volt a pesti gettóban 44-ben és Shmuel elkisért a szobámba, mondván, hogy holnap reggel öt órától van Minjen a 77o-ben, de  õ a rebbe minjennével imádkozik, ami 1o órakor van. Mondtam hogy az jó lesz nekem is, ha nincs késõbbi és többre nem emlékszem.

 

    Másnap tizkor ott voltam, persze hogy ott voltam, miután elõzõleg alámerültünk egy közeli mikvében. Ez mindennapos rituálé volt - hozzá lehet szokni. Maga a 77o temploma a föld alatt volt - vagyis a pincében. Óriási területfelület, ami ezen az egyszerü hétköznapon is tele volt és nyüzsgött mint egy szabályos hangyaboly. Kerestem helyet ahová a kalapomat akaszthatom;  látom hogy körülöttem mindenki nevet. Hoztál volna magaddal fogast Izraelbõl - mondta egy bné-bráki zsidó aki már évek óta itt él New-Yorkban.

 

Shmuél mentette meg a helyzetet, mondta hogy tegyem a kalapom akárhová, az asztalra vagy alá - teljesen mindegy. Aztán csend lett, bejött a rebbe már tálitban és tfillinben és megkezdõdõtt az ima. Ekkor, láttam Õt elõször.

 

    { Ezidõtájt Menachem Mendel Schneurson, a hetedik lubávitsi rebbe (1o), 58 éves volt. 27 éves korában vette feleségül Warsóban Mousja Schneersont, az elõzõ rebbe legidõsebb lányát (11) majd a következõ  11 évet berlini és párizsi egyetemeken töltötte. Idöközben, a szovjet zsidóüldözések folyamán, apósa ( 12) elhagyta a Szovjetuniót és elõbb Rigában, majd Warsóban telepedett le. A rebbe berlini és párizsi éveirõl aránylag kevés értesülésünk van. Akkoriban, J.J. Schneerson egyik veje volt a három közül és bár már akkor sokan észrevették kivételes tehetségét - ez nem jutott akkor eklatáns kifejezésre. Párizsban matematikát és a hajómérnöki szakmát (13 ) sajátitotta el. Gyerekük nem volt.

 

     A háboru kitörése és Párizs eleste után, a rebbe és felesége a menekült áradattal dél felé, a Vichi féle meg nem szállt területre menekült, egy idein Nizzában is volt, majd 194o-ben sikerült, az utolsó európai hajón, Amerikába érkezniük. Itt az elsõ idõktõl fogva a Navy (14 ) egyik titkos osztályán dolgozott és fokozatosan  kapcsolódott be apósa szerteágazó tevékenységébe, ami a zsidóság terjesztését illeti a nagy, gazdag és gyorsan asszimilálódó amerikai zsidóság körében.}

 

       Szombat este volt az elsõ Szlichot.  A 77o annyira tömve volt, hogy a lábaimon nem csak én álltam. Nem lehetett a könyvet kézben tartani - mert nem volt lehetõség a kezet felemelni. Aki elájult, nem esett el - mert a tömeg állva tartotta. A hangulat félelmetesen fennkölt volt. Shmuel megpróbált engem maga mellé gyömöszölni, de én lemondtam a megtiszteltetésrõl, mert tudtam ha klasztrófóbiám jelentkezik - ki kell hogy menjek a szabad levegõre.

 

Hogy éljen jövõre is...

 

Azt lehetne hinni, hogy ezen ünnepélyes alkalommal a 77o-ben egy  erõshangu kántor hallatta az ismerõs és szivmelegitõ dallamokat. Elöször a fülem mondta fel a szolgálatot: nem hittem neki, hogy ez a rezegõ, repedtfazék hangu valaki az ünnepi kántor. Utána Shmuél megmagyarázta, hogy  sokan tévednek ebben: Hábád nem helyez hangsulyt a kulturált hangu kántorra, "aki Isten helyett saját magára gondol, amikor trillázik", hanem az istenfélõ kávónera (15 ).

 

     Az  elõimádkozó, egy 8o fölüli haszid, évekkel ezelõtt a rebbe áldását kérte hogy hosszu életü legyen a földön. A rebbe Áment mondott. Ekkor azonban Reb D. be akart segiteni és azt mondta a rebbenek, hogy attól le hoszzu életü, ha minden évben megtartja a Házóket (16) és õ imádkozza elõ legalább az elsõnapi Szlicheszt. A rebbe azt mondta Ámen. Ez erõsebb volt mint egy  hétpecsétes  telekkönyv és ilymódon R' D. mint egy fej nélküli szög a falban, kihúzhatatlanul mondta évente a Bünbocsánat zsolozsmáit. Amikor az ima végetért - odament a rebbehez, aki Skajachot mondott neki és hozzátette: Ir zolt derleben iber á jór" (17 ). Ezekután nem volt ember aki kételkedett, hogy jövöre is õ fogja a Szlicheszt mondani.

 

Ezt az a Shmuél magyarázta el nekem, aki maga is jóhangó báál-tfile volt, magas zenei képzettséggel, aki akkor már kiadta két kötetben a Hábád dalok dallamait, kottára jegyezve.

 

A szombat pihenéssel és ismerkedéssel telt el. A helyi jiddis hetilap, a Morgen-yournál, megirta, egy elözöleg kiadott és jóváhagyott lista alapján, hogy a vendégek között ezek és ezek a "fontos személyiségek" vannak, köztük Naftoli Kraus, a Seárim szerkesztõje. Erre fel már szombat délután, a heti obligát farbrengenen ( 18 ), ahol egy gombostüt nem lehetett leejteni - mert nem volt hová - a rendezõség próbált nekem egy kiemelt helyet biztositani, az emelvényen, a rebbe mellett és mögött lévõ padsorokban ahol minden helynek legalább nyolc trónkövetelõje volt. Nem fogadtam el, mondtam hogy én fiatal és "nemrégjött" ember vagyok, itt öreg, fehérszakállu haszidok állnak órákon keresztül.

 

Végül egy órával a kezdet elõtt, a rebbevel szemben álló asztal egyik távoli helyén, közel a kijárathoz, foglaltam helyet - vagyis valaki helyét - aki úgylátszik nem mert onnan elmozditani. Ezt is, mint mindent Shmuel magyarázta el, az õ helyi jellegü logikájával: Idegenként tisztelnek és félnek tõled - mert  - mert ki tudja ki vagy. Mihelyt hájjmis (19 ) leszel, ugy kipenderit a hely "tulajdonosa" hogy a lábad sem éri a földet. A logikát illusztrálandó, még elmondta a zsidó és a katonatiszt esetét a vonaton (2o  ).

 

      Maga a farbrengen hat órát tartott. A rebbe  beszélt, Tóra magyarázatot mondott, vagy az   aktuális eseményeket kommentálta, amelyek akkor a zsidó világot - és Izraelt - foglalkoztatták. Kb. minden 3/4 órában pár percnyi szünetet tartott. Ekkor a közönség énekelt és apró plasztik poharakba töltött édes bort ivott, miután azt felemelt kezében tartotta és megpróbálta a rebbe tekintetét elfogni, hogy Lechájjim-ot (21 ) mondjon.

 

Nem tudtam felfogni, hogy tud egy ember hat órán át beszélni, majdnem megállás nélkül. A mondottak mély értelmüek, logikusak és  - ami a politikát illeti - naprakészek voltak. A haszidok nagyrésze  extázissal csüggött a rebbe szavain, nem erõltette hogy megértse õket, elég volt hallani. Mások szundikáltak, söt leghátul beszélgettek is. Amikor ezen obszervációmat elmondtam Shmuélnak, õ megjegyezte: látszik hogy ujságiró vagy, aki olyan részleteket is észrevesz, amire itt senki nem figyel. De azért ne mond el ezen megfigyeléseidet senkinek - figyelmeztetett.

 

      A nagy teremmé alakitott pincehelység - igen erõs légkondival - közepén állt egy nagyszakállu de fiatal ember, aki feszülten figyelt, szinte fixirozta a rebbét. Ez reb Joél a Chajzer (22 ) - mondták áhitattal akiket megkérdeztem. Mivel szombaton nem használhattak sem mikrofont sem magnót - a közönség reb Jóélra volt utalva, aki a rebbe minden szavát agyába véste és szombat este, mindjárt Hávdóle után, maga köré gyüjtott vagy két tucat értõ haszidok, akik elõtt elismételte az amit a rebbe hat órán keresztül mondott. Csak nagy ritkán akadt meg, ekkor hallgatósága kisegitette a Chajzert, kinek szavait immár most magnóra vették. Aztán letisztázták a magnót, az anyagot legépelték és beadták a rebbenek, aki azon itt-ott javitott, majd kiadta mint "Muge" (vagyis korrigált) Szichát (23). Igy lett ez késöbb lábjegyzetekkel ellátva, a források megjelõlésével, kiadva könyv formájában. Manapság létezik 45 kötet ilyen Likuté Szichot (24), amelyek könytárnyi anyagot tartalmaznak a zsidó hit, tudomány és folklór minden ágában.

 

      Majdnem minden ilyen farbrengenen volt egy óra vagy több, amikor a rebbe nem Szichát mondott - ami mégiscsak a napi aktualitás vetülete volt, a heti szakasz örök aktualitásába ágyazva - hanem un. Mámárt (25) ami egész más volt. Ez mélyenszántó kabbalisztikus értekezés volt, olyan elvont témákról, amikrõl a legtõbb haszid csak hallott, esetleg  ismerte is a terminológiát vagy annak részét, de tulajdonképpen nem értette mirõl van szó. Voltak akik egész ilyen Mámárokat betéve tudtak, anélkül hogy mély értelmüket megközelitették volna. 13 éves Hábád gyerekek, bar-micvájuk alkalmából, egy ilyen Máámárt tanultak be és mondtak el a szokott Dróse ( 26) helyett.

 

    Mint a robogó vonatból...

 

        Öreg haszidok mondták annakidején, hogy a rebbe a Máámárok vonatkozásában nem ujit, hanem elõdei gondolatait variálja. Én ehhez nem tudtam és ma sem tudok hozzászólni. Tanultam Máámárokat, próbáltam is megérteni õket, de beláttam hogy ehhez nagyobb alapozás kell, mint a pesti Tajrász.

 

{ Amikor a fiam, Shmulik, három éves lett és a hagyományos "opsereneszt" (27) tartottuk, már a Máárivban dolgoztam és igy mindhárom szerkesztõm jelen volt: Bronner és Náchsoni a Seárimtõl Schön Dezsõ az Uj Kelettõl és  Mose Zák a Máárivtól. Sógorom, Léjb, mondta kérésemre a Mámárt és amikor Benedek Pali - aki feszülten figyelt és azt hitte hogy  1o éves héber tudása elég lesz - egy árva kukkot nem értett az egészbõl, megkérdezte a mellette ûlõ Schõnt, aki az Uj Kelet zsidóügyi szakértõje volt, hogy õ érti e?.

 

       Schön okos válasza a mai napig cseng a fülemben: Mint aki a robogó vonatból látja és érzékeli a tovasuhanó tájat... - mondta és Palinak ez elég volt.}.

 

      Az elsõ hét úgy elsuhant mint a már emlitett táj. Én nagyrészt függetlenitettem maga a 77o napirendjétõl és elkezdtem megfigyeléseimet jegyezni. Gondoltam irok néhány cikket a Seárimban - ebbõl  aztán egy 15 folytatásból álló cikksorozat kerekedett.

 

      Már az elsõ vasárnap  meglátogattam Matild nénit - és persze férjét, Móric bácsit, miután elõzõleg telefonáltam nekik. Az  út Bronxba, a földalattin, közel egy órát tartott. Megdöbbenve láttam milyen óriási különbségek vannak New-York negyedei között. Brooklyn sem volt Manhattan, a maga felhõkarcolóival és a Fifth Avenue üzletportáljaival és Crown Heighst még kevésbé, de ilyen lerobbant környéket mint  Bronx nem képzeltem el álmomban sem. Rengeteg néger, portorikói, kinai és még ezerféle náció nyüzgött a zsúfolt utcákon, olyan zajt csapva mint a tel-avivi Kármel piacon.

 

     Csodálkoztam, hogy milyen könnyen megtaláltam a Nissel lakást, de csodálkozásom óriásira nõtt, amikor az ajtón nem láttam mezuzet. Hát ez hogy lehet?

 

     Matild néni, amint kibontakozhattam viharos ölelésébõl, észrevette  döbbenetemet és megmagyarázta: "Tudod, itt nem lehet, itt vannak antiszemiták... huligánok... itt a rabbik megengedték hogy a mezüzet belülre tegyük". Ezzel rámutatott az ajtó belsõ félfájára, ahol egy aprócska mezüze szégyenkezett.

 

     Nem tudtam hová tegyem meglepetésemet. Itt, a szabad Amerikában és nem a fajvédõ délen, hanem a "zsidó New-Yorkban", egy vallásos zsidó ne merje kitenni a zsidóság ezen ismertetõ jelét?

 

   "Ez nem Izrael" - mondta Móric, csak hogy õ is mondjon valamit. Néhány perc alatt kiderült, hogy Nissel fõkántor úr  olyan nagy otthon, felesége köténye mellett, hogy "az ágy alatt cilinderben sétálhat", ahogy ezt annakidején Cili néni mondta.

 

      A házaspár nagy szeretettel vett körül, kérték lakjak  náluk, de én szabadkoztam, hogy én Lubavitsba jöttem a rebbehez, amit ott van Crown Heightsben, messze és ez napi két óra utazás lenne---

 

Nekem ne mond hol van Lubavits - mondta Matild ellentmondást nem türõ hangon - ott laktam annakidején, szemben az Eastern Parkwayen és ismerem jól a rebbét, aki egy igazi gentleman (28 ).

 

       A házaspár kitünõ ebédet készitett tiszteletemre, de látszott hogy csak erre a jeles napra kötöttek fegyverszünetet hosszuéves háborujukban. Móric szabadkozott , hogy el kell mennie, utazik valahozá ahol elõimádkozik. A munka mindenkelõtt - tette hozzá de Matild csak legyintett amikor elment. "Állandóan siet, rohan a semmibe" -mondta. Hát persze, most vasárnap volt és a legközelebbi elõkántorkodás pénteken lesz - valahol.

 

 Pennys áruház és gyomorfekély

 

      Matildot Amerika meghatványozta. A Weillek mindig is betegesen fukarok volt - igy csinálták vagyonukat - de Matild néném, aki Amerikában a rábizott vagyont elügyetlenkedte - most már legendásan fösvény lett. Ismerte New-York összes filléres áruházát - a Fiwe cent storokat és a Ten cent storokat és  képes volt a város egyik végérõl a másikig utazni, csakhogy egy dollárt megspóroljon. A kihozott vagyon maradékát  részvényekbe fektette - mégpedig "megbizható" Állami kötvényekbe, õ meg elment dolgozni, mint kétkezi munkásnõ egy lámpagyárba, ahol keveset keresett, de minden hónapban levontak neki a Social Security-ra (29). Miért kellett gyárba menni dolgozni? - kérdeztem egyszer négyszemközt. Azért mert ez a marha még a hideg vizre valót sem keresi meg - mondta félreérthetetlenül a jámbor Móricra célozva.

 

     Igy tehát Matild megtanult türhetõen angolul, persze borzalmas magyar kiejtéssel , beszerzett egy gyomorfekélyt - ami éppen akkor tört ki elõször amikor ott voltam - és állandó lelkiismertfurdalás gyötörte  hogy idejében elhagyta Európát és igy életben maradt . Ezért próbált engem annakidején kivitetni, ezért vette védõszárnyai alá a két Weill fiut és próbálta kárbaveszõ anyai ösztöneit kiélni az unokákkal. Rég gyanitottam hogy  Móric impotens, de ez csak húsz évvel késõbb derült egy orvosi vizsgálat során, amikor Matild már Izraelben volt, több mint nyolcvan éves  és az öregotthonban hivattam ki hozzá Dr Strauszt.

 

Az ebéd során próbáltam szóra birni Matildot, honnan ismert a rebbet és mit tud róla, de õ meg szüleimrõl és testvéreimrõl akart - érthetõen - minél több részletet hallani. A végén kiegyeztünk: én meséltem egy órát, õ mesélt tiz percet. Öreg este volt mire  hazaértem Shmuélékhoz.

 

           A következõ napokat megosztottam a 77o, a Matild, a Páj és egy csomó más társadalmi kötelezettség között. Ott volt a Bein Eszti, gyerekkori szerelmem - aki ha nem Hitler és ha minden marad Pesten a régiben, biztos hogy feleségem lett volna. Ott voltak régi pesti barátok és ismerõsõk, akiket sok éve nem láttam. A Páj vezetõsége tenyerén hordott; szemükben én voltam a Tnuá (3o) és a Seárim megtestesitõi, meghivtak elõadást tartani angolul(!!), amibe magyar, héber és jiddis szavakat kevertem. Volt hogy naponta kétszer is  ettem dinnert (31 ), két különbözõ helyen, miután a saját bõrömõn tapasztaltam, hogy New-Yorkban nem lehet valakivel találkozni egy csésze kávéra; a dinner a minimum, vagy korán reggel a lunch.

 

    Ez nem volt vicc és fõleg nem volt apelláta: amikor késõ este hazavetõdtem Shmuélékhoz, ott már várt Réjzl, egy kiadós... vacsorával. Hiába fogadkoztam, hogy már kétszer, esetleg háromszor dinnereztem aznap - végig kellett enni az õ vacsoráját is, ami húslevessel kezdõdött és benne sok loksn (32) a lengyel-zsidó konyha remeke..

 

     Matild elvitt az Empire State Buildinghez, meg a szabadságszoborhoz. Én szorgalmasan fényképeztem és õ olyan büszkén mesét Amerikáról, mintha az alapitó tagok közé számitana. Megértettem, hogy ez az amerikai olvasztótégely nagy sikere: Itt (majdnem) mindenki uj bevándorló, senki nem hányhat semmit a másik szemére. Igen de miért van bent a mezuze? - kérdeztem magamtól és nem találtam választ. Hallottam hogy vannak klubok, ahol ki van irva, hogy Négereknek, kutyáknak és zsidóknak tilos a bemenet. de hát ki jár ilyen klubokba. Eszembe hutott hogy még Pestrõl, kommunista koromban, agitáltam Matildot hogy szavazzon egy Henry Wallace nevezetü"haladó" elnökjelölre, de Matildnak több esze volt és a demokratákra szavazott.

 

      Az elsõ hét csütörtökére volt tervezve a Jöchidut (33) a rebbenél. Már napokkal elõbb röpgyüléseken  avattak be bennünket a  dolog misztériumába, mit kell csinálni, hogy kell beszélni, a kérdéseket elõre egy papirszeletre felirni, stb. Igy a szerdai nap jórészét a 77o-ben töltöttem, tanultam, hallgattam a léleknemesitõ elõadásokat és észleltem egyre jobban, hogy a rebbe a haszidok szemében egy földöntúli lény, aki nem téved soha, mert nem is tévedhet. A rebbe maga egy szóval sem táplálta ezeket a hiedelmeket, de nem is cáfolta õket, kivéve a messiásságáról, terjesztett (és röpcédulázott!) hireket. Óriási tudása, éles esze és széles látóköre egymagában nem  lett volna elég ahhoz, hogy a hivek ilyen nagy odaadását kiváltsa: õk benne - aki Dávid király sarja volt - a prágai Lõw rabbin keresztül - valami egész mást láttak, valami transzcendentális valamit, ami csak azért ölti egy ember képét - és azért köhög krónikusan - hogy az emberek meg tudjanak állni elõtte és elviselni tudják fenséges nagyságát.

 

    {Sokkal, sokkal késõbb ajánlottam Branower profeszornak, aki egy orosz Báál Tsuvá (34) volt és a rebbe lelkes hive, a hydrodinamika világhirü szakértõje, irjon - vagy irjunk közösen - egy biográfiát a rebberõl, akinek élete egyes szakaszait, pl. a párizsi és new-yorki éveket 195o-ig  -  sürû homály fedi.Branower mosolygott és elárulta: egy világhirü angol kiadó, Shuster et Shuster felajánlott neki egy millió dollárt, ha ir egy objektiv ("scholarly") biográfiát a rebberõl. Õ ezt elutasitotta, mondván hogy a tudományos történetirás nem alkalmazható a rebbére.

 

     Egyébként ez a Branower terjesztette széltében-hosszában, hogy egyszer egy Jöchiduton a rebbe kérte mondja el neki röviden a hydrodinamika tézisét, dióhéjben és a mikor a prof' befejezte kiselõadását, a rebbe mosolygott és azt mondta hogy a számitásba valahol hiba csuszott, mégpedig ez és ez. A megdöbbent Branowerben egy világ omlott össze. Hazament, utánaszámolt, irásban és computeren, csak hogy kiderüljön: a rebbenek  igaza volt}.

 

    Hogy van a szakállam?

 

         Most hogy leirom a dolgokat, 41 éve távlatából nézve - magamnak is úgy tünik hogy mindez hihetetlen. Ha nem magam lennék élõ tanuja a történéseknek, hanem csak valaki elbeszélésébõl értesülnék róluk - komoly kétségeim lennének.

 

   Az elõirányzott Jechidutra, csütörtök éjjelére - 14o ember volt elõirányozva. A nevek kiplakatirozva a Mázkirut (35)ajtajára. Én a 125. vagyok ami a bennfentesek szerint azt jelenti, hogy kb. hajnali három órakor kerülök sorra. De lehet hogy csak ötkor - tette hozzá valaki. Nem lehetett tudni mennyi ideig lesz bent valaki: van hogy 1-2 percig és van hogy 2-3 óra hosszát. Ez a rebbetõl függ. Az elõttem lévõ hosszu sorban voltak neves rabbik, egy aktiv izraeli polgármester, egy amerikai szenátor és ki tudja még ki - csupa "nagy kutya". Ez arra jó, mondtam egy társamnak aki a charteren velünk jött és zöldfülû volt a Hábádban akárcsak én -  hogy a magamfajta ember megfelelõ proporcióban érezze saját semmiségét. Ez egyébként alapelv a Hábádban: a veleszületett büszkeséget és rátartiságot ellensúlyozva, arra neveli az embereket hogy önmagukat semmibe vegyék .Ez a bitul hájés (36) az egyik legnehezebben teljesithetõ követelménye a kabbalán alapuló haszid elméletnek.

 

      A Jechidut elõtt néhány órával a haszid alámerûl a rituális fürdöben, szombati ruhát ölt és õvvel (gártl) övezi derekát. Utána helyet keres magának, közel a rebbe ajtaja elõtt kigyózó sorhoz, leül és zsoltárt mond. Ajánlatos nagyon nem aludni ezen az éjszakán - mondták nekünk - mivel ez egy kicsit a Tóraadáshoz hasonlit, amikor a zsidók egész éjjel fent voltak. Én ezt túlzásnak tartottam, már csak azért is, mert ismertem magam: ha én hajnali háromig virrasztok - akkor a rebbe elõtt állva fogok elaludni. És hogy nem alszik el a rebbe estétõl reggelig? - kötekedett  egy helyi bócher. Azért õ a rebbe és nem én - mondtam, fáradtan az ilyen természetü vitáktól.

 

    (Este hét után elmentem a mikveba, majd hazamentem, közöltem Réjzellel hogy ma nincs vacsora és kértem vekkerórát Azt beállitottam éjjel egy  órára és rövid hánykolódás után elaludtam Nyolctól fél egyik elaludtam, akkor magamtól felébredtem és elzártam az órát hogy ne csöngjön. Most nagy szorongás vett rajtam erõt, mit mondjak a rebbenek és mit fog õ nekem mondani?

 

      Még nem irtam meg a cédulát, nem tudtam mit irjak, mit kérjek. Semmi különleges kérésem vagy kérdésem nem volt Hogy nagyobb Istenfélelmet kérjek - ahogy sokan tervezték - eszembe sem jutott. Hiszen Bölcseink azt mondják, hogy minden az Ég (Isten) kezében van - kivéve az istenfélelmet, ami az emberen múlik..A végén leirtam, kérem hogy én és családom legyünk egészségesek és legyen béke Izraelben.

 

    Ahogy az óra mutatói elõre szaladtak, úgy fokozódott szorongásom. Eszembe jutott amit meséltek Ábrahám Párizsról, a röpcédulás haszidról, aki egyszer ugyanigy állt sorban egy éjjel hogy a rebbe szine elé kerüljön.Amikor az elõtte lévõ bement a rebbe szobájába és õ a nyitott ajtón bekukkantott és meglátta a rebbet - azzal a kiáltással hogy "Ich hob majre" (37) elszaladt és nem jött vissza hogy sorát érvényesitse.

 

Én nem szaladok el - gondoltam - de valami olyasmi keritett hatalmába, amit lehet félelemnek nevezni. Ez a fenség félelme - gondoltam - olyan mint az istenfélelem ami inkább tisztelet, a parány ember megsemmisülése az Isten elõtt. Dehát a rebbe is ember - mondtam magamnak Szent ember, nagy ember, okos ember - de emberfia Sokkal  késõbb kiderült hogy ezzel sokan nem értenek egyet.}

 

      Már rég elmult három óra, már rég befejeztem a Zsoltárok könyvét egyszer és belekezdtem másodszorra is. Már õt óra elmult, kint ültem, mert bent zsúfolt és levegõtlen volt. lehet hogy megfázok, gondoltam és szégyeltem magam az ilyen pöre gondolatért..

 

Fél hétkor, reggel kerültem sorra. A rebbe látta cédulát amit átadtam és amin rajta volt a nevem, rám nézett és kérdezte hogy van a szakállam?

 

Azt hittem nem értem jól a jiddisül feltett kérdést. Hogy-hogy a szakállam? A rebbe rám vetette átható tekintetét (mint egy röntgen, gondoltam) és emlékeztetett: néhány évvel ezelõtt, de már az esküvõm után, egyszer volt egy probléma, hogy a szakállam egy helyen hullani kezdett és kérdeztem a rebbet használjak e rövidhullámu besugárzást amit az orvosok ajánlanak. A dolog elmult, el is felejtettem.,de a rebbe emlékezett rá...

 

     Elaltatni az okoskodót...

 

 

       Aztán feltett kérdéseket, fõleg munkámra vonatkozókat és kérte használjam ki lehetõségeimet az eszme terjesztésére. Mindenki azon a helyen ahol van, mindenki a saját tehetsége és adottsága szerint köteles a Báál-Sém-Tov tanait terjeszteni, propagálni. Ez nemzedékünk feladata.

    

 Aztán még kérdezett a tel-avivi Hábád szervezettel kapcsolatban ahol aktivista voltam, megemlitette sógoromat, Léjbet, és megkérdezte hogy van az anyósom és a feleségem(!). Ámulatból ámulatba estem mig végül a rebbe áldását adta ami az elsõ kérésemet illeti. A békérõl nem beszélt.

 

   {Negyed órát voltam bent. Sok vagy kevés? A titkár többször becsöngetett ami azt jelentettem hogy menjek már, de a rebbe csak intett hogy maradjak. Amikor kimentem, szédelgett velem a padló. Kint a bócherok körülfogtak és nagyon agressziven próbáltak kikérdezni, mit mondott a rebbe. Amit mondott, nekem mondta? - kérdeztem, - na akkor elégedjetek meg azzal hogy én tudom mit mondott és ez nem tartozik rátok.

 

      Nagyon nem tetszett nekik hozállásom a rebbe kisajátitásához, de szerencsémre már jött is a következõ és rászálltak arra. Én nagy nehezen hazavetõdtem, fájt a torkom és nem tudtam elalaudni. A rebbe tekintete, szemei, kisértek és kisértettek - tudtam hogy valami elkezdõdött ami egyhamar nem fog végetérni. Gondoltam, most lettem hasziddá, de a rebbe haszidja - nem a haszidoké. A különbség óriási volt és idõvel még növekedett is.

 

     A következõ szombaton, Sábbát Suvá (38), nagyszabásu farbrengen volt. Sok vendég jött , az hogy "telt ház" nem fedi a való helyzetet. Egy talpalattnyi hely nem volt és sokan álltak - egymás lábán. Ezuttal egy órával elõtt ott voltam és foggal-körömmel tartottam a helyet az asztalnál - a rebbeval szemben. Meg is ittam a levét - mégpedig egy vizes pohárral}.

 

       Alig egy órával a kezdet után, amikor éppen énekeltek és lechájjimot mondtak, a két Szichá közötti szünetben és én éppen bóbiskolni kezdtem - Rézl kitünõ sóletjának hatására - egyszerre érzem hogy mindenki engem néz és bökdösnek is innen-onnan, mármint hogy a rebbe hiv.

 

     Engem hiv a rebbe? Fel nem foghattam, hogy mit akarnak tõlem? A rebbe egyszer látott, vannak itt neves rabbik és öreg haszidok, politikusok és gvirim (39) és akkor a rebbe engem hiv?!

 

     De nem lehetett ezen sokat elmélkedni. Felnézek a katedrára, látom a rebbe mosolyog és int hogy jöjjek oda hozzá.

 

      Ekkor már egy jó félórája nem tudtam a bal lábamat megmozditani sem, mert egy száz kilós  haszid támaszkodott rá, mintha a mankója lenne. Már azon volt ez a láb hogy elzsibbadjon - és akkor most menjek oda? Hogy hogy menjek oda? És hol menjek oda, amikor mozdulni sem tudok?

 

     Shmuel, aki a rebbe mellett állt, intett hogy az asztalon jöjjek. Másszak fel az asztalra és az emberek feje felett menjek oda. Az asztal a rebbe emelvénye elõtt ért végett, illetve lehet hogy ott kezdõdött. Ezt soha nem lehetett tudni.

 

    Nagy keservesen felmászok az asztalra és megyek. Megyek és megyek - az egész örökkévalóság négy méter csupán és már ott állok a rebbe elõtt, aki kérdi, miért nem mondok lechájjimot? Mondok én, feleltem és megmutattam a kezemben lévõ miniatür plasztik poharat, amiben még lehetett egy csepp bor. A rebbe intett hogy az semmi, mondta valakinek hogy adjanak nekem egy kétdecis vizes poharat és azt töltsék meg vodkával.

 

     Már a gondolattól is ájulás környékezett, de a rebbe  csak mosolygott és azt mondta hogy Lechájjim. Én meg két hajtásra (4o) kiittam a két deci vodkát  és az óriási terem, tengernyi emberével, elkezdett forogni körülöttem mint egy ringlispil. Könnyü táncléptekkel mentem vissza a helyemre ahol teljes hosszomban elvágódtam az asztalon. Mindenki nevetett, csak a rebbe nem, õ intett hogy segitsenek vissza a "helyemre", ami persze már rég nem volt sehol.

 

   Többre nem nagyon emlékszem. Ájult deliriumban aludtam, majd a farbrengen végeztével többen hazacipeltek Shmuel lakására, ahol Réjzl sápitozott és mondta el a haszidokat mindennek. Én vendég voltam és mint ilyen - akárcsak az araboknál - a ház védelme alatt álltam. Hideg vizes borogatást tett a fejemre és én aludtam estig.

 

 Utána Shmuel elmagyarázta, hogy igy törik be a túlokos haszidokat, akiknek mindenre van valami racionális magyarázatuk - akárcsak a rakoncátlan kancákat. A hasonlattól el voltam ragadtatva. Gondolom, te még életedben nem ittál két deci vodkát - mondta Shmuel nevetve, de én csak kérdeztem, hogy mire jó ez? Ettõl lesz valaki haszid, vagy jobban megérti amit a rebbe beszél.

 

    Nem errõl van szó - mondta házigazdám - hanem arról hogy el kell altatni a kluginkét (41), hogy racionális okvetetlenkedésével ne zavarja a transzcendentálist. "Dráj nist kájn kopf"  (42) - mondta Rézl az õ lodzsi, echt Rappaport jiddisével - majdnem megöltétek a Náftólet. "Haszt tájnesz? (43) kérdezte Shmuel, menj a rebbehez, õ itatta le vendégünket. Azt nem de a rebecnnek megmondom a véleményemet - fejezte be Réjzl az elfajuló disputát.

 

(Folytatása következik)

 

                                                                                              JEGYZETEK:

 

1)   Született (jiddis) eredeti Hábád származék.

 

2)   Aki lett (jiddis) aki azzá vált, mint például én.

 

3)   77o Eastern Parkway - a new-yorki Hábád rezidencia legendássá vált cime.

 

4)   Bennfentes, befolyásos (jiddis).

 

5)   Ezt a rebbe mint diplomás hajómérnõk állapitotta meg, mivel egy zsidó hajón kénytelenek a gépészek szombaton dolgozni és nem lehet leállni vagy automatizálni  a szükséges tevékenységet. Nemzsidó hajón a talmudi eredetü Halacha szerint akkor szabad egy zsidónak utazni, ha három nappal szombat elõtt szállt hajóra.

 

6)  A Bünbánati imaciklus.

 

7) "Testvéreimet keresem én" (1. Mózes, 37, 16).

 

8)  Zsidó asszony (jiddis).

 

9) Szervezõ bizottság (héber).

 

1o) Lubavits - kis falu Fehér-oroszországban, ahol a Hábád mozgalom feje és központja rezidált, több mint száz éve. Errõl nevezték el a hiveket lubavitsi haszidoknak.     

 

11) Az elõzõ rebbe neve is Schneerson volt; a családok távoli rokonságban álltak egymással.

 

12) Rabbi Joszéf-Jichak Schneerson. 1927-ben a GPU letartoztatta, illegális propaganda - a zsidó tanok terjesztése - volt a fõ vádpont. Állitólag halálra itélték, majd a nagy nemzetközi nyomásra szabadon engedték, de nyomatékosan "tanácsolták", hagyja el az országot.

 

13) Jólértesültek szerint a rebbenek több diplomája is volt; egy verzió szerint hét. Berlinben filozófiát is tanult.

 

14)  Az amerikai haditengerészet.

 

15)  Áhitat (héber askenáz kiejtéssel) Káváná.

 

16)  Tulajdonjog megszerzése, kész tény teremtése által; szerzett jog (héber). A zsidó jogrend szerint ami háromszor ismétlõdik, az már Cházáká.

 

17)  "Érje meg jövõre is" (jiddis).

 

18) Összejövetel (jiddis).Tipikus  Hábád haszid kifejezés, aminek elsõdleges értelme szórakozás, kellemes idõtöltés.

 

 19) Szószerint hazai, vagyis "otthon érzed magad" (jiddis).

 

  2o) Utazik a zsidó a vonaton - mondja az anekdóta - egyedül van a  kupéban és felteszi a lábait a szemközti ülésre. Az egyik állomáson bejön egy szépen dekorált magasrangu katonatiszt és leül szemben. A zsidó gyorsan leveszi a lábait és illendõen köszönti a Herr Generálist. Az meg jiddisül fordul hozzá és megkérdezi, nem-tudja-e véletlenül mikor van az idén Pájjszech (husvét)? "Pájjszech" ? -kérdezi vissza a zsidó és ujra felteszi a lábait az ülésre...

 

21) Egészségére! (héber).

 

22)  Ismétlõ (héber askenáz kiejtéssel) chozér.

 

23)  Beszéd (héber).

 

24) Beszédek gyüjteménye (héber).

 

25) Szószerint cikk,  mondás (héber). Itt filozófiai, kabbalisztikus értekezés.

 

26)  Prédikáció (héber) Drásá.

 

27)  Elsõ hajvágás (jiddis). Haszid zsidó szokás fiu gyerek haját három éves korig nem nyirni. 3. születésnapján ünnepélyes keretek között megnyirják és pajeszt hagynak neki. Ekkor kezd a zsidó gyerek héderbe járni, ahol olvasni tanul.

 

28)  Uriember (angol). Matild elmesélte hogy a bócherok állandóan nagy zajt csaptak és õ egyszer átjött és panaszt tett "a rebbe vejénél", aki nagyon udvariasan beszélt vele és megigérte oda fog hatni hogy a bocherek vegyék tekintetbe a szomszédok nyugalmát.

 

29) Nemzeti Biztositó (angol) ami egy minimális nyugdijat biztosit.

 

3o) Mozgalom (héber).

 

31) Vacsora (angol).

 

32) Leves tészta (jiddis).

 

33)  Szószerint kettesben (héber) négyszemközt. Itt azt a felemelõ, magábanálló haszid aktust jelzi, amikor a rebbe négyszemközt fogadja hivét. A lubavitsi rebbe nõket is fogadott, meghatározott idõkben.

 

34) Megtért, vallásos zsidóvá vált (héber).

 

35) Titkárság (héber).

 

36) Az egó elvetése, semmibevétele; a becsvágy és a "ki vagyok,mi vagyok" ellentéte.

 

37)  "Én félek!" (jiddis).

 

38)  "A Megtérés szombatja" (héber), a Ros hasana és Jom kippur közötti szombat.

 

39)   Gazdag emberek (héber, régies).

 

4o) A zsidó etikett elõirja hogy valaki ne igyon ki egy poharat egy hajtásra, mert ez falánkságnak tünik.

 

41) Nagyokos - (jiddis). A Hábád szóhasználatban jelzi az okoskodót, illetve azt aki racionális érvekkel próbál a transzcendentális ellen "védekezni". A K. nem maga az ember hanem az énjére rátelepedõ okoskodó hajlam. Egyhamar be kellett látnom, mennyire rám illik a meghatározás, ami a német-jiddis klüg-klug szóból eredeztetik.

 

42) "Ne széditsd a fejemet" (jiddis) , magyarán ne beszélj mellé.

 

43)  "Van valami panaszod" (jiddis) valami nem tetszik?

 

 

 

N

"TEMÉRDEK CSODÁT MÜVELTÉL AZON AZ ÉJJELEN" (a Haggadából)

  

  "LÉL SIMURIM" – AZ ŐRKÖDÉS ÉJSZAKÁJA

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

JERUZSÁLEM VÉDŐI A HÁLLÉLT ÉNEKELTÉK A VÁRTÁN  SZÉDER ESTE;   REGGELRE KELVE AZ OSTROMLÓ  ASSZIR HADSEREG TO TÁL MEGSEMMISÜLT  (Fejezet Naftali Kraus  könyvéből: Jesája, a próféta)

----------------------------------------------------------------------------------------------------

     "Széder este" – a csodák évadja, az Örködés Éjszakája a zsidó hagyományban. Ilyenkor szokták "barátaink" feleleveniteni a vérvádakat; ilyenkor vizsgálták a máceszt, nincs-e benne Solymosi Eszter vére. Persze hogy nem volt, a zsidóknak egy csepp vért, még csirkevért sem szabad fogyasztaniuk. Ilyenkor mondjuk a Haggádában a Sfoch Chámátchát, ami azt jelenti, hogy "Öntsd ki haragodat a téged nem ismeró népekre... mert elemésztették Jákobot és lakhelyét feldúlták"... Ilyenkor – és mindig – az Őrökkévalő őrködik népe felett .

 

       A Haggada két versbe szedett  dalfüzérben mond el, mindegyik Széder esten,  egy sor csodát ami ilyenkor történt. Mi hozzá tudnánk tenni egyet és mást, de a legnagyobb csoda az, hogy élünk, létezünk, megmaradtunk zsidóknak, mindennek ellenére és van egy önálló zsidó ország ahol zsidókként élhetünk.

 

Az egyik legnagyobb és legnevezetesebb történelmi epizód, ami egy peszachi menekvést beszél el – közel 3000 évvel ezelőtt történt. Szánchériv, asszir király ostrom alá vette Jeruzsálemet, fenyegetett hogy elpusztitja Judeát és deportálja(!) lakósait – félelmetes szituáció, ami azzal végződött hogy a pogány király hadseregének nagyrésze, 185 ezer fő, ott pusztult el nyomorultan Jeruzsálem falai  alatt, Széder este.

 

     Az alábbiakban egy fejezet Naftali Kraus új könyvéből  - az Ősi Forrás(17) Jesája a próféta, amely most három éve jelent meg Budapesten . Ebben a próféta leirja az előzményeket és a csodálatos menekvést.

                                         -----------------------------------

 

      "Történt pedig Chizkijá király uralkodásának 14.évében, hogy Szánchériv, Assziria királya felvonult Judea összes megerősitett városa ellen és  elfoglalta őket. Ennekutána Assziria királya elküldte főpohárnokát (Ráv-Sákét), Láchisból Jeruzsálembe – erős hadsereg élén. Ez  megállt a Felső-Tó (ciszterna) csatornájánál amely a  Mosómezőhez vezető úton van.

 

"Kiment hozzá (a városból)  Eljákim, Chilkijáhu fia, az udvarnagy, Sevná a jegyző és  Joách, Ászáf fia, a főtanácsadó. Az asszir főpohárnok (Ráv-Sáké) ezt mondta nekik:

 

"Mondjátok meg Chizkijának, ezt üzeni a nagy király, Assziria királya:Miféle elbizakodottság ez? Miben bizol?!" (Jes.36,  1 -4).

 

          Az első néhány vers – és a fejezet – egyik főalakja Ráv-Sáké, akit az expediciós sereg élén  Szánchériv Jeruzsálembe küldött Láchisból – ahol ő maga tartózkodott derékhadával – hogy Chizkiját megadásra birja. Akik elibe mentek – Judea királyának három fő hivatalnoka. Ráv-Sáké egy asszir titulus, szakértők szerint főpohárnokot jelent, ami egy igen magasrangú funkció volt a keleti királyok udvaraiban.

 

  Bölcseink szerint Ráv-Sake egy hitehagyott zsidó volt, aki jól tudott héberül, ismerte a  a jeruzsálemi mentalitást és egy ezotérikus legenda szerint Jesája lánya és Chizkijáju király házasságábol származott.  

 

       "... Kiben biztál hogy fellázadtál ellenem. Talán Egyiptomnak, ennek a törött

nádszálnak a támogatásában , biztál? Aki erre támaszkodik, annak belemegy  (a törött nád) a tenyerébe és átszúrja.

    

      "Igy járnak Egyiptom királyával, a fáraóval, mindazok  akik benne biznak. Vagy azt mondjátok nekem: Istenünkben, az Örökkévalóban bizunk? De hiszen az ő áldozóhalmait és oltárait szüntette meg Chizkijáhu, aki megparancsolta Judeának és Jeruzsálemnek  csak ez előtt (a központi szentélyi) oltár előtt borulhattok le

    

   "Fogadd le tehát az én urammal, Assziria királyával. Kétezer lovat adok neked, ha tudsz hozzájuk adni annyi lovast! Hogyan tudnál visszaverni akár csak egy helytartót is, az én uram legkisebb szolgái közül? Vagy Egyiptom harci kocsijaiban és lovasaiban bizol? Talán az Örökkévaló tudta nélkül vonultam fel  ez ellen az ország ellen hogy elpusztitsam? (Ellenkezőleg) Az Örökkévalő parancsolta nekem, vonuljak fel ez ellen az ország ellen és pusztitsam el"

 

"Ekkor Eljakim, Sevná és Joách ezt mondták a főpohárnoknak (Ráv-Sakenek): Beszélj szolgáiddal arámul mert értjük ezt a nyelvet, de ne beszélj velünk judeai héberül, (vagyis zsidóul) a várfalon levő hadi nép füle hallatára.

 

  "De a főpohárnok (Rav-Sake)  igy felelt nekik: Vajon uradhoz és tehozzád küldött engem az én uram, hogy ezeket elmondjam? (Nem!) Inkább a várfalon lévő emberekhez (akik elszenvedik a háborukat) és akiknek majd veletek együtt kell megenniők saját ganéjukat és inniuk saját vizeletüket!

 

"Ezzel odaállt a főpohárnok (Ráv-Sake) és nagy hangosab beszélni kezdett judeai (héber, zsidó) nyelven és ezt mondta: 'Halljátok meg a nagy királynak, Assziria királyának az üzenetét. Ezt üzeni a király: Ne hagyjátok, hogy rászedjen benneteket Chizkijáhu mert ő nem képes megmenteni benneteket. Azzal se ámitson benneteket Chizkijá, hogy majd ad az Örökkévaló ment meg benneteket, mondván: Bizonyára megment minket az Örökkévaló és a város nem kerül Assziria királyának  kezébe.'

 

"'Ne hallgassatok  Chizkijáhura, (mert) igy  szólt Assiria királya: adjátok meg magatokat , gyertek ki  hozzám (az ostromlott városból)és akkor mindenki a saját szőlőtökéjéről és fügefájáról ehet és a saját kútja vizét ihatja. Amigcsak el nem jövök és el nem viszlek benneteket egy, a tietekhez hasonló országba, amely gabonát és bort ád, valamint  kenyeret és szőlőt. Mert félrevezet benneteket Chizkijá, amikor azt mondja, hogy  az Örökkévaló majd megment benneteket. Vajon más népek istenei meg tudták menteni országaikat Assziria királyának kezéből?! Hol vannak Hamász és Arpád istenei? Hol vannak Szfárvájim istenei? Hát megmentették Szamáriát az én kezemből? Az emlitett országok istenei közül, melyik volt képes megmenteni országát az én kezemből, hogy (feltételezhető lehessen), hogy majd az Örökkévaló megmenti Jeruzsálemet az én kezemből?"'

 

       " (Amikor befejezte Ráv-Sáke) Mindenki hallgatott és (senki) nem válaszolt neki, mert a király megparancsolta: ne válaszoljatok!

 

"(Ennekutána) Eljakim ben Chilkijáhu az udvarnagy, Sevná a jegyző és Joách ben Joszéf a főtanácsos (vissza)mentek Chizkijáhuhoz, megszaggatott ruhákban és  jelentették neki Ráv-Sáke szavait. (Jes. 36,  5 – 22).

 

    

                                                                    ***

      Ott áll tehát az asszir hadsereg egyrésze (nagy része?) Jeruzsálem falai alatt, de ahelyett, hogy megkezdené az ostromot, Szancheriv rendkivüli követe és meghatalmazott minisztere – szónokol. Hosszan elmondott és itt lelkiismeretesen leforditott hébernyelvü(!) beszédében, megpróbálja rávenni a zsidókat – adják meg magukat. Nem tudjuk miért teszi ezt.  A Tóra előirja ezt a zsidóknak (5. Mózes,20, 10-11), de nincs tudomásunk arról, hogy az asszir bálványok is hasonló állásponton lennének. Lehet hogy ennek több objektiv oka van. Egyrészt, Jeruzsálemet nehéz bevenni, az ostrom eltarthat évekig, a védők nagy veszteségeket okozhatnak az osrtromlóknak – Szanchérivnek nincs fölösleges ideje Chizkijára és mini-országára pazarolni. Másrészt tudja: miután Judea városait és nagyobb településeit már elfoglalta (az egyik  öndicsérő emléktáblája szerint 46-ot!) és Chizkijá el van vágva hinterlandjától, nincs viz és enneivaló a városban – előbb-utóbb  úgyis megadják magukat.

 

          Ha objektivek akarunk lenni – Ráv-Sáke érvelése logikus: való igaz hogy egyetlen bálványidol sem mentette meg hivőit egy erősebb uralkodó kezeiből és a gój felfogás Izrael istenét, az Örökkévalót, egy kalap alá veszi az ókori kelet bálványaival. Miért sikerülne neki, az ami az egész akkori Pantheonnak nem sikerült? Világos. Ha Ráv-Sáke valóban "zsidó származásu" mesümed volt, akkor a bizonyitás vágya is dolgozhatott benne, mint minden renegát hitehagyottban: bizonyitani, hogy neki volt igaza, amikor elhagyta az ősi hitet!

 

      Tehát: nincs katonátok, nincs mit ennetek (ezt nagyon drasztikusan fejezi ki), nincs menekvés, adjátok meg magatoknak – üzeni Szánchériv - amig jókedvemben találtok. Most már nem elégszik meg nagy sarccal, magas adóval, mint azelőtt, hanem bejelenti a deportálást, Néhány évtizeddel előbb már kitelepitette a szamáriai zsidó királyság tiz törzsét – most Judeára kerül a sor. Ez volt akkoriban az Asszir világhatalom hivatalos politikája: a deportáltakat nem ölig meg (akkor még nem tudtak Hitler "végső megoldásáról"), hanem letelepitették őket a birodalom távoli helyein és helyettük mindenféle népséget hoztak be, a kiürült országrész feltöltésére. A deportáltak, hálásak, hogy életben hagyták őket, hasznos polgáraivá válnak a Birodalomnak.  Az elfoglalt és kifosztott királyságokból lefokozott tartományok lettek, melyek élén gauleiterek álltak.

 

           Miért szaggatták meg ruháikat Ráv-Sáke szavainak hallatára?

 

     A Psátot itt D.M. képviseli:  azért mert  fenyegetőzött, vagyis a rossz hir hallatára. Aszerint a talmudi vélemény szerint azonban, hogy Ráv-Sáke zsidó volt – az istengyalázás (Chilul Hásém) késztette őket a  ruha megtépésére, ami a zsidó gyász egyik ismert jele .

    

     Az arameus nyelv egyik nyelvjárása  volt akkoriban az elfogadott nemzetközi "diplomáciai" nyelv , és a zsidó "diplomaták", Chizkijá küldöttei, kvázi megsértődtek azon, hogy Rav-Sake nem hiszi el hogy ők tudnak arameusul. Valóban persze nem akarták, hogy a gyalázkodó, a királyt semmibevevő szavak a falakon lévő katonák fülébe jussanak....

                                                                  ***

      

             "Amint Chizkijá király meghallotta (küldöttei jelentését), megszaggatta ruháit, zsákott öltött és az Isten Házába (a Szentélybe) ment. Majd elküldte Eljákimot, az udvarnagyot, Sevnát a jegyzőt és a kohaniták véneit, (mindannyian) zsákokba öltözve, Jesájáhu ben Ámochoz, a prófétához.

 

"Ezek azt mondták neki: 'Ezt üzeni Chizkijá: 'Ez a nap a baj, a büntetés és a gyalázat napja... Talán meghallja az Örökkévaló Istened Ráv-Sáké szavait, akit  az ura, Assziria királya küldött, hogy gyalázza az élő Istent  - meg is bünteti ezért az Örökkévaló, aki hallotta szavait. Te pedig (Jesája) imádkozz ezért a kis maradékért!

 

"Amikor Chizkijá király szolgái megjöttek Jesájához (a próféta ezt mondta nekik): 'Mondjátok meg uratoknak: Igy szólt az Örökkévaló: 'Ne ijedj meg azoktól a  dolgoktól, amiket hallottál, amelyekkel káromolnak engem az asszir király legényei . Abban a szellemben hatok rá, hogy egy kósza hirt hallva visszatér országába és ott pedig kard által hal meg. "

 

(Közben) Ráv-Sáké visszatért (küldőjéhez, de nem találta) mert az asszir király már Livná ellen harcolt, miután elhagyta Láchist. Ott hallotta hogy Tircháká, Etiópia királya, háborut inditott ellene. Amikor ezt meghallotta, követeket küldött Chizkijáhuhoz, ezzel az üzenettel:

 

     'Mondjátok meg Chizkijáhunak, Judea királyának: 'ne engedd, hogy az istened, akiben te bizol, rászedjen (vagy áltasson) téged, mondván, hogy nem kerül Jeruzsálem az asszir király kezébe. Hiszen te is hallottad hogy mit vittek véghez Assziria királyai minden országban (amit elfoglaltak), hogy megsemmisitették azokat; te talán megmenekülhetsz?

 

     Sok beszédnek, mint tudjuk, sok az alja. Nem Szánchériv ujra ismételt üzenete a lényeg itt, hanem az amit csak érintőlegesen mond el a bibliai krónikás: Száncheriv, miután  tudomásul vette, hogy Chizkijá nem adja meg magát és nem űl fel a mézes-mázas szavakba csomagolt deportálási fenyegetésnek – kénytelen  elvonulni Jeruzsálem alól, miután rossz hireket hallott.

   

        

                                                                  ***

     "Chizkijáhu (tehát) átvette a jegyzéket a követek kezéből, , elolvasta majd   felment a Szentélybe és ott az Örökkévaló elé tárta  azt.

 

"És  Chizkijáhu fohászkodott az Örökkévalóhoz:

 

   "'Örökkévaló Isten, a Seregek Ura, aki a kerubok felett trónol. Egyedül  (vagy: csakis és kizárólag) te vagy  a föld minden országának Istene, (hiszen) te alkottad az eget és a földet! Forditsd ide, oh Örökkévaló, füledet és hallgass meg; nyisd ki a szemedet és lásd; és halld meg Szánchériv minden szavát, aki  küldött (hozzám) gyalázni az  élő Istent.

 

    '"Igaz, uram Istenem, hogy Assziria királyai elpusztitották a (pogány) népeket és országaikat ."Isteneiket" tüzbe vetették;(hiszen) azok nem voltak istenek hanem csak emberi kéz müvei, fa és kő, ezért pusztithatták el őket. (Ezzel szemben) te most urunk, Istenünk,  szabadits meg bennünket az ő kezéből, hadd tudja meg a föld minden országa, hogy te vagy egyedül az Örökkévaló Isten!

 

   "(Ennekutána) Jesájáhu, Ámoc fia, üzenetet küldött Chizkijáhuhoz, mondván:

  ' Igy szólt az Örökkévaló, Izrael Istene, akihez imádkoztál Szánchériv asszir király dolgában:

  "'Megvet és gúnyol téged (Szanchériv) Cion szűz leánya, fejét rázza hátad mögött, Jeruzsálem hajadona. Kit gyaláztál és káromoltál, ki ellen  emelted  fel hangodat; kire tekintettél szemtelen szemmel? (Tudd meg hogy) Izrael szentjére!

 

   "Szolgáid által káromoltad az Örökkévalót, mondván:rengeteg harckocsimmal fölmentem a legmagasabb hegyekre, a meredek Libánonra is, kivágtam sudár cédrusait, válogatott ciprusfáit, eljutottam legtávolibb csúcsára, legsűrübb erdejébe is.  Kutakat ástam és ittam  (mások) vizét és lépteimmel kiszáritom Egyiptomban a Nilus minden ágát.

 

    "Tudom mikor űlsz le, mentedet és jöttödet (ismerem) és dühödet velem szemben. És mivel  dühös vagy rám és arrogáns (elbizakodott)  zajongásod a fülembe jutott, horgomat az orrodba teszem, zablámat a szádba és visszavetlek azon az úton, amelyen ide jöttél!" (Jes. 37,  14-29).

 

          Eddig Jesája virtuális polémiája Száchérivvel, Ráv-Sáke fenyegető beszédei nyomán. Nem lehet szószerint szembe állitani a próféta gunyoros szavait az asszirita fenyegetéssel , de sok hasonlóságot lehet felfedezni. A lényeg a prófétai mondanivaló: Úgy reklámoztad magad mint egy kisisten, amely  a magasban trónol (talán  a "kerubokon trónolo" Istenre rimel); elorozza a megszállt országok vizét, miután kirabolta őket, mig eljut a megalománia felső fokára: lábaival kiszáritja a Nilust.

 

    

     Ez azonban, a dolgok végső fázisában, már nem elég. Judea romokban hever és a próféta kötelességének tartja, hogy Chizkijáhuhoz fordulva valami pozitivot is mondjon a gazdasági helyzetről, a megélhetésről, a kilátásokról – miután megtörténik a beharangozott és nagyon várt csoda és Szánchériv eltakarodik, a veszély elhárul.

 

                                                               ***

     "Neked pedig ezt a jelet adom (mondja a próféta Chizkijáhunak): Ebben az évben azt eszitek ami a tarlón (magától) terem, a második évben pedig ami a parlagon sarjad, de a harmadik évben vessetek és arassatok, ültessetek szőlőt és egyétek gyümölcsét. Akik megmenekültek és megmaradtak Judea házából, azok  ujra gyökeret vernek lent  és gyümölcsöt hoznak fenn. Mert Jeruzsálemből terjed szét a maradék és Cion hegyéről a menedék. A Seregek Urának féltő szeretete okozza ezt.

 

      "Ezért azt  mondta az Örökkévaló, Assziria királya felől: 'Nem jut be ebbe a városba, nyilat sem lő  ki rá, nem fordit feléje pajzsot, töltést sem emel ellene. Azon az úton tér vissza amelyen jött, de ebbe a városba nem jön be' – mondja az Örökkévaló. Megvédem ezt a várost és felszabaditom, önmagamért és szolgámért, Dávidért!'

 

        "Ekkor  jött az Örökkévaló angyala az asszir táborba és megölt száznyolcvanöt ezer embert; reggelre kelve (majdnem) mindenki halott volt . Erre (vagy: ekkor) Szánchériv, Assziria királya, fölkerekedett és visszatért Ninivébe . Egyszer aztán, amikor ájtatoskodott istenének, a Niszroch bálványnak házában, fiai Ádrámelech és Szárecer, kardélre hányták, majd elmenekültek Ararát földjére. Fia, Észár-Chádon, lett király utána. (Jes. 37,  30 – 38)

 

     Az utolsó szó a drámai fináléban, a prófétáé. Jesája, ha nem lenne a szellem embere, hanem egy mai, modern politikus, most kidülleszthetné a mellét és mondhatná: lássátok uraim, megmondtam hogy igy lesz.!...

 

      Valóban igy is lett. Nemcsak hogy Szánchériv és hadai eltakarodtak az orszából, hanem egy titokzatos/csodálatos/ félelmetes történés megsemmisitette ezen hadsereg nagyrészét, 185 ezer katonát.

 

           Mielőtt mepróbálnánk megérteni az érthetetlen jelenséget – mégy egy szó Jesája vigasztaló igéretéről és a "jelről" amit Judea királyának, Chizkijáhunak adott. Ez elsősorban az mondta hogy – lesz mit enni. A mezőgazdaság a tönk szélén állott;  az ország nagyrésze megszállva, a Jeruzsálem környéki parasztok bemenekültek a fővárosba és nem müvelték meg földjeiket. Az inváziós hadsereg tönkretette a földeket, akadályozta a mezőgazdasági munkálatok időbeni elvégzését, kivágta a fákat, feldúlta a létező, bár kezdetleges, öntözési berendezéseket, úgy hogy az ellenség kivonulásakor – nem volt termés, nem volt mit aratni, mert nem vetettek és majdhogynem beigazolódtak Ráv-sáke gúnyos szavai,arról hogy mit fognak a város falait védő katonák enni .Ekkor és erre mondja Jesája: nem fogtok éhen halni, lesz mit enni a következő két évben, amig lesz vetés és aratás, vagyis nomális termés.

 

                                                                   ***

    Mi is történt valóban? Mikor történt és hol és ami a legfontosabb hogyan történt? Mibe hal bele 185 ezer marcona katona egy éjszaka leforgása alatt?

 

    Itt nagyon jelentős a különbség a  szövegszerü értelmezés (Psát) és a Midrás között. Az utóbbi, amit itt Rási és r' Joszéf Kárá képvisel, a  Széder Olám alapján (23. fejezet), azt mondja hogy Szánchériv derékhada visszajött Jeruzsálem felé és az angyali beavatkozás ott érte őket, a város falai alatt, miközben maga Szánchériv és vezérkara a közeli Nóvban tartózkodtak. Kimchi is  igy véli. Maga a halálos csapás többek szerint pestisjárvány volt (Luzzatto szerint bubopestis), de a hagyományos exegéták többsége nem foglalkozik ezzel, mert ez nem lényeges: isteni beavatkozás volt, csoda, és teljesen lényegtelen, hogy technikailag hogyan történt.

 

A Midrás pedig azt is tudja, hogy ez Peszach éjjelén történt és Ráv-Sáke hallotta hogy a zsidó katonák a várfalon a zsoltárokat (Hállél) éneklik. Szaladt Szánchérivhez és figyelmeztette, jó lesz távozni, mert ezen az éjszakán istenük csodákat tesz a zsidókkal, ahogy Egyiptomban volt (az elsőszülöttek halála), de az asszir király kinevette a moskét (házi zsidaját). (Jálkut Simoni, Kir.2, 241).

 

     Egy másik, ezzel egybecsengő midrási forrás, ezt úgy variálja, hogy az ostrom utolsó éjjelén, ami történetesen peszach volt, Széder este, a próféta és  Chizkijá, Judea királya, együtt ültek, imádkoztak és zsoltárokat mondtak, kérve az Örökkévalót, védje meg Jeruzsálemet. "Ekkor a Hállélt mondták és nagyon féltek, mondván: most foglalja el (Száncheriv) Jeruzsálemet! És reggelre kelve, amikor elmondták a Smá Jiszráélt, és megkezdték a reggeli imát – ott találták az ellenséges hadsereget halva, a város falain kivül..." (Smot rábbá, 18, 5 – idézi  "Az Őrködés éjszakája – Lubavitsi Haggada", Budapest, 1999, szerkesztette és a kommentárokat irta: Naftali Kraus, lubavitsi kiadás.).

 

  Az értelemszerü magyarázat  hoz egy sor feltevést, amelyek mindegyike legalább annyira logikus mint a többi. Igy, van aki villámcsapásról, vagy erős szélviharról (számum) beszél.  A Midrás is azt mondja, hogy a  hullák teteme épségben maradt, "a lelkük égett el", és ez lehet valami mérgező anyag belélegzése is. Zeév  Jáávec*, a vallásos történész és Mendel  Whalman  könyvében ezt kapcsolatba hozzák a Jeruzsálemhez közeli Szodoma vulkánikus eredetü kitöréseivel, amelyekre Jesája is utal, (34, 9-10),  amikor "szurok és kéneső"ről beszél Edommal kapcsolatban, ami közel van a Holt.tengerhez , azaz Szodomához.

 

      S.D. Luzzatto és nyomában Dáát Mikrá idéz egy sor őskori (nem-zsidó) történészt, akik a Szánchérivet ért csapásról beszélnek, ami azt bizonyitja, hogy a dolog tudott volt az akkori népek körében. Igy például Herodotos*, a neves görög történész, azt irja (egyik történelemkönyvében a kilenc közül), hogy amikor Szánchériv Egyiptom felé tartott, egy éjjel egerek tömege lepte el táborát és szétrágták a nyilak tárát, meg az ijjakat és pajzsaik fogantyúját... úgy hogy másnap páni menekülésbe fogtak, mert fegyvertelenül maradtak. Persze nem tudhatjuk, mi a történelem és mi a fantázia ebben, de ismert tény, hogy egerek és patkányok járványokat terjesztenek, főleg a pestist.

    

     Ezt a sztorit Josephus Flavius is elmondja, könyve, "A zsidók története", 10.részében, (17-22 bekezdés), majd idéz érdekes részleteket egy  korabeli történész, Béroszosz könyvéből. Ebben azt találjuk, mint releváns adalékot történetünkhöz, hogy "amikor pedig visszatért Szánchériv az  egyiptomi hadjáratból Jeruzsálembe, ott találta hadseregét, melynek élén Ráv-Sáke állt, betegen, egy járványtól veszélyeztetve, mivel az Isten betegséget küldött seregébe, amely járvány jelleget öltött... és az ostrom első éjjelén 185 ezer katona halt meg, köztük magasrangu parancsnokok ...ez a szerencsétlenség nagy félelmet keltett benne és mivel aggódott hogy odavész egész hadserege, elmenekült maradék seregével, haza, országába, Ninivébe".

  

 Luzzatto idéz több  nemzsidó  történészt, akik elismerik az isteni kezet a dologban , de különféle variációkkal igyekeznek azt kisebbiteni. Egyikük azt mondja, hogy azon az éjjelen betegedtek meg az asszir katonák, de csak lassan, apránként haltak meg, mig egy másik "tudja" hogy a 185 ezer csak az inváziós hadsereg egy része volt – ennyi halt meg, de ez elég volt Szánchérivnek ahhoz hogy fejveszetten meneküljön.

                                                         

                                                               ***

     Hosszan foglalkoztunk Szánchériv bukásával, mivel ez az esemény, nemcsak Jeruzsálem felmentését jelentette, hanem rányomta bélyegét a korszakra, amelyet Jesája próféciája fémjelez és amely a zsidó felfogásban valamelyest hasonlit az egyiptomi szabadulásra és az azt megelőző csapások tizedikére.

 

    ----------------------------------------------------------------------------