2009. április 22., szerda

TANULJUNK ZSOLTÁROKAT – MONDJUNK THILLIMOT(8)

 

 
 

 

"A karmesternek, Gittitre, Dávid zsoltára.

 

Örökkévaló Istenünk, mily fenséges a te neved az egész földön, az égen is megmutattad fenségedet! Gyermekek és csecsemők szája ál­tal építed hatalmadat elleneiddel szemben, hogy elnémítsd az ellen­séget és a bosszút forralót. Ha látom az eget, kezed alkotását, a hol­dat és csillagokat amiket ráhelyeztél. Mit ér a halandó - (mondom) -, hogy törödsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? Alig tetted őt kisebbé Istennél; dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg. Úrrá tetted kezed alkotásain, mindent lábai elé vetettél: a juhokat és mar­hákat mind, a mezei állatokat is, az ég madarait, a tenger halait, amelyek az óceán ösvényeit járják. Örökkévaló Istenünk, milyen fen­séges a te neved az egész földön!" (Zsolt 8,1-10)

 

Első látásra semmi kapcsolat nincs e zsoltár és az azt megelőzők közőtt, Itt nem üldöznek senkit, itt Isten dicsőségét zengi a költő ­ami a világegyetem nagyszerűségében nyilvánul meg. Bizonyos kettősség - talán ellentét - jellemzi az ember kisebbrendűségi érzését a világmindenséggel szemben, de ugyanakkor az ember az, aki ura a te­remtésnek, és maga a Teremtő az, aki a kezébe adott mindent, oly mó­don, hogy csak "kevéssel kisebb Istennél".

 

Ámosz Cháchám, a Dáát Mikrá kommentátora, nemzedékünkre

applikálja az említett kettősséget, amely ma még sokkal élesebben jelentkezik. Egyrészt az ember már nemcsak a tengereket uralja, ha­nem az űrt is és a holdat is megjárta; a tudomány eredményei soha nem ismert területeket tártak fel- másrészt pedig az ember, mindez­zel együtt olyan gyengének és elhagyatottnak érzi magát, hogy azt az elért eredmények nemcsak hogy nem csökkentik, hanem éppenséggel hatványozzák; az emberi gonoszságról nem is beszélve, ami ugyan­csak igen erősen hat mostanában. Így a zsoltár mondanivalója kimon­dottan aktuális napjainkban is - mondja Ámosz Cháchám.

 

Modern kommentátorok rámutatnak néhány gondolatbeli hason­lóságra zsoltárunk és a teremtés könyvének (lMóz) első fejezete kö­zött, ahol az ég és a föld, a hold ("a kis világítótest"), a csillagok vala­mint az ember szerepe van kidomborítva, mondván, hogy az ember uralkodjon a tenger halain, az ég madarain, az állatokon és az egész világon (uo. 26). A gondolat: a világ nagy és nagyszerű, Isten teremtet-

te és az ember kezére bízta.

 

A zsoltár elején szereplő Gittit, annyira homályos a ma embere

számára, hogy több értelmezést is elbír. Van, aki azt mondja, hogy ez egy régi hangszer, esetleg hárfa, amely Gát városából származik, ahol hangszerkészítő szakemberek laktak (Rási). Mások szerint ez egy dallam, amit a szőlőtaposók szoktak énekelni (Gát - héberül szőlő­prés). Erre mondja Ibn Ezra, hogy ez nonszensz. Szerinte ezt a zsol­tárt Dávid a Gát-beli Ovéd-Edom családfájának ajánlotta, akik leviták voltak.

 

CSECSSZOPÓK SZÁJÁBÓL ...

 

A kisdedek motyogása, vagyis az értelmetlen hangok, amit a cse­csemők hallatnak - dicsőítő éneknek számít az Örökkévaló fülében, aki erre alapozza hatalmát a Gonosszal szemben, vagyis a kisgyerekek ártatlan és naiv hite az, ami megdönti a hitetlen istentagadók érvelését (Hirsch). Ezenfelül a haszid felfogás a kisgyerekek Tóra-tanulását oly nagyra értékeli, hogy ennek érdekében az Örökkévaló megbocsát a vétkes zsidóknak és eljön a megváltás.

Több neves kommentátor hangsúlyozza a csodát, ami egy csecsemő szopás által történő táplálásában található. Mecudát Dávid szerint "a csecsemők szája, ami zárva van, amikor az anyaméhben vannak, majd kinyílik, amikor megszületnek és ők anyjuk emlőjéből szopnak - eb­ből a csodálatos dologból alapoztad meg, hogy meg- és elismerjék ha­talmadat, mivel ez nem egy automatikusan bekövetkező, természetadta dolog".

 

Kimchi (Rádák) még jobban kiemeli a szoptatás csoda voltát, részletezve az anatómiai jelenségeket, amelyek az isteni elrendelést bizo­nyítják, mivel nincsenek véletlenek: " ... az első csodák egyike az em­bernél, miután megszületett, az a szopás ... az embernek hálát kell ad­nia Istennek és elismeréssel adózni csodálatos tettei iránt, amiket az égen és földön tett. .. , attól a pillanattól kezdve, hogy a csecsemő a vi­lágra jött és szopás által táplálkozik - látszanak az Örökkévaló csodá­latos tettei és kegye az emberrel. Ezért mondja »építed hatalmadat«, mert amiként az alapzat a ház alapja, úgy a szoptatás az ember első indíttatása ahhoz, hogy megismerje Isten kegyét, születésétől fogva. Mivel az Örökkévaló egy tű nagyságú lukat teremtett az emlőben, nem nagyobbat, mert ha nagyobb lenne, akkor szopás nélkül jönne a tej, és a csecsemő megfulladna, de nem is kisebbet, nehogy a kisded belefá­radjon a szopásba és megfájduljon az ajka, hanem mindent a megfele­lő mennyiségben és nagyságban, és ebből az ember felismerheti, hogy a világon minden az isteni terv szerint történik és nem véletlenül."

 

A SZINÁJ-HEGYI KEZESEK

 

Nem csoda, ha a Midrás a csecsemőket a Tóra-adással kapcsolatos parabola főszereplőiként alkalmazza:

"Amikor az Örökkévaló a Szináj-hegyen a Tórát adta a zsidó nép­nek, azt mondta nekik: adjatok nekem kezeseket arra, hogy betartjá­tok a Tóra törvényeit. Azt válaszolták, hogy majd az ősatyák lesznek a kezesek, de ezt Isten nem fogadta el, mondván, hogy az ősatyák már eleget tartoznak neki.

 

- És kik azok, akik nem tartoznak? - kérdezték.

- Ezek a csecsemők, a kisdedek.

Erre elhozták csecsemőiket, akik éppen most születtek, meg azo­kat is, akik még anyjuk hasában voltak, meg a szopós babákat is, és az Örökkévaló megkérdezte őket, vállalják-e a kezességet, hogy szüleik betartják a Tórát, mert ha nem, akkor ők lesznek a felelősek ezért. Azok igennel válaszoltak, és az Örökkévaló elmondta nekik a tízpa­rancsolatot, és ők mindegyikre igennel válaszoltak, mire azt mondta nekik, hogy általatok, a ti szátokból adom a Tórát a zsidóknak, ahogy írva van »gyerekek és csecsemők szájából«" (Midrás Sochér Tov).

 

ANGYALI VITA A MENNYEKBEN

 

"Mi a halandó (ember), hogy törődsz vele?" - kérdi a zsoltáros. A Midrás ezt a kérdést az angyali kar szájába adja, akik ezt Istennek mondták, amikor Mózes mesterünk feljött a Szináj hegyre, hogy az is­teni Tórát levigye a zsidó népnek.

 

Amikor az angyalok meglátták Mózest, megkérdezték, mit keres ez az asszony szülte közöttünk? A Tórát jött átvenni, válaszolta az Örök­kévaló.

Mondták az angyalok: Világ ura, ezt az elrejtett drágaságot, amit már 974 nemzedéken keresztül őrzöl, oda akarod adni a hús-vér em­bereknek?! Hát mit ér a halandó ember, hogy egyáltalán megemléke­zel róla? Inkább hagyd az égben a Tórát (nekünk, angyaloknak)!

 

Mondá erre az Örökkévaló Mózesnek: Válaszolj nekik!

Mózes: Félek, hogy megperzselnek szájuk leheletével.

Örökkévaló: Tedd a kezedet a trónusomra (és akkor nem árthatnak

neked ... )

Mondá Mózes az Örökkévalónak (válaszként az angyaloknak): A Tóra, amit nekem adsz, mi áll abban? Többek között az, hogy »ne le­gyen idegen Istened elóttem«. Hát az angyalok olyan népek között él­nek, akik bálványokat imádnak? Vagy pedig »Tiszteld atyádat és anyádat«, vagy »Ne lopj, ne ölj« stb. Ez mind nem vonatkozik az an­gyalokra, hanem csakis a hús-vér emberekre.

 

 Erre az angyalok belát­ták Mózes igazát és többé már nem ellenezték a Tóra adását Izrael­nek (Jálkut Simoni).

 

A Midrás hozzáteszi, hogy az angyalok nemcsak belátták, hogy Mózesnek igaza van, és a Tórát valóban az embereknek kell adni, amit aztán nekik be kell tartani, hanem még ajándékokat is adtak Mózes­nek. Még a halál angyala is megajándékozta - mondja Jálkut.

 

Vajon mit adott neki? Elmondta neki a titkot: hogy a füstölőszerrel meg lehet állítani a járványt, ami - büntetésként - a népet sújtja. A Mid­rás ezt logikusan meg is indokolja: Mózes honnan tudhatta ezt, ha nem maga a halál angyala árulta el neki. (Amikor utasította Áront, testvérét, hozza hamar a füstölőt és állítsa le a vészt [4Móz 17,11-13].)

 

SÁMSON RÓKÁI, DÁNIEL OROSZLÁNJAI

 

 A Midrás egy lépéssel tovább megy és elmondja, hogy amikor Isten a világot teremtette, és már-már az emberre került volna a sor, ekkor az angyalok kara erősen ellenezte ezt: " ... mit ér a halandó, hogy tö­rődsz vele és az emberfia, hogy gondod van rá", vagyis nem érdemes embert alkotni, mert csak vesződség és bosszúság lesz vele. Erre ­mondja a Midrás - Isten megmutatta az angyaloknak az eljövendő nemzedékek cádikjainak tevékenységét.

 

Mások szerint Isten megmutatta az angyaloknak - egyfajta "idő­gép" segítségével -, ahogy Sámson összefogdos 300 rókát (amelyek segítségével bosszút állt a filiszteusokon); meg ahogy Dánielt ledob­ják az oroszlánverembe, ahol a vadállatok nyakán ül, de azok nem ár­tanak neki ... Illés prófétát, amint röpköd a világűrben, mint a mada­rak és Jónás prófétát a hal gyomrában. Végezetül - konkludál a Midrás - megmutatta nekik "az óceán ösvényein járókat" - vagyis Iz­raelt, amint átkel száraz lábbal a Sás-tengeren. Erre nem volt az an­gyaloknak mit mondaniuk, csak az, hogy "mily fenséges a te neved az egész földön", vagyis mintegy beleegyeztek az ember teremtésébe, mondván: "Örőkkévaló Isten, tégy ahogy jónak látod ..." (Sochér Tov és Brésit rábbá 8, 6)

 

"Alig kisebb Istennél."

 

 Az ember a teremtés koronája, így nem cso­da, ha a költő elragadtatásában úgy látja, hogy az ember majdhogy­nem eléri azt a felső fokot, ahol a Felfoghatatlan és Megmagyarázha­tatlan székel.

A Midrás nem általánosít és nem szeret rébuszokban beszélni. Inkább itt is konkretizál. Ki az, aki alig kevesebb Istennél? Hát ki más lehetne, mint Mózes, aki az egyik Midrás-bölcs szerint a létező  "50  bölcsességfokozat"-ból (Chámisim Sááré Biná) 49-et elért. Amikor Salamon király is szerette volna ezt elsajátítani, egy égi hang hallat szott, amely szerint nem volt még egy olyan próféta, mint Mózes ,vagyis az ő szellemi fokozatát senki más nem érheti el. Egy más véle­mény szerint Salamon elérte a mózesi 49 "lépcsőt" - mivel csak a pró­féták között nem volt Mózeshez hasonló, de a királyok között volt.

 

Salamon annak lehetőségét kérte Istentől, hogy mint bíró, szíve és agya, megítélése és belátása szerint tehessen igazságot, és ne kelljen tanúkra hagyatkozva figyelembe vennie a perrendtartás előírásait Erre vonatkozóan avatkozott be az említett égi hang (Bát Kol), mondván, hogy csakis két (vagy három) tanú alapján szabad ítélkezni ...

 

 

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése