MINDENKI OTT LEGYEN A "SZÉDEREN",
A TÁVOLLÉTÉVEL TÜNTETŐ "ÖTÖDIK FIU" IS
„Ez a sanyarúság (szó szerint: szegénység) kenyere, amit őseink ettek Egyiptom országában. Mindenki, aki éhes, jöjjön és egyen velünk, minden nélkülöző jöjjön és töltse velünk a Peszáchot. Az idén még itt, jövőre Izrael országában. Az idén még rabok, jövőre, mint szabad emberek". (A peszáchi Hágádából.)
Ezzel az ősi nyilatkozattal kezdődik a Hágádá, a Talmud utáni idők egyik legősibb irodalmi műve.
A Széder-est legelején, közvetlenül azt követően, hogy a borra elmondtuk az áldást (kidust), felmutatjuk a Széder-tálon lévő maceszt, a „sanyarúság kenyerét", mely a rabszolgaság szimbólumaként jelenik itt meg.
Peszách - a zsidó húsvét, a kovásztalan kenyér ünnepe. Imarendünkben a Szabadság Ünnepe elnevezést kapta, mivel ezen az ünnepen az egyiptomi rabszolgaságból való kiszabadulásra emlékezünk. Egyben a három zarándokünnep egyike is, ami azt jelenti, hogy ilyenkor az Erec Jiszráélben élők apraja-nagyja elzarándokolt Jeruzsálembe, hogy ott, a Szentélyben ünnepeljen.
Az ünnep fénypontja a Széder-este (lásd a továbbiakban), melynek rendjét a Hágádában találhatjuk meg.A szöveg egyébként nagyrészt arameus, kisebb részben héber szavakból áll.
A Talmudból tudjuk, hogy a Széder-est nem egy eleme kifejezetten azért iktatódott a szertartásba, hogy felkeltse a gyerek figyelmét és kérdezzen. Ez lehetővé teszi, hogy az apa, a családfő, válasz gyanánt elmesélhesse az egyiptomi kivonulás történetét, s ezzel eleget tegyen a „beszéld el fiadnak" bibliai parancsnak.
* * *
A Hágádában szerepel négy allegorikus „fiú", akik az egyiptomi kivonulással kapcsolatban kérdéseket tesznek fel és jellegüknek megfelelően kell nekik válaszolni. Ez a négy allegorikus alak: a „Bölcs", a „Gonosz", az „Együgyű" és az, „Aki kérdezni sem tud". A „négyek" alakját különböző bibliai versek alapján rajzolja meg a Talmud, és innen került a Hágádábá.
A „Bölcsre" az jellemző, hogy ő szabatos kérdéseket tesz fel, ő mindig tanulni akar. A „Gonosz" kivonja magát a közösségből, őt az egész nem érdekli. Azt kérdi, minek ez „nektek"? A válasz is ennek megfelelő, ő a „gonosz", nem is szabadult volna ki Egyiptomból. . .
Az „Együgyű" nem sokat gondolkodik, csak annyit tud kérdezni: mi ez? Aki pedig még kérdezni sem tud, annak nekünk kell a dolgokat elmagyarázni, szellemi képességének megfelelően.
Az utóbbi évtizedekben a probléma az "ötödik fiu", aki egyáltalán nincs jelen a Széderen. Ő ugyan zsidó, az antiszemita szomszédok szemében, vagy legalábbis "zsidó származásu" – de sajnos nem tud róla. Feladatunk őt a Széder asztalához vonzani és tükröt tenni elé: igen te zsidó vagy és ez ezt és ezt jelenti. Nem könnyü feladat.
Akárcsak Jom Kipur kimenetelekor, a Hágádá-i szertartás végén is, hitet teszünk azon meggyőződésünk mellett, hogy „Jövőre Jeruzsálemben" (Lösáná hábáá biJörusálájim). Ezzel fejezzük ki azon reményünket is, hogy egyszer, a világon szétszóródott zsidóság, mindnyájan az ősi zsidó fővárosban együtt ünnepeljük majd a szabadság ünnepét.
A SZÉDER-EST DIÓHÉJBAN
Az est a kidussal kezdődik, melynek során elmondjuk a Sehechejánu áldást és a Széder-estére előírt négy pohár bor közül kiisszuk az első poharat. Ezt követően kezet mosunk, majd megesszük a kárpászt (hagyma, retek vagy főtt krumpli), miközben elmondjuk a „Boré pri háádámá" áldást.
Következik a Má Nistáná (lásd fentebb), majd a négy szimbolikus alak megjelenítése.
A továbbiakban elmondjuk azon csodálatos történéseket, amelyek elvezettek a kiszabaduláshoz, amellyel a Teremtő beváltja Ábrahámnak tett ígéretét, miszerint kiszabadítja népét Egyiptomból.
A szertartás kiemelkedő része a tíz csapás felsorolása: vér, békák, tetvek, vadállatok, pestis, fekély, jégeső, sáskajárás, sötétség, elsőszülöttek halála.
Itt mondjuk el azt is, hogy a zsidó nép kevéssel is beéri: akkor is hálás lenne az Örökkévalónak, ha nem bocsájtja az egyiptomiakra azt a sok csapást, hanem csak kiszabadított volna bennünket - ez is elég lenne - Dájénu. . .
A Hálél dicshimnusz után ismét áldást mondunk arra, aki kihozta atyáinkat Egyiptomból és kiváltott bennünket, és engedte megérnünk ezt az estét. Áldás kíséretében kiisszuk a második pohár bort.
Ismét kézmosás következik, áldást mondunk a pászkára, majd a keserű gyökérre (torma), majd - két pászkadarab közé téve - megesszük. Ez arra emlékeztet, hogy a Szentély idején ilymódon ették az áldozati bárány húsát.
Ekkor a vacsora következik. Ezután elfogyasztjuk azt a pászkát, amit még korábban elrejtettünk (Áfikomán) és ha azt egy gyerek elcsente – ajándék ellenében visszadja. Ez a szokás arra jó, hogy a gyerekeket ébren tartsa.
Megtöltjük a harmadik pohár bort és elmondjuk az étkezés utáni áldást (bencsolás).
Ezt követően kiisszuk a harmadik pohár bort, s megtöltjük a negyediket, Élijáhu próféta serlegével együtt, majd kinyitjuk az ajtót, jelezve, hogy nem félünk semmitől, mert ez az „Őrködés Éjszakája".
A nyitott ajtó előtt a következőket mondjuk: „Öntsd ki haragodat a népekre, kik nem ismernek (el) Téged és a birodalmakra, melyek nem szólítják nevedet, mert kiirtották Jákobot és hajlékát feldúlták. Zúdítsd rájuk dühödet és izzó haragod érje utol őket. Üldözd kíméletlenül és irtsd ki őket eged alól".
Keserű, különböző bibliai versekből idézett mondatok ezek, melyeket az üldöztetés, az igaztalan vádak vittek át a Hágádá szövegébe.
Aztán folytatjuk a Hálél hálaéneket „Ha Isten velem van, mit árthat nekem az ember."
Végül középkori imakölteményeket dúdolunk és tizenhárom versszakaszban Isten dicsőségét hirdetjük.
************************************
CHASZID TÖRTÉNETEK PESZÁCHRA
AMIKOR NINCS VEVŐ A CHÁMECRA...
Peszách előtt a zsidóknál az a szokás járja, hogy a birtokukban lévő kovászost (chámec) eladják egy nemzsidónak, mivel a vallási előírások értelmében nem szabad, hogy az ünnep nyolc napján bármiféle kovászos (ez alatt mindennemű lisztből készült étel, mint kenyér, sütemény stb. vagy erjedő dolog, mint pl. élesztő, sör és minden, gabonából készült, szeszes ital értendő) „látható", ill. „fellelhető" legyen zsidó ember birtokában.
Az erről a szokásról szóló alábbi történetet a szentéletű munkácsi rebbe, reb Chájim Elázár Sapiro, szokta volt mesélni a likovai reb Koppel halálának évfordulóján:
Ennek a Reb Koppelnek jól menő italkereskedése volt a galiciai Likovában és így mindig sok hordó pálinka volt nála raktáron. Így volt ez Peszách előtt is és már készült rá, hogy, mint minden évben „eladja" a pálinkát, azaz a chámecot.
Tudták ezt persze már a helyi nem-zsidók is, de elhatározták, hogy ez alkalommal kibabrálnak reb Koppellal.
Titokban összebeszéltek, hogy senki nem fogja a chámecot megvenni, így kénytelen lesz azt a sok pálinkát az ünnepek előtt szabad prédára kitenni, ők pedig a „gazdátlan" italt ingyen megkaparintják.
Így is történt. A Peszách előtti napokban reb Koppel hiába kereset egy nem-zsidót, akinek eladhatná a chámecot - nem talált egyetlen embert sem, aki kötélnek állt volna. Mindenki talált valamilyen ürügyet, amivel elutasította a kérést. Elkövetkezett az utolsó pillanat, amikor tenni kellett valamit és reb Koppelnek nem maradt más választása, minthogy az összes pálinkát kivigye a folyó mellé egy elhagyatott helyre. Miután lerakta a szekérről az összes hordót, tiszta szívből elmondta az erre vonatkozó kötelező formulát, ami úgy szól, hogy „ . . . minden kovászos (chámec) ami a birtokomban van, legyen szabad préda, mint a föld pora", majd otthagyva a minden vagyonát képező pálinkát, hazament.
Örömteljes szívvel adott hálát Istennek, hogy íme sikerült szó szerint betartania a chámec kitakarításának parancsolatát. Igaz, hogy most koldusszegénnyé lett, de eleget tett vallási kötelezettségének.
Háza népe nagyon sajnálta, ami történt és igen fájlalták a vagyon elvesztését, de maga reb Koppel az egész ünnep alatt nagyon jó hangulatban volt és nem látszott rajta, hogy bármit is megbánt volna.
Az ünnep elmúltával a család kiment a folyóhoz s közben arra gondoltak, hogy ha a pálinkát minden bizonnyal meg is itták a "jó szomszédok", de, talán a hordókat otthagyták és abból majd tudnak egy kis pénzt csinálni. Legnagyobb ámulatukra ott találtak egy csomó likovai lakost, akik ezekkel a szavakkal fogadták őket:
-Micsoda dolog ez, zsidó?! Úgy takarítod ki a chámecot, hogy közben fegyveres katonákat rendelsz ki, hogy azok éjjel-nappal, az egész ünnep alatt, fegyveresen őrködjenek?
Reb Koppel és háza népe nem értette, miről van szó. Fogalmuk sem volt, hogy milyen őrökről és még inkább „katonákról" beszélnek. Amikor azonban a hordók közelébe érkeztek - csodálkozásuk nem ismert határt. A hordók tele voltak, nem hiányzott azokból egy csepp sem. Ekkor értették meg, hogy az Örökkévaló volt az, aki őreit az égből kirendelte és akik vigyázták a szabad prédára kitett chámec-pálinkát.
Így aztán - mivel a szabad préda mindenki számára szabad - reb Koppel szépen hazavitte jogos tulajdonát, az egész vagyonát jelentő pálinkás hordókat.
A „BÉKÉLTETŐ” SMURÁ MACESZ
A pászkának (macesz) van egy különleges fajtája, amit „smurá" (smire) macesznak hívnak. Az eltérés abban rejlik, hogy a búza learatásától, egészen a kész macesz kemencéből való kiszedéséig - a vallási előírásoknak megfelelően - rabbi ellenőrzi az egyes műveleteket. Minderre azért van szükség, nehogy a lisztet nedvesség érje és az erjedésnek (kovász) még a lehetősége se merülhessen fel.
Sokan csak Széder-estén fogyasztanak ilyen smurá pászkát, de vannak olyanok, mint pl. a chászidok, akik az ünnep minden napján kizárólag ezt eszik.
Az aptai szent rabbi, Ávráhám Jósua Hersl, akit úgy ismertek, mint „Ohév Jiszráél", (a zsidóság szerelmese) kivételes gondot fordított arra, hogy az ünnep minden napján smurá maceszt fogyasszon.
Történt egyszer, erev Peszáchkor, azaz az ünnep előestéjén, hogy a nélkülözők részére ezúttal nem pénzt, hanem pászkát gyűjtöttek, hogy a szegények is kellően megünnepelhessék a Széder-estét.
A rebecen, a rabbi felesége, éppen el volt foglalva az előkészületekkel, így nem ő fogadta a hitközség embereit, hanem az egyik szolgáló, aki -merő tévedésből - a rebbe számára készített smurá maceszt adta oda a nélkülözők részére.
A ház asszonya, amikor észrevette ezt a tévedést, nagyon megrémült és nem tudta mitévő legyen. Nem merte elmondani a férjének a történteket, így kénytelen volt turpissághoz folyamodni, azaz a smura macesz helyett az egyszerű pászkát tette az asztalra, és úgy tett, mintha misem történt volna. A rebbe pedig a sima pászka felett mondta el a Hágádát.
Eltelt az ünnep nyolc napja. A rákövetkező napon megjelent a rabbinál egy zsidó házaspár és bejelentették válási szándékukat.
Kérdé a rabbi a férjet:
- Miért akarsz elválni a feleségedtől?
A férj elmondta, hogy azért akar elválni, mert az asszony nem volt hajlandó Peszáchkor olyan edényben főzni, amelybe nem aprítanak pászkát (gebrokc); ugyanis a chászidok szigorúan ügyelnek arra, hogy a Peszáchkor használt pászka ne kerüljön érintkezésbe folyadékkal.
Meghallgatván az indokot, a rabbi behívatta a feleségét, a rebecent és megkérdezte tőle:
- Mondd meg nekem, kérlek, milyen maceszt tettél elém Széder-este, a Széder-tálra?
Az asszony nagyon megrémült és félelmében hirtelen nem is tudta, mit válaszoljon. Férje meg egyre kérlelte: mondd meg őszintén, ne félj semmit, milyen maceszt ettem én Széder-este?
Az asszony végül bevallotta a történteket, és elmondta az igazat.
Na látod - mondta a válni akaró férjnek a rebbe - én Széder-este smurá macesz helyett egyszerű pászkát ettem, és úgy tettem, mintha nem vettem volna észre, mert nem akartam a veszekedés vétkébe esni. Te pedig el akarsz válni „beaprított macesz" miatt? . . .
A rabbi békítő szavai megtették hatásukat és a megbékélt férj feleségével együtt hazament.
EGY KIS KÜLÖNBSÉG
Mint ismeretes, erev Peszáchkor, vagyis a Peszách ünnepet megelőző napon, csak egy meghatározott ideig, rendszerint reggel kilenc óráig, szabad kovászost (chámecet) enni. Ez után már szigorúan tilos.
Egy ilyen alkalommal, már a chámec tilalom beállta után, reb Lévi Jichák, a cádik, kiment a berdicsevi piacra. Amint ott nézdegélt, megakadt a szeme az egyik kereskedőn, akiről köztudott volt, hogy csempészárúval foglalkozik.
A rabbi odament hozzá és megkérdezte: van selymed? - Amennyit csak akarsz, kitűnő minőségben - felelte.
A rabbi megköszönte a felvilágosítást, majd továbbmenve odafordult az egyik zsidó kereskedőhöz:
- Van nálad valami chámec (kovászos)? - kérdezte.
- Chámec? De rabbi! -Isten őrizz, kitakarítottam az utolsó morzsáig - mondta a zsidó méltatlankodva.
Ekkor reb Lévi Jicchák égnek emelte szemét és így szólt:
- Világ Ura! Nézz ide és lásd, milyen a te kiválasztott néped, Izráel. Az orosz cár a világ egyik leghatalmasabb uralkodója, akinek rendőrsége, katonái és börtönei vannak. Ez a cár elrendelte, hogy nem szabad árut becsempészni az országba. És mégis - hiába állanak éjjel-napppal őrök a határokon - mindenki szeme láttára becsempészik az árukat és nyíltan árulják is. Ezzel szemben Te, Világ Ura, egyetlen mondatot írtál a Tórában - „Ne találtassák nálad chámec!" - és íme, annyi év elmúltával, határok és őrök nélkül, erev Peszáchkor, a megállapított idő elmúltával, nincs zsidó, akinél chámec lenne.
SZÉDER - NÉGY POHÁR TEJJEL...
Peszách előtt - ősi zsidó szokás szerint - gyűjtést rendeznek, az ún. peszáchi liszt (Kimchá d'Piszchá) megvásárlására. Ez azt jelenti, hogy a közösség ilyenkor a szegények és nélkülözők részére különleges támogatást nyújt, mivel az ünnep kiadásait nekik különösen nehéz előteremteni.
A Hágádá szavaival mondva: „Mindenki, aki éhes, jöjjön és egyék velünk, mindenki, aki nélkülöz, jöjjön és ünnepeljen velünk".
Egy alkalommal erev Peszáchkor, egy híres rabbihoz odament egy egyszerű zsidó és feltette azt a halachikus kérdést, miszerint, lehet-e a „négy pohár" kötelességének eleget tenni a Széder-estén úgy, hogy négy pohár bor helyett valaki négy pohár tejet iszik?
A rabbi kissé meglepődött a kérdésen, és azt kérdezte, vajon a kérdező esetleg beteg és emiatt nem szabad bort innia?
- Nem, rabbi, hála Isten egészséges vagyok - felelte - de az idén a bor olyan drága, hogy gondoltam, hátha . . .
A rabbi megnyugtatta, hogy a háláchá szerint eleget tesz a kötelességének akkor is, ha bor helyett tejet iszik.
A zsidó már az ajtóban állt, amikor a rabbi a kezébe nyomott 25 rubelt, miközben jó ünnepet kívánt neki. Az ember nem akarta a pénzt elfogadni, mondván ő nem snorrer (adományt gyűjtő) csak érdeklődni akart. A rabbi rábeszélte, hogy nyugodtan fogadja el a pénzt, csak mint kölcsönt, és majd ha lesz neki, megadja. A végén az ember elfogadta, megköszönte és távozott.
- Miért adtál neki 25 rubelt, amikor négy pohár borra elég lett volna 3-4 rubel is? - kérdezte férjét a rebecen.
- A kérdésből az is kiderült - felelte a rabbi - hogy nemcsak borra nem volt pénze, hanem húsra se, különben hogyan ihatna tejet a Széderen? (A zsidó vallás előírásai szerint ugyanis, tejterméket és húsos-zsíros ételt nem szabad egyidejűleg fogyasztani).
A BOR – MINT GYÓGYSZER
Közvetlenül Peszách előtt egy chászid agyvérzést kapott. Már jobban volt, de kétségei voltak afelől, mit tegyen Széder-estén, megigya-e a négy pohár bort vagy sem, mivel viaskodott benne a vallási kötelesség és egészségének féltése.
Ekkor váratlanul egy küldönc érkezett, aki a guri rebbétől - levél kíséretében - egy üveg bort hozott.
A levél rövid volt, mindössze egyetlen arameus nyelvű talmudi idézetet tartalmazott: „Minden betegség alapja (okozója) a vér és minden orvosság alapja a bor". (Bává Bátrá 58.)
A chászid felettébb elcsodálkozott a levélen, de ugyanakkor végtelenül boldog is lett, mert a rebbe megoldotta problémáját. Széder-este megitta tehát az előírásszerű bort - és meggyógyult.
„ÖNTSD KI HARAGODAT" - A HITEHAGYOTTAKRA
A Széder egyik legfelemelőbb és legfélelmetesebb pillanata az, amikor kinyitják az ajtót és elmondják a „Sfoch Chámátchá" vers-kompillációt, amely azokról a népekről szól, amelyek üldözik és elnyomják Izrael népét.
„Öntsd ki haragodat azokra a népekre, amelyek nem ismernek (el) Téged és azokra a hatalmakra, melyek nem szólítanak neveden.. .öntsd ki rájuk haragodat és dühöd érje utol őket.." Ebben a versben keserűség és egyfajta lázadás fejeződik ki, keserűség és lázadás, a zsidók elleni érthetetlen és értelmetlen gyűlölködés ellen.
És miért nyitják ki az ajtót, mielőtt a Sfoch Chámátchá verset mondják? Az egyik magyarázat ezt a vérvádakkal hozza összefüggésbe. Miután ezek az események főleg ilyenkor, erev Peszáchkor, szoktak megtörténni, ez az oka annak, hogy egy adott pillanatban kinyitják az ajtót, és megvizsgálják, nem rejtettek-e el odakint egy hullát, amit aztán a zsidók nyakába varrnak . . .
* * *
1881 Peszáchján, a Széder-estén, sok vendég gyűlt össze Alexander Cederbojm - a Hámélic nevű héber folyóirat szerkesztőjének - péterburgi lakásán. Az orosz főváros zsidó intelligenciájának színe-java - írók, professzorok, tudósok - mind ott volt, hogy jelenlétével tüntessen. Olyanok is eljöttek, akik korábban távoltartották magukat a zsidó vallási hagyományok gyakorlásától. Most viszont ezzel is ki akarták fejezni a zsidósághoz való tartozásukat, mivel ebben az évben - az asszimiláns zsidó értelmiség körében - különösen nagy kitérési láz tört ki.
Egyesek azért hagyták el vallásukat, hogy a városban letelepedési engedélyt kaphassanak, mások társadalmi rangjuk emelkedését temélték ettől a lépéstől. Az ebben az évben kitértek között volt a neves orosz-zsidó költő, Minski is, valamint Vengrov professzor és Ludvig Szlominszkij is.
Már mindenki az ünnepnek megfelelően terített asztalnál a helyén ült, és a házigazda éppen az áldást - kidust - készült a borra elmondani, amikor nyílt az ajtó és megjelent a három híres mesümed (hitehagyott), Minski, Vengrov és Szlominszkij. Korábban mindhárman állandó vendégek voltak Cederbojm széderein, de most megjelenésük döbbenetet váltott ki, hiszen mindenki tudta, mi történt.
Simon Frug, a költő, felugrott és haragtól remegő hangon azt mondta:
- Mit hallgattok? Nyissátok ki az ajtót és mondjátok a Sfoch Chámáthá-t!
Látván, hogy a vendégsereg hallgat, maga kezdte el: „Öntsd ki haragodat a népekre - akik már nem ismernek . . . "
A többiek végül együtt mondták a verset a költővel és a három hitehagyott lehajtott fejjel távozott. . .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése