2009. október 25., vasárnap

NŐK A BIBLIÁBAN

     KETURA – ÁBRAHÁM (MÁSODIK) FELESÉGE


    Nem tudjuk, ki volt és honnan származott. Csupán annyit tudunk róla - a bibliai Psát szerint -, hogy Ábrahám második (illetve harmadik) felesége volt, akit 140 éves korában vett el, Sára halála után, és aki hat fiúgyermeket szült neki.

A Midrások úgy tudják, hogy ez a Ketura tulajdonképpen Hágár volt, az elűzött Hágár, aki hűségesen várta, mikor jöhet vissza Ábrahámhoz. Azt is tudja a Midrás, hogy Izsák volt az - Sára egyetlen, elkényeztetett fia -, aki anyja halála után ment és visszahozta Hágárt apjához. Hiszen miatta űzték el, rosszcsont fiával, Jismaéllal együtt - és így "logikus", hogy ő legyen az aki visszahozza az ősapa házába.

A szöveghű (Psát) értelmezés hívei nem fogadják el, hogy Ketura azonos Hágárral. Kimchi, Rásbám, Ibn Ezra és mások szerint Ketura Ábrahám törvényes felesége volt, a harmadik, Sára és Hágár után. Kimchi hozzáteszi, hogy rajta kívül voltak Ábrahámnak ágyasai is, akiktől fiai is születtek, akiket azonban név szerint nem említ az Írás, csak azt, hogy "elküldte őket (a háztól) miután ajándékokat adott nekik" (1Mózes 25,6).

A legrészletesebben Kimchi ír Keturáról: "Ábrahám...vett magának egy harmadik feleséget, hogy legyen, aki öregkorában istápolja őt, no meg azért, hogy szüljön neki, hogy minél több leszármazottja legyen a világon, .... de nem tartotta fontosnak, hogy melyik népből és milyen családból származnak, miután kedvenc fia, (szellemi örököse) Izsák, a családjabeli Sára fia volt és Izsákot is a családjabeli Rivkával házasította össze... Azonban Ketura minden bizonnyal egy rendes, kóser nő volt, aki nem bosszantotta őt öregségében... Arra is ügyelt Ábrahám, hogy további feleségei ne legyenek kánaániták, hiszen Hágár egyiptomi volt..."

Náchmánidész szerint Ketura kánaánita volt, hiszen nem tudunk róla, hogy Ábrahám házasságközvetítőt küldött volna Egyiptomba vagy a filiszteusokhoz. Ő is arra a következtetésre jut, hogy Izsák házassága után - amivel a folytonosság biztosítva volt - Ábrahám nem tartotta fontosnak, hogy ő maga kit vesz el.

Rabbi Ábrahám, Maimonidész fia, szerint azért nősült Ábrahám 140 éves korában újra, hogy ezzel alátámassza a csodát, ami Izsák születésével történt. Ugyanis Izsák születésekor csodálkoztak, hogy lehet az, hogy egy százéves embernek fia születik (és ezzel kapcsolatban voltak, akik hírbe hozták Sárát Abimelechhel), és íme most ugyanannak az embernek, 140 éves korában egymásután hat fia születik...

Ovádja Szfornó szerint Ketura ezt a hat fiút korábban szülte és Ábrahám házában nevelte, mintha az ősapa fiai lennének, de ő maga nem szült neki, mivel Ábrahámnak csak két fia volt, Izsák és Jismaél, ahogy ezt a Krónikák első könyvében olvassuk (1Krón 1,28). Más értelmezés szerint ezek a fiúk Ábrahám "háza népéhez" tartoztak, akiket az ősatya az egyistenhitre nevelt, és ebben Ketura méltó társa volt.

Bár a legtöbb midrási forrás Hágárral azonosítja Keturát - akit azért hívtak így, mert cselekedetei olyanok voltak, mint a tömjén (Któret). Van egy Midrás, amely szerint Ketura Ábrahám három feleségének egyike volt: Sára - Sém leánya; Ketura - Jefet leánya és Hágár - Chám leánya. Így mind a hárman Noé unokái voltak (Midrás Jelámdénu). Luzzatto szerint Keturát még Sára életében vette el Ábrahám.

Ketura ködbe vesző alakjáról az Írásnak egy jó szava sincs, de a Midrások dicsérik. Maga a tény, hogy Ábrahám felesége volt - önmagáért beszél.


 

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése