AZ ÖNGYÜLÖLET FENEKETLEN KÚTJA
Mózes harmadik könyvében olvassuk:„Szeresd felebarátodat, mint önmagadat."
Ha nyelvtanilag nézzük, érthetővé válik, hogy miért szeresd a másik embert: Mert olyan, mint te magad vagy (K'mochá), és ezt nemcsak a zsidóságra vonatkoztathatjuk, mert „Idegent ne gyötörj és ne zaklass, mert idegenek voltatok (ti is) Egyiptom országában. (2Mózes, 22, 20)
Ahogy a modern pszichológia, úgy az ókori görögök is alapvető fontosságúnak tartották az „Ismerd meg Önmagadat!” törekvést, hiszen, ha nem ismerjük és nem fogadjuk el, nem szeretjük önmagunkat, nehéz elfogadni, szeretni a másik embert is.
Különösen érvényes ez az öngyűlölőkre.
Az öngyűlölet egyik szélsőséges formája, amikor az ember a saját életére tör, ami a legnagyobb bűnök egyike. Másik kártékony megnyilvánulás lehet, ha valaki megtagadván önmagát, családját, származását, az őt gyűlölő, megsemmisíteni akaró szélsőséges csoport tagjává és szószólójává válik.
Ha valami baj van, elkezdjük marni egymást, mint a patkányok, mondja Popper Péter, a neves pszichológus, és azokra a patkány- kísérletekre hivatkozik, amelyek során az egyedül lévő állat bár megtanulta, ha áramütés hatására átugorja a kerítést, megszűnik a kellemetlenség, de amikor a fentieket megtapasztalt két kísérleti állatot egy ketrecben helyezték el, azok az áramütésre akként reagáltak, hogy egymást támadták meg, azt feltételezvén, hogy a másik okozta a bajt, függetlenül attól, hogy előző tapasztalataik mást mutattak.
/Tudvalevő, azért végzik a pszichológiai kísérleteket patkányokkal, mert igen intelligens, tanulékony állatok,/
E sorok írója, tapasztalatai alapján osztja a neves egyetemi tanár véleményét abban, hogy az emberek is baj esetén, hasonlóképpen, a másikat teszik felelőssé és támadják.
Döbbenetes megnyilvánulása volt a világ legjobb sakkozójának Fischernek, aki a szörnyűséges 2001. szeptember 11-i amerikai ikertornyokkal szembeni terrortámadást kitörő lelkesedéssel üdvözölte egy Fülöp – szigeteken adott interjú során, ahol szélsőséges antiszemita nézeteinek adott hangot, zsidó létére.
Fischer már kora ifjúságától Amerika- és zsidóellenes volt, sőt Holokauszt tagadó. A zsenialitás és a pszichés zavarok találkozásának mezsgyéjén élő sakkzseni valószínűleg klinikai esetnek tekintendő, ám vannak, akik beszámíthatóságuk(?) birtokában, zsidó létükre öngyűlölők, vagy „egyszerűen”(?) csak érvényesülésük érdekében csatlakoznak a szélsőséges rasszista-antiszemita táborhoz.
Nem kell messzire menni: a jelenlegi budapesti fasisztoid megnyilvánulások egyik szánalmas figurája, aki saját erejéből és iskolázottsága híján képtelen volt érvényesülni zsidó vagy egyéb berkekben, szolgalelkű papagájként ismétli az antiszemita, rasszista szlogeneket a Kossuth téren, gazdái nyomában loholva
Szerencsétlen pojáca, zsidó létére ott áll a „szebb jövőt”, Szálasi szlogent kántálva árpádsávos-zászlókat lengető szélsőjobbos csőcselék előtt - akik őt magát is lezsidózzák-, és nekik akar minden áron tetszeni, megfelelni.
Szerencsétlen ember az, aki származása ellenére az őt üldöző antiszemita agresszorral fenntartás nélkül azonosul, önmaga iránti ellenséges érzéseitől indíttatva. Bár képzeletben, ő is egynek tartja magát közülük, de közben érzi, tudja, hogy ahová tartozni akar, azok semmirekellő idegennek tartják, aki még a saját fajtáját is elárulja, és csak saját céljaikra használják, ideig-óráig, hogy bizonyítani tudják rajta keresztül, lám egy zsidó is látja, hogy a rasszizmus helyén való, és, hogy hitsorsosai üldözendők .
Ladislav Fuks a Hullaégető című regényének főszereplője, Kopfrkingl jut eszembe, aki a saját családját is a krematóriumba terelte megfelelési igyekezetében. Kopfrkingl nem zsidó létére tette ezt zsidó feleségével és gyermekeivel, míg a magyar öngyülölő maga is zsidó.
A pusztító öngyűlölet annak idején a haláltáborokban egyes üldözöttek tünete volt, ott ahol bármiféle szélsőséges lelki megnyilvánulás elfogadható volt, szörnyű helyzetükből fakadóan.
Hogyan lehetséges, hogy valaki közülünk a zsidóság számára valóban a szabadságot és a halálból való menekülést jelentő felszabadulást „úgynevezett felszabadulásnak” titulálja? Ez szintén megkérdőjelezi józan eszét, hiszen hol lenne ő, ha nem szabadítják fel Budapestet a szovjet csapatok?
Azon már nem is csodálkozunk, hogy szélsőséges zsidó- és Izrael-ellenes megnyilvánulásoktól harsog az iszlám sajtó, de döbbenetes, hogy egy keresztény országban, ahogyan Magyarországon is, nem látván az őket is fenyegető iszlám veszélyt, beállnak a sorba az Izraelt gyűlölők közé, összemosva azt az antiszemitizmussal. Az pedig, hogy az egyik szószólójuk a zsidóság egyik primitív, öngyűlölő szégyenfoltja, még inkább szomorú.
Pilinszky János, a magyar kortárs költőóriás mondta, „a pszichológusok azt hirdetik, hogy az életben problémák vannak, és megoldásokra van szükség. Én úgy gondolkozom, hogy az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség.”
Hogyan várhatjuk el azt, hogy egy ország tegye ezt magáévá, ha köztünk is vannak olyanok is, akik önmaguknak sem irgalmaznak.
Vajon igaz ez az öngyűlölőkre is, akik saját népük, hitsorsosaik szégyenei?
Heine, akinek családja otthon jiddisül beszélt, de hibátlanul beszélt németül is, 25 évesen jogi tanulmányai befejezése után kikeresztelkedett, hogy „így tudjon érvényesülni a keresztény kultúrában”.
Az öngyűlölő költő, saját hibáját nem tudta megbocsátani barátjának, aki ugyanezt tette, és azt írta: „ki tegnap hős volt, bátor, / ma az emberek szemetje!”
Az asszimiláns német zsidókat megvetette, a lengyel zsidók egyszerűsége, szegénysége, bigott vallásossága taszította, de tiszteletet ébresztett benne.
Az önmagát hellénnek tituláló Heine, ellentétes, bizonytalan érzésekkel viseltetett elhagyott hitsorsosai iránt. Irigység, megvetés, azonosulási vágy, eltávolodás érzése háborgott benne.
„Nagyon sajnálom, hogy kikeresztelkedtem. Nem látom, hogy sorsom javult volna. Ellenkezőleg, csak balszerencsét tapasztaltam attól a naptól….A keresztények és a zsidók egyaránt utálnak. ” -írta
Heine rádöbbent, hogy minden igyekezete ellenére nem tud elszakadni zsidóságától.
Egy zsidó kórházról írta: „Egy kórház a szegény, beteg zsidóknak, akiket háromféle nyomorúság sújt, három ördögi betegség; szegénység, testi fájdalom és zsidóság. Az utóbbi a három közül a legrosszabb.
Élete vége felé a Héber Melódiákban a 137. zsoltárt idézi „Nyelvem szikkadtan tapadjon ínyemhez, és száradjon le jobbkezem, ha felednélek, Jeruzsálem, valaha.”
Heine nemcsak zsidóságát, de annak megtagadását is szégyellte, ellentétben az igazi öngyűlölővel, aki fennen hirdeti az ellene is szóló megsemmisítő eszméket.
Híres öngyűlölő volt Lassalle is, a forradalmi szocialista mozgalom hirdetője, a Kommunista Liga tagja, aki zsidó létére azzal dicsekedett, hogy barátai közt alig akad zsidó.
Lassallét egy másik öngyűlölő zsidó, aki nem más, mint Karl Marx még le is négerezi, mert szerinte Mózeshez az egyiptomi kivonulás során négerek is csatlakoztak, és az erőszakossága is a négerekhez hasonlítható.
Marx, saját öngyűlöletét vetíti ki Lassallera. A dolog pikantériája, hogy Marx maga annyira sötétbőrű volt, hogy a Mór, illetve a Szerecsen névvel illették barátai. A gyermekkorában kikeresztelkedett Marx a zsidók emancipálásának híve volt, de hiába tagadta meg rabbi őseit, ahogy életében, úgy halála után, a mai napig sem tudott szabadulni született zsidósága stigmájától, ahogy Radnóti Miklós, a magát magyar költőnek tituláló zsidó, aki önmegtagadása ellenére a kényszermunka-táborban találta magát, mint zsidót, ahol egy magyar baka miután megásatta vele a saját sírját, belelőtte.
Az öngyűlölet kútja is feneketlen, akár a gyűlöleté.
Néhány éve Magyarországon egy bőrfejűek közé állt cigány fiú megtámadta és súlyosan megsebesítette édesanyját, mert az cigánynak szülte, lévén maga is cigány.
Az öngyűlölő ember, szánalomra méltó, mert örökre gyökértelen marad bárhol is él. Sehová sem tartozik. Az elhagyott mezsgye már nem az övé, az ellenség pedig, ahová átállt, mindig gyanakvóan fog tekinteni rá, hiszen az övéit is elárulta.
Schlesinger Hanna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése