MENEDÉKJOG A SZÖKÖTT RABSZOLGÁNAK
Szakaszunk nagy számu és sokrétü micvái között nem könnyű közös nevezőt találni. Talán nincs is közös nevező, hanem ez egy un. "gyüjtőszakasz", ahol az egyén és a közösség micváit, kötelezettségeit és tilalmait tárgyalja a Tóra.
Ha mégis kiválasztunk egy egyedi micvát, ez olyan lesz, amely egyrészt kevésbé ismert, másrészt pedig – hosszu-hosszu szünet után – éppen az elmult hatvan évben lett realizálva, Izrael állama megalakulása óta.
Miről van itt szó?
Arról a maga idejében forradalmi parancsról, amely kötelezte a zsidó embert – személyt és közösséget egyaránt – menedékjogot adni a szökött rabszolgának és nem kiszolgáltatni őt "jogos" tulajdonosának. Abban az időben, amikor a rabszolgák gazdájuk vagyonának szerves részét képezték – a társadalmi rend felforgatását jelentette ez a magában álló micva, melynek neve "Lo Tászgir!" – Ne szolgáltasd ki!
Nem csoda hogy a történelem folyamán a népek szemében a zsidók egy "furcsa madár" szerepét töltötték be. Ez a Tóra által elrendelt "másság", természetesen kivivta a népek antagonizmusát, amely gyakran gyilkos dühvel támadt a "más" zsidókra. Itt persze nemcsak a más öltözetről, nyelvről és étkezési szokásokról van szó – hanem a jelen micva esetében egy húsbavágó és nagy anyagi horderejü dologról.
Hogy jönnek ezek a büdös zsidók szabadonbocsátani egy rabszolgát, ha a gazda véletlenül kiütötte egyik fogát? – kérdezték a gázai, tyrusi, alexandriai, aleppói és… római rabszolgapiacokon. Lehet hogy tudták hogy ez a Tóra utasitása (2 Mózes, 21, 27) és lehet hogy nem tudták, mindenesetre ezek a "hülye zsidók" kötözni való bolondok voltak a népek szemében. (Hadd mondjuk el zárójelben: a Tóra ezen utasitása a nem-zsidó, kanaánita rabszolgára vonatkozott. Őt kellett azonnali hatállyal szabadon engedni, ha a gazda mérgében kiütötte egy fogát, vagy megsértette valamelyik más testrészét.)
Szakaszunkban a Tóra lép még egyet. Ime:
"Ne szolgáltasd ki urának a (rab)szolgát, aki hozzád menekül (külföldról), gazdája elől! Veled lakjék, közötted, azon a helyen amit választ magának, városaid közül, ahol jól érzi magát, ne nyomorgasd (szekáld) őt"! (5 Mózes, 23, 16-17).
A kis zsidó nép, egy csepp a népek tengerében, nem volt képes egy tollvonással megszüntetni a rabszolgatartást. Azonban ez a micva hatalmas pofon volt a rabszolgatartó ideológia képviselőinek. Menedékjog olyan embereknek, akik gazdáiknál még pária számba sem mentek - ennél nagyobb kihivást elképzelni is nehéz. Hammurabi törvényei halálbüntetést irnak elő annak, aki egy szökött rabszolgát rejteget. Nyomravezetője, vagyis aki kiszolgáltatja őt urának – magas pénzjutalmat kapott. Nemhiába volt az egyik római vádpont rabbi Elázár ben Pártá ellen – a Bar Kochba lázadás leverése után – hogy szabadon engedte rabszolgáit (Ávodá Zára, 17, b). A pogányok szemében ez főbenjáró vétek volt.
Bölcseink szerint itt is egy nem-zsidó rabszolgáról van szó, akit még akkor sem volt szabad kiadni, ha történetesen gazdája… zsidó volt. Mihelyt elérte Izrael földjét, automatikusan menedékjogot kapott és ott telepedett le ahol akart (kivéve a határvidéket és Jeruzsálemet – Szifré). Nemcsak hogy tilos volt kiszolgáltatni őt, de a zsidóknak nem volt szabad bántani, szekálni őket és megélhetésüket biztositani kellett. Nem téritették be őket erőszakkal, hanem a "gér Tosáv" (bentlakó gój) státusát élvezték, akiknek csupán a hét noachita micvát kellett betartaniuk.
***
Az Olám Hátánách szerint az ókorban államközi egyezmények biztositották a szökött rabszolgák kiadását. A gazda kereshette őt bárhol és a helyhatóságok kötelesek voltak minden segiteni őt, hogy megtalálja "vagyonát", akit olybá vettek mint egy elbitangolt lovat vagy tehenet. Városban, vagy faluban, bárhol ahol a gazda kereste szökött rabszolgáját, a szolgabiró és a város vénei kötelesek voltak megesküdni, hogy a szökevény nincs náluk…
Első látásra ennek a micvának semmi politikai alapja vagy háttere nincs. Egyes-egyedül az emberiesség az, ami a zsidótól megköveteli, hogy az üldözöttön segitsen, vallásra, fajra és nemre való tekintet nélkül (Chinuch, amely megállapitja hogy az 582. micva érvényes és aktuális napjainkban is, férfiakra és nőkre vonatkozólag egyaránt – részleteit lásd Naftali Kraus :Az Ősi Forrás (13) "A 613 micva", Budapest, 2004, Polgárt kiadás). Ez az elv az alapja annak a bölcs és nagy jelentőségü megállapitásnak is, hogy "Az Isten az üldözöttet keresi (segiti)" (Kohelet 3, 15), amihez Bölcseink hozzátették, hogy ez akkor is áll, ha egy igaz ember (cáddik) üldöz egy gazembert (Vájikrá Rábbá, 27, 8).
Van aki azt mondja hogy ez a micva elsősorban a hadifoglyokra vonatkozik – aki nem akarnak hazamenni a háboru után. Ezeknek lehetővé kell tenni, hogy Izraelben telepedjenek le, hogy ezáltal ne térjenek vissza pogány életmódjukhoz (Tóra Tmimá).
Maimonidés (a Tévelygőkben), az emberiességen kivül abban látja a micva értelmét, hogy ez "nemesitő hatással van reánk, zsidókra, hogy menedékjogot biztositunk, annak aki ezt tőlünk kéri és nem szolgáltatjuk ki őt, annak aki kikéri" – vagyis ez egy visszaható micva, aminek a hasznát mi is élvezzük, nemcsak a szökött rabszolga. Maimonidés hangsulyozza hogy ez a micva a legalacsonyabb társadalmi rangban levő emberre is vonatkozik (Tévelygők 39 fejezet).
S.R. Hirsch rabbi ebben a micvában a "nemzetközi emberiesség szellemének manifesztumát látja". Hozzáteszi, hogy a gyakorlatban ez a micva az alapja annak a halachának, hogy egy zsidó, aki jeridázik és külföldre megy Izraelből – nem szabad hogy magával vigye gój szolgáit – akaratuk ellenére.
Ibn Ezra a dolog nemzetközi visszhangjára gondolván azt mondja, hogy egy szökött rabszolga kiadása nagy chilul Hásén (Isten nevének megszentségtelenitése) lenne és ezért tilos. A gójok tudják, hogy Izraelben menedéket találhatnak és tilos csalódást okozni nekik.
Nachmanidés csatol egy praktikus okot is: lehet hogy a szökött rabszolga kémkedni jött és visszatértekor elmondja amit látott és ez veszélyt jelenthet. Jobb tehát ha itt marad.
Luzzatto a dolog jogi oldalát feszegeti és arra a meggyőződésre jut, hogy egy szökött rabszolgát nem visszadni "nem számit lopásnak", mivel felszabaditjuk őt. Csak akkor lenne a dolog problematikus morális szempontból, ha mint rabszolgát használnánk ki őt.
A Midrások hangulatát itt Jonatán ben Uziél forditás-magyarázata szolgáltatja. Szerinte a micva azt is jelenti hogy "tanulj vele (a szökött rabszolgával) Tórát, jelölj ki neki egy állandó tanházat, légy azon, hogy tartsa a parancsolatokat, barátkozzatok vele és ne bántsátok őt".
A kommentátorok nagyrésze ebben a micvában háborus epizódot lát. Amikor ostromoltok egy várost és előfordul, hogy megszökik egy rabszolga és hozzátok menekül, fogadjátok barátságosan. Ennek hasznát is láthatjátok – mondja Dáát Mikrá – mivel vannak esetek, amikor egy szökött rabszolgától fontos hadi titkokat lehet megtudni (lásd Birák, 1, 22-25) és 1.Sámuel 30, 11-16).
***
A Midrás, merész képzettársitással, kiszélesiti és átviszi a "ne szolgáltasd ki" fogalmát, arra is ha egy zsidó kiszolgáltatásáról van szó, a gójok követelésére.
A történet az első Szentély végnapjairól szól, amikor Jojakim, Judea egyik utolsó király, fellázadt Nebuchadnácer, Babilónia királya ellen. Az nagy sereg élén felvonult, majd Antiochijába érve, üzent Jeruzsálembe, hogy adják ki neki a lázadó királyt. Felkerekedett a Szánhedrin, elment Antijóchiába és megkérdezte a babilónia királyt mi a szándéka Jeruzsálemmel? Le akarja rombolni a Szentélyt?
Nebuchadnecár azt válaszolta hogy szó se róla. Ő csak a lázadó királyt akarja. Adják ki neki és elvonul. Ment a Szánhedrin és közölte ezt a királlyal, azzal az egyértelmü tanáccsal, hogy Jojakim adja fel magát! A lázadó király meg volt döbbenve: "Ezt teszitek velem? Hiszen a Tóra azt mondja hogy "ne szolgáltasd ki a rabszolgát urának"!
A Szánhedrin rabbijai megmagyarázták a királynak, hogy fel kell adnia magát, hogy Jeruzsálem felől a veszély elháruljon. Az nem volt hajlandó és a Szánhedrin kiadta őt. (Brésit rábbá, Vájigás, 94, 9).
Innen ered az a talmudi vita, mi a teendő, ha erőszakos gójok követelik, hogy a zsidó adjanak ki egyet közülök hogy megöljék - és ha nem megölik mindnyájukat. Öljék meg mindnyájukat – de ne adjanak ki egyet a gyilkosoknak – mondja a Halacha. Ha azonban valakit névszerint kérnek ki – ki kell adni őt, ahogy Jojakimot kiadták a Szánhedrin bölcsei, mivel nem veszélyeztetik a közösséget egy ember miatt.
***
Napjainkban, a független zsidó állam idejében, előadódnak ilyen esetek, amelyek általában két részre oszlanak. Ha egy (zsidó) bünőző külföldön követi el vétkét és Izraelbe menekül (ilyen esetben kiadják, ha van kölcsönös kiadatási egyemény és külföldön nem vár az illetőre halálbüntetés (mivel az Izraelben nincs). Ha egy idegen katona, a környező országokból menekül Izraelbe – azt nem adják ki, hanem biztositják életét és bizonságát, majd uj személyazonosssággal külföldre menekitik. Ilyen eset az elmult 60 évben volt jó néhány.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése