2009. október 1., csütörtök

"Ne lopj!" – lemondott, vagy nem mondott le? ( de nem is rokon )

 NEM JOÓ, HOGY A ,MAGYAR NEMZET'

SOKAT FOGLALKOZIK ZSIDÓ ÜGYEKKEL

 

Joó István ("Magyar Nemzet"),  a VENDÉGOLDALon

 
Mindeddig nem mondott le pécsi neológ hitközségi elnöki tisztségéről Krausz István Miklós, aki augusztusban egy pénztárcát lopott el a város egyik benzinkútjának pultjáról. Krausz csak a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) alelnöki posztjától vált meg két hete.

Bár a múlt héten a több száz fős tagságú pécsi neológ hitközség vezetése megüzente Krausz István Miklósnak, hogy mondjon le önként, a hitközség elnöke ezt még nem tette meg. Értesülésünk szerint a hitközség vezetése e héten fog intézkedni a pécsi zsidóság presztízsét kockáztató vezető hátraléptetéséről. Krausz – aki nem állt szóba lapunkkal – csaknem félmillió forintnyi euróösszeget tartalmazó bukszát emelt el egy töltőállomáson. A Pécsi Városi Bíróság gyorsított eljárás nyomán egy év próbára bocsátotta. Krausz István Miklós még a múlt hét előtti héten megvált Mazsihisz-alelnöki posztjától, ám múlt kedden a szervezet delegáltjaként még részt vett a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) kuratóriumi ülésén.Ez már a második poszt, melyet nem kíván önként odahagyni.

 

 – A szomorú tényálláshoz elég ismerni a tízparancsolatot, melyben ott áll: Ne lopj! – kommentálta az esetet Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) főrabbija.

 

    Hozzátette: a zsidó jogtár és a Talmud azt tanítja, egy esetben kell eltávolítani valakit közösségi vezetői posztjáról: ha vétkezik, illetve ha visszaél hatalmával.

   

     Közbevetésünkre, hogy az említett Mazsök-ülésen elvérzett az EMIH óvodafejlesztési pályázata, Köves megjegyezte: a közalapítvány működése  sok aggályt vet fel, mert diszkriminálják a Mazsihiszen kívüli zsidó szervezeteket.

                                                            ***

 

   A szerk. megjegyzése: Úgy tudjuk, a M.N. nagy igyekezetében – téved vagy csusztat: KIM már lemondott minden zsidó posztjáról. A lap, megtagadván multját, most sötét erők szolgálatába állitja sorait, mig a Tiz Parancsolatban nem csupán a Ne lopj találtatik és hamár a  nyolcadik parancsolatról van szó, ez nemcsak KIMre vonatkozik...

 

 

6 megjegyzés:

  1. Adatok, melyek visszamenően is megtekinthetőek- bizonyítják, h. K.Slomo téved, nem történik diszkrimináció....
    A nyertesek listáját végignézve rengeteg Mazsihiszen kívüli szervezet nyert - nyer pályázatokat....

    Valaki-valami rossz színben való feltüntetése, ellene hangolni a közvéleményt szintén BŰNnek minősül..igaz, a polgári életben. Na és?

    VálaszTörlés
  2. Szia Juli! A Mazsihisz sokaknak olyan mint egy vallási boxszák. Ütik, mert azthiszik, hogy ettől erősebbek lesznek.
    A Mazsihisz-t egyébként azok támadják leghevesebben, akiknek a legtöbb támogatást nyújta. Így hálálva meg a figyelmet.
    Össze kellene végre fogni, ahelyett hogy tehetséges emberek egymás mószerolásával töltenék az időt...

    VálaszTörlés
  3. Kedves Péter, kik azok az elvetemült támogatottak, akik a leghevesebben támadják? Gondolom, elkötelezett felekezeti újságíróként számíthatunk rá, hogy véget vetsz ennek a sumákolásnak, és leghatározottabban fellépsz ellenük a nyilvánosság erejével. Az én szerény platformom mindig rendelkezésedre áll, ha esetleg nehézségekbe ütköznél a kíméletlen tényfeltárás során.

    VálaszTörlés
  4. Attila, te vagy az? Vagy más? Őszinteség kéne, csak egy kicsi. Kedves Tudózsidó, írd már ki a nevedet, mert így nehéz beszélgetni.

    VálaszTörlés
  5. Halló, kedves Péter, ez itt az internet, és nem magánbeszélgetés, én itt a kiküldött Tudózsidó vagyok, 4 more information: http://sofar.hu & http://tudozsido.sofar.hu & http://twitter.com/jewishbloggers stb. :)

    VálaszTörlés
  6. ha mégis inkább magánbeszélgetni szeretnél írj emailt, tudod a címemet

    VálaszTörlés