KÉRDEZNI IS TUDNI KELL
Jó hatással van társaira...
Átvitt értelemben ez azt jelenti, hogy valaki kész elviselni társainak rossz természetét, megbocsátó, miáltal - saját példamutatása révén - jó hatást gyakorol társaira.
Reb Chájjim, a volozsinyi Ros Jesiva értelmezésében ez úgy hangzik, hogy ha látja: társának nincs igaza, nem szabad hangosan letorkollni őt, hanem csendes, barátságos szavakkal figyelmeztetni. De ha azt tapasztalja, hogy mindenképpen veszekedéssé fajul a dolog, akkor inkább ne szóljon egy szót sem.
Megállapodott tanulmányaiban...
A Midrás Smuél szerint itt azokról van szó, akik hivatásszerűen folytatják tanulmányaikat, a tálmid-cháchámokról. Akként is értelmezhető, hogy azokra vonatkozik, akik lassan, de alaposan tanulnak, s így ismereteiket nem felejtik el egykönnyen. Tiferet Jiszráél a tanítóra érti ezt a tulajdonságot, aki előzetesen végiggondolja a témát, mielőtt előadja.
Kérdez és felel (ott és ahogy kell)...
Ismert, hogy kérdezni is tudni kell.
Gyakran egy okos és megfelelő módon feltett kérdésben a felelet is benne foglaltatik. A Midrás Smuél kiemeli annak fontosságát, hogy mindig az adott témakörben kell a kérdéseket feltenni, mert ellenkező esetben elterelődik a figyelem az adott témáról.
Más úgy vélekedik erről, hogy az olyan emberről van szó, aki nem szégyell kérdezni, ha nem ért valamit, és nem dühös akkor sem, ha kérdéssel félbeszakítják. "Nem a szégyenlős tanul, s nem az ideges a jó tanító." (Misna, 5).
A hallottakat kiegészíti...
A tanító szívesen hallgatja tanítványai Tóramagyarázatát, szükség esetén ki is egészíti, hogy pontosan értsék meg szavait, s ezt nem tartja fárasztónak (Tiferet Jiszráél).
Mose Almusninó rabbi idézi a Synhedrion ősi gyakorlatát, melyről a Talmudban is szó van, miszerint egy döntést megelőző tanácskozáson először mindig a fiatalabbak, azaz a tapasztalatlanabbak mondhatták el véleményüket, és csak őket követte a tapasztalt bölcsek állásfoglalása. Itt is erről van szó - mondja Mose rabbi -, előbb a fiatalnak kell beszélni, majd a mester kiegészíti az ő mondanivalóját.
Aki azért tanul, hogy taníthasson...
Aki sokat ismétli a tanultakat, annak tudása egyre alaposabb lesz, s Tóra-ismerete még inkább megalapozódik. Midrás Smuél ezt a tulajdonságot kiterjeszti az imára is, mondván, aki felebarátjáért imádkozik, az maga hallgattatik meg először. (Báva Kama, 92) Aki azért tanul, hogy cselekvően betartsa a Tórát... Vannak, akik attól való félelmükben, hogy esetleg megfeledkeznek egy micváról, állandóan ismételgetik, és ezáltal másokat is a parancsolatok betartására ösztönöznek.
Aki bölcsebbé teszi mesterét...
Ez a tulajdonság egyrészt értelmezhető úgy, hogy az okos tanítvány folytonos kérdezősködéséveI mesterét is állandó gondolkodásra készteti. Másrészt viszont fel lehet fogni akként is, hogy miután a tanítvány nagyra becsüli mesterét, csüng a szavain, és mindent elkövet, hogy tanulhasson tó1e (Midrás Smuél).
"Amikor a tanítvány már maga is nagy tudós, és akkor eszébe jut egy olyan dolog, amit mesterétől hallott, de az most érthetetlennek tűnik, nem arra gondol, hogy mestere tévedett, vagy nem tudta, amit most ő tud, hanem azt, hogy ő, a tanítvány, akkor nem értette meg szavait, és most igyekszik megérteni és megmagyarázni."
Aki jól odafigyel, hogy pontosan idézze mesterét...
A pontos idézet a tanulás fontos eszköze. Ez még inkább nagyobb jelentőséggel bírt, amikor még csak a Szóbeli Tan létezett. Tiferet Jiszráél szerint arról van szó, hogy a tanítvány - ha a mester szavaiban ellentmondás lenne - rendszerbe szedi a mondottakat. Rási úgy véli, hogy a mestertől hallottakhoz nem szabad semmit hozzátenni vagy abból elvenni.
Aki a forrás megjelölésével idéz...
Ez egy etikai követelmény, miszerint a mások mondását nem szabad elorozni. Aki mások szellemi termékét a sajátjaiként adja elő, az felmentve érzi magát minden tanulás alól. Tiferet Jiszráél mondja, hogy aki pontosan idéz, az nem ékesíti magát idegen tollakkal, s mesterének megadja a tiszteletet azzal, hogy pontosan idéz, a forrás megjelölésével.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése