"Tíz csoda történt őseinkkel a jeruzsálemi Szentélyben: Asszony nem vetélte el magzatát az áldozati hús szagától; az áldozati hús nem romlott meg soha; a vágóhídon sosem láttak legyet; Jom Kippurkor nem vált a főpap tisztátalanná; az eső nem oltotta el az oltártüzet; a szél nem zilálta szét a füstoszlopot; nem találtatott hiba az Ómerben, illetve a színkenyérben soha; zsúfolt volt, és mégis volt elég hely, amikor leborultak; kígyó vagy skorpió soha nem tett kárt Jeruzsálemben, és soha ember nem mondta társának: szűk nekem a hely, hogy meghálhassak Jeruzsálemben." (Atyák, 5, 5).
Tiferet Jiszráél- általánosságban szólván a csodákról - azt irja, hogy ezek "hasznos csodák" voltak, és őseink javára váltak. A Szentélyben több csoda is végbement, de ezek mindegyike a Teremtő nagyságát hirdette, és nem az embert szolgálta.
"Asszony nem vetélt el..."
A halacha szerint, amennyiben egy terhes nő a jom kippuri böjt alatt enni kíván, szabad ennie, különben veszélyeztetheti magzata életét. Ezt nevezik életmentésnek, pikuách nefesnek. A csoda abban nyilatkozott meg, hogy az állapotos nő nem kívánt az áldozati húsból enni, annak ellenére, hogy illata terjedt a levegőben.
"Nem romlott meg az áldozati hús..."
- annak ellenére, hogy mielőtt azt elfogyasztatták volna, általában két nap és egy éjjel állt a nagy melegben.
"A vágóhídon sosem láttak legyet..."
- annak ellenére, hogy az ilyen helyek rendszerint hemzsegnek a legyektől és egyéb férgektől.
"Jom Kippurkor a főpap nem vált tisztátalanná"
- ami alatt azt kell érteni, hogy nem következett be nála magömlés, ami az aznapi szent szolgálatra alkalmatlanná tette volna. A Misna kommentátorai azt mondják, ez nagy szégyen lett volna, s hogy ez nem fordult elő, az a csodának köszönhető. Minden eshetőségre készenlétben állt egy helyettes, aki szükség esetén átvehette a szolgálatot. A Talmud több ilyen precedenssei is szolgál erre vonatkozóan.
"Az eső nem oltotta el az oltártüzet. "
Az oltár nyitott helyen állt, így fennálhatott annak a veszélye, hogy egy hirtelen záporeső elolthatta volna a tüzet. Tiferet Jiszráél szerint ez messzemenő következményekkel járt volna, így ebben az esetben nagy jelentősége volt a csodának. A csoda arra is kihatással volt, hogy szél sem kerekedett, ami a füstoszlopot szétfújta volna, minek következtében az ott szolgálatot teljesítő kohanítákat elárasztotta volna a füst.
"Zsúfolt volt, de volt elég hely, amikor leborultak."
A három zarándokünnepen (Pészách, Sávuot, Szukkot), de más ünnepi alkalommal is, amikor tömegek gyűltek össze a Szentély udvarán, olyan nagy volt a zsúfoltság, hogy az emberek szinte lebegtek a levegőben, mert talpalatnyi hely sem volt már. A csoda akkor következett be, amikor a bűnbánó imához a földre borultak, minden egyes ember között négyrőfnyi távolság keletkezett, hogy nehogy meghallják egymást, amikor vétkeiket sorolják, és emiatt esetleg szégyenkezniük kelljen.
"Kígyó vagy skorpió soha nem tett kárt Jeruzsálemben."
Meiri szerint ez egy különleges csoda volt, mert Jeruzsálem hepehupás földjén nagyok sok kígyó és skorpió volt található, de embert mégsem mart meg soha. Toszfot Jom Tov azt állítja, hogy a Misnában nincs arról szó, hogy ezek nem martak meg soha senkit, hanem azt, hogy ha esetleg meg is martak valakit, nem származott baj belőle.
Ugyancsak tőle származik az a gondolat, hogy nemcsak a Szentély területe volt mentes a legyektől, nem mart meg embert a kígyó és a skorpió, hanem ez érvényes volt egész Jeruzsálem területére. Az a kifejezés pedig, miszerint "soha nem tett kárt", azt jelentheti - állítja Toszfot Jom Tov -, hogy nemcsak a Szentély fennállása idején, de azt megelőzően is, sőt talán azután is így volt, mivel az "Ország szentsége megvéd az ilyesfajta veszedelmektó1" .
****
Rabbi Nátán Ávotja (első verzió, 35. fejezet) eltérő szöveggel ismerteti a Szentélyben történt csodákat, amiket egész Jeruzsálemre is érvényesnek tart:
Asszony nem vetélt el az áldozati hús szagától (ez azonos az említett Misnával); nem ért bántódás embert Jeruzsálemben soha; nem dőlt össze ház sohasem; nem mondta soha senkinek: "nem találtam kemencét, amiben kisüthetném a pészachi áldozat húsát"; soha senki nem panaszkodott, hogy nem talált alvóhelyet (szó szerint: ágyat) Jeruzsálemben; és soha senki nem mondta, hogy szűk a hely ahhoz, hogy meghálhasson Jeruzsálemben (ez is azonos az előzőekkel).
A második verzió (39. fej.) különválasztja a jeruzsálemi csodákat a szentelybeli csodáktól. Az első itt is a kemencére és a pészachi áldozatra vonatkozik (és közli, hogy a kemencék használat után "elsüllyedtek a földbe", és senki nem mondta, hogy nincs ünnepi sátra, illetve lulávja;
nem volt ember, aki Jeruzsálem falain kívül kényszerült meghálni; ha általában drágaság is volt Jeruzsálemben, amikor a zarándokokat fogadta, olcsóság lett; senkit nem ért bántódás (sebesülés) Jeruzsálemben, és ha valaki betegen is érkezett oda, ha tekintetét a falakra vetette, rögvest meggyógyult stb.
CSODA, HA ZSIDÓ NEM PANASZKODIK
Az előbbiekben az őseinkkel megtörtént tíz csodáról volt szó, ami Jeruzsálemben és legfóképp a Szentélyben esett meg.
A Misna tizediknek említi azt, hogy soha egyetlen zsidó ember sem mondta társának: szűk nekem a hely, hogy megháljak Jeruzsálemben.
Bölcseink többféle magyarázatot adtak ennek a mondásnak.
Rási szerint arról van szó, hogy Jeruzsálemben mindenki megtalálta megélhetésének forrását, senkinek nem kellett elhagynia a várost azért, mert nem tudott megélni. Ez azért van - mondja Rási -, mert mindenkinek, aki itt él, az Örökkévaló biztosítja a megélhetést.
Bartinora és Rábbénu Jona a mondást csak az ünnepi zarándokokra vonatkoztatja, mert a zarándokünnepek alatt mindenki talált magának szállást.
Egy másik magyarázat - amit egyesek Chátám Szófernak, mások a vilnai gáonnak tulajdonítanak - azt taglalja, hogy a Misna egy szóval sem említi, hogy Jeruzsálemben nem volt helyszűke. De bizony volt, a város zsúfolásig megtelt a zarándokokkal. Csak éppen emiatt nem panaszkodott senki, mert örült, hogy egyáltalán ott lehetett.
****
A lubavicsi rebbe egyik Tóra-magyarázatában is hasonló fejtegetés olvasható. Miért nem tett az Örökkévaló olyan csodát, hogy ne legyen helyszűke Jeruzsálemben? - teszi fel a kérdést a rebbe. Hiszen Isten lehetőségei határtalanok.
A válasz erre az, hogy elég volt azt a csodát megtenni, hogy a zsidók a zsúfoltság miatt ne panaszkodjanak, hanem annak örüljenek, hogy ott lehetnek.
Bölcseink a csoda helyszínét, Jeruzsálemet egész Erec Jiszráélra kiterjesztik -legalábbis ebben a vonatkozásban.
A Talmud-bölcsek egy prófétai kifejezés alapján gyakran említik az Országot, Erecet, "Az őz földje"-ként (Erec hácvi). Ennek az értelmét akként magyarázzák, hogy az olyan, mint az őz bőre. Míg az állat él, gyönyörűen feszül a testére, de ha már megnyúzzák, a bőre összezsugorodik, hasonlóan Erec Jiszráélhoz, melynek földjén nagyon sok zsidó elfér, de amikor a zsidók a galutban élnek, igencsak összezsugorodik, és még egy csekély számú lakosságot is alig tud eltartani.
A Talmud (Gittin, 59) beszéli el, hogy a hasmoneus királyságban Jánnáj király idejében, létezett egy olyan vidék, melyet nagyon sűrűn laktak a zsidók. A kései amorita, Ula jóval később arra járt, és azt találta mondani erre a területre, hogy neki úgy tűnik, ezen a vidéken még többezernyi nádszál sem fér el, nemhogy ember. Ezt hallván egy nem zsidó azt vágta Hanina rabbi fejéhez: hazudtok, ahogy a szátokon kifér (mivel azt állítjátok, hogy ott több ezer ember lakott). Erre született meg az őzhasonlat.
****
Talmudi forrásokból ismert, hogy miért is érezték oly jól magukat a zarándokok Jeruzsálemben. Azért, mert sokan voltak olyanok, akik ingyen adtak szállást nekik, Jehuda rabbi szerint még az ágyneműért sem kellett fizetniök. Gamliél a vendéglátásról tesz említést, ami olyan méreteket öltött, hogy "a vendégek voltak benn [a házban], míg a vendéglátók a szabad ég alatt aludtak". A zarándokok ezt rendszerint úgy hálálták meg, hogy a drága pénzen vásárolt áldozati állatok bőrét ajándékba adták vendéglátóiknak... (Ádrán, 35, első verzió alapján.)
****
"Zsúfolt volt" (amikor álltak).
Azt az ellentétet, hogy amikor álltak, zsúfolt volt, de amikor leborultak, volt hely bőven - a nagy haszid bölcselők különbözőképpen magyarázták, értelmezték.
Ugyanezt a gondolatot a psiszhai reb Bunim ekként fogalmazta meg:
amikor meghajoltak vagy leborultak, ezzel minimálisra csökkentették (a haszid fogalmazás értelmében: megszüntették) egojukat, téren és időn felül emelkedtek, így lett hely mindenki számára...
A monasztritsi Jósuá-Hesl átvitt értelmet adott a mondásnak: A zsidók szent nép - mondotta -, még akkor is, amikor zsúfoltan állnak, szűken vannak, és alig-alig élnek - úgy hajtanak térdet és mondanak köszönetet az Örökkévalónak, mintha nagy bőségben, ellátva minden földi jóval élnének...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése