2010. január 28., csütörtök

A ZSIDÓK FEGYVERE – A ZSIDÓSÁGUK

  KÁDDIS A BUNDESTAGBAN

 

    Izraelben a hét elején közzétett statisztikai adatok szerint, a Holokauszt óta nem volt annyi erőszakos antiszemita kilengés világszerte. Ebből sokan messzemenő következtetéseket vonnak le, egyesek hangsulyozva, hogy Izrael gázai hadmüvelete váltotta ki az antiszemitizmus növekedését, erősödését.

 

     Ha valaki még pesszimistább hangulatba akarja ringatni magát, elég ha elolvassa az egyik perzsa ajatolla nyilatkozatát, amely Izrael vesztét jövendöli.

 

De ha valaki objektiv akar lenni, elég ha meghallgatja a rádióban/tévében Peresz izraeli államelnök héber beszédét a Bundestagban (Berlin, szerda)és abban is a Káddist amit a Holokauszt áldozatai után mondott – hogy megnyugodjon.

 

   Ugyanis:

 

Ma nem áll egy világuralomra törő nagyhatalom a zsidógyülölet élén, mint a negyvenes években. Ma az antiszemita szlógeneket világszerte – de főleg Magyarországon – csatornatöltelékek  követik el; ők dúlják fel a zsidó sirokat az éjszaka leple alatt, és ők ütik le az egyedül kószáló zsido fiatalembert – hárman egy ellen.

 

A világ kulturnemzetei ma már törvénnyel védekeznek a Holokauszttagadás barbár "eszméje" ellen. Remélhetőleg Magyarország is csatlakozni fog hozzájuk. Ha nem – maga rekeszti ki magát a kulturnemzetek sorából.

 

   Ma már a világ népeinek nagyonnagy többsége látja és belátja, hogy a veszély a milliárdos nagyságrendű vad iszlámtól fenyeget és nem a 13 milliós (bruttó) és 2-3 milliós (nettó) zsidóságtól.

 

     A zsidók fegyvere –a zsidóságuk: minél zsidóbbak annál jobban védve vannak. Ide tartozik a Káddis is.

 

    A Bundestagban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése