A HETI SZAKASZ CHASZID SZEMSZÖGBŐL  -  ÉKEV - 2014

                                     A SIVATAG = GALUT

 

„…a nagy és félelmetes sivatagban ,tüzes kígyók és skorpiók között, szomjas földön, ahol nincs víz…" (5Mózes 8,15)

 

    Mielőtt elfoglalnák Kánaánt, Izrael fiainak át kellett menni a nagy sivatagon, amit az Írás (lásd fent) úgy aposztrofál, mint valami félelmetes és szörnyű dolgot. Ez a részletes ismertetése a pusztaságnak nemzedékekre szóló tanulsággal szolgál, és vezet bennünket mindennapi életünkben.

 

A nagy és félelmetes sivatag, a zsidóság száműzetését jelképezi, a hoszu galutot amelyben leledzünk évezredek óta – egészen a megváltásig. A részletek, amelyekkel a Tóra leirja a pusztaságot, a galut mibenlétére, „minőségére" és okaira utalnak. Innen adódik, hogyha tudjuk az okokat – könnyebb nekünk javítani a javítandót, és így érdemesülni a megváltásra.

 

A GALUT KIVÁLTÓ OKAI

 

     A sivatag – egy olyan hely (mondja Jeremiás prófétánk – 2,6), „ahol ember nem lakik", és ezért frappáns a hasonlat a galutra, ahol Izrael népe senyved a gojok között. A sivatag egy óriási terület, sokkal nagyobb, mint a lakott terület; a népek is sokkalta többen vannak, mint a  zsidók, sőt még a zsidók körében is sokkal több azok száma, akik – egyelőre – nem tartják be a Tóra törvényeit.

 

   Sugallja nekünk a Tóra, hogy maga az a tény, hogy a sivatagot nagynak látjuk, ez az első oka a galutnak. Ha a világot és a népeket nagyra tartjuk – nagyobbnak mint a zsidóságot –, ez lehetőségét képezi annak, hogy a világ eluralkodjon rajtunk. Egy zsidó embernek mindig is emlékeznie kell az ünnepi ima szövegére, amely úgy szól, hogy „Te választottál ki bennünket minden nép közül… és felemeltél bennünket..." – és ebben a tudatban, hogy a zsidó nép  feljebb van minden más népnél – a zsidó ember ragaszkodik az Örökkévalóhoz és Tórájához, és ebben az esetben a galut, vele szemben, érvényét veszti. 

 

  FÉLELEM ÉS „FORRÓ MÉREG"

 

       További lépcső lefele, a galut bugyrába a „félelmetes" jelzőben fejeződik ki. Ez a goj világtól való félelem. A galut és a velejáró bajok tornyosulnak és a zsidón egyszerre csak pánikhangulat vesz erőt. Fél – nehogy a goj észrevegye, hogy ő istenfélő és betartja a Tóra parancsolatait. Szégyelli a mezuzát az ajtaján, és attól tart, hogy bajt hoz rá, pedig éppen az védi a zsidó lakásokat.

Ez a félelem, ami elkíséri a zsidót otthon, a négy fal között is – elmélyíti és fokozza lelkén a galut (el)uralkodását.

 

   Ez a fokozatos eltörpülés okozza a harmadik állomást a lefelé menetben: a mérges kígyó. Erre mondták, hogy mérge – „forró". Ez arra mutat, hogy a goj világnak sikerült a zsidó embert megfertőzni lelkesedéssel idegen dolgok iránt, érdeklődést  kelteni a világ hamis élvezetei iránt, ami automatikusan csökkenti érdeklődő lelkesedését a szentség iránt.

Innen már nincs messze a „száráf", a tüzes kígyó, a negatív lelkesedés, amely „eléget" minden felbuzdulást a szentség felé.

 

 Még ennél is rosszabb a "skorpió", amire az mondják, hogy „mérge hideg" (BT, Bava Kamma 17a). Ez  a nemtörődömség,  a hűvös közömbösség. Ez rosszabb, mint a „forró méreg", mivel lelkesedést, akár rossz irányba, meg lehet fordítani és pozitív irányba terelni. Azonban, amikor az ember élettelen, hideg és közömbös minden irányba, mint a skorpió – akkor nagyon nehéz őt felébreszteni.

 

    SZOMJUSÁG – VIZ NÉLKÜL

    

    Ebben a helyzetben eljuthatunk oda, ahol a helyzet úgy definiálódik, hogy az „szomj – víz nélkül". Van úgy, hogy az Örökkévaló felébreszt a zsidó emberben egy bizonyos vágyódást, „szomjat" valami zsidó dolog iránt – de mivel olyan messze van mindentől, „nincs víz" (ami a Tóra szinonimája) és az ember azt sem tudja, mi után szomjúhozik, mi hiányzik neki.

Ez a galut teteje. Ennél mélyebb pont már nincs.

 

   Amikor mindennek tudatában vagyunk, és őrizkedünk már az első fázistól – hogy a világnak nagy jelentőséget  tanusitsunk–, akkor elhagyjuk a galutot, és jön a megváltás, minél hamarabb.

 

(Likuté Szichot, 2. kötet, 372. o.)