VENDÉGOLDAL NINCS JÖVŐKÉP, MÁR "LÖKDÖSŐDÉS" SINCS... A 2005-ös hitközségi választások után, Schlésinger Nátán, alias Seres Attila(*), cikket irt a Sófár portálon Lökdösődés a zsákutcában cim alatt A ma kisértetiesen idejét multnak és naivnak tünő cikk, nagy igazságokat tartalmaz amelyeken nem fogott az azóta eltelt hat év és a mostani választási komédia vasfoga. Olvassuk el és gondoljunk bele, kinek volt és van igaza: a szerzőnek vagy az alaptalan kincstári optimizmust lengető Elnöknek- 2005. július 31. vasárnap, 17:39 Új elnököt választott a Mazsihisz közgyűlése. Dr. Feldmájer Péter programjának lényege, “hogy erősítsük a Mazsihisz vallási jellegét, minden erőmmel azon lennék, hogy az a magyarországi zsidóság szellemi központja legyen, amely biztosítja a zsidó vallási élet újrafelvirágoztatását… Szerintem a zsidó hitéletbe úgy lehet bevonni az oda még nem kötődő hittesvéreinket, hogy vonzóvá kell tenni a vallási életet.” Ezenkívül fontosnak tartotta megjegyezni, hogy nem kell forradalmat csinálni, nem szabad lebontani a magyar zsidóság jelenlegi intézményrendszerét. Vegyük észre, hogy a zsidó szó elé minden nyilatkozatában gondosan elhelyezi a vallásos jelzőt. A világi Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) elnöki funkcióját is betöltő, a Mazsihisz élén korábban már 8 évig (1991-1999) regnáló ügyvéd 1999-es vereségéért 43-40 szavazati arányban vett elégtételt a rivális Tordai Péteren. A kör bezárult, látható, hogy elfogytak azok az emberek, akik képesek és hajlandók a Mazsihisz ósdi, lejáratott imázsához az arcukat adni. A rendkívüli közgyűlésen ismételten bebizonyosodott, hogy a magyar zsidóság egyetlen legitim képviseletére jogosult szervezetnek semmiféle jövőképe nincs. A zsidó közélet hangadói a szervezet megújításától remélik évek óta a csodát, melynek lényegéről gyakorlatilag konszenzus alakult ki: Zoltai mondjon le, demokratizmus, átláthatóság, nyitottság, leszakadt zsidók becsábítása a zsinagógákba. (Magyarul nagyjából azt jelenti: mi is kérünk az állami pénzekből!) Szegényes “stratégia”. Csak arra az alapvető kérdésre nem ad választ, hogy tulajdonképpen mitől is lesz holnap magyar zsidóság, ha mindez véletlenül meg is valósulna. Meggyőződésem, hogy még ez a minimalista terv is megvalósíthatatlan, ráadásul a Mazsihisz elvileg alkalmatlan a megújulásra, magyar zsidóság jövőjének biztosítására a hanyatló, gyökerét vesztett neológia talaján. A Mazsihisz ugyanis egy idejétmúlt kövület, melynek léte a valahavolt “mózeshitű magyarság” asszimilációs illúziójára épül. Évtizedek óta befejezett tény, hogy ez az illúzió elbukott, függetlenül attól, hogy a mai tudásunkkal miképp minősítjük a kudarc okait. Ma erre az illúzióra stratégiát építeni nem más, mint rövidlátás, történelmi tévedés, rosszabb esetben közönséges hazugság. A Mazsihisz de facto neológ felekezet, a neológia pedig olyan hungarikum, melynek hivatása az asszimiláció levezénylése (lett volna). Hivatását beteljesítette, nem (csak) rajta múlt, hogy sikertelenül. A neológia a zsidó vallásnak olyan irányzata, mely elvben a legszigorúbb ortodox elveket hirdeti (“a Sulchán Aruch alapján állunk”), azonban a hívek lelkiismereti kérdésévé teszi az elvek gyakorlati betartását. Ez mára odavezetett, hogy a zsidó iskolák diákjainak alig néhány százaléka tart igényt kóser étkeztetésre, ami persze nem jelenti azt, hogy akár ezek a kevesek is otthon kóser háztartásban élnének. A közösség vezetői szinte kivétel nélkül látványosan, vagy éppen suttyomban megszegik a szombatot, a kasrutról már nem is beszélve, a mikvét alig néhányan látogatják. Jom Kippurkor a “Dohányban” bőrminiszoknyás nők nevetgélnek a férfiak padsoraiban, a rabbi nagyteljesítményű hangszórókkal próbálja túharsogni a ricsajt, a kántorok hátsóján mikroport biztosítja a hibátlan akusztikát. Közben persze rendkívüli eljárást igénylünk, ha sabbatkor kell népszavazni, érettségizni, talán mindenki tudja, hányan éltek a lehetőséggel… A neológia, és vele együtt a Mazsihisz is mára a képmutatás szinonimájává vált. Hogyan, milyen szervezeti és/vagy személyi változások hozhatnák meg a tisztesség, őszinteség, nyitottság becsületét egy olyan szervezetben, melynek lényege a hazugság? Hogyan is lehetne vonzóvá tenni a fiatalok számára egy olyan vallásgyakorlást, mely nap-mint-nap elvtelen kompromisszumokra, nettó alakoskodásra buzdít? Meggyőződésem, hogy a megoldást egészen más irányban kell keresnünk. Szembe kell néznünk azzal, hogy a magyar zsidóság fennmaradásának momentán nem a kasrut, a sabbat betartása a záloga. Szembe kell néznünk azzal, hogy a zsidó nők lényegesen kisebb arányban élnek házasságban, mint a nemzsidók, a zsidó családokban az átlagos gyerekszám alig haladja meg az egyet. A zsidó iskolák beiskolázási adatairól szóló sikerjelentéseket legalábbis árnyalja, hogy évről-évre nő a nemzsidó diákok aránya, még a legkonzervatívabb Wesselényi utcai iskolában is. Szembe kell néznünk azzal, hogy a magyar zsidóság fennmaradása nem pusztán vallási, hanem elsősorban demográfiai kérdés. Ki fog holnap a zsinagógákba járni, ki fog holnap kasrutot tartani, ha a zsidó fiatalok vegyesházasságban, vagy házasságon kívül élnek? Veszedelmes kérdés: a zsidóság mibenlétét feszegeti. Ugyanis ha demográfiáról beszélünk, azzal megingatjuk a zsidóság=vallás neológ axiómáját. Szembe kell néznünk azzal, hogy a judaizmus törzsi vallás. Aki zsidó vallású, az egyben egy néphez is tartozik, akár beleszületett, akár betért oda. A judaizmus zsidó nép nélkül értelmezhetetlen. Amíg ezekkel az egyszerű tényekkel nem hajlandó szembenézni a “hivatalos” zsidóság, addig nem is lehet jövőképe. Addig a magyar zsidóság megállíthatatlan lemorzsolódásra van ítélve, a túlnyomó többséget képező vallástalanoknak marad a kényszerzsidóság. A fiataloknak eszük ágában sem lesz egy olyan anakronisztikus, paradox vallás követőivé válni, amilyen a jelenleg szinte egyeduralkodó neológia. Persze vannak próbálkozások: a Chabad, a Pesti Súl, a Szim Salom többnyire fiatalokat vonzó, egymással is veszekedő kis közösségei a hitelességet állítják a középpontba, a vallási tanítás és a vallásgyakorlás összhangjára építenek, ki-ki a maga koordinátarendszerében. Azonban a “mózeshitű magyar” árnyékán ők sem tudnak átlépni, bruttó pár száz követőjükkel (többnyire inkább szimpatizánsokkal) csak vegetálnak, a mai Magyarországon önmagukban csak periférikus szerepet tölthetnek be. Pedig ez az egyedüli reményünk: helyre kell állítanunk a szavak és a tettek összhangját, nevükön kell neveznünk a dolgokat, fel kell vállalnunk az ebből adódó konfliktusokat. Tudomásul kell vennünk, hogy akár tetszik, akár nem, ebben az országban kisebbségi sors a miénk, a jelenlegi “nemzetegyesítő” politikai tendenciák fényében nincs is más választásunk. A vallási életet csak identitásukban magabiztos, öntudatos fiatal zsidók fogják felvirágoztatni, akik nem félnek kimondani, amit rajtuk kívül úgyis mindenki tud: Izráel népéhez tartoznak. Potenciálisan több százezerre tehető azok száma, akik valamilyen módon érintettek ebben kisebbségi sorsban. Ha máshonnan nem, antiszemita atrocitásokból, családi holokauszt-emlékekből mindannyian tudomást szereznek róla. Rá kell világítanunk, hogy ez a sors nem valamiféle átok rajtuk, amitől menekülni kell, hanem éppen ellenkezőleg: áldás ami teljessé teszi az életet. Meg kell ismertetnünk velük a zsidó sors szépségét, vissza kell adnunk nekik az összetartozás érzését a világ legrégebbi, ma is virágzó népével. Fel kell ébresztenünk bennük a vágyat, hogy elmélyedjenek a judaizmus örökérvényű filozófiájában, etikájában, értékrendjében, mely a mai, nyugati civilizáció alapja. Meggyőződésem, hogy ez az egyedüli útja annak, hogy zsinagógáink a következő években ismét benépesüljenek olyan fiatalokkal, akik őszintén, tudatosan magukénak érzik, és életrekeltik őseink örökségét. A demográfiát ezen az úton tudjuk a szolgálatunkba állítani: a halakhikusan nemzsidó, de zsidó származású fiatalok tömegei közül is sokan választják majd a rosszkedvű kirekesztettség helyett a betérés rögös útját, ha ráéreznek a zsidó út történelmi felelősségére. A Mazsihisz más úton jár, felesleges ebbe a sehová nem vezető zsákutcába kívánkoznunk. Építsünk inkább Burma utat, mely visszavezet a világ zsidóságának virágzó forgatagába. A SZERK. MEGJEGYZÉSE: A SZERZŐNEK IGAZA VAN, CSAKHOGY AZÓTA A HELYZET MÉG SOKKAL ROSSZABB : MA MÁR "LÖKDÖSŐDÉS" SINCS. A HITÉLET SORVADÁSA, AZ ORZSE HANYATLÁSA, A RABBIKÉPZÉS CSŐDJE, AZ UN. "ORTODOXIA" FELBOMLÁSA ÉS A BURJÁNZÓ KORRUPCIÓ – MINDEZ EGY-EGY ÚTJELZŐ A VÉG FELÉ. SAJNOS A SZERZŐ ITT CSAK DIAGNOZÁL, DE NEM AJÁNL ORVOSSÁGOT A HALÁLOSAN BETEG MAGYAR ZSIDÓSÁGNAK. Talán a következó cikkében (pénteken) (*) Szerző ujságiró, a Sófár alapitó föszerkesztöje