... |
"Mózesnak, az Örökkévaló szolgájának halála után ezt mondta az Örökkévaló Jöhósuának, Nun fiának, Mózes szolgájának: Az én szolgám, Mózes meghalt. Most azért indulj, kelj át a Jordánon, te és ez az egász nép arra a földre, amelyet Én adok Izrael fiainak. Nektek adok minden helyet, ahová léptek, ahogyan megígértem Mózesnak. A pusztától és a Libanontól a nagy folyamig, az Eufrátesz folyamig, nyugat felé pedig a nagy tengerig a ti területetek lesz a hettiták egész országa. Senki nem állhat ellened egész életedben ... " (J'hosuá) 1:1-5.) |
Mózes 120 éves korában elhunyt. A pusztában fölnőtt új nemzedék kész elfoglalni az Ígéret Földjét. Jósuá a kézenfekvő utód: ő volt Mózes "adjutánsa" az elmúlt negyven esztendőben. Elleste a hatalom minden fortélyát - a Midrás szerint első kézből tanulta meg a Mózes által adott Tórát -: ő hát "a megfelelő ember a megfelelő helyen".
Ezúttal nem egyszerű formai, logikai vagy szellemi összefüggés van a háftárá és a heti szakasz között. Háftáránk mind technikai, mind tartalmi szempontból egyenes folytatása a szidrának. A Bibliában Mózes ötödik könyve után elsőként Jósuá könyve következik. Így alighogy Szimchát Torá ünnepén befejezzük a V'zot hábráchá hetiszakasznak, Mózes ötödik könyve utolsó fejezetének olvasását, rögtön Jósuá könyve első fejezetének első szakaszával, az elbeszélés következő részével folytatj uk.
Az időzítés is tökéletes: amint befejezzük a Tóra fölolvasását, újra is kezdjük B'résit szakaszával. Ez a zsidó perpetuum mobile: a kezdet és a vég állandó körforgása. |
* * * |
|
* * * |
Mózes és Józsué - minden hasonlóságuk ellenére - nem voltak egyenlő fajsúlyú vezetők. Az Írás tanúsága szerint nem volt még egy próféta, aki annyira közel állt az Istenséghez, mint Mózes, és annyira "otthonos volt nála". Jósuá inkább hadvezér, stratéga volt. Emlékszünk: már közvetlenül az egyiptomi kivonulás után ő vezette az Ámálék elleni harcot Mózes kérésére. Egyike volt a tizenkét felderítőnek, akiket Mózes az új országba küldött, és a csoportból egyedül ő meg Kálév barátja nyilvánított kedvező véleményt. A Midrás szerint Mózes a Naphoz hasonlít, Jósuá a Holdhoz ... Már Mózes halálakor megtudtuk az Írásból, hogy "Jósuá, Nun fia pedig megtelt bölcs lélekkel, mert Mózes reá helyezte a kezét" (5Mózes 34:9.), vagyis fölavatta őt. Érdekes módon a nép ellenkezés nélkül elfogadta Jósuá vezetését, sőt a Jordán innenső partján maradt törzsek Reuvén, Gád és Menássé törzsének fele - hüségesküjükben ki is jelentették: halál fia, aki ellenszegül neki (Jósuá 1:17-18.). Ebből vezette le Maimonides, a nagy kodifikátor, a törvénnyé vált alapelvet: "Aki föllázad a király ellen, azt a királynak joga van megölni." (Jád. Kir. 3:8.) * * * Jósuá nemcsak hadvezér és néptribun volt, hanem próféta is. Igen sokszor beszélt vele az Örökkévaló, s csodákat is tett általa: ilyen volt Jerikó falainak leomlása vagy a Nap megállítása Gibeonban. A Talmud a negyvennyolc próféta között említi, akik a zsidó népnek prófétáltak (Megilá 14.). Gersonides szerint "király és próféta" volt egy személyben.
J. Jacobson azonban a Cházon HáMikrában (376.) fölveti: miért nem nevezi az Írás is prófétának, mint Mózest, Jeremiást, Jesáját és a többieket? Miért van, hogy Jósuá egyetlen titulusa - s az is azután, hogy átvette Mózestól a népvezéri tisztet - "eved HáSém", "Isten szolgája"?
A tudós így ad választ: a legfennköltebb személyiség sem kaphatja meg az Írásban a "próféta" cimet, ha háborúzott. Sámuel próféta - mondja Jacobson - nem vett részt egyetlen háborúban sem. Jósuá, Erec Jiszráél meghódítója, aki harmincegy kánaánita városállam királyát győzte le, túl sokat háborúzott ahhoz, hogy kiérdemelje a "próféta" elnevezést.
A Midrás szerint Jósuá nem volt annyira vérszomjas, mint gondolnánk. Bölcseink szerint három levelet küldött Kánaán népeinek, mielőtt Izrael fiai átlépték a Jordánt, az ország határát. Az elsőben megadásra szólította fel őket, a másodikban szabad elvonulást ígért azoknak, akik nem akarnak zsidó fennhatóság alatt élni. A harmadikban kihívta azokat, akik elutasították az előző két levelet: ha háborúzni akarnak, álljanak ki.
Girgási, az egyik kánaánita népcsoport, szedte a sátorfáját, s valahol Afrikában telepedett le. A gibroniták - ámbár csalárd módon - a zsidó fennhatóságot választották. A többiek a háborúra voksoltak, amelynek kimenetele nem volt kétséges. * * * Jósuá személyes sorsa sokban hasonló Mózeséhoz. Egyiküknek sem volt utóda, aki örökébe léphetett volna. Mózest azért "beszélték ki", mert elhagyta feleségét, Ciporát, míg Jósuá, a Midrás szerint, elvette Ráchávot, a jerikói prostituáltat, aki betért a zsidóságba. Mózesnak nem adatott meg, hogy bemehessen az Ígéret Földjére, Jósuá pedig a rá szabott 120 év helyett csak 110 évig élhetett. A Midrás így magyarázza ezt: Józsué húzta-halasztotta az ország meghódítását, mert tudta, hogy ha teljesítette a feladatot, meg kell halnia. Mózes fürgén teljesítette az Örökkévaló parancsát a Midján elleni hadjáratra, pedig ő is tudván tudta, hogy utána meg fog halni. Mondta az Örökkévaló Jósuának: ha így viselkedtél, büntetésből elveszek tíz évet az életedből! (Bámidbár Rábá 22:6.) * * * A háftárában leírt határokat csak Dávid és Salamon királysága idején érte el a zsidó állam. A Tóra szerint az idők végén újra ezek lesznek Erec Jiszráél határai.
A háftárá végén Jósuá utasítja a nép vezetőit, hogy készítsenek elő élelmet, mert három nap múlva átkelnek a Jordánon. Még hátravan a felderítők visszatérte, s megkezdődhet a honfoglalás. A keleti törzsek hűségnyilatkozatot tesznek: "Mindenben úgy hallgatunk rád is, ahogyan Mózesra hallgattunk ... Csak légy erős és bátor!"
Ezzel új fejezet kezdődik a zsidó nép történetében. Kezdet, amely egyúttal vég is: ez a zsidó lét körforgása ...
|
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése