| A MEGSZÉGYENITÉS TILALMA Elázár rabbi, a modiimbeli szokta mondani: "Aki a szentségeket meggyalázza, aki a (fél)ünnepeket megveti, aki embertársait nyilvánosan megszégyeníti, aki Ábrahám ősapánk szövetségét megszegi, és aki a Tórát a hagyományos felfogástól eltérően fejtegeti/értelmezi - ha van is birtokában tudás és jó cselekedet, nincs része a jövendő világban". (Atyák, 3, ll).
A Misnában ez az egyetlen hely, ahol a hasmoneusok városában, a Modiimban született Elázár rabbi neve szerepel. Gamliel, a javnei Fejedelem nagyra értékelte aggadisztikus írásmagyarázatait. Még tudni kell róla, hogy mint Bar-Kochba nagybátyja, a felkelés alatt a népvezér oldalán állt, ellátta őt jó tanácsokkal, és erkölcsileg is támogatta. Amikor a lázadás leverése után Bar-Kochba Betár városába vonult vissza, ahol hosszú ostromra rendezkedett be, Elázár oda is követte őt. A tudóst azonban azzal vádolták meg, hogy az ellenség kezére akarja játszani a felkelők utolsó fellegvárát, Betárt, ami nemcsak igaztalan volt, de Elázár napokon át böjtölt és imádkozott, kérve Istent, hogy "Ne ítélkezzél ma, ne ülj törvényt ma!" Bar-Kochba - aki ismert volt hirtelen haragjáról - hitelt adott a rágalomnak, és a kettőjük között kirobbant vita közben megölte a nagy tudóst.
Mindezt a Midrás (Échá rábbá, 2) megrázó szavakkal festi le, és hozzáteszi, hogy "Ebben a pillanatban ítéltetett Betár pusztulásra". * * * A fentemlitett öt kategória mély pszichológiai érzékenységet tükröz. Tiferet Jiszráél részletes magyarázatot fűz Elázár megállapításához:
Aki "meggyalázza a szentségeket" , az közönséges istentagadó. Az ilyen számára semmi sem szent, a világot saját törvényei mozgatják. A templomi szentségeknek semmi értelme, mert aki megparancsolta azokat, maga sem szent. Tiferet Jiszráél szerint ez a legszélsőségesebb apikojresz, aki a tagadást már-már a hit szintjére emeli.
Egy másik kategória, aki "a (fél)ünnepeket megveti". Ez már hisz a Teremtő létezésében, csak azt tagadja, hogy ő teremtette a világot. Szerinte a világ mindig volt, akárcsak a Teremtő, így az ünnepeket semmibe veszi, melyek - a szombattal az élükön - a világ teremtését demonstrálják, mint írva van: "...hat nap alatt teremtette és a hetediken megpihent".
Tiferet Jiszráél hozzáteszi, hogy aki tagadja a világ teremtését, az azt is tagadja, hogy a Teremtő képes akarata szerint a megteremtett világon változtatni, s így - szerinte - semmi értelme az ünnepeknek.
Egy másik, egyszerűbb magyarázat szerint az ilyen emberek a fél ünnepeket (chol hámoéd) veszik semmibe, mivel sokallják a hosszú ünnepeket, s ezért nem átallanak olyan munkát végezni, ami fél ünnepeken tiltva van.
A harmadik kategória, aki "embertársát nyilvánosan megszégyeníti" olyan, aki ugyan hisz a Teremtőben, elfogadja, hogy a világot Ő teremtette, tehát elveti az evolúciós elméletet, de nem képes elhinni, hogy az embert saját képmására alkotta meg. Azt sem képes elfogadni, hogy az embernek van lelke, ami a múlandó testet túléli. Ebből eredően képes embertársait megszégyeníteni, hiszen az ember sem különb más élőlénynél. A zsidó felfogás igen elítéli az ember megszégyenítését, amit olybá vesz, mintha vérét ontották volna. "Jobb, ha valaki hagyja tüzes kemencébe vetni magát, semmint hogy embertársát megszégyenítse" - mondja a Talmud. (Bráchot, 43).
Egy ismert Tóra-magyarázó kiemeli, hogy a Misna "társa, barátja" megszégyenítéséről ír, hiszen ha ellenségről van szó, az más megítélés alá tartozik. * * * Prof. Dinur Atyák magyarázata szerint, amit prof. Elimelech Urbach is oszt (E. ];. Urbach: The Sages, their concepts and belief; Hebrew University, Jerusalem, 1975), Elázár mondása - annak idején - az újkeresztények ellen irányult. Ebben az időben a kereszténység még nem államvallás volt, hanem egy szekta, és a zsidók még szabadon küzdhettek a - zsidó vallás alapjait tagadó - szekták káros befolyása ellen.
***
A novardoki jesíva egyik növendéke nyilvánosan megszégyenítette társát.
Amikor megrótták, azzal védekezett, hogy akár túlvilági üdvösségét is kész feláldozni azért, hogy ez a személy ne tudja továbbra is becsapni a világot, és mindenki megtudja, milyen ember is valójában. Joszéf rabbi, a jesíva vezetője erre akként reagáit, hogy meg kell vizsgálni, vajon a társát megszégyenítő jesíva növendék hajlandó-e valamilyen áldozatot hozni evilági életében - vagyonából, hírnevéből -, mert ha nem, akkor fennen hirdetett áldozatkészsége csak annyit bizonyít, hogy semmibe veszi a túlvilági életet.... * * * E téma haszid magyarázatát reb Jechezkiél, a kozimiri rebbe szavaiból érthetjük meg: Vannak haszidok, akik azért, hogy egy társukat megszabaditsák rossz tulajdonságától vagy szokásától, képesek arra, hogy nagy nyilvánosság előtt lehordják, megszégyenítsék őt. De ezt csak olyan valaki engedheti meg magának, aki egyrészt testi-lelki jó barátja, hajlandó nemcsak anyagi szempontból is szívességet tenni neki, de akár életét is feláldozni barátjáért. De ha minderre nem képes, akkor az ilyen megszégyenítés vérontásnak számit. * * * Jákob Josuá frankfurti rabbi írja Pné Josua cimü nyvében: Jöjj és lásd, milyen szigorúan vették bölcseink egy ember megszégyenítését. Hiszen a zsidóság szigorú an tiltja az öngyilkosságot, és a Talmud szerint "aki eldobja életét, annak nincs része a túlvilági életben". (Szmáchot traktátus, 2, valamint Rási Noé szakaszában, lMózes, 9,5).A megszégyenítéssel kapcsolatban pedig azt mondja a Talmud, hogy az ember inkább legyen öngyilkos, mintsem embertársát megszégyenítse (ugorjon a tüzes kemencébe). E gondolat Támártól, Jehuda menyétől származik, aki inkább hagyta volna magát megégetni, minthogy megszégyenítse apósát, akitől teherbe esett. ( 1.Mózes, 38, 1-30) . |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése