HETI SZAKASZ – LECH LÖCHÁ - 2009

                     ÁBRAHÁM KATONÁI

 

          Heti szakaszunkban - Ábrahám ősapánk idejében - tört ki az első "világháboru", amelybe a legtöbb akkor ismert állam bele  gabalyodott és amelyben Ábrahám – akarata ellenére – központi  szerepet töltött be.

 

Nehogy azt higgyük, hogy Ábrahám harcias természetü ember volt és lelki alkata volt az amely belekeverte abba a háboruba, amelyet 5 állam vivott másik négy ellen. Ábrahám szelid ember volt, békés, álmodozó természet, aki inkább filozófiával és az általa felfedezett monoteizmus terjesztésével foglalkozott. Korában élt és uralkodott Nimrod az első diktátor, aki uralma alá hajtotta az akkor ismert világot, de Ábrahám távol tartotta magát tőle.

 

Az Irás ugyan nem emliti őket együtt, de a Midrásokban Nimrod mint Ábrahám keserü ellenfele jelenik meg, aki tüzes kemencébe dobatta, mivel nem fogadta el a tűzimádást, ami a diktátor "vallása" volt. Ábrahám megmenekült a tüzes kemencéből – később ugyanez történt utódaival, Chananja, Misaél és Ázárjával, akiket Babilónia királya, Nebuchadnecár vetett a tüzbe – és a Midrás  Nimródot Ámráfellel, Sineár királyával azonositja, aki a négyes király-koalició tagja volt.

 

Hogyan és miért keveredett bele Ábrahám ebbe a háboruba, amihez semmi köze nem volt.?

 

       Úgy, hogy az ötös koalició egyik tagja Szodoma királya volt, azon Szodomáé, ahol Ábrahán unokaöccse, Lót lakott. Amikor a négy – akik valószinüleg északról jöttek – legyözte az öt királyt, foglyul ejtették Szodoma lakosságát, köztük Lótot és családját. Ezt nem birta Ábrahám elviselni: a gyöztes királyok után eredt – maroknyi csapatával – és legyőzte őket, kiszabaditván a foglyokat és köztük Lótot.

 

                                                            * * *

      "Maroknyi csapata" – mondottuk. Az Irás tudja számukat is, 318, akiket  a Tóra "neveltjei, háza népe"ként titulál. Ábrahám felfegyverezte őket és a győztes királyok után eredt.

 

    

Nem tudnánk megmondani mi volt a nagyságrendje a négy király hadseregének. Mindenesetre elképzelhetjük, hogy jóval többen voltak mint Ábrahám 318 főből álló csapata. Hogyan győzte le őket? Csoda folytán? Esetleg valami olyan fegyvere volt, amit mások nem ismertek?

 

      A Midrás, felismervén, az itt rejtőző kérdőjeleket, a 318-ból egyet csinál: Ez Eliezer volt, Ábrahám háznagya, akinek neve betüinek számértéke 318 (A héber betüknek számértékük is van: alef az 1, jod az tiz, stb. Tehát itt E l i e z e r annyi mint Alef= 1; lamed=30; jod – 10… ájin=70; Zájin=7 és rés=200  -  összesen  318.

 

Meg kell adni, fantasztikus egy ötlet. Dehát a Tóra egyértelmüen 318-ról beszél? Más Midrások, valamint a Toszfot ("Dáát Zkénim") ezt úgy magyarázzák, hogy eredetilg valóban volt Ábrahámnak 318 kiképzett és felfegyverzett katonája. Azonban az ősatya úgy viselkedett, mintha a Tóra már a tarsolyában lenne, vagyis betartotta a Tóra utasitásait még mielőtt azok a gyakorlatban leszármazottainak adattak.

    

    Tehát: a jelen esetben Ábrahám kihirdette: Fiuk, háboruba megyünk, aki fél és gyengeszivű – menjen haza . (Lásd 5. Mózes, 20, 17). Mindannyian jelentkeztek, kinyilvánitották hogy félnek és – hazamentek. Az egyetlen aki maradt – az Eliezer volt.

 

          A különbözö kifejezések alapján amit itt Ábrahám katonáival kapcsolatban az Irás használ :"neveltjei", "háza népe", "szolgái", majd szövetségesei akiket meg is nevez, Ánér, Eskol és Mámre személyében – van aki azt mondja hogy különböző kategóriákról van szó, akikból tevődött össze a 318, de lehet hogy szövetségeseinek szabadcsapatait külön kell számolni.

 

                                                                      * * *

     Amikor ábrahám "felfegyverezi" embereit, az Irás egy egyedi kifejezést használ – "Vájárek", amely kissé homályos és több értelmezést elbir. Az egyszerü értelmezést (Psát) itt az arameus forditások képezik:"felfegyverezte ifjait, akiket harcra képezett ki" –(- Jonatán). Onkelosz  megelégszik azzal hogy ösztökélte őket, mig Ibn Ezra szerint "ellátta őket fegyverrel  (a szó etimológiája arra utal, ahogy valaki kirántja kardját hüvelyéből, vagyis "kiüriti" a hüvelyt; Vájárek=rék=üres).

 

A Midrás szerint azonban halachákra tanitotta katonáit, mielőtt közölte velük, hogy aki fél – hazamehet. Vagy –mondja egy másik Midrás – magas zsoldot adott nekik, előre, hogy csak életmentéssel és a foglyok kiszabaditásával foglalkozzanak és ne zsákmánnyal.

 

       Ábrahám legyőzi a négy győztes királyt, miután éjszaka ütött rajtuk – amihez azok nem voltak szokva. Ez a mai napig is be van épitve az izraeli hadsereg stratégiájába – mig az arabok csak nappal szoktak harcolni, nem kedvelik a sötétséget. Nemcsak legyőzi őket hanem a határon túlra veti öket vissza, Damaszkusz közelében és kiszabaditja a fogoly népséget, köztük Lótót és családját.

 

A foglyokat és a zsákmányt ünnepélyes keretek között adja át Ábrahám Szodoma királyának, majd elhárit minden jutalmat, mondván hogy még egy cipőfűzet sem fogad el, nehogy (a népek) azt mondják, hogy az ő számlájukra gazdagodott meg Ábrahám. Azonban szövetségeseiről nem feledkezik meg: Oner, Eskol és Mámre, akik vele mentek a harcba, meg kell hogy kapják részüket, vagyis legalább kiadásaik visszatéritését, "amit ettek a fiuk".

 

    Rási a Midrás nevében azt mondja hogy Ábrahám emlitett három szövetségese, nem vett részt aktivan a harcban, hanem a hátországban maradtak és őrizték az őrizendőt. Innen alakult ki aztán az a zsidó szokás, ami Dávid királyunk öntött formába: Aki részt vesz a harcokban és aki a hátországban szolgál ("Őrzi az edényeket") – egyenlően kap a zsákmányból (1. Sámuel, 30, 24).

 

                                                   ***

          Ábrahám szabadcsapatának fegyverzetéről nem tudunk majdnem semmit. Ez a "majdnem" egy talmudi legenda, amely egy prófétai versre alapozva elmondja, hogy Ábrahám katonái homokot szórtak az ellenségre – ami a levegőben nyilakká vált (Táánit 21, a). Ha ezzel fegyverezte fel Ábrahám katonáit – nem volt szükében municiónak, hiszen homok mindenütt van.

 

   Ábrahám katonáiról nem esik több szó az Irásban. Amikor Abimelech filiszteus király pásztorai elveszik az ősatya által fúrt kutat – Ábrahám nem használ erőszakot, hanem szép szóval próbálja jogait érvényesiteni. Ebből is azt látjuk, hogy az itteni háboru csak a foglyok kiszabaditására szolgált és nem volt "imperialista", hóditó háboru .

 

   Szakaszunk végén Ábrahám körülmetéli magát – isteni parancsra. Ettől fogva minden zsidó gyereket nyolc napos korában metélnek körül.

 

     A  midrás elmondja, hogy Ábrahám hezitált és tanácskozott barátaival és szövetségeseivel, Ánér, Eskol és Mámreval. Az első kettő lebeszélte. Mondá neki Ánér: Mi jut eszedbe? Már száz éves vagy, most akarsz magadnak fájdalmat okozni?!

 

Eskol ráduplázott: meg akarod magad jelölni a népek között?! (Hiszen ha körülmetéled magad – a nyilasok fogják tudni, hogy zsidó vagy!). Velük szemben Mámre ellenkező véleményt nyilvánitott és rábeszélte Ábrahámot, hallgasson Isten szavára. Ezt mondta "Istened aki segitségedre volt a tüzes kemencében, az éhinség idején és a királyokkal vivott harcban és most kéri töled ezt a csekélységet hogy metéld körül magad – és te nem vagy hajlandó megtenni?"

 

Mi volt Mámre jutalma? Az hogy Isten az ő ligetében jelent meg Ábrahámnak (a következő szakasz elején).