2011. július 20., szerda

BIRÁK ÉS PRÓFÉTÁK(12)*

SÁMUEL:

 

 BÍRÓ, PRÓFÉTA  ÉS KIRÁLYCSINÁLÓ

 

Sámuellel, Elkáná fiával kezdődik az ún. első próféták (neviim risonim) ciklusa. Előtte volt Mózes, a legnagyobb.

Sámuel csodálatos anyagokból szőtt születését a róla elnevezett könyv visszafogottan írja le (elvégre, a talmudi hagyomány szerint ő maga írta...), mintha egy mindennapos történet lenne. Valóban lehetne az, ha nem tudnánk, hogy Sámuelt – a kor nagy alakját, akit a zsoltárköltő Mózessel és Áronnal együtt említ (Zsolt 99,6) – édesanyja, Cháná valósággal kisírta, kiimádkozta az Örökkévalótól.

 

Hadd jegyezzük itt meg zárójelben, hogy akárcsak Cháná, az ősanyák egytől-egyig meddők voltak, mivel „az Örökkévaló vágyódik az igaz emberek imája után” (Jevámot 64,a), és ily módon férjeik imája tette lehetővé, hogy szülhessenek. (Életrajzaikat valamint Cháná, Sámuel édesanyjának részletes életrajzát, lásd Naftali Kraus, az Ősi Forrás (14) Nők a Bibliában és Talmudban, 2005, Budapest, PolgART kiadó.)

 

Ki volt Sámuel apja? Íme:

 

„Volt egyszer egy Rámátájim-Cofimból, Efrájim hegyvidékéről való ember, akit Elkánának hívtak; efrátai Jehorámnak a fia, aki Elihu fia, aki Tóhu fia, aki Cuf fia volt. (Ennek az Elkánának) két felesége volt; egyiket Chánának, a másikat Peninának hívták. Az utóbbinak voltak gyermekei, de Cháná gyermektelen volt.

 

Ez az ember (Elkáná) évről-évre felment lakhelyéről Silóba, hogy ott imádkozzon és áldozzék a Seregek Urának. Ott pedig Eli két fia, Chofni és Pinchász voltak az Örökkkévaló papjai. Azon a napon, amikor (Elkáná) áldozni szokott, Peninának valamint fiainak és leányainak részeket adott (az áldozati húsból), de Chánának egy (kiváló) részt (vagy dupla adagot) adott, mert (vagy bár) Chánát szerette (jobban), de az Örökkévaló elzárta a méhét. Vetélytársnője sokat bosszantotta és ingerelte őt, mivel az Örökkévaló elzárta a méhét...” (1Sám 1,1–6).

 

Elkáná a hagyomány szerint levita volt, aki Efrájim hegyvidékén lakott (Kimchi(*). Ugyancsak vele azonosítja a hagyomány azt a névtelen prófétát, akit többször említett a szerző, és aki időről-időre megjelent és elmondta az isteni üzenetet  Elinek. A Midrás(*) szerint Elkáná nagy érdeme, hogy népszerűsítette a silói Szentélyt, ami meglehetősen el volt hanyagolva abban az időben. Elkáná nagy felhajtást csinált, amikor népes családjával felzarándokolt évente Silóba, és amikor az emberek megkérdezték, hová tart, részletesen elmondta nekik a zarándoklás (Állijá löregel) parancsolatát, ami a Tórából ered.

A Tana döbé Élijáhu című kései Midrás szerint Elkáná évente négyszer zarándokolt Silóba (a kötelező három helyett), és a rácsodálkozó zsidókat rábeszélte, hogy „Gyertek velünk, Isten Házába”. Minden alkalommal más úton ment, és az útba ejtett községekben sokan csatlakoztak hozzá. Ezáltal Elkáná „érdemeket szerzett Izraelnek, és ránevelte őket a micvák betartására”. Erre azt mondta neki az Örökkévaló: „...lesz egy fiad, aki érdemesíti Izraelt és ráneveli őket a micvákra. Ez pedig – Sámuel.” (Élijáhu rábbá 8. fejezet)

 

                                                                                              * * *

Röviden, de nagyon érzékletesen írja le az Írás a két asszony, a két vetélytársnő viszonyát egymással. Penina, a sokgyerekes szekálja, gúnyolja Chánát, a meddő asszonyt, valószínűleg azért, mert Chánát a közös férj jobban szereti. A talmudi legenda itt szereti Peninát, feltételezi, hogy azért csinálta, amit csinált, hogy vetélytársnőjét rábírja, hogy... imádkozzon és ezzel kiérdemelje, illetve „kiimádkozza” a gyermekáldást. (Bava Batra 16,a)

 

Egy másik Midrás(*) kíméletlenül gunyoros vetélytársnőként mutatja be Peninát, aki azzal ingerelte Chánát reggelente, hogy „nem mosdatod meg és öltözteted fel fiaidat, hogy menjenek az iskolába!?”, vagy délután azt mondta: Nem mész gyerekeid elébe, amikor jönnek az iskolából? Amikor vacsoráztak és Elkáná kiosztotta a gyerekek adagjait, Penina, hogy Chánát bosszantsa, megjegyezte: Légy szíves, Elkáná, add ki ezen fiam adagját… igen, még annak sem adtál… És mindez miért? Hogy  bosszantsa vetélytársnőjét, Chánát. (Pszikta rábbá 43. fejezet).

 

A Midrás Smuél megrója Elkánát azért, mert két felesége volt. Ezt a Tóra megengedi és a Háláchá  (*)sem tiltja (egészen a középkori Rabbénu Gersomig, aki Tákkánával (rendelet) tiltotta meg a többnejűséget), de Elkáná után nem találunk a Bibliában, főleg a Talmudban sok zsidó férfit, akinek egynél több felesége volt. (A témáról részletesen lásd Naftali Kraus, az Ősi Forrás(15), MIT MOND A HÁLÁCHÁ (227–230. oldal) Budapest, 2005, ADOC Semic Kiadó.)

 

Elképzelhető, milyen lelkiállapotban volt szegény Cháná, amikor ez állandóan ismétlődött. Elkáná igyekezett kiengesztelni és vigasztalni, és amikor kiosztotta az áldozati adagokat Silóban, Chánának jobbat-többet adott. A szöveg itt homályos, a fordítás nehézkes, létezik olyan magyar fordítás is, amely szerint Cháná csak egy részt kapott, mivel gyermektelen volt, míg Jonatán arameus fordítása szerint kiváló adagot kapott, mintegy kárpótlásul. Mások szerint a „máná áchát ápájim” dupla adagot jelent, ahogy ez a kifejezés a mai héberben is szerepel.

 

* * *

„Így történt ez évről évre, valahányszor felment (a család) Isten Házába, így bosszantotta (Penina Chánát). Ő meg sírt, és nem evett semmit. Akkor azt mondta neki a férje, Elkáná: Cháná, miért sírsz, és miért nem eszel? Miért vagy úgy elkeseredve? Nem vagyok én neked jobb tíz fiúnál?!

 

Miután ettek és ittak Silóban, Cháná fölkelt és elindult az Örökkévaló szentélyébe, melynek ajtajában Eli (a főpap) ült egy széken. Cháná pedig elkeseredetten imádkozott az Örökkévalóhoz, könyörgött és keservesen sírt. Azután fogadalmat tett és ezt mondta: Örökkévaló Isten, a Seregek Ura, ha részvéttel tekintesz szolgálólányod nyomorúságára, gondod lesz rám, és nem feledkezel meg rólam, hanem fiúgyermeket adsz szolgálólányodnak – akkor őt egész életére az Örökkévalónak ajánlom, és borotva nem éri a fejét.

 

Mivel hosszasan imádkozott Isten színe előtt, Eli figyelte az asszony száját. Cháná magában beszélt, de hangja nem hallatszott. Így Eli azt hitte, hogy részeg és ezt mondta neki: Meddig tart még a részegséged? Józanodj ki mámorodból! (Szó szerint: Távolítsd el magadtól a bort!)

 

Cháná ezt válaszolta: Nem, uram! (Nem vagyok részeg!) Bánatos lelkű asszony vagyok. Nem ittam bort vagy szeszes italt, (hanem) a lelkemet öntöttem ki az Örökkévaló előtt. Ne tartsd szolgálólányodat elvetemült nőnek, mert nagy bánatom és szomorúságom miatt imádkoztam ilyen hosszan.

 

Eli pedig így válaszolt: Menj békével! Izrael Istene teljesítse kérésedet, amit kértél tőle...” (uo. 7–17)

 

A beszélgetés megnyugtatta Chánát. Másnap reggel hazamentek Rámába, és Cháná rövidesen teherbe esett, fiút szült, akit elnevezett Sámuelnek, mondván hogy „az Örökkévalótól kértem őt”.

Amikor Elkáná legközelebb Silóba ment áldozni, Cháná nem ment vele, mondván, majd miután elválasztotta a fiát (a hagyomány szerint ez huszonnégy hónap), akkor felviszi a kis Sámuelt és átadja az Örökkévaló szolgálatára – örökre. Így is történt. Felvitte és átadta Elinek, hogy lássa, beteljesedett próféciája és meghallgattatott áldása, valamint azért, hogy nevelje az istenszolgálat munkájára.

 

„És ezt mondta Cháná Elinek: Kérlek, uram! Életedre esküszöm, hogy én vagyok az az asszony, aki itt állt melletted és imádkozott az Örökkévalóhoz. Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Örökkévaló teljesítette kérésemet. Én pedig felajánlom őt az Örökkévalónak, legyen egész életére felajánlva az Örökkévalónak!”(uo. 26–28)

 

Ennek utána Cháná imádkozott:

„Ujjong a szívem az Istenben, / erővel tölt el Istenem. / Szájat nyitok ellenségeimre, mert örülhetek segítségeddel!

Nincs más szent, csak az Örökkévaló / rajtad kívül nincs senki /nincs olyan szirt, mint a mi Istenünk!

Ne szaporítsátok, ti gőgösök a szót, / hivalkodás ne hagyja el szátokat! / Hiszen mindentudó Isten az Örökkévaló / és a tetteket Ő   tartja számon
(vagy: méri le)
.

A hősök íját széttöri, / a botladozókat erővel övezi. / Elszegődnek kenyérért a jóllakottak, / és az éhezők nem éheznek már. / Hetet szül, aki meddő volt, / a sokgyerekes meg szerencsétlen!

Az Örökkévaló öl és éltet, / sírba visz és felhoz onnét.

Az Örökkévaló tesz szegénnyé és gazdaggá, / Ő aláz meg, és ő magasztal fel.

Fölemeli a porból a pórt, / és kiemeli a szemétből a szegényt; leülteti az előkelők mellé, díszhelyet juttat neki.

Mert az Istené a föld pillérei, / rájuk alapozta a világot.

A hűségesek lépteit őrzi, / de a vétkesek sötétben vesznek el, / mert nem erőnek erejével győzedelmeskedik az ember.

Összetörnek, akik vele perbe szállnak, /rájuk dörög az egekben / az Örökkévaló ítéletet tart a föld felett, / hatalmat ad a királyának, és felemeli felkentjét."
(1Sám 2, 1–10)

Mindössze tíz vers, de a poézis minden sorából a diadalmas szülő nő himnusza cseng ki. Áldja Istent, köszöni neki fiát és utal vetélytársnőjére, aki „szerencsétlen”, annak ellenére, hogy sok gyereke van. A fordítás nem dicséri magát, keserves munka ez, melynek eredménye a héber eredeti közelébe sem férhet.

Cháná éneke a Biblia egyik legszebb, szívhez szóló költeménye. Irodalmi értékelése nem a szerző feladata, tegyék ezt a szakértők. A Midrások, Jonatán fordító exegézise nyomán, minden sorból történelmi próféciák sorozatát olvassák ki. (Lásd ezt részletesen Cháná címszavában, Naftali Kraus, Az Ősi Forrás(14) Nők a Bibliában című könyvében, Budapest, 2005, PolgART Kiadó.)

* * *

„A gyermek Sámuel pedig növekedett és kedves volt, mind az Örökkévaló, mind az emberek szemében...” (uo. 26)

„Az ifjú Sámuel pedig az Örökkévaló szolgája volt Eli felügyelete alatt. Abban az időben ritka volt Isten igéje, nem volt gyakran látomás...” (uo. 3,1)

Nem tudjuk pontosan, hány éves volt a fiatal Sámuel, amikor Silóba került, mint a főpap tanítványa és segédje. Kisgyerek lehetett, mert az elválasztás huszonnégy hónap elteltével történt, de egy talmudi vélemény szerint néhol négy-öt éves korig is szoptak a gyerekek. Tegyük fel, tehát, hogy öt-hat éves volt.

Jó eszű volt, gyorsan és szorgalmasan tanult. Midrási ággádá szerint egy halachikus kérdésben Elit megelőzve nyilvánított véleményt, ami feldühítette az agg főpapot. Egyszer álmában hangot hallott, amely nevén szólította. Gyorsan felkelt és Elihez szaladt, azt hitte, hogy ő hívja, de az megnyugtatta, nem ő volt, aludjon csak. Amikor ez harmadszor is megismétlődött, Eli megértette, hogy az Örökkévaló szól a tapasztalatlan Sámuelhez, és azt mondta neki: Ha legközelebb hallod a hangot, mondd azt: Szólj, uram, mert hallja a te szolgád...

Így is történt, és az Örökkévaló ezt mondta Sámuelnek:

„Olyan dolgot fogok művelni Izraelben, hogy aki csak hallja, belecsendül a két füle. Azon a napon beteljesítem Elin mindazt, amit mondtam háza népéről. Elkezdem és bevégzem. Mivel mondtam neki, hogy örök időkre szóló ítéletet tartok háza népén azért a vétekért, amelyről tudta, hogy fiai azzal átkot vonnak magukra  és nem fenyítette meg őket. Ezért megesküdtem Eli háza népének: Sohasem lehet engesztelést nyerni Eli háza népének vétkére, sem vágó- sem lisztáldozattal!” (1Sám 3,11–14)

Sámuel hallotta a szózatot, majd feküdt reggelig, de nem merte elmondani Elinek a látomást. Eli azonban hivatta és kifaggatta, mit mondott neki az Örökkévaló: „Ne titkold el előttem! Úgy segítsen téged az Isten mindenkor, mint ahogy nem titkolsz el előlem semmit abból, amit mondott neked!”(uo. 17)

Erre Sámuel elmondott Elinek mindent, nem hallgatott el semmit. Eli pedig így reagált: „Mindenható ő, azt teszi, amit helyesnek lát.” (uo. 18),

(Folyt.köv.)

(* FEJEZET  NAFTALI KRAUS HASONLÓ CIMŰ KÖNYVÉBŐL                

 

 

------------------------------------------------------

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése