HETI SZAKASZ CHASZID SZEMSZÖGBŐL - VÁETCHÁNÁN 2014                                                      

 

 

VAN MENTSVÁRUNK

 

„Ekkor Mózes kijelölt  három menedékvárost - - - -hogy oda fusson, aki embert ölt." (5Mózes 4,41–42)

 

     Heti szakaszunkban a Tóra beszél a menedékvárosokról, melyeket Mózes kijelölt. Ezek arra voltak hivatva, hogy befogadják azt, aki nem szándékosan kioltotta egy ember életét, és mentsvárként szolgáljanak a vérbosszút forraló rokonok ellen – addig is, amíg bíróság elé állítják.

 

    A Talmud tudtunkra adja, hogyan néztek ki és miként gondozták az utakat, amelyek egy ilyen menedékvárosba vezettek. Minden utat, amely a hat  menedékvárosba vezetett ,kötelező volt karbantartani, és útjelzőket kitenni, amelyekre az volt írva, hogy „MENEDÉK" (miklát). Ezeknek a tábláknak minden útkereszteződésen ott kellett lenni, és az utaknak kb. tizenkét méter szélesnek kellett lenniük, hogy a menekülő kényelmesen oda érhessen. (BT, Bava Bátra 100,b és Mákot 10,b)

 

   Mint tudjuk, a Tóra törvényei és utasításai örökkön örökké érvényesek és aktuálisak. Innen vezetődik le, hogy a menedékvárosok szellemi jelentősége fennáll ma is, annak ellenére, hogy fizikai értelemben ezek már rég megszűntek létezni. Vagyis: ma is van „menedékvárosunk", amely adva van, hogy bocsánatot nyerjen az ember  a„gyilkosságra" –szellemi értelemben.

 

   SZELLEMI „EMBERÖLÉS"

 

    Ilyen is van.

     Bölcseink szerint „a Tóra szavai befogadók" ( BT, Mákot,10 a), mint a menedékvárosok, amelyek definíciója, hogy „befogadják" (קולטים) az odamenekülő emberölőket. Míg  hat menedékváros befogadta a nemszándékos emberölőket  -  amíg a bíróság kivizsgálta ügyüket – addig a szellemi értelemben vett „gyilkos" saját magára van utalva, hogy megtérjen.

 

    De mit jelent a „szellemi gyilkosság"?

 

     Azt, hogy egy zsidó ember megszakítja a kapcsolatot élete igazi forrásával, a Tórával és parancsolataival, amelyek „életünk és napjaink hossza" (az esti imából). Vagyis aki vétkezett és áthágta a Tóra tilalmait, elvágta a szálakat, amelyek lelkét az élethez kötik. Ennek az embernek mondja a Tóra: Ne essél kétségbe! Ne mondj le életedről! Van menedék! Mindig lehet a Tórához (vissza)menekülni, és így elkerülni a büntetést!

 

    A kitaposott és karbantartott utak a menedékvárosokhoz arra utalnak, hogy a Tórához vezető út is rövid és könnyű. Az útjelző táblák azt jelzik, hogy az Örökkévaló mutatja a zsidó embernek az utat, amerre fordulnia kell, és jelzi: „menedék" –"menedék", "miklát – miklát" és "válaszd az életet"!(5Mózes 30,19)

 

   KIMENNI A KERESZTÚTRA

 

   Hogy érdemesüljünk az Örökkévaló egyenes útmutatására – nekünk is kell tenni valamit: kimenni a „keresztútra", ahol sok zsidó van, akik szellemileg  „embert öltek", vagyis elszakadtak életük forrásától – előállni mint egy élő útjelző, és hangosan közhírré tenni: „menedék – menedék", jobbra hajts az élet és a Tóra útjára! „Lássátok és érzékeljétek (szó szerint: "kóstoljátok"!), hogy jó az Örökkévaló!" (Zsolt 34,9)

 

     Mondhatná valaki, hogy nem akar kimenni a keresztútra, az élet sűrűjébe, mivel ott fennáll annak a veszélye, hogy valaki a nem jó irányt választja, és „balra" fordul. Ennek az embernek emlékeznie kell arra, hogy ez a feladata a világban, ez a küldetése – megmenteni akárcsak egy zsidót is és gondoskodni arról, hogy elérje a „menedéket".

 

    ÉRDEMES IGYEKEZNI

  

      Ismert Báál-Sém-Tov azon mondása, miszerint „egy lélek lejön erre a világra, leél 70-80 évet és mindez csak azért, hogy egy zsidónak szívességet tegyen; materiális vagy főleg spirituális, szellemi segítséget adjon".

 

    Érthető tehát, hogy érdemes kiállni az utca sarkára, a „keresztútra", hogy csak egy zsidót is megmentsünk, és közelebb hozzuk a Tórához!

 

 Úgy kell állni, mint egy fénylő tábla, még ha nem is látunk azonnali és nyílt eredményeket. Nekünk azt kell tenni ami a feladatunk és a többi az Örökkévaló dolga. Ő érdem szerint fizet nekünk, és nem marad adósa senkinek. Ő segít nekünk elmenekülni a vérbosszútól, ami nem más, mint a rossz ösztön, és azon van, hogy mindig az élet útját válasszuk.

 

(Likuté Szichot 2. kötet, 363. o.)