Vannak a zsidó történelemnek olyan alakjai, akik
jelentõségükben messze túlmutatnak korukon. Ilyen volt Mózes
mesterünk, aki a Tórát adta nekünk; ilyen volt Élijáhu
(Illés) próféta, aki a mai napig is „él" a nép száján, és ilyen
volt Ráchel, a tragikus sorsú õsanya.
Szinte az egyetlen nõi alak a Bibliában, akit a próféták
említenek, aki sorompóba
lépett a számûzetésbe vitt fiaiért, sírt és imádkozott – Ráchel
volt, Jákob szeretett elsõ felesége, házának ékessége.
Ráchel élettörténete érthetõbbé válik, ha ezzel párhuzamosan
olvassuk testvére, Lea, biográfiáját. A két testvér
– egyesek szerint ikrek – távoli rokonai, unokatestvérei voltak
Jákobnak, aki testvére gyilkos haragja elõl menekült.
A két leány ugyanabban a családban született és élt, ahonnan
nagynénjük Rivka, Jákob édesanyja elszármazott.
Ugyanaz a logika, amely Ábrahámot vezette, hogy szolgáját
az arámi Betuél – aki szegrõl-végrõl rokona volt – házába
küldje, hogy onnan hozzon menyasszonyt fiának, Izsáknak
– vezette most Rivkát és az idõs, beteges, passzív Izsákot, erre
a lépésre.
Ne gondoljuk egy percig sem, hogy Arám Náhárájimban
ortodox zsidók éltek, akikkel a két õsatyának nagy „kóved"
volt összeházasodni. Mégis, az nem Kánaán volt, a maga
romlott, erkölcstelen, dekadens népeivel. Ott még élt az
özönvíz utáni hagyomány, amelyhez a népek tartották magukat,
és elkerülték a frivol erkölcstelenség és nemi szabadosság
buktatóit. Mint a Tóra maga közli velünk, Lábán házában
bálványok voltak, de lányaiban volt hajlam és lelkierõ
az ábrahámi hagyományok szerint élni.
Itt is, mint a legtöbb bibliai biográfiában, párhuzamosan
halad a szûkszavú, „hivatalos", lényegre törõ jelentés a talmudi
aggáda és a Midrások érdekfeszítõ, színes és amellett
nevelõ szándékú elbeszéléseivel. A kettõ együtt adja a teljes
történetet és annak tanulságait.
* * *
Tehát: Ráchel Lábán egyik lánya. Az Írás szép arcúnak és jó
alakúnak mondja. Emellett pásztor, állattenyésztõ, tehát tehetõs,
apja nyáját õrzi. Az emigráns, Ézsau elõl menekülõ
Jákob, a város szélén lévõ kútnál találkozik vele.
Amikor meglátta Jákob a nyáj élén érkezõ Ráchelt, „anyja
testvérének, Lábánnak, lányát", elhengerítette a kutat záró
követ és megitatta „Lábánnak, anyja testvérének nyáját".
Ezek után megcsókolta Jákob Ráchelt, majd hangosan sírt.
Érdekes módon csak ennek utána mutatkozott be. Elmondta,
hogy õ „rokona apjának, mert Rivkának a fia". A lány hazaszaladt
elmondani ezt az apjának.
Hogy lehet az, hogy Ráchel csókolózott egy ismeretlen
férfival, aki csak utána mutatkozott be mint unokatestvére?
Ugyanezt lehetne kérdezni Jákobra vonatkozólag is. Azonban
Jákob tudta, kirõl van szó, hiszen a helyi pásztorok elmondták
neki, hogy „íme (Lábán) lánya jön a nyájjal" (1Móz
29,6), és ezért hengerítette el a követ is, egyfajta erõfitogtatásként.
A fiatal Ráchel pedig talán azért fogadta az idegen
csókját, mert megilletõdött segítségétõl (Kimchi).
Több exegéta foglalkozik a csókkal, és igyekeznek azt így
vagy úgy kimagyarázni. Náchmánidész véleménye,
hogy "Ráchel kiskoru volt"
és ennél fogva nincs a csóknak jelentõsége,
vagy pedig – ahogy Ibn Ezra mondja – ahol a csók héber
formája L betûvel jön (Vájisák Löráchel) – ott baráti, rokoni
csókról van csak szó, és nem a fogalom nõ–férfi vonatkozásában.
Arra nézve, hogy miért sírt Jákob, is eltérõek a
Midrásban a vélemények, de ez nem tartozik szorosan a
Ráchel portréhoz.
* * *
Egy hónapi vendégeskedés után – miközben Jákob legeltette
Lábán nyáját („mivel beleszeretett Ráchelba, nem hagyta
Jákob, hogy továbbra is a törékeny nõ legyen a pásztor, hanem
magára vállalta ezt" – Náchmánidész) – azt mondta neki
Lábán, az nem lehet, hogy azért mert rokon, ingyen dolgozzon,
hanem mondja meg, mennyit kér. (Itt zárójelben az
Írás közli velünk, hogy Lábánnak két lánya volt – a nagyobbik
Lea és a kisebbik Ráchel. Leának gyenge, kisírt szeme
volt (Kimchi), míg Száádjá szerint szép szemei voltak).
„Jákob szerette Ráchelt és azt mondta, hogy hajlandó hét
évig dolgozni érte." Lábán beleegyezett. Hét év leteltével
Ráchel helyett Leát adta hozzá, majd azzal mentegette nyilvánvaló
csalását, hogy „nem szokás nálunk férjhez adni a fiatalabbat
az idõsebb elõtt" (1Móz 29,26),
Lábánnak, akit a zsidó hagyomány mint egy mestercsalót
tart nyilván – nem
volt problémája: biztos volt benne, hogy a szerelmes Jákob
ledolgoz további hét évet Ráchelért. (Ez a munka az ún.
mátkabér volt, vagyis egy fordított hozomány, amit a férfi
adott a nõ apjának, és nem fordítva, mint a késõbbi idõkben.
Ezt héberül Mohárnak hívták, ami nem más, mint jegyajándék,
vagyis móring). Így is történt: Jákob tiltakozott, mire a
nászhét elteltével magkapta Ráchelt is, a vállalt további hét
év fejében.
Amin az Írás nem akad fenn – az a Midrások kedvenc témája.
Hogyan lehetséges az, hogy Jákob a nászéjszakán nem
vette észre, hogy nem Ráchelt kapta, hanem Leát?
A Midrás válasza: Ráchel és Jákob sejtették, hogy Lábán
mire készül és ezért bizonyos kódokat (jeleket) beszéltek
meg erre az esetre. Azonban, amikor Ráchel látta mi történik,
merõ jóindulatból („ne szégyenüljön meg testvérem")
átadta ezeket a jeleket Leának, és így a turpisság csak reggel
derült ki. Ne kérdezzünk fölösleges kérdéseket, mivel nem
tudjuk magunkat beleélni õseink lelkivilágába. Elégedjünk
meg azzal, amit a Siralmakra írott Midrás Rábbá, nyitányában,
Ráchel szájába ad.
* * *
Itt Ráchel, aki könyörög deportált fiaiért, odaáll az isteni trónus
elé és azt mondja (szabad fordításban): Édes, jó Istenem!
Könyörülj gyermekeiden, akik az én gyermekeim…, ahogy
én megkönyörültem testvéremen, átadtam neki a megbeszélt
jeleket, sõt bemásztam a nászágy alá, és amikor Jákob
Leát Ráchelként szólongatta – õ hallgatott és én válaszoltam
helyette, és ezzel elõsegítettem a csalást, uralkodtam magamon
és lemondtam szeretett férjemrõl, csakhogy meg ne
szégyenüljön Lea… én, aki egy egyszerû, hús-vér ember vagyok,
nem voltam féltékeny testvéremre, akkor te, a világ
ura, a könyörületes, Mindenható Isten, hogy lehetsz féltékeny
azokra az élettelen bálványokra, amelyeket fiaim a vád
szerint imádtak, hogy emiatt számûzd õket… (Ptichta, Échá
rábbá 24. fejezet).
Ráchel és Lea viszonya a továbbiakban ambivalens. Az
elõbbi a szeretett asszony, míg Lea – Ráchelhez viszonyítva
– gyûlölt. A Midrás szerint Jákob az elején el is akart válni
tõle, annyira haragudott a csalás miatt, fõleg amiért Lea
***
Leának már hat fia van és Ráchel még mindig meddõ.
Férjének tesz keserû szemrehányást, utalván arra, hogy ez
miatta van, de Jákob türelmetlenül utasítja el a vádat: te
vagy meddõ, nem én, nekem vannak fiaim! Ráchel azt
mondta, hogy gyerek nélkül élete nem élet és öngyilkossággal
fenyegetõzött (Náchmánidész). Jákob nagyon éles hangon
reagált, és ezért a Midrás szerint súlyos megrovásban részesült.
Ráchel kínjában hozzáadja Jákobhoz szolgálóját, Bilhát,
(„hátha én is épülök általa" – vagyis lesz gyerekem, ahogy
ezt Sára tette annak idején, eredménytelenül). Itt is ez a helyzet:
Bilha szül Jákobnak két fiút (Dant és Naftalit), de
Ráchelnél semmi változás.
* * *
Ha ez nem volna elég, kiélezõdik a rivalizálás a két testvér
között. Lea már elfelejtette, hogy õ volt a „nemszeretett feleség",
azt meg különösen, hogy annak idején milyen önfeláldozóan
segítette õt Ráchel. Most már négy fia van, de ez
nem elég neki. Ha Ráchel „épülni" akar szolgálója által – neki
is van szolgálója, Zilpa. Jákobhoz adja, és az is szül
két fiút, Gádot és Ásért. És Ráchelnek, a szeretett asszonynak,
még egy fia sincs.
Ekkor következik a mandragóra epizód. Reuvén, Lea elsõszülött
fia, mandragórát talál a mezõn és hozza anyjához.
Errõl a növényrõl (mandragora officinalis) – melynek gyümölcsei
kisebbfajta almák és nagyon jó illatúak – azt tartotta
a néphit, hogy ajzószerként használható, és ily módón segít
a gyermekáldás elérésében. Nem csoda tehát, hogy a
meddõ Ráchel ebbe is belekapaszkodott és kért Leától fia
gyümölcsébõl. Erre Lea kifakadt és éles szavakat használt
sajnálatra méltó testvérével szemben: Hát nem elég, hogy elvetted
férjemet, most még a fiam mandragóráját is akarnád!?
(1Móz 30,15)
Mi az, hogy „elvette a férjét"? Tipikus eset, amikor – a
többnejûség korában – az asszonyok a férj „kegyein" veszekszenek.
Az exegéták itt figyelemre méltó módon
Ráchelnek szurkolnak, és ennek folytán Lea-ellenesek. Többek
szerint Jákob elõnyben részesítette Ráchelt, vele többet
volt (mivel nem volt gyereke, Jákob többször volt Ráchel
sátrában, hogy kiengesztelje – Kimchi) és ez kiváltotta Lea
féltékeny irigységét, ami itt robbant ki. Chizkuni és Szfornó
szerint Lea kétségbe vonta, hogy Ráchelnek egyáltalán szabad
volt õutána férjhez menni Jákobhoz, vagyis vetélytársnõje
lenni.
Ráchel sztoikus nyugalommal válaszolt, mint aki beletörõdött
sorsába: „Jó, akkor háljon veled ezen az éjjelen (pedig
az én sorom volt – Rási) fiad mandragórája ellenében" (uo.).
Valóban így is történt, és Lea állapotos lett azon az éjjelen, és
megszületett ötödik fia, Jiszachár (neve héberül azt jelenti,
hogy bérem, jutalmam). Egyhamar további fiat szült, a hatodikat,
akit Zvulunnak (Zebulonnak) nevezett el.
* * *
Mindennek utána emlékezett meg az Örökkévaló Ráchelrõl,
megnyitotta méhét és õ fiat szült, mondván „Isten eltörölte
gyalázatomat". Fiát Józsefnek (Joszéf) nevezte el, és azt
mondta, adjon nekem az Isten még egy fiút. Még József születése
elõtt, Lea lányt szült, akit Dinának nevezett el.
Itt a Midrások Lea javára fordítják a szót, ugyanis Dinának is fiúnak
kellett volna lennie, de Lea imádkozott, hogy lány legyen,
mivel tudták, hogy Jákobnak 12 fia lesz. 12 törzs és ha
Leának további fia születik (hetediknek) és a két szolgáló
2–2 fia, az már összesen 11 fiú – „akkor Ráchel egy fiával
még annyit sem ér, mint a szolgálók" (Bráchot 60,a).
„Jó az igaz embereknek, akik képesek az ítélet szigorát
könyörületre változtatni" – mondja a Midrás (Brésit rábbá
73,b), azzal kapcsolatban, hogy Ráchelnek sikerült kiimádkoznia
egy gyereket, miután az Isten „meggyógyította méhét"
(Száádjá). Mirõl emlékezett meg az Isten? Rási szerint
(a Midrás nyomán) arról, hogy átadta a megbeszélt jeleket
Leának, és hogy aggódott, nehogy Jákob elváljon tõle és
Ézsau „örökölje" õt. Kimchi szerint Isten meghallgatta
Ráchel imáit. Ovádja Szfornó az olasz orvos-exegéta gyakorlatiasabb
ennél: Isten azt látta, hogy Ráchel mennyire
igyekszik azáltal, hogy bevitte házába szolgálóját, Bilhát, illetve
a mandragóra ügyben.
Az Írás itt nem fedi fel, hogyan reagált Jákob arra a hírre,
hogy Ráchel végre szült. Csak késõbb tudjuk meg, hogy József
volt kedvenc fia, akiben Ráchelt látta megtestesülni idõ
elõtti halála után.
József születése után Jákob elhatározza, hogy hazamegy,
elég volt Lábánból. A mezõre hívatja két feleségét, Ráchelt és
Leát és tanácskozik velük. Azok most egyetértenek: menjünk
haza szüleidhez, Kánaánba, mondják. Mint Rivka egykoron.
Úton hazafelé – Jákob szökik, mert nem akar Lábántól engedélyt
kérni – egy mulatságos epizód: Ráchel ellopja apja
trófeáit, melyeket az istenként tisztel. Lábán utánuk iramodik,
eléri õket és elsõsorban „isteneit" kéri számon. Jákob tagad
és tiltakozik, majd megátkozza azt, aki ellopta…
* * *
Bét Él és Efrát között – a tragikus kimenetelû schemi epizód
után – Ráchel belehal második fia, Benjámin, szülésébe.
A haldokló Ráchel ben-Óninak – fájdalmam fiának, nevezte
el a legkisebbet, ma ismert nevét apja adta neki.
Jákob összeszorított foggal temeti el szeretett feleségét, ott
ahol meghalt, a betlehemi úton, Efrát elõtt. A hagyomány a
mai napig is ott tudja Ráchel síremlékét, ahová a XIX. században
Sir Moses Montefiore, a brit-zsidó nábob, emelt
mauzóleumot.
A hagyomány szerint Jákob azzal mentegetõzött halála
elõtt Józsefnél, hogy isteni sugallatra temette el ott Ráchelt,
és nem vitte be a chevroni Machpéla barlangba, mivel majdan,
amikor a zsidókat számûzetésbe viszik, Ráchel kijön
sírjából és imádkozik fiaiért. Ennek költõi leírását Jeremiás
könyvében találjuk:
„Így szólt az Örökkévaló Isten:
Hangos jajveszékelés Rámában, keserves sírás: Ráchel siratja
fiait, nem tud megvigasztalódni, hogy nincsenek többé.
Erre ezt mondja (Ráchelnek) az Örökkévaló: hagyj fel a hangos
sírással, és ne könnyezzenek szemeid! Meglesz cselekedeted
jutalma (vagy: van vigasz bánatodra) – mondja az
Örökkévaló –, és visszatérnek fiaid az ellenség földjérõl. Reménykedhetsz
a jövõben – mondja az Isten –, és fiaid visszatérnek
hazájukba!" (Jeremiás 31,15–17)
Ráchel nemcsak egy tragikusan szép legendát hagyott
maga után, hanem egy harcias törzset – József törzsét, amely
két részre oszlott, Efrájim és Menasse törzsére; amely ellenlábasa
volt Jehudának, és amely Salamon király korszaka
után kettészakította a zsidó királyságot és hosszú idõn át
megosztotta a zsidó népet.
Ráchel 36 éves korában hunyt el, Chesván hónap 11-én.
Sírja a mai napig is a zsidó zarándokok tömegét vonzza,
akik ott imádkoznak, zsoltárokat mondanak és „Mame
Ráchel" közbenjárását kérik…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése