HETI SZAKASZ - MÁSZ'É - 2011

MENEDÉKVÁROSOK   A vérbosszú egyidős az emberiséggel. A primitív ember nem várta meg amíg a törvény megtorolja a kioltott életet, hanem annak "segítségére sietett". A mai napig is létezik a vérbosszú nem egy primitív társadalomban, többek kö­zött az araboknál is. Míg a törvény - minden törvény - különbséget tesz szán­dékos, előre megfontolt gyilkosság és véletlenül, nem szándékosan történő emberölés között, addig a rokon, akit a vérbosszú fűt, nem akadékoskodik, és nem foglalkozik ilyen "csekélységekkel". Ő bosszút áll, és megöli azt, aki kioltotta rokona életét.   A zsidó törvények pontosan körülírják, hogyan és mikor, milyen perrendtartás során lehet egy gyilkost halálra ítélni. Persze csak szándékosan elkö­vetett, előre megfontolt gyilkosságról van szó. Igen ám, de mi legyen azzal, aki például fát vágott, és a fejsze véletlenül kiesett a kezéből, és valakit halálosan megsebesített? Nincs olyan törvény, amely őt halállal büntetné, különösen, ha köztudomású, hogy a véletlenül megölt egyénnel nem volt ellenséges vi­szonyban, és nem tételezhető fel a szándékosság. Ez azonban még nem biz­tosíték a vérbosszú ellen.

A Tóra biztosítékot ad arra nézve, hogy a vérbosszú primitív gondolata ne ér­ vényesülhessen. Ezek az ún. .menedékvarosok" (áré miklát), amelyekből hat volt: három Transzjordániában, Reuvén, Gád és a fél Menasse törzs territóri­umán, a másik három pedig a Jordánon innen, Izrael földjén. Ez utóbbiak: az északi Kedes, Naftali földjén, valamint Schem és Hebron, Jehuda birtokán.   A gyakorlat az volt, hogy ha valaki megölt egy embert, akkor a legközeleb­bi menedékvárosba futott, és ott védelmet élvezett a vérbosszút forraló ro­konokkal szemben. Innen, a menedékvárosból állították bíróság elé, ahol tüzetesen kivizsgálták az eset körülményeit. Ha kiderült, hogy szándékosan gyilkolt, és erre szavahihető tanúk voltak (legalább kettő), akkor halálbüntetést kapott, és kivégezték. Ha viszont nem szándékos. nem előre megfontolt gyil­kosságról, hanem tragikus véletlen emberölésről volt szó, akkor a bíróság vis­szakísérette az illetőt a menedékvárosba, ahol kényszerlakhelyet jelöltek ki neki és ott kellett tartózkodnia, amíg a főpap meg nem halt. Csak akkor me­hetett haza a birtokára, ekkor már nem kellett tartania a vérbosszú tól.   A menedékváros mint intézmény, mely a vérbosszú megelőzését és kivédé­sét célozta, egyedülálló jelenség volt, tipikus zsidó "találmány", a Tóra huma­nizmusának kétségbevonhatatlan példája. Nem elég ugyanis, ha a törvény elő­írja, hogy így és így kell ítélkezni, ilyen és ilyen esetekben, mint ahogy nem elég a vérbosszút mint olyant, törvényen kívül helyezni. Ha a vérbosszú fogal­ma él a tömegekben, akkor annak méregfogát ki kell húzni úgy, hogy ne tud­jon "harapni". Ezt a célt szolgálták a menedékvárosok.   A Talmud részletesen leírja, milyen volt az élet egy ilyen menedékvárosban. A hatóságok kötelessége volt olyan feltételeket teremteni, hogy a városba ve­zető utak szabadok, járhatók legyenek, és megfelelő útjelző táblákkal legyenek ellátva, hogy a menekülö tudja, merre fusson. Úgyszintén a közösség feladata volt gondoskodni arról, hogy a városban elegendő víz és megélhetési lehető­ség (piac) legyen, de ugyanakkor ne legyen túl nagy város, hogy a bosszút for­raló rokonok ne sokat forgolódjanak arrafelé.   Ha a menedékváros falai között megölték az oda menekűltet, akkor a gyil­kos halálbüntetéssel lakolt, ha ez azonban a városon kívül történt - akkor nem torolták meg a vérbosszút. Maimonides szerint azért kapcsolták össze a mene­dékvárosból való hazatérést - ez egyfajta amnesztia volt - a főpap halálával, mert egy ilyen illusztris személyiség halála meggyőzte a vérbosszúra hajlamos rokonokat, hogy minden ember halandó, és így megnyugodtak, és letettek ter­vükről.   Ha véletlenül elhunyt a rnenekült, eltemették a menedékvárosban, de ké­sőbb (a főpap halála után) átvitték a csontjait, hogy eltemessék saját, ősi bir­tokán. Ha pedig, ne adj Isten, újból megölt valakit - persze megint véletlenül -, akkor "átmenekült" innen egy másik menedékvárosba. (Maimonides, A té­velygők útmutatója 3,5)   Szakaszunkban két cselekvő és négy tiltó parancsolat van.    A szakaszban még olvasható:   Visszapillantó tükör: az egyiptomi kivonulás és a pusztaságbeli vándorlás rö­vid leírása; Új törzsfönökök, akiknek feladata lesz a honfoglalás és a földosztás lebonyolítása; Erec [iszráél határai; A Clofchád affér utórezgései: törzsön belül házasodni, hogy a birtok ne menjen át más törzs tulajdonába; A Clofchád lányok férjei - unokatestvéreik.