2011. január 22., szombat

Életműdíjat kapott Yehuda Lahav

 
   A nyolcvan éves korában, 2010 júliusában elhunyt Yehuda Lahav (1930-2010) életműdíjat kapott szülővárosában, a szlovákiai Prešlovban (Eperjes). A Magyar Újságírók Szövetsége által korábban Aranytollal jutalmazott Lahav a szlovák-izraeli kapcsolatok megszilárdításában játszott szerepéért érdemelte ki a kitüntetést.
 
Az eredetileg Weiszlovits István néven született Lahav szüleit és szinte minden családtagját elvesztette a Holokauszt során, ő maga Magyarországon bujkálva menekült meg. 1949-ben emigrált Izraelbe, ahol egy rövid kibbutzi kitérő után pedagógusként, majd újságíróként kereste kenyerét. 1989-1994 között az izraeli Yedioth Aharonot és a Haaretz kelet-erurópai tudósítójaként dolgozott, majd a közel-keleti események tudósítójaként és kommentátoraként ismerhették meg a magyar, szlovák és cseh újságolvasók.
 
A díjat felesége és két fia vette át.
 
(Forrás: Németh Vera  A "KITEKINTŐBEN", a magyar külügyminisztérium internetes lapjában)

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése