A cár célja az volt, hogy egy csapásra két legyet ütve elszakítsa a fiúkat a zsidó hittôl és a családjuktól is, végül pedig kikeresztelkedésre kényszerítse őket. A szerencsétlen gyerekeket először erőszakkal elragadták szüleiktől, és távoli falvakba küldték őket, ahol a parasztok között keresztény nevelést kaptak. Ezután pedig huszonöt évi katonai szolgálatra kellett bevonulniuk!
A szörnyűséges megpróbáltatások közepette sokan teljesen eltávolodtak a zsidóságtól: néhányan fel is adták az ellenállást, és kikeresztelkedtek. Voltak azonban bátrabb lelkek is, akiket semmi sem tudott rákényszeríteni, hogy beadják a derekukat. Talán ők maguk sem tudták volna megmondani, mi okból, de valami megmoccant a lelkük legmélyén, és mindenáron ragaszkodtak a hitükhöz.
Történetünk hőse egy ilyen "Nyikolka-baka".
Miklós cár időnkint álruhába öltözött, és elvegyült a nép között, hogy megtudja, mit gondolnak róla az emberek.
Történt egyszer, hogy betért egy kocsmába, ahol parasztok és katonák iddogáltak. Leült egy katona mellé, aki megkínálta az italából. A katona nem tudta, kit vendégel meg, a cárnak pedig fogalma sem volt arról, hogy a katona "Nyikolka-baka", hiszen külsőre semmiben sem különbözött a többi egyszerű paraszt-fiútól.
Egyszóval a cár elfogadta a kínálást, és kiürítette a poharat, majd letette az asztalra. A katona hirtelen hátba vágta.
Hé, hé, mi ütött beléd? – tiltakozott a cár.
Még ennyit sem tudsz? A poharat nem szabad üresen letenni, azonnal újra kell tölteni! – oktatta ki a katona.
A cár újra töltött, kiitta, majd ő is meg a katona is addig-addig ismételgették az eljárást, míg ki nem ürült az üveg. A katona másik üveget rendelt, noha már az előzőre is alig volt pénze.
Amikor aztán fizetni kellett, zálogul a kocsmárosnál hagyta a kardját, amíg nem rendezi a számlát. Ezek után a cárral együtt kitántorogtak a kocsmából: dülöngélve egymásba kapaszkodtak, mint akik régi jó cimborák.
Az uralkodó jócskán felöntött ugyan a garatra, de nem kerülte el a figyelmét, hogyan fizetett a katona, és mielôtt elváltak egymástól, megkérdezte, melyik ezrednél szolgál.
A következő napon az ezred parancsnoka értesítést kapott, hogy a cár szemleútján az ő állomáshelyüket is meg fogja tekinteni. Pánikszerű előkészületek kezdődtek, hiszen a hadseregben mindenki jól tudta, hogy a cár rettenetesen szigorú, és könyörtelenül bünteti a legkisebb hibát is.
Képzelhetni, mit érzett a katona, aki előző nap kénytelen volt megválni a kardjától: tudta, hogy a szemléig már nem válthatja ki. Törte a fejét, hogyan menthetné a bőrét. Egyszerre úgy érezte, ragyogó ötlete támadt. Fából kifaragott egy ugyanolyan kardot, és oktalan módon abban bizakodott, hogy a cár nem fogja észrevenni a nyilvánvaló turpisságot.
Megjelent a cár, és díszes egyenruhájában délcegen végiglovagolt a feszes vigyázzban tisztelgő katonák sora előtt. Amikor a tegnapi ivócimbora elé ért, az reszkető szívvel látta, hogy az uralkodó megállítja a lovát. Ám a cár a mellette állót szólította meg:
Hogy néz ki az egyenruhád? Nem tudsz rendesebben öltözni?
A szerencsétlen teljesen megdöbbent, hiszen biztos volt benne, hogy semmi sem hibádzik rajta. De ki merészelne vitába szállni a cárral? Könyörgőre fogta a dolgot, bizonykodott, hogy a jövőben nagyobb gondot fordít az egyenruhájára, csak most az egyszer kegyelmezzen szegény fejének a felség...
Ám a cár hajlíthatatlannak bizonyult: "ivócimborájához" fordult, és haragosan parancsot adott neki, hogy azonnal rántsa ki a kardját, és fejezze le a renitenskedőt.
A fakardos katona kétszeresen is szorult helyzetbe került. Ha nem engedelmeskedik a cárnak, biztos halál vár rá, de még ha megvolna is a kardja, hogyan ölhetne meg ártatlan embert? Viszont ha teljesíti a parancsot, és kirántja a kardját, akkor rögtön kiderül, hogy csupán egy darab fa van a hüvelyben!
Hirtelen rájött, hogyan menekülhetne meg.
Felség! – szólalt meg. – Készen állok rá, hogy teljesítsem parancsát, ha úgy érzi, hogy a bajtársam valóban bűnös. Ám ha ártatlan, kérem a Mindenhatót, aki az emberi szív mélyére lát, hogy mentse meg őt: változtassa fává a kardomat! – zzel kirántotta a fegyvert, és – láss csodát! – a kard valóban fából volt!
A cár persze tudta, hogy rászedték, de nem leplezhette le a "csodát", ha nem akarta elárulni magát.
Rendben van – mondta , megkegyelmezek a bajtársadnak. Téged viszont tisztté léptetlek elő.
A cárnak tetszett a katona éleselméjűsége, és elhatározta, hogy a saját javára fordítja. A katona egyre feljebb haladt a ranglétrán, amíg csak be nem került az uralkodó testôrségébe. A cár gyakran eldiskurálgatott vele. Egy napon a vallásról beszélgettek, és a cár megkérdezte a testőrt:
Hát te tartod-e az igaz hitet? Remélem, rendesen eljársz a kápolnába!
Igenis, felség, hívô ember vagyok, de nem járok a kápolnába, merthogy zsidó lennék...
Hogyhogy zsidó? – kiáltott fel a cár. – És én még azt hittem, egy jó keresztyénnek adom sorra az előléptetéseket!
A cár őfelsége sohasem kegyeskedett érdeklődni a hitem iránt. Mindazonáltal kész vagyok akár közkatonaként is szolgálni felségedet...
Várj csak, jobbat gondoltam! – mondta a cár. – Keresztelkedj meg, én kinevezlek tábornokká, és a barátom lehetsz! A cárné meg én leszünk a keresztszüleid, és semmiben sem szenvedsz majd hiányt.
A nyikolkát meglepte a cár ajánlata. Igaz, kis gyerek korában elszakították a családjától és a hitétől is: azt sem tudta, élnek-e még a szülei. De soha még csak meg sem fordult a fejében, hogy elhagyja a vallását, mindig is zsidó akart maradni.
Tétovázása láttán a cár unszolni kezdte, fogadja el az ajánlatát, sőt arra is célzást tett, hogy nem fog túl jól járni, ha visszautasítja. Így hát a nyikolka kénytelen-kelletlen beadta a derekát, bár a lelke mélyén elhatározta, hogy zsidó marad, és csak színleg válik keresztyénné.
Mindent elrendeztek, kitűzték a keresztelőt. A cár, a cárné és a katona elindult Kijevbe, hogy a püspök megkeresztelje és befogadja a keresztyén hitbe az új lelket.
A katona a cári hintóban utazott, csendben, gondolataiba merülve. Cseppnyi meghatottságot vagy átszellemültséget sem érzett, sőt váratlanul lelkiismeret furdalása támadt.
Szíve egyre jobban elszorult, és egyszerre ráébredt, mire készül. Hogyan is fordulhatott meg a fejében, hogy akár csak színleg is keresztyénné legyen? Hiszen ő zsidónak született, és zsidó is marad halála napjáig!
Éppen a várost kettészelő folyó hídján haladtak át, és a Nyikolka-baka hirtelen felrántotta a hintó ajatját.
Smá Jiszroél, HáSém Elajkénu, HáSém Echod! – kiáltotta, majd kiugrott a kocsiból. Belevetette magát a kavargó vízbe, és a folyó azonnal elnyelte a testét.
A cár, a cárné és a kíséret többi tagja elszörnyedtek a váratlan tragédia láttán, majd szomorú szívvel visszafordultak. Különösen a cárt rázta meg a dolog, hiszen kedvelte a zsidó katonát, és mélyen elgondolkodtatta az eset. Ha ezek a zsidó kantonisták ennyire ragaszkodnak a zsidóságukhoz, akkor talán nem is igen érdemes tovább próbálkozni az eloroszosításukkal...
A katona vértanúsága nem volt hiábavaló: a cár nem sokkal később visszavonta kegyetlen rendeletét...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése