VÉGÉT JÁRJA A PUFAJKA-CSOKNYAK URALOM A  SIPUCCÁBAN?

 

HEISLER NYILT VITÁRA

 HIVJA KI ZOLTAIT

 

ELŐZMÉNYEK: HEISLER ANDRÁS, A VOLT MAZSIHISZ ELNÖK, AKIT ZOLTAI GUSZTÁV PUCCSAL BUKTATOTT KI -AZ EGYETLEN ELLENJELÖLTJE AZ "ÖRÖKÖS" ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓNAK A BZSH VEZETÉSÉRE* ZOLTAI, AKI NINCS SZOKVA ELLENJELÖLTEKHEZ – HIR SZERINT MOST ELNÖKNEK JELÖLTETI MAGÁT FELDMÁJER VAGY STREIT  ELLENÉBEN

 

             BUDAPESTI TUDÓSITÓNKTÓL

 

       Elöször a magyar zsidó közéletben: Heisler András nyilt vitára hivta ki Zoltai Gusztávot, a Mazsihisz ügyvezető igazgatóját és egyuttal diktátorát. A kettő – jelölt a májusban sorra kerülő választásokon – a Bzsh ügyvezetó igazgató tisztjére.

 

    Heisler levele önmagáért beszél. Tessék elolvasni:

 

Nyílt levél  Zoltai Gusztáv Úr,

a BZSH ügyvezető igazgatója

részére

 

 

 

Tisztelt Zoltai Úr!

 

A Budapesti Zsidó Hitközség Jelölőbizottságának 2011. április 28-i döntése értelmében az ügyvezetői igazgatói posztra Zoltai Gusztávot és Heisler Andrást jelölték.

 

Sok ciklust követően a BZSH képviselőtestülete ezzel először kap lehetőséget a tényleges választásra. Függetlenül az erőviszonyoktól és az esélyektől, a zsidó közélet demokratikus működése szempontjából ezt mindenképpen örvendetesnek tartom.

A zsidó közélet felé történő nyitottság és a BZSH új képviselőtestületének informálása érdekében nyílt vitára hívlak, melynek témája a magyarországi zsidóság jelene és jövője. 

 

A vita helyszínéül a Bálint Házat javaslom. A vitát – tekintettel a választás közeli időpontjára – május első hetében kellene lebonyolítani. Elfoglaltságaidra tekintettel a számodra megfelelő időponthoz alkalmazkodni fogok, bármely késő délutáni, vagy kora esti időpont számomra megfelel.  Moderátornak egy a közösségünkhöz közel álló újságírót, vagy köztiszteletben álló személyt lenne célszerű felkérni.

 

Tisztelettel várom válaszodat.

 

 

                                                                                    Budapest, 2011. május 1.

 

Üdvözlettel

 

Heisler András

                                                                 *

  EDDIG HEISLER LEVELE AMIT TEGNAP ESTE, A SZOMBAT KIMENETELE UTÁN KÜLDÖTT EL SIPUTCAI TUDÓSITÓNK (ÁLLÁSA KOCKÁZTATÁSÁVAL).

 

  BORITÉKOLJUK: ZOLTAI NEM FOGJA VÁLLANI A NYILT VITÁT (NINCS HOZZÁSZOKVA) ÉS AZT FOGJA ÁLLITANI HOGY (MÉG) NEM KAPTA MEG HEISLER LEVELÉT, AMI ÁPRILIS 29-ÉN IRÓDOTT ÉS LETT ELKÜLDVE, DE – NEM TUDNI MIÉRT – MÁJUS ELSEJÉRE VAN DATÁLVA.

 

  KÖZBEN ZOLTAI AGYTRÖSZTJE (BÉLISTÁS JOGÁSZOK ÉS EGYÉB ÉJCE-GÉBEREK) MEGFESZITETTEN DOLGOZNAK: VALAMIT KI KELL TALÁLNIUK, HOGY HEISLER NE LEHESSEN ZOLTAI ELLENJELÖLTJE.

HA EZ NEM SIKERÜL – HIRLIK – AZ ÖRÖKÖS ÜV.IG. MOST ELNÖKNEK FOGJA JELÖLTETNI MAGÁT, VAGY FELDMÁJER, VAGY – HA EZ SEM MEGY – STREIT ELLENÉBEN.

 

   Az elnök, a legendás Csoknyak, egyelőre a nevető harmadik szerepét tölti be. Feldmájer meg van győződve, hogy mindenképpen elnök marad,  hogy Trianon revizióját sikerüljön nyélbeütnie, bazilikai beszéde alapján...

 

    Közben pénteken megjelent a Szombatban egy háttér-cikk, amely a legutóbbi történéseket foglalja össze:

 

Heisler is jelölt – Zoltai kihívója

 

A Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatói posztjáért az a Heisler András is ringbe szállhat a hitközség jelölőbizottságának döntése szerint, akinek BZSH és MAZSIHISZ-küldötté választását sokak gyanúja szerint jogtalanul akadályozták meg.

A MAZSIHISZ és a Budapesti Zsidó Hitközség központi jelölőszervei április 28-án, csütörtökön döntöttek arról, kik közül választhatnak majd a küldöttek a budapesti és az országos szövetség küldöttgyűlésén. A BZSH ügyvezető igazgatói posztjáért az a Heisler András is ringbe szállhat a hitközség jelölőbizottságának döntése szerint, akinek BZSH és MAZSIHISZ-küldötté választását sokak gyanúja szerint jogtalanul akadályozták meg.

Mint korábban megírtuk, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) Választási Bizottsága nem igazolta Heisler András megszerzett képviselői mandátumát, arra hivatkozva, hogy a Dohány utcai körzetben elöljáróvá, Lágymányoson pedig a BZSH és a Mazsihisz képviselőtestülete tagjává választották.

 

Miután Heisler András (aki korábban a Mazsihisz elnökeként amiatt kényszerült távozásra, mert lemondásra szólította fel Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgatót), lemondott Dohány utcai elöljárói posztjáról, megismételt választást tartottak a lágymányosi körzetben, ahol ismét képviselőjének választotta őt a helyi közösség.

A BZSH elöljáróságának válasza nem késett sokáig: április 12-én kelt levelében Streit Sándor elnök és Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató arról a döntésről tájékoztatta a lágymányosi körzetet, mely szerint nincs mód jelenleg új választások kiírására.

A BZSH ügyvezető igazgatójáé az egyetlen tisztség, amelyet a jelenlegi szabályozás szerint nemcsak közgyűlési küldöttek tölthetnek be, ezért indulhat Heisler. A posztért induló másik jelölt a jelenlegi ügyvezető, Zoltai Gusztáv, aki sok-sok év után kap egyáltalán ellenfelet. A BZSH elnökségéért viszont csak egyetlen jelölt, Streit Sándor indul.

A BZSH-Mazsihisz tisztségviselőinek megválasztására májusban kerül sor.
 

      MOST ZOLTAI VÁLASZÁRA VÁR A KHILE, AMIT MÁR BORITÉKOLTUNK FENTEBB.

הבדלה במוצאי שבת

 

AKI ELKÜLÖNITI  A ZSIDÓKAT A NÉPEKTŐL

 

 

A SZOMBAT (VAGY ÜNNEP) KIMENETELE UTÁNI IMÁBAN EZT A BETOLDÁST MONDJUK, (AZ IMAKÖNYVBEN MEGJELÖLT HELYEN):

 

"Te ajándékoztad  nekünk Tórád ismeretét, és megtanitottál bennünket, hogy általa teljesitsük akaratod törvényeit. Különbséget tettél, örök Istenünk, a szent és a hétköznapi között, a világosság és a sötétség között, úgy mint Izrael (a zsidók) és a népek között, valamint a hetedik nap (a szombat) és a hat munkanap között. Atyánk, királyunk, hadd kezdődjenek a ránk következő napok békességgel, minden bűntől mentesen, megtisztulva minden vétektől, félő tiszteletedhez ragaszkodva".

 

Vagy, héber eredetiben:

 

אתה חוננתנו למדע תורתך, ותלמדנו לעשות חוקי רצונך. ותבדל ה' אלוקינו בין קודש לחול, בין אור לחושך, בין ישראל לעמים, בין יום השביעי לששת ימי המעשה. אבינו מלכנו החל עלינו  הימים הבאים לקראתנו לשלום, חשוכים מכל חטא, ומנוקים מכל עוון, ומדובקים ביראתך.

 

   

 UTÁNA OTTHON, ELMONDJUK A HÁVDÁLÁ IMÁT,  GYERTYAFÉNYNÉL, POHÁR BORRA ÉS ILLATOS FÜSZERRE, AMELY IGY SZÓL:

 

 

                                    

    "ÁLDOTT VAGY TE, ÖRÖK ISTENÜNK, A VILÁG URA, AKI ELKÜLÖNITI A SZENTET A MINDENNAPITÓL; A VILÁGOSSÁGOT A SÖTÉTSÉGTŐL; IZRAELT (VAGYIS A ZSIDÓKAT) A NÉPEKTŐL, ÉS A HETEDIK NAPOT (  A SÁBESZT) A HAT MUNKANAPTÓL. ÁLDOTT VAGY TE ÖRÖKKÉVALÓ, AKI ELKÜLÖNITI A SZENTET A MINDENNAPITÓL!" (A forditás a Sámson Imája cimü imakönyv alapján, 322 oldal).

 

    Héber eredetiben ez igy hangzik:

 

"ברוך אתה ד' אלוקינו מלך העולם המבדיל בין קודש לחול, בין אור לחושך,

בין ישראל לעמים,

 בין יום השביעי לששת ימי המעשה,

ברוך אתה ד' המבדיל הין קודש לחול"!

 

 KELLEMES BIZTONSÁGOS ÚJ HETET

 KIVÁNUNK KEDVES OLVASÓINKNAK

                                             שבוע  טוב!

HOGYAN LEGYÜNK ZSIDÓK, HAMÁR ANNAK SZÜLETTÜNK?(11)

 

    PÉNTEK ESTI GYERTYAGYUJTÁS – NŐKNEK  

 

  MA – 19.32 – KÉSŐBB TILOS, MERT  MÁR BEJÖTT A SÁBBÁT

    

A szombatfogadó, péntekesti gyertyagyujtás, a zsidó nők privilégiuma, előjoga. EZ a három specifikus női micva egyike és a szombat fényei idillikus békességet árasztanak a zsidó házakban. Ez a jó zsidó házasság – egyik – titka és ezért irigylik mások a zsidó nőket.

 

   A Halacha előirásai szerint férjes asszonyok gyujtanak gyertyát  - (zsidó!) férjük jelenlétében. Haszidoknál szokás, hogy  hajadon lányok is gyujtanak gyertyát – egyet – mihelyt el tudják az áldást mondani. Férjes asszony két gyertyát gyujt, vagy többet, aszerint hogy hány gyereke van.

 

  A sábbát fényei nem férnek össze a rádió hangjával és/vagy a tévé villogásával. Ez két  homlokegyenest ellenkező médium. Péntek este kizárjuk házunkból a külvilágot és szellemi életet élünk a szombat fényei mellett.

Tehát ma estefelé – 19 óra 32 perckor (vagyis 2 perccel fél nyolc után, a háziasszony meggyujtja a gyertyákat és elmondja az áldást:

 

   BÁRUCH ÁTÁ ÁDONÁJ, ELOHÉNU MELECH HÁOLÁM, ÁSER KIDSÁNU BÖMICVOTÁV VÖCIVÁNU LÖHÁDLIK NÉR SEL SÁBÁT KÓDES.

 

HÉBER ERDETIBEN:

ברוך אתה ד', אלוקינו מלך העולם, אשר קדשנו במצוותיו וציוונו להדליק נר של שבת קודש.

Magyarul:  Áldott vagy te, örök Istenünk, a világmindenség ura, aki megszentelt bennünket parancsolataival és meghagyta, hogy meggyujtsuk a szent szombat fényeit.

 

          SÁBBÁT SÁLOM  * שבת  שלום

 

 

Szerk. üzenetek:

Imoan-nak: Feltettél egy fontos kérdést, amire nem értünk rá Peszách előtt válaszolni és a mail elveszett. Kérünk, küldd el a kérdést még egyszer és csatold mail cimedet. A szerk.

 

Többeknek: Gyalázkodó maileket és névtelen "véleményeket" nem közlünk. Aki választ akar kérdésre – küldje el nevét, cimét, telefonját és mail cimét

 

 

HOGYAN LEGYÜNK ZSIDÓK?

 

VENDÉGOLDAL(*)

 

Radnóti Zoltán /Szombat/ 2011. április 18.  

 

 Szülessünk-e zsidónak, tanuljunk-e zsidónak

 vagy érezzünk-e zsidóként?

Hogy megérezzük a zsidó lélek érzékenységét és történelmünk mélypontjain is érzett feltétlen bizalmát és örömét az Örökkévalóban, bele kell képzelnünk magunkat abba az érzésvilágba, miáltal kijelentették, hogy az egész tavasz azért ilyen csodálatos, szabadsággal teli és mindig vidám, mert a zsidó nép ekkor jött ki a szolgaságból és ekkor lett szabad nép! Hitték és tudták, hogy azóta a világ is velünk örül ebben a hónapban. Megkapta az emberiség a tavaszt és a virágnyílást, s mi természetesen ünneplünk.  

 
Pészáh a kérdések ünnepe, s hónapja, niszán, a kérdések hónapja. Kérdéseket szeretnék feltenni Nektek is, önmagamnak is. Ha meg tudjuk válaszolni, közelebb kerülünk a zsidóság, esetleg saját zsidóságunk megértéséhez is.

 

Bele lehet-e tanulni az érzelmekbe, vagy bele kell születni? Lehet-e egységes a zsidó nép legalább egy pillanatra, vagy ez naiv álom? Vannak-e mindenki által elismert vonatkoztatási normák? Talán a teremtéstörténet? Vagy az ősatyák élete.

A legutolsó felvetésből sajnos hamar kiábrándulunk, hiszen rabbi Slomo Jicháki (Rási 1040-1105) a leghíresebb Tóra- és Talmud kommentátor legelső – és nem is triviális – kérdése a Tóra könyveihez: „Mit keres ez az egész Mózes első könyve (benne a teremtéstörténettel, az ősatyák és ősanyák csodálatos életével, ám szinte parancsolat nélkül) a Bibliában? Hiszen a zsidó nemzet története a törvényadással, azaz a kivonulás pillanatával kezdődik el, ami bizony a második könyvben van.” Ha odalapozunk a citált helyhez (Mózes II. 12. fejezet), látjuk, hogy az első „nekünk” szánt parancsolatban megkapjuk a „zsidó naptárrendszert”, és ezzel a ciklikus ünnepi rend alapját (ti: „ez a hónap legyen nektek minden hónapok kezdete”). Azaz Rási utal rá: törvény mindenek felett, azaz az előtte lévő részek nem feltétlenül releváns részei a zsidó történelemnek.

Kicsit cinikusan azt is kérdezhetnénk, kit érdekel Ádám, Noé, Ábrahám, Izsák, Jákob vagy József kalandos, izgalmas és néhol romantikus élete? A zsidóság, mint nép nem épül belőle, legfeljebb az egyén. És mégis benne van az első könyvben. Hogy miért? Háááát, mert a Teremtő így rendelte, és a viselkedésnormákból (pl. beteglátogatás) is lehet tanulnunk.

Érzelmek vagy értelem?

Ez a költői kérdés már magában hordozza a zsidó nép egyik legmakacsabb ellentmondását, ami mégis az egyik legerősebb kohéziós erő lett: az egyén és a nép állandó egymásnak feszülését. Az individuum hatalmát, spiritualitását és fejlődését vagy a közösséget egybetartó törvényt kell támogatniuk a zsidó nép vezetőinek?

Talán mérlegeljünk? Vizsgáljuk meg, mi a fontosabb a túlélésben? Mi segítette a zsidó népet? Patikamérleggel? És ki fogja majd ezt a mérleget?
Igen, erről szeretnék most írni! És arról, hogy ezzel együtt mit is jelent az egyénnek és a közösségnek a tavasz és benne a pészáh szabadságélménye. A szabadság és szabadságélmény.

Itt a tavasz.

Az évszakköszöntő könyv Eszteré. A tekercsben (megilá) az öröm négyfajta kifejezését találjuk leírva egymás után, bemutatván, hogy mit éltek át a zsidók a megmenekülés pillanatában: „orá” – fény, „szimhá” – öröm, „szászon” – ujjongás, „jekár” – bőség (Eszter 8.16). Amikor purimkor felolvassuk ezt a részt, akkor ezeket a szavakat az egész közösség együtt mondja, ezzel is kifejezve a fontosságát a közösségi érzésnek és érzelemnek.

Sőt! E mélyről jövő öröm-vágy négy szavát minden szombat este – a hávdálá szertartás alkalmával – elismételjük, hogy ezzel erősítsük a reményt a ránk köszöntő hétre. A hagyomány (minhág) szerint a gyertyát ezeknél a szavaknál magasba emeljük, hogy mindenkinek (akár az analfabétáknak is) feltűnjön, hogy itt valami nagyon fontos hangzik el.

Purim és pészáh között pontosan egy hónap telik el. A naptárrendszer folytonossága arra is tanít, hogy a purim vidám szentsége egyesüljön a pészáh magasztos szentségével, és a Tóraadás ünnepén megérezzük mindkettőt. „Orá” – fény, „szimhá” – öröm, „szászon” – ujjongás, „jekár” – bőség. Ám ez már a misztika szintje…

Bár ismét előkerül a régi duett, az érzelmek és a törvény találkozása.

Ebben az érdekes szimbiózisban, niszán hónap – a pészáh hónapja – különleges szereppel bír: a zsidó törvénykezés (háláhá) szerint a hónapnak minden napja ünnepnap (sic!). Ez egy döntvény, és a rabbinikus alapelveknek nagyon fontos szerepe volt a zsidó hagyományban, hiszen azok aktualizálták a tórai törvényeket. Miért különleges ez a hónap? Mert nagyon zsidó.

Ez Dávid király hónapja, ez a megváltás és így a messiás hónapja. Ebben a hónapban nem mondjuk el naponta a szomorúsággal teli bűnvallomás (táhnun) imát. A régi hászid világban sok helyütt ebben a hónapban minden nap szombati ruhát és strájmlit vettek fel. Minden nap ünnepi lakomát (szeudát micvá) tartottak, hangsúlyozva ezzel is, hogy niszán hónap minden napja valóban ünnepnap.

Éreznünk kellene valamit a levegőben? Különlegessége van ennek a tavaszi hónapnak? Azt is gondolhatnánk, hogy mindaz, amit érzünk, csupán a tavasz illata. A tavasz szabadsággal teli, a tavasz mindig vidám és felszabadít rengeteg kötöttségtől.Talán ez lehet az egyik oka, hogy a zsidó nép tavasszal jött ki az egyiptomi fogságból? Érezték, hogy menniük kell?

 

Nem! Éppen ellenkezőleg!

Hogy megérezzük a zsidó lélek érzékenységét és történelmünk mélypontjain is érzett feltétlen bizalmát és örömét az Örökkévalóban, bele kell képzelnünk magunkat abba az érzésvilágba, miáltal kijelentették, hogy az egész tavasz azért ilyen csodálatos, szabadsággal teli és mindig vidám, mert a zsidó nép ekkor jött ki a szolgaságból és ekkor lett szabad nép! Hitték és tudták, hogy azóta a világ is velünk örül ebben a hónapban. Megkapta az emberiség a tavaszt és a virágnyílást, s mi természetesen ünneplünk.

Ez az élmény átszivárgott a gyakorlati törvénykezés szintjére is. A talmud bölcsei határozottan kiemelték a pészáh (szabadságünnep) kósersági törvényeit az összes törvény közül. Nincs megengedett fogyasztható minimuma (aszur bemasehu) a kovászosnak, szemben pl. a disznóhússal vagy a vérrel (de erről az utolsó kettőről kérdezzék meg a rabbijukat!). A háláhá azt mondja, már a „valami” is kovászossá teszi a pészáhunkat. Nincs apelláta! Vagy fekete vagy fehér! Ilyen a szabadságélmény is. Nincs kicsi szabadság vagy nagy szabadság! Ahogy egy morzsaszem képes tönkretenni a pészáhunkat, akképpen tudja ez a morzsa lerombolni egy ember vagy egy közösség életét.

Ahogy körbetekintünk a barátainkon, láthatjuk, hogy ha ne adj’ Isten elválnak, ott általában nincsenek óriási események, hanem tucatnyi apró fájdalom, figyelmetlenség, megbántás, sok apró morzsa. Ezek teszik tönkre az életet, az együttélést.

Az igazi megszabadulást (majd megváltást) megelőzi, amikor gyertyafénynél megkeressük ezeket a morzsákat. Ám ez kevés, hiszen fel is kell ismernünk s utána nyílt tűzön el kell égetnünk, majd végérvényesen meg kell szabadulnunk tőlük. Ahogyan pészáh előtt, bölcseink rendelete alapján, mi is ezt tesszük kenyérdarabkáinkkal is.

A haszid mozgalmak általában igyekeztek a törvény négy értelmezése közül az allegorikust elővenni, ezzel is segítve a törvényben kevésbé jártas híveik eligazodását a háláhá és az ággádá útvesztőjében. Nem véletlen az elmúlt évszázadokban a haszid irodalom népszerűsége. Hiszen irányt mutat és lelki támogatást ad a lehető legegyszerűbb módon (és ekkor elegánsan fogalmaztam).

Az egyik leghíresebb rebbe, a karlini rebbe teszi fel az egyszerű és költői kérdést: „és hogyan égeted el?” Természetesen meg is válaszolja: „a tűzzel, ami a szívedben van, az istenszolgálat lángoló lelkesedésével”.

Ezt az elvet a 21. század nyelvezetére lefordítva lelkesedésnek nevezném. Ha azt keresem, hogy a zsidóságban, illetve a szentségben mit tehetünk, akkor a válaszom is egyszerű: néha egy egész kicsiny dolog különlegessé teheti az embert. Hiszen ismerünk több száz embert, de csak egyet-kettőt szeretünk igazán. Mi van nekik, ami különleges? Ez a „valami”. Ez egy picike dolog, de ettől lesz valaki a „kiválasztott”.

Egész niszán hónapban, de leginkább pészáhkor, ez a lelkesedés és kötődés különösen erős. Érezni kell a kapcsolatokat! Egész hónapban ünnepel a zsidó nép és a világ is. Talán a szívünk is másképpen ver, mert lelkesek vagyunk.
 

                              * * *

Bele kell, hogy szülessünk, vagy megtanulható ez a rajongó érzés? Egyáltalán, kell-e a zsidósághoz született vagy tanult rajongás, ez a tűz?

Egy rabbi visszaemlékezésében olvastam, hogy gyermekkorában (a ’30-as, ’40-es évek Berlinje, majd New Yorkja), amikor szüleivel, testvéreivel együtt ültek a széder-asztalnál, akkor rabbi édesapját a Világ Királyának látta és érezte. Apja mindig ezzel kezdte a széderestét: „Gyermekeim, ezen az éjszakán mi mindannyian angyalok vagyunk és hercegek vagyunk. Ezen az éjszakán mindannyian az Örökkévaló asztalánál ülünk, és az ő vendégei vagyunk.” A gyereknek ragyogtak a szemei… az Isten asztalánál ülhetnek.

Láthatjuk, érzelmek és a lelki intenció (káváná) találkozása kell ehhez az ünnephez, ehhez az élményvilághoz. Állítom, a rajongás közvetett módon megtanulható.

 
A szerző a Károli Gáspár téri Bét Sálom zsinagóga rabbija

 (*) A szerk. megjegyzése:

 

1)    A lágymányosi rabbi cikkét, amely erev Peszachkor jelent meg – érdekessége miatt közöljük. Felteszi a releváns kérdéseket de a sok szóvirág között elvész válasza.

     

 Zsidónak születni kell? A válasz – igen.

     Lehet- e "zsidónak tanulni"? Igen – ha valaki a halacha alapján, kompetens bét-dinnél betér és betartja amit magára vállalt. Enélkül nincs zsidóság.

      Lehet-e zsidóként "érezni" egy gójnak? – egyszerüen képtelenség; ilyen "zsiráf" nincs a jó Isten állatkertjében.

 

2)    A héber nyelv megkülönbözteti a Vájómer és a Vájdábér igéket. Aki "Omér" – az mond is valamit. Aki "mödábér" – az csak beszél, de nem mond semmit.

 

      Kérjűk olvasóinkat, irják meg nekünk 5-6 mondatban, mit mond a lágymányosi rabbi ebben a cikkében (melynek cimét – rovatcimünket – kölcsönadtuk neki).

 

HETI SZAKASZ (2) Ködosim 2011

              A SÁÁTNEZ TITKAI

               Közreadja Glitsenstein Smuel Rabbi

 

A zsidóság  ősi törvényei és szokásai közül az egyik legrejtélyesebb a sáátnez tilalma. Legtöbben még a zsidók közül sem hallottak róla, vagy ha igen, azt sem tudják, mi az. A kósersági törvények szigorúan betartói közt is van olyan, aki tudomást sem vesz a sáátnezről.

 

Pedig a Tóra 613 parancsolata közt ezek azonos rangúak.

 

Mi a sáátnez?

 

A sáátnez a gyapjúból és lenből kevert szállal szőtt ruha viselésének tilalma. (Ha az öltözékünk egyik darabja tiszta gyapjú, a másik tiszta len, azt nem tilos együtt viselni.) A sáátnez  tiltása az 5Mózes 22:11-ben és a 3Mózes 19:19-ben található.

 

Más anyagok keverése nem lesz minősül sáátneznek.

 

A gyapjú ez esetben csak a bárányok és juhok gyapja, a teve gyapja nem számít, sem a moher, sem az angóra, sem a kasmír, sem az alpaka, sem a vikunya. A len is csak a len növényt jelenti, a kendert és a jutát nem. Az újrafelhasznált szálakban viszont már lehet

tiltott keverék.

 

A tiltó micva megtiltja a gyapjú és a len bármiféle keverését, tekintet nélkül arra, hogy egyazon ruhadarab különböző részei készülnek gyapjúból és lenből, vagy ugyanazon részei. A 100%-ban szintetikus anyagú öltöny is lehet sáátnez. Az amerikai jogszabályok a címkék esetében bizonyos lazaságot megtűrnek. Egy címke mögött, ami azt állítja, hogy 100%-os gyapjú az anyag, az igazság lehet akár 2%-nyi egyéb is. Ráadásul a címke szólhat csak az alapanyagról, és nem szól a bélésről vagy a rátétekről. A  szakértők szerint gyakrabban fordul elő európai ruhákban a sáátnez, mint az USA-ban vagy Kanadában készült ruhákban.

 

A tiltás nem csak öltönyökre, kabátokra, szoknyákra és nadrágokra érvényes, hanem bármiféle öltözékre, zoknira, pizsamára, kesztyűre, nyakkendőre is.

 

Ugyancsak tilos olyan ruhát viselni, amin valami rátét, mondjuk egy bojt, ami a testet nem érinti, sáátnez.

 

Ugyanakkor nem tilos felpróbálni boltban olyan ruhát, amiről nem győződtünk meg, hogy sáátnez-e vagy sem, kivéve, ha a címkéből világosan kiderül, hogy keverték a gyapjút a lennel, mert akkor tilos.

 

Mire való ez a tiltás?

 

A sáátnezt tiltó törvény abba a kategóriába tartozik, ami chok néven ismeretes, tehát a meg nem magyarázható parancsolatok közé. Különféle  magyarázatok és lehetséges okok azért felmerültek már. Maimonidész szerint például a pogány papok viseltek gyapjúból és lenből készült vegyes öltözéket. A tilalom tehát azt célozná, hogy elkülönítse a zsidókat a pogány gyakorlattól. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a Szentély papjai kivételt élveztek a tilalom alól, s ebből született egy másik magyarázat, ami szerint a tilalom célja, hogy a szakrálisat megkülönböztesse a közönségestől. Egy másik, midrási jellegü magyarázat szerint Ábel vitt gyapjút áldozatként, Káin pedig lent. A vegyülés halálosnak bizonyult, Ábelnek az életébe került. Az ezoterikusabb magyarázat arra mutat rá, hogy mindennek van spirituális ereje. Ha mixeljük a dolgokat, ezek az erők megrontják egymást, és nem tudják kifejteni hatásukat.

 

A sáátnez mai ellenőrzői

 

A Tóra e két verséből és a mai ruhagyártás bonyolultságából született a sáátnezt ellenőrzök

nemzetközi szolgáltatása. Minthogy a címkékben nem lehet megbízni, más módja is kell legyen annak, hogy megbizonyosodjunk egy öltözék sáátnez voltáról. A választ mintavétellel

döntik el a vizsgálatot végzők a sáátnez-laboratóriumokban.

 

A mintavételt végzők megfelelő mintát vesznek a ruhából (hogy ne károsodjon), és megküldik a labornak. A laborban megvizsgálják sokszoros nagyítású (mono- vagy binokuláris) mikroszkóp alatt, és így a szálakat is azonosítani lehet.

 

Vannak laboratóriumok a legtöbb észak-amerikai zsidó közösség közelében, valamint,természetesen, Izraelben. Általában nem teljes időben működnek, de néhány nap alatt választ tudnak adni.Fogadnak mintát futárral és postán is. Ritkaság, hogy a labor ne tudná eldönteni, sáátnez-e valami vagy sem.

 

A szintetikus anyagok elterjedésével a sáátnez kétségkívül nem akkor probléma, mint volt. Azért problémának probléma maradt, különösen mert a ruhák

gyakran messze készülnek, egy részük itt, a másik részük egy másik országban. A fogyasztó tehát nehezen tudhat meg mindent egy ruha előállításáról, és hogy mi van benne. Új anyagokat is találnak fel, illetve anyagok új kombinációit. E fejleményeket tekintve az amerikai sáátneztesztelők kapcsolatot tartanak fenn más országokkal, s egy informális hálózat révén tájékozódnak az új fejlesztésekről a ruhaiparban.

 

Ez is része ennek az eleven támogatórendszernek, ami e titokzatos ősi tiltás köré épült.

 

 (Forrás: EMB, Nagyfuvaros

MÁSOK (MAGYAROK) MONDJÁK:

 

"NEM EICHMAN HAJTOTTA VÉGRE A DEPORTÁLÁST,

HANEM A MAGYAR KÖZIGAZGATÁS 1944-BEN"

 

Varsányi Gyula /  NOL

Élénk hazai reakciók követték azt nemrég megjelent nyilatkozatot, amelyben Gál András Levente, az igazságügyi tárca közigazgatási államtitkára kifogásolta a Holokauszt Emlékközpont állandó kiállítását.

---

A témáról a Népszabadság Online munkatársa megkérdezte a New York-i Columbia Egyetem magyar származású professzorát, Deák Istvánt, aki közreműködött az állandó kiállítás koncepciójának kialakításában.

Lektorként bizonyára részt vett azokban a szakmai vitákban is, amelyek a budapesti holokauszt-kiállítás koncepciója, fölépítése körül folytak. Hogyan emlékszik ezekre?

Engem csak a kiállítás úgynevezett történeti forgatókönyvének lektorálására kértek fel, amit örömmel teljesítettem, de az üléseken, vitákon nem vettem részt, így ezekről nem tudok beszámolni. Ami a kiválóan megírt forgatókönyvet illeti, az világosan tükrözi a holokauszt-szakemberek közötti vitákat a „végső megoldás” okairól, lefolyásáról. Két alapnézet ütközik: az egyik szerint a nácik hosszú időn át és igen határozottan készültek az európai zsidóság kiirtására, a másik szerint a nácik és szövetségeseik alkalomszülte tolvajokhoz hasonlíthatóak, akik akkor és ott kezdtek a zsidóság kiirtásához, amikor és ahol ez minden másnál jobb megoldásnak tűnt. E két nézetnek természetesen igen sok válfaja létezik. A magyarországi holokauszttal kapcsolatban magam az alkalomszülte akciók tételében hiszek: biztosan akadtak olyanok, akik 1919-től, vagyis az ellenforradalom hatalomra jutásával kezdődően arról ábrándoztak, hogy minden magyar zsidótól megszabadítják az országot, akár kiutasítás, akár tömeggyilkosság árán is. De a radikálisok csak kisebbséget alkottak a sok antiszemita között. Az ellenforradalmi elit jelentősebb része békésebb megoldást kivánt: bízott a zsidók nagy részének tömeges kivándorlásában. Nem kevésbé fontos, hogy a zsidóellenes mozgalmak az 1880-as évektől kezdődően hullámszerűen jelentkeztek, hol erősödtek, hol gyengültek, akár az első világháború előtti liberális időkben, akár a Horthy-korszakban, akár az 1944 márciusát követő német megszállás idején. Gondoljuk meg, hogy habár 1944 tavaszán és kora nyarán a magyar hatóságok négyszázezernél több zsidó vallású embert és zsidónak minősülő keresztényt zúdítottak a németekre, a kétszázezer körüli budapesti zsidóságot és a százezernél több munkaszolgálatot teljesítő zsidó férfit nem szolgáltatták ki nekik.

 Még a nyilas időkben is kétféle politika érvényesült: egyrészt a szörnyű téli gyalogmenetek során körülbelül ötvenezer zsidót gyilkoltak meg az Ausztria felé vezető utakon és az osztrák határon, másrészt maga a Szálasi-kormány állította fel 1944 utolsó heteiben, a budapesti gettókat, amelyekben százezer ember élte túl a háborút. Ezeket a későn született gettókat Európában egyedülálló jelenségként tartjuk számon.

Legutóbb a hivatalban lévő magyar kormány egyik államtitkára a kabinet portálján emelt kifogásokat a szóban forgó kiállítás egyes részeivel kapcsolatban. Szerinte nem szabad a későbbi magyarországi holokauszttal összefüggésbe hozni a többi között Horthy kormányzó és a magyar hadsereg alakulatainak bevonulását a bécsi döntésekkel „visszatért” országrészekbe. Történész szemmel hogyan látja ezt az összefüggést?

MAGYARORSZÁG ÉS ROMÁNIA KÖZÖTT

     Nem értem, hogy egy olyan feltehetően művelt és olvasott ember, mint Gál államtitkár, hogyan tehetett ilyen kijelentéseket. Ahová a magyar csapatok 1938 és 1941 között bevonultak, ott azonnal érvénybe is léptették a zsidótörvényeket. Az ilyen formában megbélyegzett és listába vett zsidókat könnyű volt 1944-ben összeszedni és deportálni. Ha a magyar csapatok 1940 augusztusában nem vonulnak be Észak-Erdélybe, akkor 1944 májusában-júniusában nem küldhették volna az észak-erdélyi zsidókat Auschwitzba. Tény, hogy a román fennhatóság alatt maradt Dél-Erdélyből soha egyetlen zsidót sem adtak át a németeknek. Igaz viszont, hogy három évvel korábban, a román hadsereg és csendőrség zsidók százezreit végezte ki az észak-bukovinai, besszarábiai és transznisztriai (Dnyeszteren túli) tartományokban. A dél-erdélyi és az úgynevezett regáti zsidókat viszont nem bántották. Az észak-erdélyi zsidók közül főleg az a néhány ezer ember maradt életben, akinek 1944 tavaszán sikerült a magyar hatóságok elől román fennhatóság alá menekülnie. Mindezeknél tisztább összefüggést ok és okozat között elképzelni is alig lehet.

Annál is inkább, mert 1944-ben Dél-Erdélyben is történtek atrocitások.

Kevésbé ismert tény, hogy amikor a románok 1944 augusztusában átálltak a szövetségesek oldalára, a magyar hadsereg betört Dél-Erdélybe. Ott sok más ténykedése mellett több száz zsidó polgári személyt megölt, valamint azonnal hozzálátott az ottani zsidóság elkülönítéséhez.

 

Ezzel kapcsolatban hivatkozni szeretnék Ungváry Krisztián A magyar honvédség a második világháborúban (Osiris Kiadó, 2005.) című kiváló könyvére, amelynek 324. oldalán a következők olvashatók Arad város 1944 szeptember 13.-i felszabadításáról: „Heszlényi altábornagy utasítására a magyar katonai közigazgatás sajnos hozzálátott a zsidóellenes intézkedések (gettósítás, sárga csillag) bevezetéséhez is”. Deportálásra azonban nem maradt idő, mert az egyesült román és szovjet seregek közeledtével a magyar csapatok egy héten belül Arad kiürítésére kényszerültek. Én Gál államtitkár kijelentésében azt a meddő és értelmetlen igyekezetet látom, hogy az igazságot eltitkoljuk önmagunk és mások előtt. Pedig el nem mondhatom, mennyire javítaná Magyarország sokat emlegetett imázsát, ha a magyarok – a németekhez, franciákhoz, hollandokhoz, belgákhoz, norvégokhoz hasonlóan – végre kollektíven szembenéznének a történelmi valósággal és a hetven éven át kultivált hazugságokkal. A zsidóság sorsát illetően a második világháború során a magyar kormány, a hadsereg és a nép nem viselkedett sem rosszabbul, sem jobban, mint sok más európai ország. Viszont ami a magyarság nemzetközi megítélését ma rosszabbá teszi, az a makacs, gyakran hisztérikus ragaszkodás a nemzet mindenkori ártatlanságához.

Az új magyar alkotmány tervezetének kidolgozói szerint az állam jogképessége megszűnt a német megszállástól, 1944. március 19-étől. Ezt a tételt átvéve, az említett kormányzati portálon nyilatkozó államtitkár megállapította, hogy a német megszállás alatt létrejött magyar kabinet „bábkormány” volt. Ebből az következne, hogy a kormány cselekedetei, így a magyarországi holokausztban való közreműködése sem tekinthető a Magyar Állam felelős aktusának. Ön hogyan ítéli meg ezt?
    "NEM VOLT BÁBKORMÁNY"             

 

A jogfolytonosság kérdése sok országot, politikust, történészt foglalkoztat, rengeteg vitára ad alkalmat, de akármi legyen azok kimenetele, mindenképpen veszélyes játék a múltért másra hárítani a felelősséget. A kommunista időkben szokás volt a holokausztért való teljes felelősséget az „uralkodó körök” nyakába varrni, elfeledve, hogy nem grófok voltak azok a „keretlegények” akik az orosz fronton a zsidó munkaszolgálatosokat halálra kínozták, és nem földbirtokosok voltak, akik 1944 tavaszán az utolsó szögig kifosztották az elhurcolt zsidók után maradt falusi házakat. Az 1990-es változás után magyar politikusok bátran vállalták a múltért való felelősséget, ma viszont az új alkotmány preambuluma azt kívánja leszögezni, hogy a német megszállással megszűnt a Magyar Állam jogképessége, s így a nemzet nem felelős azért, ami 1944 és 1990 között történt. Akik ezt állítják, elfelejtik, hogy a német megszállás után Magyarországnak megmaradt a kormányzója, a kormánya, a parlamentje és a legalább félmilliós hadserege, amely az országban maradt néhány ezer német katonát könnyen fogságba ejthette volna, ha akarja. Megmaradt továbbá a felfegyverzett csendőrség, a rendőrség és a hatalmas közigazgatási apparátus. Nem, a március 19.-e utáni idők kormánya nem volt bábkormány, mert ha az lett volna, akkor Horthy Miklós nem tudta volna hatalmi szóval elejét venni a budapesti zsidók deportálásának, s nem lett volna képes az országban tartani a munkaszolgálatos férfiak óriási többségét. Végül tekintélye és hatalma – egyébként téves – tudatában nem készülhetett volna a kormányzó 1944 őszén az átállásra. Hogy az ellene irányuló SS-puccs olyan sikeres volt október 16-án, az nem a néhány német ejtőernyősnek volt tulajdonítható, hanem annak, hogy a magyar tisztikar nagy többsége folytatni akarta a háborút, és ezért nem engedelmeskedett a „Legfőbb Hadúr” parancsának. Ami pedig 1944 tavaszát illeti: nagy tévedés azt állítani, hogy Adolf Eichmann és száznál is kisebb létszámú „szakértő csoportja” hajtotta volna végre a deportálást. Annak sikeréhez gyakorlatilag minden magyar főszolgabíró, polgármester, köztisztviselő, rendőr, csendőr, vasutas, tanító, sőt sok vidéki orvos és bába együttműködése volt szükséges. Az utóbbi két csoport tisztes különdíjazás mellett azzal foglalkozott, hogy a deportálásra váró nők nemi szervében az esetleg ott elrejtett ékszerek után kutasson. Még nagyobb tévedés olyat állítani, amit úton-útfélen hall az ember, hogy ez a sok közalkalmazott a súlyos büntetéstől való félelmében vett részt a deportálásokban. A történelem nem jegyzett fel egyetlen egy olyan esetet sem, amikor valakit megbüntettek volna azért, mert kivonta magát ebből. A történelemhamisítás törvénybe iktatásának mai kísérletét nem lehet eléggé súlyosan elítélnünk.

Egyes kormányok, vezető politikusok elképzelése és mérvadó történészek álláspontja közt előfordulhatnak ellentmondások történeti kérdésekben, de vajon ezek hogyan kezelhetők demokratikus viszonyok között? Magyarországon le akarják váltani a Holokauszt Emlékközpont vezetését.

Hazánkban, illetve volt hazámban, hiszen hatvanhárom éve nem élek Magyarországon, mindenki történész, és ezt, mint szakmabeli, csak üdvözölni tudom – igenis, nagyon helyes vitázni a szaktörténészekkel, akik az erdőt sokszor nem látják a fától. Ugyanakkor aggasztónak tartom, ha az állam hatalmi szóval beavatkozik egy autonóm kulturális intézmény munkájába. Nem állítom, hogy az ilyesmi ismeretlen Amerikában, habár ott nem annyira az állami beavatkozás a probléma, hanem inkább a pénzt adó magánintézmények beleszólása, például a Metropolitan Opera vagy egy-egy kiállítási csarnok műsorpolitikájába. Ez hol sikerül nekik, hol nem, de az ilyenfajta kísérletnek nincs igazán nagy politikai jelentősége, amennyiben a milliárdos filantrópokat nem maga az állam mozgatja. Bízom abban, hogy Magyarországon a ma egyedüli hatalommal bíró párt választóinak bizalmát nem a centralizációra és az egypártrendszer felállítására, hanem sokféle vélemény ápolására fogja felhasználni.

AZ ATYÁK BÖLCS TANITÁSAI (80)

 

AKI SAJÁT MAGÁT SZERETTE...

 

"Minden olyan szeretet, ami valamilyen érdektől függ, az érdek megszűntével a szeretet is véget ér. Az a szeretet, azonban, amely nem függ [külső] érdektől, az örökké tart. Az előbbire példa Amnon és Támár szerelme, míg az utóbbira Dávid és Jonatán barátsága.

 

Ugyancsak minden olyan vita, ami önzetlenül, nem személyeskedően zajlik, eredményes lesz, míg a meddő vita, mely nem önzetlenül folyik, az hatástalan marad. Az elsőre példa Sámmáj és Hillél vitái, az utóbbira Kórách és a gyülekezet. " (Atyák, 5, 16-17).

 

 A Misna, bevégezvén a számokkal jelzett magyarázatokat, (tízes, hetes, négyes), a továbbiakban általános érvényű, magától értetődő igazságokat tartalmazó megállapításokkal foglalkozik. Az elso ilyen az érdekből fakadó szerelem, ill. szeretet. (Tudni kell, hogy a héber "áhává" szó egyaránt jelent szeretetet és szerelmet.)

 

Joszéf ibn Ákin rabbi magyarázata szerint, ha pl. egy férfi egy nőt kizárólag a szépségéért, vagy egy nő a férfit vagyona miatt szeret, akkor a szépség elmúltával, vagy a vagyon elvesztésével a szerelem is elmúlik.

 

A Misna erre példaként Ámnon és Támár szerelmét mutatja be. Mindketten Dávid király gyermekei, de csak féltestvérek voltak, mivel más más anyától születtek. Támár nagyon szép volt, Ámnon belebolondult, elcsábította és megerőszakolta. Ezt követoen meggyűlölte és elkergette magától. (Lásd 2 Sámuel, 13,16) Végül életével fizetett bűnös tettéért, nagy fájdalmat okozván a gyermekeiben nem sok örömet találó királynak.

 

Tiferet Jiszráél különös magyarázatot ad az ilyen szeretetre. Ha valaki szeret valakit, akkor tulajdonképpen önmagát szereti, hiszen neki magának jó az, amit a másiktól kapni remél. Ámnon sem Támárt, hanem saját magát szerette, így az ő esetében nem lehet igazi szeretetről, ill. szerelemről beszélni.

 

A Misna az érdek nélküli szeretet példájának - két hasonló korú férfi Dávid és Jonatán barátságát tartja, pedig Jonatán azzal is tisztában volt hiszen apja Saul király figyelmeztette is őt -, hogy Dávid veszélyezteti királyságát.

A Sné Luchot Hábrit halachikus vallásfilozófiai mű szerzojének példája szerint az, hogy "Izsák szerette Ézsaut - mondja az Írás -, [mert] szája szerint vadászott, és Rebeka szereti Jákobot" azt a különbséget mutatja be, hogy amíg Izsák addig szerette Ézsaut, míg az jó falatokról gondoskodott - ezért a meghatározás múlt időben van, addig Rebeka,  önzetlenül szerette Jákobot -, és ez jelen idoben szerepel, hiszen az önzetlen szeretet nem múlik el.

 

                                    ****

Az érdemleges és a meddő vita közötti különbség legeklatánsabb példája Sámmáj és Hillél vitái. Ezeknek egyetlen célja - a Tóra törvényei alapján - a halacha kialakítása volt, amely nélkülözött minden személyes ellenségeskedést. Egymás mellett éltek szeretetben és barátságban, bár mindkettőjüknek megvolt a maga iskolája, és nézeteikbol jottányit sem engedtek. Amikor Hillél és Sámmáj vitájában döntésre került a sor - szól a talmudi legenda -, megszólalt egy égi hang, és azt mondta: "mindkét vélemény az élő Isten hangja". (Eruvin, 13) Egyidejűleg az égi hang azt is mondta, hogy a halachát Hi1Iél álláspontja szerint kell megfogalmazni.

 

Reb Chájim, a neves wolozsini jesíva-vezető, szokta mondani: "Csak olyan nagy embereknek, mint HiIIél és Sámmáj, szabad »Isten nevében« vitákat folytatni, a magunkfajta kiskaliberűek jobb, ha eItekintenek a vitától, még ha az »istenes« is."

 

                                 ****

 

A meddő vitára jellemző példaként Koráchot és bandáját hozza fel. Érdekes, hogy a Misna nem említi meg, kivel folyt a vita (Korách megkérdőjelezte Mózes és Áron vezető szerepét, azt magának követelte), csak az egyik felet, "Korách és gyülekezeté" -t. Ebből azt a következtetést lehet levonni, mondják a kommentátorok, hogy a pártütők maguk között is marakodtak, hiszen nem elvi alapon cselekedtek, hanem egyszerüen mindenki vezér akart lenni. Így érthető, hogy az ilyen vita csak meddő lehet, nem hozhat semmilyen eredményt.

Miért nem azt mondja a Misna, hogy Korách és Mózes vitája? - kérdi Pri Chájim. Azért - feleli -, mert Mózes nem veszekedett velük...