HETI SZAKASZ CHASZID SZEMSZÖGBŐL -RÖÉ  -2014

MIÉRT NEM ESZÜNK VÉRT?

 

     A vér fogyasztásának tilalmáról már többször beszéltünk, de a témának különböző aspektusai vannak. Szakaszunkban is megjelenik a tilalom, sőt itt a Tóra megerősíti a már eddig is többször megjelenő tilalmat, amikor azt mondja itt, hogy „légy erős, ne edd a vért, mert a vér a lélek…" (5Mózes 12,23)

 

   A kifejezés, illetve az aláhúzott felhívás, hogy „légy erős" (vagy légy állhatatos) – ami egy micvával kapcsolatban egyedi a Tórában –, felkelti érdeklődésünket: mi okból/célból tartotta a Tóra ennyire fontosnak aláhúzni a vér tilalmát?

 

   Rási, a Midrás alapján, két választ is hoz erre a kérdésre. Az első, rabbi Jehuda nevében, azt mondja, hogy miután belemerültek a vérivásba – szükséges volt a tilalmat súlyosbítani a „légy erős" által.

 

A másik válasz  Simon Ben Ázzájt idézi, aki azt mondta, hogy a súlyosbított tilalom a többi micvát célozza: „Ha a vér, amitől könnyű tartózkodni – mert az ember általában nem vágyakozik rá –, ilyen szigorú elbírálás alá esik, akkor a többi micve még sokkal inkább". (Kál váchómer)

 

     NEGYVEN ÉV UTÁN

 

     Az első válasz úgy néz ki, hogy logikusabb és jobban értelmezi a kapcsolatot a vérivás és a „légy erős" felhívás között: mivel Izrael fiai „belemerültek", vagyis beleszoktak, hozzászoktak a vér élvezetéhez – szükségesnek mutatkozott az erősítés, a tilalom aláhúzása, hogy hagyjanak fel ezzel a rossz szokással.

 

    Ezzel együtt meg kell mondanunk, hogy ez a magyarázat is „sántít". Először is már korábban, kb. negyven évvel ezelőtt, a tóraadás idejében, meg lett tiltva a vér élvezete, és ott nincs az itteni „erősítés". Ezen felül nehéz feltételezni, hogy az elmúlt negyven év alatt nem volt a Tóra figyelmeztetéseinek semmi foganatja, és a zsidók ennyire a vér „hívei"maradtak..

 

    NINCS VITA

 

    Ezért hozza Rási a másik értelmezést is, amely szerint a „légy erős" nem vonatkozik a vér tilalmára; az nem szorul külön erősítésre, mivel az emberek nem vágyakoznak utána. Hanem? Utalnia kell a többi micvára, az „annál inkább" elve alapján. Vagyis, mint Ben Ázzáj mondja: „Az Írás figyelmeztetni jön, mennyire kell ügyelni a  micvák szigorú betartására".

 

    Ezzel együtt nincs kizárva, hogy a kettő között nincs vita, már ami a valóságot illeti. Vannak emberek, akik nem vágyakoznak a vér után, hanem egyenesen undorodnak tőle, és vannak, akik „elmerülnek a vér élvezetében", vagyis különböző okokból használnak vért, akár orvosi okokból vagy akár azért, mert abban a hitben vannak, hogy az segíthet, mint egy amulett.

 

    KÉT FOKOZAT

 

     Ez a kétféle értelmezés két fokozatot jelez az istenszolgálatban. A  belső, szellemi  jelentősége a vér-használat tilalmának, megtisztítani az ember lelkét az állati ösztönöktől. Az első fokozat a lélek „tisztításában" akkor van, amikor az ember még ott tart, hogy „elmerül a vér élvezetében". Az ember állati ösztöne erős és működik, és az embernek erőt kell vennie magán, vagyis „erősnek kell lennie", hogy megzabolázza szenvedélyes vágyait.

 

Ezután érkezik el a második fokozathoz, ahol már „nem kívánja a vért", vagyis az állati ösztön már nem merül el és nem vágyakozik a világi dolgok iránt. Ebben a fejlődési szakban azért kell erősnek lennie, hogy megerősödjön a parancsolatok betartásában; hogy egyre feljebb és feljebb menjen a Tóra és a micvák tanulásában, elsajátításában és gyakorlásában, amíg a világ dolgai eltörpülnek a szemében, és a lelke az isteni fényben ragyog.

 

  (Likuté Szichot, 14. kötet, 45. o.)