A MARADANDÓ BÖLCSESSÉG
Chanina ben Dosza rabbi szokta mondani: "Ha valakinek a bűntől való félelme [irtózása] megelőzi bölcsességét, annak bölcsessége maradandó. Viszont ha valakinek a bölcsessége előzi meg a bűntől való félelmét, akkor bölcsessége nem maradandó. " Azt is ő szokta mondani: "Akinek jó cselekedetei túlsúlyban vannak bölcsessége felett, annak bölcsessége maradandó. Ellenkező esetben bölcsessége elmúlik. " (Atyák, 3,9)
Chanina ben Dosza, Jochanan ben Zakkáj tanítványa, aki még a Szentély idején élt szegény ember volt, de csodatevő hírében állott. Imájával betegeket gyógyított, és a Midrás egyértelműen "igaz ember"-nek (cáddik) nevezi (Mechilta, Jitro).
Fenti mondása azt a zsidó felfogást tükrözi, miszerint a tanulás nem önmagáért való, öncélú tudományos foglalatosság. A tudás arra való, hogy a tanultakat alkalmazzák és betartsák. "Tanulni, hogy tenni" - ez a Tóra felfogása szerint a legmagasabb színvonalú zsidó tevékenység, amely mellett minden más eltörpül.
Így tehát, ha valaki abból a célból tanul, mert irtózik a bűntől s ezáltal reméli elkerülni, és egyben a Tóra egyénisége szerves részévé is válik - akkor bölcsessége maradandó lesz, miként írva van: "A bölcsesség eleje-veleje az Istenfélelem". (Zsolt., lll, 10)
Mit sem ér a bölcsessége annak, aki csak azért tanul, hogy tudósnak titulálják, és jól fizetett rabbi állást kapjon. Az ilyennek - istenfélelem hiányában - cselekedetei ellentétben vannak tudásával.
A Midrás egy hasonlattal magyarázza meg: "Ha egy ember a társainak azt mondja: gazdag vagyok, van mindenem, sok búza, sok bor, sok olaj...
Erre társai azt mondják neki: Valóban megvan mindened. De vajon van-e raktárad, ahová mindezt elteheted? Ha nincs, akkor ez olyan, mintha nincstelen lennél..." Ha valaki okos, bölcs, nagy tudású, de nem istenfélő - olyan, mintha semmije sem lenne, ahogy írva van: " Végső fokon minden kiderül: az Istent féld, és parancsolatait tartsd be, mert ez az ember." (Kohelet, 12, 13)
* * *
Tiferet Jiszráel magyarázata szerint az, akinek "bölcsessége előbbre való a bűntől való félelménél", olyan ember, aki nem átallja az istentagadó epikureus könyveket tanulmányozni, és nem tart attól, hogy azok esetleg rossz hatással lesznek rá. Ugyancsak egy kézlegyintéssei intézi el annak a veszélyét is, hogy a skolasztikus filozófiai elmélet végül a mindennapjait is befolyásolhatja. Végül az így gondolkodó ember letér az egyenes útról, és bölcsessége nem lehet maradandó.
A Tiferet Jiszráel szerzője azonban azt is hozzáteszi, hogy a fentebb leírt veszély mindenekelőtt a fiatal, még tapasztalatlan, pályája kezdetén lévő talmudistákra vonatkozik, mert azok, akikben szilárdan gyökeredzik a Tóra és az istenfélelem, már nincsenek effajta veszélyeknek kitéve. Sőt! Az ő esetükben már nemcsak szabad, de kötelező is foglalkozni ezekkel az elméletekkel, hogy - a Talmud szavaival élve - "tudják, mit válaszoljanak az epikureusoknak".
* * *
"Kinek jó cselekedetei túlsúlyban vannak..."
Az előző mondással hasonló értelmű. Bartinora szerint ez esetben a pozitív, cselekvő parancsolatokról (micvát ászé) van szó.
Bölcseink azt is mondták, hogy az olyan ember, aki sokat tanult ugyan, de jó cselekedetekben nem jeleskedett, az olyan vadlóhoz hasonlít, amelyiken nincs zabla. Egyesek úgy vélik, hogy itt a Misna a népek bölcseire céloz, kiknek tudásához nem fér kétség, de erkölcsi magatartásuk ezzel nincs összhangban.
* * *
Hogyan lehetséges, hogy valakinek a jó cselekedetei túlsúlyba kerülhetnek bölcsességével szemben? (Bölcsességen itt a tanult ismereteket értjük.) Hiszen, ha valaki nem tanult, honnan tudhatja, hogy mit kell tennie?
Rabbénu Jona erre azt mondja, hogya tanaita jó tanácsot ad, és ha valaki nem tanult és nem is tud mindent - ha hallgat a bölcsek szavára, máris olybá vétetik, hogy jót cselekedett. (Folyt.köv).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése